Szekszárdi Vasárnap 2004 (14. évfolyam, 1-40. szám)

2004-04-18 / 13. szám

k 2004. ÁPRILIS 18. szekszárdi Az optimista elvárások szerinti háromszáz általános iskolai beirat­kozó gyermek helyett eddig 275 iskoláskorú gyermeket írattak be az öt városi fenntartású intézménybe. Azok a szülők, akik még nem pótolták a hiányosságukat, augusztus végéig folyamatosan beírathatják cseme­téjüket. Vagyis a mai helyzet bizonyosan változni fog. Nagy tömegű beiratkozásnál kell az önkormányzatoknak konkrét na­pokat meghatároznia, különben a szülők egészen a nyár végéig a meg­tehetik azt - hangsúlyozta lapunk­» k Sebestyénné Miklós Julianna a űvelődési és Sport Iroda vezetője. Szót ejtett arról, hogy a számok a pillanatnyi állapotot tükrözik, nap­ról-napra változhatnak. Első ráné­zésre kevesebbnek tűnik, mint az el­múlt években, de nem mindenhol kevesebb a meghatározott keret­számnál: a II. számúban 35 első osz­tályost vártak, 43-man jelezték, hogy ebben az iskolában szeretnék elkezdeni a tanulmányaikat. A Ba­bitsban azonban a várt 69 helyett 65 lurkót írattak be, a Dienesben 69 helyett 73 gyermek szülője jelent meg, az V. számú iskolában 81-es keretszám mellett 61 jövendőbeli el­ső osztályost regisztráltak. Itt a leg­nagyobb a különbség a lehetőség és az igények között. A Garay iskolá­ban a várt 46 helyett eddig 33 gyer­meket írattak be. Az irodavezető hozzáfűzte, a meglehetősen tarka pedagógiai programok következté­ben nem lesz egyszerű az osztályok szervezése, nem biztos, hogy min­den kérelmező abban az osztályban, azokkal a nyelvekkel tudja megkez­deni a tanulmányait, amelyikben a legjobban szeretné. A csökkenő gyereklétszám okai között megemlí­tette a költözéseket, a szülői feledé­kenységet, a bejárói létszám draszti­kus lecsökkenését, valamint azt a tényt, hogy a szakértői bizottságok szakvéleménye nem minden eset­ben készül el március végére. Az óvodákkal kapcsolatosan kiderült, a három esztendeje folyamatosan csökkenő gyereklétszám mellett jól prognasztizálták a jelen helyzetet. Ezért volt szükség a férőhelyek szá­mának csökkentésére, a kisebb fé­rőhelyszámmal is eleget tud tenni a város az igényeknek. B.L. A Hold, a Vénusz és a Mars Minden nagyobb városban tar­tanak e hónap végén távcsöves bemutatókat, a csillagászat nap­jához (április kötődően. Szekszárdon április 23-án lesz az égitesteké a főszerep. A „csilla­gos" programokra, a Gyermek és Ifjúsági Térbe (Bezerédj utca 8.) várják az érdeklődőket. Itt, dél­után fél háromkor, Dömény Gá­bor csillagász tart előadást, majd távcsöves bemutatót. A Hold, a Vénusz és a Mars együttállását szemlélheti meg a kö­zönség. Sötétedés után - ha nem lesz­nek felhők - a Csillagdában foly­tatódik az égboltpasztázás, az „igazi" nagy csillagasztávcsővel. -Wy­Borverseny­díjátadás A Hegyközség Szekszárd 2004 április 24-én (szombat) Szent György napján tartja a Vármegye Háza Dísztermében a Hegyközségi Borverseny ünnepélyes eredményhirdetését. 10.00-kor A Szekszárdi Gárdonyi Zoltán" református együttes műsora 10.30-kor Ünnepi köszöntő 11.00-kor Az V. Szekszárdi Hegyközségi Borverseny szakmai értékelése 11.30-kor A borverseny ünnepélyes díjkiosztása 12.00-kor A decsi „Gyöngyösbokréta" Férfikórus Bor dalai Jövések könyvének felmutatása Fogadás A díjnyertes Bikavér és Nagydíj as borok bemutatása N E AA Z E T I P E T I C I Ój Április 19-én, hétfőn, 18.00-kor Orbán Viktor beszédet mond Szekszárdon, a Liszt Ferenc téren. Jöjjön el Ön is, támogassa a Nemzeti Petíciót a biztonságos csatlakozásért! Munka, otthon, biztonság! ® sSÖ* Az európai néppárt

Next

/
Thumbnails
Contents