Szekszárdi Vasárnap 2004 (14. évfolyam, 1-40. szám)
2004-09-05 / 26. szám
2004. SZEPTEMBER 5. , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP Évente általában 200-250 diák pályázik, köztük osztják szét a rendelkezésre álló 2,4 millió forintot, így egy főre 5.00012.000 forint jut. A múlt héten lapunkban meghirdették az idei pályázatot, amelyet szeptember 21-ig kell benyújtani, és október első felében bírálják el. Főiskolásoknak, egyetemistáknak további segítséget jelenthet a Bursa Hungarica ösztöndíjrendszer, amelyhez Szekszárd önkormányzata is csatlakozott. E támogatási rendszer célja, hogy a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok is részt tudjanak venni a felsőoktatásban azáltal, hogy tíz hónapon keresztül rendszeres anyagi támogatásban részesülnek Ennek összege három forrásból tevődik össze: a települési önkormányzat által megállapított összeghez az Oktatási Minisztéri• ugyanekkora részt tesz hoz, a megyei önkormányzat pedig ennél valamivel kevesebbet. Az ösztöndíjat minden évben újra meg kell pályázni, idén október végén, november elején várható döntés. Kovács Etelka A 2004-2005-ös tanévben fontosabb dátumok A szorgalmi időszak: Első tanítási nap: 2004. szeptember 1., szerda Utolsó tanítási nap: 2005. június 15., szerda A tényleges tanítási napok száma: 181 Az első félév 2005. január 21ig tart Az iskolák január 28-ig értesítést adnak az első félévben el^t tanulmányi eredményekről ^Szünetek: Őszi szünet: 2004. november 2-5. Téli szünet: 2004. december 20-31. Tavaszi szünet: 2005. március 24-29. Középiskolai felvételi vizsgák: A központi felvételit szervező iskolák listájának közzététele: 2004. november 26. A tanulók jelentkeznek a központi felvételi vizsgákra: 2004. december 10. Központi írásbeli felvételi a hat- és nyolcévfolyamos gimnáziumokban: 2005. január 28. Központi írásbeli felvételi a négyévfolyamos középiskolákba: 2005. január 29.10 óra Központi felvételi: 2005. február 3. 14 óra A hat és a nyolcévfolyamos gimnáziumok értesítik a felvételizőket az eredményeikről: 2005. február 11. Jelentkezési határidő a középiskolákba: 2005. február 18. Általános felvételi eljárás: 2005. február 21,-március 11. Nyilvánosságra hozzák az ideiglenes felvételi jegyzéket: 2005. március 16. Módosítani lehet a tanulói adatlapon az iskolák rangsorát: 2005. március 16-18. A középiskolák értesítik a jelentkezőket a felvételi döntésről: 2005. április 27. Az érettségi és szakmai vizsgák: Feladatlapok eljuttatása az iskolákba: 2005. május 4. A nemzetiségi és a két tanítási nyelvű középiskolákban írásbeli érettségi vizsga: 2005. május 6. Egyéb középiskolákban írásbeli érettségi vizsga: 2005. május 9. Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák: 2005. június 8-14. Középszintű szóbeli érettségi vizsgák: 2005. június 20—július 1. között Szakközépiskolákban, szakiskolákban, speciális szakiskolákban a szakmai vizsgák szóbeli része: 2005. május 9-től. Másfél éves szakmai képzésben tanulók számára szakmai vizsgák: 2005. február 1-től. Rablót fogott a vakmerő fiatalember M^MÉM Az angoltanulás legrugalmasabb formája: A 19 éves őcsényi fiatalember bevallotta, augusztus 16-án bizony félt egy kicsit. Igaz, amikor egy pillanat alatt meghozta döntését, nem a félelmen tűnődött. Az csak egy-két perc múltán merült fel benne. Nagy port vert föl, amikor augusztus 16-án pár perccel a nyitás után kirabolták az őcsényi takarékszövetkezetet. Négy ügyfél és három dolgozó tartózkodott a teremben, amikor fegyvernek látszó tárggyal a kezében berontott a bankba egy símaszkot viselő testes férfi. Fegyverét az alkalmazottakra szegezve követelte a pénzt. A mintegy háromszázezer forinttal a szatyrában futásnak eredt. Néhány pillanat múlva követte a rablót a 19 éves, szakközépiskolás Mészáros István, aki édesanyjával ment ügyet intézni a takarékszövetkezetbe. Ugyan az anya felszólította vékony testalkatú fiát, ne avatkozzon az ügybe, de ő rohant a rabló után. Amikor elkapta, elgáncsolta, s mindketten a földre estek. Amikor az 53 éves férfi föl akart kelni, a fiú lenyomta. Hogy mikor tört el a rabló bokája, pontosan - változtatható órarend; - saját tempójú haladás lemaradás nélkül; - 24 órán belüli kezdési lehetőség tudásszinttől függetlenül; - állandó személyes figyelem a tanártól; - variálható intenzitás heti 4-40 óra között; A részletekről érdeklődjön még ma! LIBER TY Nyelviskola Szekszárd, Rákóczi u. 10. (A Főiskolával szemben) Telefon: 74/511-737 www. liberty-nyelviskola .hu nem tudni. Azt viszont igen, hogy a rendőrök érkezéséig a bankrablót földön tartotta a szűk- és halk szavú fiú. A bátor tette után nem volt hajlandó nyilatkozni, mondván, nem azért eredt a rabló után, hogy sztár váljék belőle. Most viszont kénytelen volt szakítani korábbi elhatározásával, mert a rendőrségi sajtótájékoztató „kötelezte". Dr. Kustra József ezredes, Tolna megye rendőrfőkapitánya az őcsényi diák bátor tettét ecsetelte, majd 35 ezer forint pénzjutalmat adott át neki. Horváth József ezredes, bűnügyi igazgató pedig egy könyvcsomag kíséretében mondott köszönetet Mészáros Istvánnak. A történethez tartozik, hogy a fegyveres rablást - aminek a bűntétele 5-10 év közötti szabadságvesztés - egy 53 esztendős decsi férfi követte el. - hm r