Szekszárdi Vasárnap 2004 (14. évfolyam, 1-40. szám)

2004-06-20 / 21. szám

2004. JUNIUS 20. INTERJÚ „Kalandozások Ferdinandy György íróval a világban és az irodalomban - Két új kötete jelent meg az Ünnepi Könyvhéten. Egyik kiadója azt írja: „a lassú, véget nem érő hazatérés lett Ferdinandy páratlan, összetéveszthetetlen védjegye". A másik kötet ajánlása szerint a „Lomtalanítás" című naplója a hazatérés dokumentuma. Trópusok, Franciaország, budai Sas-hegy. Lehet-e, kell-e választani végleges otthont? - Lassan és nehezen megy a hazatelepülés, •

saládomból a fiatalabbak nem jönnek, kubai feleségem, aki egyébként itthon doktorált, hazajön majd ide, csak még előbb nyugdíjaztatni akaija magát. Én most ott tartok, hogy márciustól szeptemberig itthon vagyok, októberben visszamegyek. A tél az alkotás időszaka, ott írok, tavasszal mindig hozok egy kész kéziratot, s akkor kezdem a kiadómat „zaklatni". Nagyon áldozatos kiadóim vannak. Évente össze tudnék állítani a régi írásaimból egyegy novellafüzért. Engem harminc évig nem közöltek, azalatt nagyon sok minden összegyűlt, azt nem lehet egyik napról a másikra hazahozni. Az egyik idei kötetem, a Kalandozások többnyire ilyen régebbi írásokból áll. A másik kötetem új próza. - Ezek szerint nincs már tanítás, áldozatos irodalomterjesztés? - Ó, a tanításnak vége. Vége. Nyugdíjaztak, s most már csak gyógykezelésekre járok vissza és nem is Puerto Ricóba, hanem Floridába. De ami az irodalomterjesztést illeti, az változatlan. Éppen ezen a tavaszon találtam egy nagyon rendes kiadót a Dominikai •Köztársaságban - ki hinné, hogy egy ilyen kis banánköztársaságban rendes kiadók is vannak. Lefordítottam Deák László verseit spanyolra, kiadtuk, bemutattuk, éppen most vannak nálam a kritikai reakciók. Nagyon nagy lelkesedéssel fogadták a magyar verseket, szépek a kritikák. - Hogyan választja ki ebből az irdatlan nagy irodalmi tengerből azt a pár cseppet, amit ideje, energiája fordítani enged, amit fogadnak a kiadók, s amit szívesen olvasnak minket nem ismerő, távoli népek? Szóval, most miért éppen Deák László? - Nagyon sok a mi irodalmunkban a fordíthatatlan író, költő. A fordításban elvész a sava-borsa, alacsonyabb szintű kötet születik más nyelveken. Vannak viszont, akik azonos szinten fordíthatók, és amikor egy megszenvedett élményanyag van irodalmi műbe sűrítve, az általában fordítható. Ezért figyeltem fel erre a kötetre. Egyébként ebben a kis irodalmi életben, ebben a kis országban ismerjük, és a rossz hírekkel ellentétben még szeretjük is egymást. És amikor valakivel ilyen drámák történnek - Deák pár hónap alatt veszítette el édesanyját és fiatal feleségét, s ezek után írta meg ezeket a verseket - akkor az ember arra gondol, hogyan tudna segíteni abban, hogy az a másik ember kijöjjön a mélypontról. - Másfél hónapja vagyunk Európai Uniós ország. Minden erről szól, megkerülhetetlen kérdés. A mi nyelvünket nem fogják megtanulni, nem is nagyon akarják megtanulni a világban. Lehetőségünk lesz-e egy kicsit jobban megismertetni magunkat az irodalmunkon keresztül, az értékeinken keresztül, vagy csak a csetepatéinkról jegyeznek majd minket? - A politikai vitáink abszolút senkit nem érdekelnek, azokat kár kivinni nyugatra. Én most hat hónapig kinn éltem, láttam, mik azok a hírek, amiket derék emberek kihoznak ebből az országból. Ezek általában szégyenletes hírek, olyasmik, amiket jobb lett volna elhallgatni. Különben is teljesen felesleges kivinni őket, nem érdekelnek senkit. Nem figyelnek rájuk, hiszen a saját országuk csetepatéi sem érdeklik őket. Miért érdekelnék őket a mi dolgaink, amik ráadásul - valljuk be - eléggé jelentéktelenek. A kulturális híreink azok mások. Ott igenis nagyon meg fognak nőni az esélyeink. Hiszen például nálunk még van élő folklórzenében, öltözködésben, van élő népművészet, és nem csak Erdélyben, hanem Budapesttől hetven kilométerre, Boldogfaluban, vagy Túrán. Ez olyan kincs, ami Nyugat-Éurópában már egy évszázada nincs. Óket ez nagyon fogja izgatni és érdekelni, és nekünk ezt szépen ki kellene használnunk arra is, hogy felélesszük a régi hagyományokat, az ehhez szükséges anyagi hátteret pedig majd fogja Iwzni ez az Európa, akit ez roppant érdekel. Én persze inkább az irodalomról tudnék mondani egy pár gondolatot. Azt hiszem, az irodalmunk is be fog illeszkedni az európai népek közösségébe, Optimista vagyok. - Hisszük és reméljük, hogy most kinyílik számunkra a világ. Voltak korok, amikor muszájból szóródtunk szét. Hogyan találta meg Dél-Amerikában azt a nem túl sok magyart, aki még ott él, és mesélt az életéről? - Nincsenek sokan, már csak azért sem, mert eljárt az idő, és ezek az emberek általában második világháborús menekültek. Idestova hatvan éve élnek ott. Öt-hat embert találtam életben, akikkel elmeséltettem az életüket, és szociográfiát írtam. Azt hiszem, nagyon érdekes, hogy ilyen messze, ilyen távolra szakadt honfitársaink hogyan őrzik a magyarságukat, hogyan maradnak meg nekünk, és szomorú sorsuk hogyan teljesedik be. Két vagy három életút leírása benne van a Kalandozások kötetben, akit érdekelnek ezek a sorsok, ott találkozhat ezekkel az öreg magyarokkal. -Es a mindenkori fiatalok sorában, a tanítványok között a Puerto Rico-i egyetemen volt olyan, akinek magyar ősei voltak? - Ölyan nem volt. Az én tanítványaim olyanok voltak, akiknek a dédszüleik, és még esetleg a nagyszüleik is rabszolgák voltak. Úgy születtek, mint rabszolgák, családnevük sem volt korábban. Minden gyerek őrizte a felszabaduló levelüket, néhányan el is hozták megmutatni nekem. Ilyen diákjaim voltak, egészen egyszerű gyerekek, akik a tengerparti ültetvényekről jöttek az egyetemre. Az egyetem fönt van egy kicsit magasabban a hegyek között, ahol hűvösebb van. De harminc fok alá ott sem szokott menni. Ilyenek voltak az én diákjaim. Velük is elmeséltettem az életüket, egyik-másikuk története nagyon tanulságos. Ez franciául van meg, mert a párizsi kiadóm kérésére írtam meg ezeket az életeket. A franciákat akkoriban nagyon érdekelte, hogy mi lesz a rabszolgák unokáiból az egyetemen. i Azután még sokfelé megjelent ez, spanyolra lefordították a múlt évben. A spanyolok odafigyelnek a korábbi gyarmati területek népeire. Magyarul nincs meg, még nem volt érdeklődő, meg nem is nagyon tudunk az ilyen távoli dolgokról. Ha harmincéves lennék, lefordítanám azonnal, mert magyarul is érdekes lenne, igen. De ezt mégis valaki másnak kellene már felvállalni, mert én annyi minden mást szeretnék még csinálni. - És olyan tanítványa volt, aki ott a világ másik végén ráharapott, ráhangolódott a magyar irodalomra, kinőtt a keze alól olyan valaki, aki foglalkozik velünk? - Ez a dominikai kiadóm, akiről meséltem, s aki mellesleg egy kétméteres, kétszáz kilós szerecsen gyermek, ő is mindig könyörgött, hogy fordítsunk magyar irodalmat. S most, hogy ő kiadó, hát ki is adja. (Folytatás a 4. oldalon.) » r j árom és fél éve találkoztunk először SzekH szárdon, a könyvtárban. Akkoriban volt új -—I a Mágneses erővonalak című kötete, és arról beszélgettünk vele, hogy mint a vasreszelék a mágnes hatására, az ő élete is mintha két pólus köré rendeződött volna: a karibi világ és az újra megtalált haza. Akkor már tervezgette: végleg hazatelepül.