Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-05-05 / 17. szám

SZEKSZÁRDI 2002. MÁJUS 5. Anyák napjára Milyen szépen kitalálták előde­ink, hogy a tavasz minden hó­napjában kitűztek egy napot, ünneplendő azokat, akik szere­tik és tisztelik egymást. Anyák napja, gyermeknap, pedagógus­nap. Akik a legfontosabbak az éle­tünkben, akik életet adtak ne­künk, az édesanyánk, akikért ér­demes élni, a gyermekeink, s akik meghatározzák, utat mutatnak, megtanítanak mindarra, amire szükségünk lehet ezen az úton, ami az élet, a pedagógusaink. S a tavasz ontja virágait, hogy aki nem tudja szavakba önteni kö­szönetét, annak segítsen, egy hálá­val átadott csokorral, egy játékos felejthetetlen nappal, s egy tisztel­géssel a jövő nemzedékét, a ne­hézségek ellenére minden korban tisztességesen tanítókért. Nagy szükségünk van arra, hogy ünnepek legyenek. Azt gon­doljuk a napok így is, úgy is múl­nak, nincs jelentősége csak annak, hogy itt és most ebben a pillanat­ban mi történik velünk. Lehet, hogy amikor fiatalok vagyunk így gondoljuk - bár ezzel vitatkoznék, mert sok kitűnő, értelmes és érzé­keny fiatal érzi nem egyedül az anyagi dolgok az üdvözítőek -, az idő, lassan mindenkit megtanít ar­ra, hogy semmit sem lehet vissza­hozni, megismételni, meg nem történtté tenni. Erich Fromm szerint egyedül az anyai szeretet az, ami feltétlen. Az anyai szeretet az, ami nem vádol, nem kér számon, nem vár viszon­zást, hálálkodást. Egyszerűen van, mert az élet, amit világra hozott nem kérte ezt tőle. Az anyai szere­tet az, ami mindent megbocsát, mindent elfelejt, s mindent kibír. Igen, vannak kivételek, de mint minden esetben a kivételek erősí­tik a szabályt, s most ebben az anyák napi írásban az igazi ANYÁKRA emlékezünk. Azokra, akiket az utóbbi időben a televízióban láttunk, és hallot­tunk eltűnt, vagy meggyilkolt gyermekeikért, fájdalomban két­ségbeesésben, s azokról az anyák­ról, akik a másik oldalon foggal, körömmel védik gyermeküket, aki nem lehet bűnös. S ez így van jól! Az igazságszolgáltatás majd teszi a dolgát, az anyák pedig anyák maradnak. Feltétel nélkül szeret­ve, mert minden embernek, még a legvétkesebbnek is „jár" az a tu­dat, hogy egy valaki sosem fogja elhagyni, megtagadni. Reméljük, mire elérkezik a ta­vasz legszebb ünnepe az anyák napja, már távolodnak tőlünk azok a megdöbbentő hetek, ami­kor beárnyékolta mindennapi éle­tünket, a napi hírekben hozzánk eljutó, lelkünket összemarkoló fáj­dalom. Valamennyiünket boldogságra, békességre, szép és igaz életre ho­zott világra az édesanyánk. Itt eb­ben a csöppnyi országban, ahol a legkiválóbb tudósok, történészek sem tudnák már kibogozni, kik azok, akiknek ősei Árpád apánk­kal átlépték a Kárpátokat, hogy merik egymás ellenségévé tenni a családtagokat, barátokat, munka­társakat. Hogy merik megtagadni édesanyjuk tanítását, „kisfiam minden ember egyforma, ha tisz­telni akarod, nézd, hogy tanul dol­gozik, szereti családját, segít em­bertársain". Nincs más mérce csak az emberség, a tisztesség mércéje. Erre tanítottak szüleink, erre taní­tottak pedagógusaink. Ezt igye­keztünk átadni gyermekeinknek. Felejtsük el, ami volt, a tavaszi eső mossa el a gyűlölködést, a ha­zugságokat, a félelmet. Tudjunk megbocsátani, tovább szeretni minden embert, úgy ahogy azt az igazi édesanyák teszik. A szeretet szó ne legyen egy szlogen, egy hatásos felirat. A sze-^_ retet legyen az, aminek Erich^® Fromm megfogalmazta: tett. Úgy ahogy az édesanyák szeretnek, fel­tétel nélkül, őszintén, nem várva viszonzást, csak reménykedve, hogy az ő tettekkel bizonyított sze­retetük szeretetet szül. Május első vasárnapján „vegyék át a hatalmat" a virágok. A szeretet virágai. Sas Erzsébet SACRED CONCERT A Szekszárd Big Band és a Nemzeti Énekkar hangversenye A Filharmónia és a Művészetek Háza rendezte bérletsorozat utolsó estjén Duke Ellington műveit ját­szotta a két kitűnő együttes. Aligha valószínű, hogy a Szekszárd Big Band-en kívül ebben a műfajban volna még egy zenekar, amelyik egy egész estét betöltő műsort tud­na adni egy szerzőtől. A titok nyit­ja az, hogy sok jó fúvós muzsikus kell, mert a jazz zenekarokban egy-egy dallamvivő szólista helyett itt négy-öt szaxofonos, pozanos és trombitás kórus szekció jól meg­hangszerelt együtteseire épül a ze­nekar. A Pecze István által vezetett együttes mögött ráadásul olyan ifjú utánpótlás áll a rendelkezésére, amely éppen e napokban országos első helyezést nyert egy zenekari találkozón. A zenekar a műsor első felében hat Duke Ellington számot játszott Pecze István vezetésével. A színek­ben és dinamikában gazdag előadás sok örömöt szerzett a hallgatóinak. Felfigyelhettünk a sok ötlettel meg­formált fúvós szólókra és a sugárzó lelkesedésükre is. A Molnár Ákos által meghangszerelt darabok ár­nyalatokban gazdagon szóltak és méltán arattak nagy sikert. A műsor második felében a big band zene nagy öregjének, Elling­tonnak az úgynevezett Szent Kon­certjét adta elő a Nemzeti Énekkar és a zenekar. A szerző 66 éves ko­rában határozta el, hogy megalkot­ja Istent dicsőítő énekét, amely igen fontos volt számára. Ebben a műben a jazz zene és az európai hagyományok fognak kezet. Antal Mátyás, a Nemzeti Énekkar karna­gya vezényelte ezt a bemutató számba vehető művet. A nagy létszámú előadói appará­tus, a hatalmas terjedelem és ta­goltság ellenére egységes produk­ció született. A karnagynak sikerült érvényre juttatnia a mű sokszor emelkedett, derűs s táncos karakte­rét. A kórus pazar hangzással, kris­tálytisztán és erőteljesen énekelt. Molnár Ákos szaxofonszólóival, virtuóz rögtönzéseivel tündökölt. Az énekes szólista, Sáfár Mónika meglepetést keltett a technikailag nehéz és igen muzikális szólóival. Varga Imre kitűnő zongorázása és a ritmus szekció a tőle megszokott remeklésével mind hozzájárult egy új, még sohasem hallott mű nagy sikeréhez. Hur Az alternatív szülésről ­anyák napján A Tolna megyei kórház szülészeti osztályán szakemberek, támogatók, valamint újságírók jelenlétében mu­tatta be dr. Nagy József osztályve­zető főorvos az osztály új szülőszo­báját, amely lehetővé teszi az alter­natív szülést. Ma anyák napján talán a legak­tuálisabb tájékoztatni erről a ked­ves olvasót, hiszen ezen az ünne­pen gondolunk a legtöbbször arra az emberre, akinek az életünket köszönhetjük. Hogy ez az élet mi­lyen körülmények között születik meg, életre szóló élmény az édes­anyának, az édesapának, s a szü­letendő új életnek is. Az alternatív szülőszoba lehe­tőséget kínál arra, hogy a szülés előtt álló kismama, a várakozási időt, valamint a szülést megelőző közvetlen időszakot, úgy tölthes­se el, ahogy az számára a legmeg­felelőbb. Az új szülőszobában, a legmo­dernebb állítható szülőágy fölött nagy teljesítményű lámpa segíti az orvosok és a szülésznők mun­káját, s ahogy körülnézünk, olyan berendezési tárgyakat is láthatunk, amelyek régről ismer­tek. Lehetősége van a kismamának arra, hogy a tágulási szakot fürdő­kádban, vízben töltse, így megrö­vidítve a tágulási szakot, vagy akár igénybe vehessen olyan esz­közöket, bordásfal, labda stb., amellyel fokozhatják a hasprést, s megkönnyíthetik a szülést. Amint azt dr. Nagy József osz­tályvezető főorvos úr elmondta az érdeklődő meghívottaknak, mégis a legfontosabb „segédesz­köznek", a már eddig is jól bevált, apás szülést tartja. A modern eszközök nagy segít­séget nyújtanak a szülési fájások enyhítésében, a szabad mozgás, az orvossal, szülésznővel való együttműködés biztonságot nyújt a kismamának, a jövendő édes­apa jelenléte pedig pszichésen je­lent nagy segítséget. Minden jövendő édesanya és édesapa számára életre szóló él­ményt jelent az, hogy újszülött gyermeküket „együtt" hozzák a világra, s ebben az alternatív szü­lőszoba, a fenti új eszközeivel igyekszik megkönnyíteni minden új élet születését. Sas Erzsébet

Next

/
Thumbnails
Contents