Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-11-03 / 39. szám

Az tdnálló Életért Alapítvány felhívása Az 1999. január elsején életbe lépett „esélyegyenlőségi törvény" II. fejezetének, 11. paragrafusa már megfogalmazta, hogy „A fogyatékos személy részére biztosítani kell a fogyatékossága által indokolt szük­ségleteinek megfelelő támogató szolgálat igénybevételét..." 2003. január elsejétől az önkormányzatokat törvényi előírás kötele­zi a támogató szolgálatok létrehozására. E térítési díjas szolgálatot a 18 év feletti súlyosan mozgás-, hallás-, látás- és értelmi sérültek vehetik majd igénybe. A szolgáltatás legfontosabb részei a személyi segítőszolgálat, ami a házi gondozáshoz hasonlítható, a speciális szállító szolgálat ­amely különösen a mozgáskorlátozott egyének életét könnyítheti majd meg -, illetve az információs és a tanácsadási lehetőség. Egy szolgáltatás csak akkor képes jól és hatékonyan működni, ha a tervezés a valós igények, szükségletek figyelembevételével történt. Sajnos, sem országos, sem helyi szinten nincsenek pontos adatok a fo­gyatékossággal élő egyénekről, ezért sem a szakemberek, sem a dön­téshozók nem ismerik az érintettek számát, azok szükségleteit, élet­helyzetét. Alapítványunk a szolgáltatás megtervezéséhez, kialakításához szükséges alapvető információkat egy felméréssel kívánja összegyűjte­ni több civil szervezet együttműködésével. Kérjük, a szekszárdi lakosokat, amennyiben maguk vagy hozzátar­tozójuk érintettek ebben a kérdésben, s vállalnák a felmérésben való részvételt, ezt a szándékukat jelezzék számunkra írásban vagy telefo­non. Elérhetőségeink: ÖNÁLLÓ ÉLETÉRT ALAPÍTVÁNY Szekszárd, Vörösmarty u. 5. Borbandi Viktória: (Családsegítő Központ) 511-474 Házi Magdolna: 06-20-424-953 Ifjú bélyeggyűjtők* wmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm ^mmmmmmmmmmmm mmm Szekszárdi és tolnai ifjúsági bélyeggyűjtők is részt vettek - felnőtt kí­sérőkkel együtt összesen 28-an - az idei bélyegnap eseményein, a Bu­dai Várban. A gyerekeket a MABÉOSZ (Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége) Ifjúsági Bizottságának elnöke, Józsa Mihály kalauzolta a ki­állításon. Benevezhettek különféle játékos vetélkedőkbe, melyeken a nyeremények természetesen bélyegek, blokkok, kisívek voltak. - Wy ­, SZEKSZÁRDI VASÁRNAP • Minőség a közoktatásban 2002. NOVEMBER 10. 'yasárMap X szekszárdi net illeti mindazokat, akik a kérdé­sek megválaszolásával, munkájuk­kal hozzájárultak egy iskola új ko|^ szakának „elindításához". Bizí^F nyára mindenkinek jól esnek a Mi­nőségfejlesztési Központ visszajel­zésében olvasható mondatok: „Az intézmény küldetése, jövőképe és értékrendje egy jól összefogott, előremutató módszertani elemeket tartalmazó rendszeren alapul. Az intézmény vezetése és a munkatár­sak minőség iránti elkötelezettsége példa értékű. A közvetlen partnerekkel való együttműködés követelményeit a Nevelési Program és a SZMSZ sza­bályozza, beépült az intézmény életébe. A helyszíni szemle tapasz­talatai tovább erősítették a pályá­zatban leírtakat és meggyőzték az értékelő csoport tagjait arról, hogy a szekszárdi iskola eredményeit minőség iránti elkötelezettségük és szemléletük okozza." Gratulálunk! PanyiZita it, igényességüket, szakmai tudásu­kat; a gyermekkel szemben tá­masztott követelményeiket, a sza­badidő igényes eltöltéséhez terem­tett formákat. Mindez a felmérés azért fontos, mert közösen kell olyan közeget teremteni a gyerek számára, ahol megismerheti az alapvető etikai normákat, magatar­tásformákat, korán magába szív­hatja a másokra való odafigyelés­nek, az önművelés igényének leve­gőjét. A partnerkapcsolatok mellett ugyanilyen fontos egy iskola szá­mára, hogy „kézzel foghatóan" mutassa meg eredményeit, melye­ket egy kevéssé kiépült városrész­ben, kezdetben talán nem a legsze­rencsésebb helyzetben ért el, még­is, országos elismerés övezi őket. Az értékelés természetesen nem­csak a már említett három réteg vé­leményén alapult, hanem a Minő­ségfejlesztési Központ szakembe­reinek felmérésein, helyszíni szemléin és megfigyelésein. Mind­ennek komolyságát jelzi, hogy a Közoktatás Minőségéért Díj 2002. évi kiírására a Partnerközpontúság Díj kategóriában 29, a Kiválóság Díj kategóriában 16, azaz összesen 45 pályamunka érkezett be. Ezek közül nyerte el az ezüst fokozatot a „Zrínyiként" ismert iskola. A díjak odaítélésének esetében alapvető el­várás volt, hogy a pályázó több te­rületen modell értékű legyen más közoktatási intézmény számára, ugyanakkor minden területen meg­felelően magas teljesítményt nyújt­son, mind az alkalmazott módsze­rei, mind pedig az eredményei te­kintetében. Természetesen köszö­Örökké aktuális kérdés, hogy mennyire élünk lehetőségeinkkel, megteremtjük-e azt a jobb környe­zetet, mely körülményeinkhez ké­pest elérhető lenne? A közelmúlt­ban járt Szekszárdon Magyar Bá­lint oktatási miniszter, s lelkifurda­lás nélkül elmondható: igen vegye­sen készültek fogadására a külön­böző intézmények... Közhely, hogy a jó példa becsülendő, a rosszat pe­dig fölösleges hangsúlyozni, néha azonban nem ártana... Ehelyett inkább ismerjünk meg egy nemrégiben beérett „gyümöl­csöt", mely mögött mozgalmas hó­napok kemény munkája áll, peda­gógusok eltökélt szándéka és tenni akarása. 2002. június 28-án adomá­nyozta Magyar Bálint a szekszárdi II. Sz. Általános Iskola és Diákott­hon részére a Közoktatás Minősé­géért Díj Partnerközpontúság kate­góriájának ezüst fokozatát, a köz­oktatási minőségfejlesztés terén nyújtott kiemelkedő teljesítményé­ért. Méltán lehetünk büszkék erre az iskolára, hiszen a dél-dunántúli régióban egyedül birtokolnak ilyen kitüntetést. Az intézmény igazgatónője, Ma­tókné Misóczki Mária elmondta: a 90-es évektől kezdődő szabad isko­laválasztás miatt nyilvánvalóan minden iskola törekszik a tanulás­hoz, játékhoz és a baráti kapcsola­tok kialakulásához szükséges kö­rülmények megteremtésére. Ezek alatt értendők a szemé­lyi és tárgyi feltételek: az iskola felszereltsége, a pedagógusok képzett­sége, emberi magatartá­suk, kapcsolatápolás szülőkkel és tanulók­kal. Ennek érdekében számos területet érintő kérdőív került a diákok, szülők, kollégák kezé­be. Ezen egytől ötig ter­jedő skálán értékelhet­ték név nélkül a tanárok segítőkészségét, a tájé­koztatás módját, gyako­riságát, tartalmát; a ta­nárok nevelési eljárása-

Next

/
Thumbnails
Contents