Szekszárdi Vasárnap 2004 (14. évfolyam, 1-40. szám)
2004-09-12 / 27. szám
X , SZEKSZÁRDI TAS4RNAP 2004. SZEPTEMBER 12. A közösségi ház problémája megoldatlan Országos Roma Nap október 2-án Szekszárdon... A Szekszárdi Roma Kisebbségi Önkormányzat szeptember 6-án tartotta meg soros ülését, ahol első napirendi pontként az eltelt időszak eseményeiről, illetve a 3 millió forint költségvetésből gazdálkodó önkormányzat I. félévi gazdálkodásáról, időarányos teljesítésről számolt be Sárközi János József elnök. Döntöttek arról, hogy az Országos Roma Napot október 2-án rendezik meg Szekszárdon, a Városi Sport- és Szabadidő Központban, melynek keretében cigányfotó-kiállításra, egész napos sportprogramokra, romagasztronómiai bemutatóra és koncertekre várják az érdeklődőket. A megyéből érkező cigányhagyományőrző együttesek lépnek majd színpadra és a nap fénypontja Notár Marika (Maty) fellépése lesz. Külön napirendként tárgyalták meg a kisebbsegi önkormányzat ülésén a régóta gondot jelentő Roma Közösségi Ház problémáját. A szeptemberi Közgyűlés elé két javaslatot terjesztenek ez alapján elő, szándékuk szerint visszaadják a Rákóczi u. 57-59. szám alatti romos ingatlant, melynek felújítására az önkormányzatnak nincsen pénze., Egyben kérik, hogy a 2. számú Óvoda Rákóczi utcai megüresedett épületét biztosítsa a város kisebbségi önkormányzat számára. Itt lehetőség nyílna egy inkubátorház kialakítására, a cigány fiatalok integrálódásának, képzésének segítésére, oktatási programok megvalósítására. Régi-új MSZP-elnök Szeptember 9-én tartotta meg a Magyar Szocialista Párt szekszárdi helyi szervezete tisztújítását. A választáson Schoeck Károly elnök újra bizalmat kapott, lapunk következő számában beszélgetést olvashatnak a régi-új elnökkel. A hattagú elnökségben jelentős fiatalítás történt, az elnökség tagjai: Dávid József, Dr. Harangozó Tamás, Ilosfai Gábor, Jaszenovics Balázs, Tóthi János és Vanitsek Éva. Ez alkalommal választották meg a 12 fő megyei küldöttet is. PALYAZATI FELHÍVÁS a Szekszárdi Ipari Park Kft. ügyvezető igazgató munkakör 2004. október l-jétől történő betöltésére. A Kft. célja: Szekszárd város gazdasági fejlődése érdekében a már működő vállalkozások gazdasági tevékenységét segítő szolgáltatások nyújtása, új munkahelyteremtő vállalkozások indítását, letelepedését ösztönző gazdasági infrastruktúra kialakítása, fejlesztése, ehhez pályázati források felkutatása, igénybevétele, valamint a helyi vállalkozások és egyéb szervezetek pályázatokon való sikeres részvételének elősegítése. A jelentkezés feltételei: - közgazdasági és / vagy műszaki egyetemi végzettség - középfokú „C" típusú német és /vagy angol nyelvvizsga - büntetlen előélet Kérjük, hogy a Pályázó legfeljebb 10 oldal terjedelemben ismertesse a Kft. jövőbeni működésével, irányításával, szervezeti és működési rendjével kapcsolatos elképzeléseit, továbbá a Kft. fejlesztését is magába foglaló középtávú üzleti tervet. Csatolandó mellékletek: - részletes szakmai önéletrajz - szakirányú és egyéb végzettséget, valamint nyelvtudást igazoló dokumentumok másolatai A pályázatokat Tárt borítékban, a borítékon „PÁLYAZAT" jelzés feltüntetésével kérjük postára adni az alábbi címre: Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Jegyzői Titkárság 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. Beérkezési határidő: 2004. szeptember 20. Az elbírálás során előnyt jelent a vezetői gyakorlat és a forrásbővítő pályázatok elkészítése, megvalósítása során szerzett szakmai gyakorlat. A kiíró az eredménytelenné nyilvánítás jogát fenntartja. A pályázattal összefüggésben szerzői jogdíjra és egyéb díjazásra a Pályázó nem tarthat igényt. További felvilágosítás kérhető Dr. Kiss Gyula ügyvezető igazgatótól a 74/510 422 telefonszámon. Az eredményről a Pályázók írásbeli értesítést kapnak. Szekszárdi Ipari Park Kft. A POLGÁRMESTER, A JEGYZŐ ES A KÉPVISELŐK SZEPTEMBERI FOGADÓÓRÁJA KOCSIS IMRE ANTAL polgármester Minden hétfőn 12.30-13.30 óráig Polgármesteri Hivatal I. emeleti kisterem Minden szerdán 10.00-12.00 óráig Polgármesteri Hivatal J. em. 40. sz. iroda NEMETH ZOLTÁN alpolgármester Minden hétfőn 14.00-15.00 óráig Polgármesteri Hivatal I. emeleti kisterem DR. GAÁL ZSUZSANNA alpolgármester XI. sz. választókeriilet A hónap elsó és harmadik keddjén 16.3H7.30 óráig Szekszárd, Miké; u. 24. HALMAI GABORNE alpolgármester A hónap elsó és harmadik csütörtökén 16.30-18.00 óráig Bejelentkezés: 70/337-68-94 telefonszámon SzeKszá/d, Mikes u. 24. CSAP0 KAROLY képviselő I. sz. választókerület A hónap elsó hétfőjén 16.00-17.00 óráig SzeHszárd, Mezőgazdasági Rt HORVÁTH ISTVÁN képviselő II. sz. választókerület A hónap utolsó keddjén 16.00-18.00 óráig Garay János Művészeti és Sport Általános Iskola (volt 2. Számú Általános Iskola) GELLER SÁNDOR képviselő IV. sz. választókerület A hónap második keddjén 17.00-18.00 práig Babits Mihály Altalános Iskola KISS ANDREA képviselő V. sz. választókerület A hónap harmadik szerdáján 16.00-18.00 óráig Illyés Gyúl? Pedagógiai Főiskola Gyakorló Általános Iskolája MALLER BÉLA képviselő XII. sz. választókerület 5. s?ámú Altalános Iskola DR.T0TH GYULA képviselő VI. sz. választókerület A hónap harmadik hétfőjén 16.00-17.00 óráig Babits Mihály Általános Iskola SCHOECK KAROLY képviselő VII. sz. választókerület A hónap első hétfőjén 17.00-18.00 óráig S;ek?zárd, Mike? u. 24. K0VARILÁSZLÓ képviselő VIII. sz. választókerület A hónap harmadik hétfőjén 18.00-19.00 óráig Polgármesteri Hivatal fsz. 4. FODOR MIKLÓS képviselő IX. sz. választókerület Minden hétfőn 17.00-18.00 óráig Polgármesteri Hivatal fsz. 4. ILOSFAI GAB0R képviselő X. számú választókerület Szeptember 22-én (szerdán) 17.00-18.00 óráig Polgármesteri Hivatal fsz. 4. T0THI JÁNOS képviselő XIII. sz. választókerület szeptember 20-án (hétfőn) 17.00-18.00 óráig 5. Számú Általános Iskola FAJSZI LAJOS képviselő XIV. sz. választókerület A hónap második hétfőjén 17.00-18.00 óráig Szőlőhegyi Óvoda Ifj. BAKA FERENC képviselő A hónap harmadik keddjén 17.00-18.00 óráig Polgármesteri Hivatal fsz. 4. DR. TÓTH CSABA ATTILA képviselő A hónap harmadik hétfőjén 16.30 -17.30 óráig Polgármesteri Hivatal fsz. 4. SZILY LAJOS képviselő A hónap második szerdáján 17.00-18.00 óráig Polgármesteri Hivatal fsz. 4. ÁCS REZSŐ kéjiviselő A hónap első hétlőjén 16.00-17.00 óráig Polgármesteri Hivatal fsz. 4. DR.HAAGEVA képviselő A hónap utolsó keddjén 17.00-18.00 óráig Polgármesteri Hivatal fsz. 4. LIEBHAUSER JÁNOS képviselő A hónap második csütörtökén t 16.00-17.00 óráig " Polgármesteri Hivatal fsz. 4. Dr. BARABAS GAB0R képviselő A hónap második keddjén 17.00-18.00 óráig Polgármesteri Hivatal fsz. 4. KEREKES CSABA képviselő Á hónap első szerdáján 17.00-18.00 ó.ráig Babits Mihály Általános Iskola VILÁGÍTÁSTECHNIKA ÉS BÚTORSTÚDIÓ I jORÁN YI MINDEN, AMI OTTHONÁT SZEBBÉ TESZI! Szekszárd, Széchenyi u. 41. Tel./fax: 74/416-622 - Paks, Kishegyi u. 48. Tel.: 75/312-300 , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP Kiadja Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala - FŐSZERKESZTŐ: TAKÁCS ZSUZSA - Szerkesztőség címe: 7100 Szekszárd, Csokonai u. 3. Telefon/fax: 74/414-853, E-mail: kafi50@axelero.hu - HIRDETÉSFELVÉTEL: SZÁNTÓ ILDIKÓ 30/9726-663 A hirdetések tartalmáért felelősséget nem vállalunk. Nyomdai munkák: Szekszárdi Nyomda Kft. Felelős vezető: Vadász József ügyvezető igazgató - HUISSN 1215-4679 LAPZÁRTA: hétfő 12 óra i