Szekszárdi Vasárnap 2004 (14. évfolyam, 1-40. szám)

2004-02-22 / 5. szám

, SZEKSZÁRDI 2004. FEBRUÁR 22. VASÁRNAP Erzsike, Bözsike, Böske Idő kellett rájönni arra, hogy a cellányi kórtermemmel szembeni három ágyast egyedül uraló öregasszonyt ismerem. Van annak legalább hat éve, hogy a IV-es beiosztályon a mellettem lévő ágyon igyekezett stabilizálni fölöttébb aggasztó állapotát egy orvos és két ápolónő. Verbális és fizikai ellenállása bénítóan hatott ránk. Leszámítva az értelmet zavaró ordítást, világos volt a beszéde. A történelem és politika tette tönkre az életét. Szülei még a Trianon után települtek haza, földbirtokaikat ott elveszítették, idehaza a vagyon töredékéből vásároltak gazdálkodásra alkalmas földet, hogy megéljenek belőle. Ahol először éltek, Budapesten az ostromot és az oroszokat szenvedték. Később a család állami Mvatalt betöltő férfi tagjai miatt ^Kzálta őket az ÁVH, a falucska, amibe a birtokot, házat vették, osztályidegenként fogadta őket és elsőként kerültek kuláklistára. Hol volt akkor az Isten és ki kárpótolja azért, hogy odalettek a család férfitagjai, édesanyját a szíve vitte el. Ő lett a férfi, a gazda. Se ereje, se ideje nem jutott soha arra, hogy elpusztuljon ő is. Dermedten hallgattuk, két betegtársam a paplan rejtekében, én az ágya mellett állva. Visszakötötték az infúzióját, amit kitépett, kezét megkötötték, rács is került az ágyára, kimerültségében tőlem kérte, hogy adjak neki vizet. Nyomban mozdultam, de félve attól, hogy arcomba köpi. Nem tett ilyet. Jó darabig nézett mereven, emlékezetében kutatva, mígnem mosolyfélére enyhült a szája. - Márta! Hát te vagy az? Ugye te •

'esten haltál meg?! 'állalnom kellett a képtelen igent és eddig tartott az alig kezdett történet. Kezelésre kellett mennem és mire visszaértem, elvitték arra az osztályra, amelyik soha nem szűkölködik olyan betegekben, akiket az alkohol roncsolt félholtakká. Nem szerettem erre az epizódra gondolni. S íme, mi nem történik? Fájdalom aláz csaknem mozgásképtelenné egy másik osztályon, nem tanácsos a jövés-menés, de hajszol a félelem, hogy nem tudnak talpra állítani. Jó késő van, rég beállt a nyugalomnak az a csöndje, amit gyógyítónak neveznek. Ideje megpróbálni, hogy befogad-e az ágyam. Ajtómat nyitogatja egy aprócska termetű öregasszony, aki azt hiszi, hogy ez itt a WC. Magyarázom, hogy két ajtóval odébb. De nem oda, a kórtermébe megy viszsza. Ezen az éjszakán még kétszer jön ide kimenni. Az éjszakás nővérke világosít föl, Erzsike néni már régi betegük, a májával van nagyobb baj, meg azzal, hogyha teheti, akár hálóingben is elindul haza. Nagyon kell vigyázni rá, amikor jönni-menni kezd. Ha az alkalom hogy senki nem figyel rá - találkozik egy nyitott ajtóval, jöhet a hadd el hadd. Csak ketten szolgálnak éjjel, még jó, hogy ha kell, a betegek is segítenek a keresésében. Előfordult már, hogy a szökevényt a főportánál kapták el. Volt ám mit hallgatni tőle! Másnap, megint az éj leple alatt igyekezem a helyemre, hátha befogad néhány órára az ágy. Megszólíttatom. - Vadcsikó! Hallod vadcsikó? Gyere ide, nem kötlek meg! - Tényleg nem - suttogva panaszolja, hogy a nővérek ellopták gyönyörű pongyoláját és a cipőjét. Ezenkívül egyáltalán nem tetszik neki, hogy hónaljtól combközépig bepelenkázták, amikor olyan nagyon szeretne inkább kimenni. Hívjam valamelyik nővért. Hívom, szól az ígéret, de ami menni akar, azt eressze el nyugodtan. Árulónak nyilvánít, hogy szövetkeztem a nővérkékkel, azok is így beszélnek, ilyesmire biztatják, meg evésre. Azt egye, amit itt adnak? Jő darab füstölt szalonna, sok lila hagymával! Öblítésre legalább egy fröccs. Szekíroz szorgalmasan a kinyilatkoztatásaival és kéréseivel, én meg Bözsizem, ha nagyon felhúz, „leböskézem" erélyesen amikor fölfedezem, hogy szórakozik mindenkivel, akit ér. Legfőképpen velem, mert én kerülök a látóterébe legtöbbször nyugtalan ődöngéseimben. Az evés megtagadása miatt már veszekszem. Arcán nem mosoly, egyenesen vigyor. - Bánom is én, ne egyen, ha olyan akar lenni mint egy végelgyengült agár. Én meg alig várom, hogy sétálhassunk egyet. Nem itt a folyosón, hanem odakint. Ezek varázsszavak. Dicsérgetve etetik a nővérkék, mindig az, akinek ez a feladat jut. Erzsike fal, rág, nyel. Köszönömöt is mond és nagy, nagy sóhajtásokat ereszt el, műsort ismétel, hogy na most csak az lenne még jobb az evésnél, ha ihatna. Egyetlen nagy pohár pálinkát. De az legalább tízéves legyen ám! - Ugy kell az magának Bözsike, mint ablakos tótnak a hanyatt esés... Erősködik, hogy én ezt rosszul tudom, jutalomként kapom, nagyon nagy baj lesz abból, ha nem megy haza összeszedni a tojásokat. Mind ellopják a szomszédok, mert azok olyanok ám. Ha látják, hogy nincs valaminek gazdája, úgy viszik, mintha az övék lenne, ami mozdítható. Tetszésére van, hogy segítek a szomszédok mószerolásában és hozzájuttatom a kegyosztás öröméhez. Ha adna friss tojást, szalonnás rántottát vacsoráznék. Hármat vihetek - így ő. Nyomban visszaadok kettőt, zöldpaprikával nekem egy is elég. Azt mondja, ha ennyire szerény evő vagyok, fölfogadna napszámra, mert a szőlőt nem bírja már egyedül. Van még kis hordónyi a tavalyi borából, abból nem ihatott akárki. Mi ez, ha nem kitüntetés? Csoda idegesítő és mégis szeretnivaló ez az öregaszszony, aki úgy szereti a rusnya életet, amitől tíz más besokallna. Hallom néha, hogy imádkozik éjjelente, máskor meg úgy veszekszik a rá annyi rosszat kiosztott Istennel, mintha az csak pörös szájú szomszédasszonya lenne. Nem jajgat, nem sír. Játszik. Mikor megmondom hány éves vagyok, lehazudik diadalmasan jó tíz évet a maga korából, mert azt reméli, hogy besárgít az irigység. Azt hiszem, akkor boldog, ha látja, hogy a kiválasztott játszótársnak jól felforrt az epéje. Már nem vadcsikónak nevez, cicuskának aposztrofál, mert én elárultam, hogy nem vagyok jóban a macskanéppel. Allergiás vagyok a szőrükre. Hiába határozom el, hogy ma Erzsike-mentes napot tartok. Nem megy. Amint ébredek reggel, alig megnyitott ajtóm résén átlesek hozzá. A kép megnyugtató. Mindkét lába kilóg a rácsok közül, nyitott szájjal, hanyatt fekve alszik. Jól kimerült megint a kiszabadulásáért folytatott küzdelemben. Lesz is ribillió, amikor jönnek a nappalos nővérkék tisztázni. Nem szereti a gyors, nagyon szakszerű mosdatást. Az eredményét, azt igen. Úgy virít, mint tavaszi kertben a jácintok. Nézzenek már oda, akartam, nem akartam, mi bizony barátnék lettünk, még talán örülni sem tudok úgy, ha megkapom az útilapumat, amit különben nagyon várok. És nem is én kapom, őt viszik betegotthonba, olyan távoli hozzátartozók kérésére, akik nem vállalják az öntörvényű vénség vigyázását, gondozását. Erzsikém hál' Isten nem fogja föl a helyváltoztatás célját, földöntúlian boldog, hogy mozdulhat, mehet. Rám sem hederít, nem néz rám, nem köszön, amikor hordágyra teszik gyöngéden és elindulnak vele. Miféle Böskeség ez Erzsikém?! Jó lesz, ha nagyon fölköti a szoknyáját, mert ezért a vaskos sértésért számolnunk kell ott, ahol az ilyesmire igen sok lesz majd az időnk. Várjon rám türelemmel, ha előbb érne oda, ahova mind elérkezünk, ám és ha lehet, szólítson igazi nevemen. Nem olyan szép, mint az, hogy vadcsikó, de azért megjárja... László Ibolya M Életfogytiglan kettős gyilkosságért Csepregi Péter, a magyarkeszi kettős gyilkosság tettese azon kevesek közé tartozik, akiket Magyarországon jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek. A magyarkeszi kettős emberölés tettese Csepregi Péter először a rendőrségen, majd az ügyész előtt is beismerte tettét, de a bíróság előtt mindvégig nemhogy tagadott, sőt megnevezte az „igazi" tettest is egy helybéli férfi személyében. Azt állította őt és családját is megfenyegette, ezért segített neki a vérnyomok igen alapos eltakarításában. 2000. szeptember 14-én Magyarkesziben holtan találtak egy 67 éves asszonyt bögrecsárdaként üzemelő nyári konyhájában. Fent a házban szintén vérbe fagyva találták meg a 22 éves tanítónőt, aki, mielőtt szolgálati lakásba költözött volna, az utolsó éjszakát töltötte albérletben. Az első fokú és a jogerős ítélet szerint is a tettes szeptember 13-án este hétkor járt a bögrecsárdábari majd kilenc és tíz között ismét visszament borért. Miközben az idős asszony hátat fordított, Csepregi az asztalon heverő ezerforintosokat hirtelen mozdulattal zsebrevágta. Amikor az asszony a pénzt visszakövetelte, előkapott egy 25 cm hosszú hegyes végű konyhakést és nagy ertível a sértett mellkasába szúrta. A földre rogyott áldozatba legalább kétszer belerúgott, a nyakát többször átvágta. Az akkor 20 éves fiatalember felment a családi házba, ahol meglepetésére szembe találkozott a fiatal lánnyal. Rádöbbent, hogy leleplezték, ezért a földre teperte az áldozatot, majd az ő nyakát is többször átvágta. A véres ruhákat elrejtette, majd elégette. A Tolna Megyei Bíróság első fokon életfogytig tartó fegyházbüntetést szabott ki azzal, hogy a vádlott legközelebb negyven év múlva szabadulhat. Az ügyész súlyosításért, a védelem pedig felmentésért fellebbezett. A Pécsi ítélőtábla szerint a két ember életét kioltó, nyereségvágyból és más aljas indokból elkövetett gyilkosság elkövetőjével szemben a legszigorúbb büntetés indokolt. A társadalom védelme érdekében a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható, mert nem méltó arra, hogy az emberek közé visszakerülhessen. Az ítélet jogerős. * * * LAPZÁRTAKOR érkezett a hír, hogy súlyos bűncselekmény történt Magyarkeszin tizennyolcadikára virradóra. Egy 84 éves hölgyet szállítottak a dombóvári kórházba szerdán bántalmazásból származó sérülésekkel. Az asszony csütörtökön a kórházban elhunyt. Az ismeretlen tettes vagy tettesek a lakásban feltehetően pénz után kutattak.