Szekszárdi Vasárnap 2004 (14. évfolyam, 1-40. szám)
2004-02-15 / 4. szám
03, SZEKSZÁRDI MSARMP Hakni nélküli jó bunyó három órán át Halász és Burányi megszolgált bajnoki címei Az utóbbi egy-két év szekszárdi sporteseményeinek feltűnő érdektelensége után - nem belépős rendezvényeken kongott a csarnok az ürességtől, legyen szó kosár-, illetve kézilabdáról, de fociról is - kíváncsian vártuk, hogy a profi ökölvívás megtöri-e ezt a sajnálatos szekszárdi trendit. Látva az Unió Box Team Szekszárd hétfői gáláján félig telt házat, mondhatjuk végre valami, a bunyó profi változata felkeltette az érdeklődést: mintegy négyszázan várták a négy felvezető meccset, de még inkább a két címmérkőzést a több éves szünet után megrendezett szekszárdi gálán. Naná! Két, a közönség számára többé-kevésbé már ismert helyi „gyerekről" volt szó, akik nem csupán azért szekszárdiak, mert ideigazolta őket valaki. Ők, mármint a magyar bajnoki, illetve a Magyar Liga által alapított nemzetközi bajnoki címekért ringbe lépők, a félnehézsúlyú Halász Gábor és a feltörekvő ifjú titán, Burányi László itt, Szekszárdon a teammenedzser, Rácz Györgytől sajátították el a boksz csínját-bínját, itt lettek magyar bajnoki helyezettek, majd győztesek amatőrben, a dolgok logikájánál fogva itt, a szekszárdi edzőteremben lettek profik. Ezek „érvek" voltak arra, hogy a nagyérdemű tegye tiszteletét a sportcsarnokban felállított ring környékén, és megkapja azt, amiért jegyet váltott. Valóban megkapta!... Mind a két öklöző az Unió Box Teamből a legjobb tudását adva bokszolt a tízmenetes találkozókon. Előbb a már rutinos bokszolónak számító kis Halász vette fel a harcot a nagyon kellemetlenül folyamatosan ugrabugráló miskolci fiúval, Kállai Zoltánnal szemben, aki eme furcsa harcos stílusa miatt felettébb nehezen volt megüthető - fejét állandóan lent hordozta, s aztán kiszámíthatatlanul buldózerszerűen bújt be TANFOLYAMOK a KISOSZ-nál munkaügyi központi támogatással 2004. márciusi kezdéssel Kereskedő-boltvezető Vendéglátó-üzletvezető Érettségivel vagy szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkezőknek. Gyorsétkeztetési eladó 8 általános végzetteknek! MUNKANÉLKÜLIEKNEK TELJES TÁMOGATÁS! ÖNKÖLTSÉGESEKNEK RENDKÍVÜLI KEDVEZMÉNY! AKCIÓS TANFOLYAMOK! Szeretne 20 000 Ft-ért a munkaerőpiacon hasznos szakképesítést szerezni?! 2004. márciusi kezdéssel ABC-eladó Gyorsétkeztetési eladó Pincér 8 általánost végzetteknek! Nem munkanélküliek részére! Jelentkezni és érdeklődni lehet: KIS0SZ Szekszárd (74) 414-227, 312-817 KIS0SZ Bonyhád (74) 451-456 KIS0SZ Dombóvár (74) 565-100 KIS0SZ Dunaföldvár (75) 541-130 KISOSZPaks (75)417-117 KIS0SZ Tamási (74) 573-940 a nála több mint egy fejjel magasabb szekszárdi hóna alá, és jobb híján folyton-folyvást a veséjét paskolta, ami a profiknál bocsánatos bűn, de a higgadt szekszárdi precíz egyenesei, fedezéket bontó kombinációi rendre betaláltak, s ez - a vele járó magyar bajnoki cím - felettébb tetszett a publikumnak. Csak fokozta a hangulatot a gálát záró címmérkőzés. Ez iramában, színvonalában, stílusosságában olyan volt, ami a kényesebb igényeÚjfent a győzelem ízét érezhette az Atomerőmű KSC Szekszárd együttese, ami tucatnyi vereség elszenvedése, az utolsó hely hosszú heteken át történő kibérelése után jelenthet jóval többet annál, mint amit egy mérkőzés megnyerése válthat ki normál esetben egy csapat háza táján. A BEAC ellen az idény egyik legösszefogottabb játékával rukkolt elő Vertetics István együttese, a csapatproduktum olyannyira meghaladta a három győzelemmel bíró rivális teljesítményét, hogy a szekszárdi társulat azt is elbírta, hogy egyik kulcsjátékosa, Tóth Zsuzsa a sérülése után még nincs formában, a ponterős Farkas pedig műtétet követelő porcos térddel pedig legföljebb hatvan százalékot tudott kiadni valós tudásából, amire a győzelemhez nagy szüksége volt, most is a csapatnak. Ha már az egyéni teljesítményeket vesszük górcső alá, a prímet mindenképpen Hofmann Petra vitket is kielégítette - köszönhetően az újdonsült hazai kedvencnek, a 19 éves Burányi Lászlónak. Leszámítva azt az interkontinentális címmérkőzést, amelyen Olaszországban beugróként nem igazán volt esélye a hazai fiú ellen a győzelemre, pályafutása legnehezebb feladatát kapta a kőkemény, gyors és váratlan megoldásokra képes román Meleg Virgil személyében, aki kondicionális téren is rendben volt. A 19 éves Burányi azonban olyanfokú képzettséget vonultatott fel mind a védekezésben és támadásban, ami azoknak is kellemes meglepetést okozott, akik már látták bokszolni. A Rácz-Szilágyi-féle ökölvívó iskola által oktatott tökéletes levédekezés magas iskoláját mutatta be a klasszikus vívó stílusú bokszot megidézve. Ez szükséges, de nem elégséges feltétele volt a beugrások után villámhorgokra és testre mért megrendítő ütésekre törekvő román bajnok elleni sikerre. Ehhez kellettek a tempóelőnyből bevitt pontos egyenesek vagy előkészített jobb-bal kombinációk, amelyek valóban ültek Virgil egyre pirosodó ábrázatán. Olyan meccs kerekedett a szekszárdi arénában, te. A szimpatikusán szerény, a csapatérdeket mindig szem előtt tartott játékos ezúttal vezéregyéniség volt. A tőle megszokott jó védekezés mellett nagyszerűen irányított, s emellett még 15 pontot is berámolt a BEAC gyűrűjébe. - Engem is meglepett, hogy a kedvezőtlen előjelek ellenére ilyen jól játszottunk a BEAC ellen mondta a mérkőzés után a csapatnál már a második évét töltő, valamikor Pécsről induló játékos. - Sokan betegek voltak, ami kihatott a gyakorlásra, de végül is az ellenfél várható játékára felkészülve a négy a négy elleni játékkal tudtunk gyakorolni. - Mi az, ami végül is nagyon bejött? - Sokat gyakoroltuk a védekezést, mert a BEAC különösen jó a hátsó elzárásokban, befutásokban. Ami a támadásainkat illeti, úgy gondolom: azzal, hogy az edzéseken egyfajta kényszerből is felbon2004. FEBRUÁR 15. amit a helyszínen tartózkodó magyarországi topmenedzser, Rácz Félix is elfogadna bármelyik készülő nagy gálája főmérkőzésének felvezetéseként. A végén nem volt kérdés, kinek a kezét emelik magasba, ehhez nem kellett a hazai szorítónak lejtenie, Burányi parádés teljesítménnyel abszolút megérdemelten gyűjtötte be a magyar liga ebből az alakalomból felkínált nemzetközi bajnoki címét, és került a hazai nagyváltósúly egyik igen ígéretes versenyzőjévé, aki fizikálisan, ez alatt az ütőerőt és az ütésálló-képességet is értjük, sokat fejlődhet életkora előrehaladtával. Summa-summarum: egy ragyogó bokszestet produkált február 9e, a felvezető programban is több remek, a szekszárdi klub által menedzselt román versenyzőt láthattunk, miután a helyi publikum várja, várná a folytatást, de a szárdon fellelhető szponzori h^^ ezt egyáltalán nem szavatolhatja. Ennek ellenére biztosak vagyunk abban, hogy nem kell három évet várni egy újabb hasonló szekszárdi gálára. Tudniillik egy Tolna megyei csemegének ígérkező Burányi-Kalocsai összecsapás a magyar bajnoki címért, már most beszédtéma a sportág berkeiben, amit mégis csak Szekszárdon, de legfeljebb Pakson kellene tető alá hozni - most még nem látszó erőforrások felkutatásával. B. Gy. tottuk a szokásos öt-öt elleni játékot három a három, illetve kettő a kettő ellenire, csak hasznunkra volt sokkal gördülékenyebbé vált a játékunk. - Végül is a vártnál jóval simábban nyertetek, oly módon, hogy a dobóteljesítmény a játék egyes periódusaiban jócskán hagyott kí nivalót maga után - néhány íSP téltől eltekintve. - Való igaz, a dobóteljesítménynyel komoly gondok adódnak az egész bajnokság során. Ez csak részben függ össze szerintem azzal, hogy sok a hiányzó játékos az edzéseken, úgy látom, hogy a gondot egész egyszerűen az okozhatja, hogy a meccseken egészen más tempóban, más körülmények között kell végrehajtani a dobásokat mint az edzéseken. - Ha minden játékos rendelkezésre áll, a formán kívüliek utolérik magukat és ha Fortuna segédkezik, ki ellen érheti el a csapat azt a bravúrgyőzelmet, amire szükség van, amit a szurkolók is szeretnének. - Nagyon nehéz lesz, hiszen klasszikus center nélkül kell végigjátszanunk a bajnokságot, ami rendkívül nagy hátrány. Talán a Szeged ellen lehet valami keresnivalónk, bár eléggé lehangoló a hír, hogy Újhelyi Petra addigra már csatasorba áll náluk, amikor ellenünk játszanak. -zaHOFMANN PETRA FŐSZEREPLÉSÉVEL Görcsoldó győzelem a BEAC ellen