Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-06-16 / 23. szám

SZEKSZÁRDI 2002. JUNIUS 16. VASÁRNAP SZEKSZÁRDI 7 A Lélek a „RUHATÁR" ban... Interjú ifj. Sárvári Jánossal Az Art Contact Mozgásszínház vezető­jével, európai (el)ismertségű tánc- és mozgásszínház műhelyük mindennap­jairól, mindennapi szekszárdi gondjai­ról - és főleg és főként: sok minden másról... „Nincs ott színház, ahol nem talál­kozik közönség és társulat" - írtuk pár hete a bécsi Pygmalion Theater üres házas vendégjátékai kapcsán. Persze a „találkozás" elmaradása gyakran nem a fellépő társulatot mi­nősíti és minősítette most sem, sok­kal inkább a szakavatott közönség­• ervezés hiányának „volt köszön­tő", mint oly sokszor az ilyen ese­tekben. - Már előbb, e cikksorozat­ban, Sárváriék tizenöt éves működé­sével kapcsolatban meg kellett koc­káztatnunk azt a nagyon éles meg­jegyzést, hogy: „Hiszen ha... sikerte­lenül jár itt egy műhely, az a vásár szintén kettőn állt: a város nem akarta talán igazi, nagy teljesítmé­nyekre ösztönözni alkotóit..., azaz nem érdemelt jó színházat, ezt nem hívta-kényszerítette életre, nem lett és ne is legyen hát neki." Nos, hogy e megjegyzés félreért­hető ne legyen, az Art Contact „sike­rülését" itt csakis szekszárdi vonat­kozásban - és csakis a közönséggel való (talán nem a társulat hibájából egyre ritkuló) találkozásaikra - ér­tettük: ők ugyanis mindenképpen és mindenféle értelemben rég sikeres társulat. „Nagy teljesítményekkel" J^onyítottak: sikeres előadások ki­^Btása és szakmailag zsűrizett és díjazott előadások felléptetése jel­lemzi pályájukat. A megjegyzés a szekszárdi közönségszervezést, szakmai kritikai fogadtatást (annak hiányát) igyekezett felróni -, hogy akinek inge, vegye magára. A „kettőn áll a vásár dilemmája" viszont (minden más) művészeti ág­ra is vonatkozik - de nemcsak ezért közérdekű. No meg Bakó Lászlóval és Komjáthy Ágnessel beszélgetve sem sikerült kikerülnünk e problé­mát, mintha valami hasonló helyi „specialitásra" hívták volna fel a fi­gyelmet. Ha a helyi művészeti élet ­a tanítás, de bármilyen más értékte­remtő közösségi munka eredménye nem találkozhat a maga Nagyérde­mű Közönségével, más esetben, le­gyen, megengedem: a Tisztelt Fo­gyasztó Polgárral, Vásárlóval ­akkor... arról jobb nem is beszélni. Mi viszont inkább tettünk néhány élesen kritikus megjegyzést. Építő szándékkal, ha kell mondani...(De nem kell.) Ifj. Sárvári Jánost igyekeztem én most jól körbekérdezni mindezekről - hisz én őt, nemcsak mint kiugróan tehetséges és termékeny színház­művészt ismerem majd két évtize­de, de mint kulturális közéletünk örökkön kitartó sáfárát, szervezőjét - s városunk ifjúsági problémáinak tapasztalt és okos szakemberét. - Azt látom, hogy alkotómunkánk­nak is és a közönségtalálkozóink­nak, az Art Contact-fesztiváljaink­nak is sajnos hullámzó lett a színvo­nala az utóbbi években. Sajnos hiá­ba történnek meg bizonyos dolgok, születnek eredmények - akár váro­sunkban, akár országosan -, egyfaj­ta hullámvölgyet érzékelek az olyan műfajokban, amik nem annyira po­pulárisak. De a pályázati és egyéb támogatási/bevételi lehetőségektől kezdve minden téren annyira meg kell küzdeni mind az alkotómunka, mind pedig a közönségszervezés te­rén, már ahhoz is, hogy egyfajta el­ért színvonalat tartani tudjunk, hogy az lassan-lassan a fáradtságon túl szinte a végkimerüléshez vezet. - Korábban ez nem így ment? - Jó néhány évvel ezelőtt sokkal jobban mentek a dolgaink. Valami lenyűgözöttség, stagnálás, földbe­gyökerezettség jellemzi a helyzetet. S már csak ennek a végét várjuk, il­letve dehogyis várunk mi ölbe tett kézzel: nap mint nap cselekszünk, ugyanolyan keményen próbálunk ­ha nem keményebben - és nem fo­gadjuk el, hogy ennek a helyzetnek így kellene maradnia... s hát persze, hogy a támogatások fokozatos csök­kenése játssza az egyik főszerepet ebben a történetben... - Helyzetetek rosszabb, mint a pé­csi, pesti társalatoké? És milyen a vi­szonyulásotok a Szekszárdon élő más művészetekben alkotókhoz? Nem lehet, hogy esetleg - átmeneti­leg - elszigetelődtetek? - Itthon, itt és most, Szekszárdon mi Kiemelt Művészeti Csoport va­gyunk. Ez a várostól megtiszteltetés, s együtt jár vele egy bizonyos anya­gi támogatás. Társulatunk fenntartá­sához ez egy minimális összeg, ká­bé az egytizede annak, ami kellene ahhoz, hogy egy csodálatos, életké­pes, sok embert mozgósító - és mozgásban tartó - tánc- és mozgás­színházi életet teremthessünk, ter­mészetesen más művészetekre is odafigyelve, mert akkor lehetne és kellene is, hogy más társművésze­tekhez is kapcsolódjanak a dolga­ink. Egy egész nagyságrenddel na­gyobb támogatottság volna elegen­dő, s máris hatalmas mozgást hoz­hatna. Kortárs művészeti egyesület is va­gyunk már '99 óta, s ezen a megala­kulásunk óta azt értjük, hogy noha elsősorban a mozgás, a tánc és alter­natív színházi alkotások és alkotók, találkozók, fesztiválok, de a kortárs társművészet más ágai: a zenei, kép­zőművészeti, filmes, videós, fotós és irodalmi műfajok, alkotóik is - az összes problémáikkal - tevékenysé­gi körünkhöz tartoznak. Ha na­gyobb összefogásra és nagyságren­dekkel nagyobb anyagi támogatott­ságra támaszkodhatnánk, hatalmas mozgást eredményezne körülöt­tünk, ami azt jelenti, hogy a város kulturális életében... Ráadásul a színházi műfajok még szorosabb vi­szonyban is állnak összes társművé­szeteikkel, mint amazok egymással. Például egy táncszínházi szösszenet egy képzőművészeti tárlatmegnyi­tón tökéletesen ott van. - Tehát egy új összefogásra, egy újabb fejezetre: fordulatra vársz Szekszárd művészeti életében? - Miért ne lehetne nekünk, itt al­kotóknak - annak ellenére, hogy kü­lönböző művészeti ágakban dolgo­zunk vagy hogy különböző nemze­dékekhez, korosztályokhoz tarto­zunk - sokkal szorosabban össze­fognunk? Miért tűnik innen nézve álomszerűnek az, amit Hollandiá­ban tapasztaltunk, hogy például egy hangszeres szólista és egy táncszí­nész kap egy üres termet, s egysze­rűen csak improvizálni kezdenek, s a mestereik esetleg csak utólag al­kotnak ebből előadást... - De itt már egy Városi Ifjúsági Al­ternatív Színház meg egy Városi Ifjú­sági Összművészeti Alkotóközösség és Művészeti Iskola megteremtésé­nek szükségességéről beszélhetnénk - mint ahogy tettük is már néhány magánbeszélgetésünkben. Milyen szerepet vállal(hatna) egy ilyen munkában műhelyetek, az Art Contact, s te személy szerint? - Szívesen vezetek általános moz­gástréninget, ami a színészmester­ség alapjait tanító egyik tárgy a világ összes színiakadémiáján. Tehát vál­lalnám egy Városi Színház megte­remtésében mindazt, amihez értek, s ami az általános színészképzésben rám eső feladat lenne. Heti két-há­rom mozgástréninget még elbírok talán. S az Art Contact - független­ségét értelemszerűen megőrizve ­mint alkotóközösség talán szintén jó katalizátora lehetne egy ilyen tá­gabb színházi társulatnak. Színházi találkozóink, fesztiváljaink is bővül­hetnének, szélesedhetnének egy ilyen összefogás által. De az egyko­ri, messze országos sikerű Szekszár­di Kísérleti Színpad régi tagjait, vagy akik e színpad holdudvarában alkot­tak: Komjáthy Tamást, Németh Ju­ditot, Dicső Zsoltot, a „Mosolygó Kaptafát", Gazsót, a „Kacsát" - s to­vább nem is sorolom, Te is ott kezd­ted... - már neked kell felkérned, mozgósítanod, hisz még mind fia­tal, alkotóképes emberek, nem lebe­csülendő színpadi szakmai tapasz­talatokkal... Interjúvold meg őket, legyen egy nagy kiállítás a „Kísérleti Színpad" működéséről, s fent nevezetteket pedig interjúvold meg, ha ráállnak. S igenis legyen újra versmondó mű­hely, mert kell legyen, legyenek pró­zai előadások - Bocz Lászlót, aki mint rendező, jócskán bizonyított a Rómeó és Júliával, őt ki ne felejtsd! - legyenek olyan irodalmi pódium­műsorok, mint nemrégiben a ZUG­ban az a „teltházas", „A költészet négy évszaka" - négy nemzedék, öt író... Ezeket a dolgokat mind meg kell teremteni, és össze kellene fogni... - Mielőtt megfordítanád ebben a beszélgetésben a szereposztást, hadd kérdezzelek még egyszer arról, mit vállalnál a város nagyszínpadának megteremtésében - még pontosab­ban: újrateremtésében - amellett, hogy a saját színházad is éppen elég­gé leköt? - Én, mindent. Amit csak bírok. Játszani is szeretnék ebben az új színházban. Járni tanítani a kezdő amatőrszínészeket. Múltkor a ZUG­beli próbátokon nem tudtatok pél­dául továbblépni, mert valaki nem tudott járni, felállni, elesni. Meg len­nének feltételeim: a ZUG-beli pró­bákhoz kell egy felgöngyölhető nagy padlószőnyeg meg a csönd ­utóbbit biztosíthatnák el- és vissza­húzható hangszigetelő függönyök, hogy közben odakint a pultnál is nyugodtan beszélgethessenek... Ilyenek a feltételeim, ilyen elhanya­golhatatlan apróságok - ezek hatal­mas dolgok. Az első pár hónapban, amíg az új társulat nem bizonyít, nyilván ingyen csinálnánk a külön­böző tréningek vezetését... Jaj, el ne feledjem, kellene egy zuhanyzó, a színészi mozgástréningek úgy meg­izzasztanak, mint egy lovat... Meg hogy ne menjenek keresztül a tré­ningezőkön, akik a sörükért men­nek a pulthoz... Nekem a hétfő és szerda jó. - (Na, jó, örülök, hogy ez az interjúd nem lett panasznapi kihallgatás... Bakó-interjúd egy ki­csit túl „panaszosra" sikeredett. Vagy: a Komjáthy Ági-interjú: nézd, engem, ha csak felkérnek, én tánco­lok szüreti fesztiválon is, mint ahogy már meg is tettem egyszer... Samu Attila » 1

Next

/
Thumbnails
Contents