Szekszárdi Vasárnap 2004 (14. évfolyam, 1-40. szám)
2004-09-05 / 26. szám
SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 2004. SZEPTEMBER 5. Uj tanév újdonságokkal Szeptember elsején 2900 általános iskolás és mintegy 4000 középiskolás diák kezdte meg városunkban az új tanévet, amely több szempontból különbözik az eddigiektől. A változások leginkább az elsős és a végzős tanulókat érintik. Akik most ültek be először az iskolapadba, egészen másfajta iskolát ismerhetnek majd meg, mint elődeik. Negyedik osztályig jegyek helyett szöveges értékelés kerül majd ellenőrzőjükbe és bizonyítványukba is. Ennek azonban egyértelműen jeleznie kell, hogy a diák kiválóan megfelelt a követelményeknek, vagy éppen csak teljesítette őket. Alsó tagozatban csak szülői beleegyezéssel kötelezhetőek a kisdiákok évfolyamismétlésre, kivéve, ha a megengedettnél többet hiányoznak igazoltan, vagy igazolatlanul. Az oktatás alapját jelentő tanterv, az Új Nemzeti Alaptanterv is az első osztályosoknál lép életbe. Ez a korábbival ellentétben több szabadságot nyújt az iskoláknak helyi tantervük létrehozásában. Akik most kezdik a középiskolát, több tanintézményben nyelvi előkésztő évfolyamon vehetnek részt, így a tanórák negyven százalékában idegen nyelvet tanulnak majd. Akik ebben a tanévben fejezik be a középiskolát, megkönnyebbülhetnek; ha egyetemen vagy főiskolán szeretnének továbbtanulni, nem kell majd külön felvételi vizsgát tenniük. A felvételi pontszámot a középiskolai érdemjegyek és az érettségi eredménye alapján számítják majd ki. Ezzel együtt életbe lép a kétszintű érettségi. A tanulók választhatnak, hogy középvagy emelt szinten szeretnének vizsgázni, erről februárig kell dönteniük. Mindkettő kiváltja a felvételi vizsgát, de az emelt szintűvel plusz pontokat Evangélium M • • 0R0MHIR Kisboldogassmy ünnepére Isten letekintett Szent Anna és Jochim könyörgésére és megajándékozta őket öreg korukban egy gyermekkel, de ez a gyermek nem akármilyen gyermek volt, hanem Isten kiválasztottja, akit megóvott az áteredő és a személyes bűnöktől, aki méltó hajléka lehetett a megtestesült Igének Jézus Krisztusnak. Isten számára fontos volt Mária szűzi tisztasága, ezért a mi Máriatiszteletünk nem ellenkezik Isten parancsával és Isten akaratával. Mária a mi mennyei édesanyánk és az ő születésnapját ünnepeljük. Milyen gyermekei volnánk Mg* iának, ha nem köszöntenénk Mennyei Atyánkat? Mária, mint anya eszköz volt Isten kezében, hogy megszülje Jézust, de nem tétlen eszköze volt, hanem ő maga is hozzájárult, amikor kimondta: legyen nekem a te Igéd szerint. Ezért tiszteljük mi a Szűzanyát és nem tekintjük csak egy eszköznek, amit ha nem kell félreteszünk. Ő részt vett az üdvösség művében, ezért köszönjük meg Őt az Istennek. Mária nélkül a hitünk és vallásunk nem lenne anynyira személyes, annyira emberi. Mária adta nekünk Jézust. Az ő feladata, ma hogy bennünket Jézushoz vezessen. Ahogy boldog emlékű karmelita szerzetes Marcell atya mondta: „Per Mariam, ad Jesu, vagy Márián keresztül Jézushoz." Kérjük a Szűzanyát, hogy fogjon kézen bennünket és ha le is térünk a Jézusi útról vezessen vissza az üdvösség útjára, mert ő a mi édesanyánk a bűnösök oltalma és menedéke. Bacsmai László plébános is lehet szerezni, valamint alapfokú nyelvvizsgát, ha legalább negyven- vagy középfokút, ha legalább hatvanszázalékos a nyelvi érettségi eredménye. A felsőoktatási intézmények viszont továbbra is tarthatnak alkalmassági vizsgát, a művészeti és testkulturális szakokon pedig változatlanul ők felvétehztetnek. Támogatások a beiskolázáshoz A tanévkezdés mindig komoly anyagi terheket ró a szülőkre, a nehézségeket azonban többféle állami, önkormányzati, esetleg munkáltatói támogatás is enyhíti. Minden iskolás gyermeket nevelő szülő a családi pótlék öszszegének kétszeresét kapta meg júliusban. Az összes tanulónak jár továbbá 2400 forint tankönywásárlási támogatás. Ezt az iskola kapja meg fenntartóján keresztül. Az összeg huszonöt százalékát ún. tartós tankönyvek, lexikonok, szótárak, ajánlott és kötelező olvasmányok vásárlására kell fordítania, a fennmaradó részt pedig a diákok tankönywásárlási költségeinek csökkentésére. A rászoruló tanulók számára, akik nappali rendszerű oktatásban vesznek részt, ingyen kell tankönyvet biztosítani. A kedvezményezettek köre: • tartósan beteg • sajátos nevelési igényű • három- vagy többgyermekes családban él • egyedülálló szülő neveli • nagykorú és saját jogán családi pótlékra jogosult • a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülők közül az első-nyolcadik évfolyamra járók. Ők a fenti összegen kívül kiegészítő tankönyvtámogatásban részesülnek: az alsó tagozatosok 3.600, a felsősök 7.200, a középiskolások 9.600 forintot kapnak. Ha mindez nem fedezi a tankönyvvásárlás költségét, vagy későn jelentették be az igényjogosultságot, az iskola a könyvek kölcsönzésével, vagy a tanulószobában, napköziben elhelyezettek rendelkezésre bocsátásával köteles az igényt kielégíteni. Ezenkívül az állam rászorultsági alapon étkezési támogatást is nyújthat a díj ^ft ven százalékáig terjedően. ^^ Tizenötezer forint adómentes iskolakezdési támogatást adhat a munkáltató idén a július 2.-október 1. közötti időszakban. Ezt az összeget a saját adóalapjából levonhatja. Ilyen juttatásban mindkét szülő által részesülhet a tanuló. A városi önkormányzatnál igényelhető támogatásokról Deli István, a Szociális Iroda vezetője tájékoztatta lapunkat. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatást évente háromszor igényelhetnek azok a családok, akiknél az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a minimálnyugdíj százharminc százalékát. Iskoláskorú gyermekek esetében ezt az egyik al^ lommal tanévkezdéskor l^P igénybe venni. 3000 forint körüli juttatást jelent. Tankönyvtámogatásra is volt lehetőség azok számára, akik ingyenes tankönyvre nem jogosultak. Az iskolák terjesztették fel a szociális bizottsághoz azon tanulók névsorát, akiknek anyagi helyzete ezt indokolta. Áz iskolák fejkvótát kapnak, összesen 680 000 forintot, ami gyermekenként átlagosan 2500 forintot jelent. Ezt az összeget aztán saját belátásuk szerint osztják szét a tanulók között. A Továbbtanulást Támogató Szociális Alapot a közép- és a felsőoktatásban tanulók segítésére hozta létre Szekszárd önkormányzata. Pályázat alapján állapítják meg a támogatottak körét. Kizárólag a jövedelmi viszonyokat vizsgálják.