Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)
2002-03-17 / 10. szám
M- 2002. MÁRCIUS 3. . SZEKSZÁRDI VASÁRNAP A Szekszárdi Kamarazenekár hangversenye Műsorukat Domenico Cimarosa Titkos házasság című vígopera nyitánnyal kezdték. Előadásukban jól éreztették a mű üde, szellemes atmoszféráját. A szerzőről érdemes elmondani, hogy a maga korában igen népszerű és termékeny volt. Többek között 75 operát írt. Nagy hazafi volt, tagja volt az úgynevezett Carbonári mozgalomnak, amely Olaszország egységesítéséért harcolt. Ezért halálra ítélték, majd látszólag kegyelmet kapott, de ténylegesen 1801ben Velencében megmérgezték, mikor Oroszországba akart menekülni. Európa zenei életében sokáig csak a négy nyugati ország vett részt. A 19. század romantikus stíluskorszakában kapcsolódtak be a keleti és az északi népek. A norvégokat Edvard Grieg képviseli máig a legjelentősebben. A zene« r a több tételes Holberg szvitet játotta. A legemlékezetesebben a lassú „Air" tételben nyújtottak gyönyörű perceket szépséges áradó előadással és gyors utolsó tételt táncos jókedvvel. Szünet után parádés előadásban hallottuk Mendelssohn egészen fiatal korában írt d-moll kettős versenyét, amely hegedű-zongora és vonószenekarra íródott. A mű valóságos felfedezés volt a mai hallgató számára, hogy egy ifjú csodagyerek képes olyan felhőtlen boldogságról dalolni, képes kinyitni egy Tündérország kapuját és képes olyan választékos, ízléses, biztos vonalvezetéssel komponálni, mint egy bölcs idős mester. Csodálatot keltett a zárótétel játékos, eleven virtuozitása is. Mindebben óriási szerepet játszott a két kiváló szólista elementáris erejű interpretációja. Falvai Sándor zongoraművész a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora és Kiss András hegedűművész, tanszakvezető sodró erejű előadására sokáig emlékezni fogunk. A Földessy Lajos hegedűművész, koncertmester vezette Kamarazenekar méltó társa volt a nagyszerű szólistáknak. A zenekari számaikban a tőlük megszokott komoly felkészültséggel, kiegyenlített szép szólamokkal ezúttal is remekül muzsikáltak. Hur Szekszárd-Bezons Ki tud többet a francia kultúráról? ^^ekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata, Bezons-Szekszárd Baráti Társaság, Esélyt Tolnának és a Babits Mihály Művelődési Ház és Gyermekek Háza Polip Ifjúsági Irodája vetélkedőt hirdet szekszárdi 14-24 éves francia nyelvet tanuló/beszélő fiatalok számára a Bezons és Szekszárd város kapcsolatának 35 éves évfordulója valamint Bezons-Szekszárd Baráti Társaság 10 éves évfordulója alkalmából. III. forduló 1. Idézetek híres emberektől - ki mondta? Melyik francia király nevéhez fűződik a mondás: „Utánunk a vízözön"? a) XIV. Lajos b) XV. Lajos c) XVI. Lajos 2. Francia-magyar kapcsolatok Melyik francia királylány volt 11. Béla királyunk második felesége? a) Capet Margit b) Chatillon Anna c) Capet-Courtenay Jolán 3. Melyik város szülötte a magyar származású francia festő, Victor Vasarely (Vásárhelyi Győző)? a) Győr b) Debrecen c) Pécs 4. Melyik magyar költő tanult a Sorbonne-on? a) József Attila b) Radnóti Miklós c) Ady Endre 5. Melyik régióra ismersz az adatokból? Történelmi emlékhelyekben gazdag. A román stílus szülőhazája (Cluny, Vézelay, Fontena) híres boráról és mustjáról. Fontos városa: Dijon. Gasztronómiai specialitásai: vörösboros kakas (coq-an-vin), csiga (escargots). a) Burgogne b) Provence Alpes-Cote-D'Azur c) Picardie 6. Hogyan írjuk helyesen? a) Champs-Élysées b) Chams-Élysés c) Chams-Élysée 7. Ki volt az a francia tudós, aki megfigyelte a vízáramlás befolyását a benne terjedő fényre? a) Pierre Curie b) Fizeau c) Leverrier 8. Melyik épület kupolájának részletét látjuk a fotón? a) Invalidusok temploma b) Panthéon c) Francia Akadémia 9. Mi az az egyiptomi eredetű építmény, amely látható Párizs egyik központi terén? a) Piramis b) Obeliszk c) Hieroglifával díszített hatalmas oszlop a karnaki templomból 10. Ki festette a „Claude Monet bárkája" című festményt? a) Auguste Renoir b) Edouard Manet c) Paul Cézanne +1 Melyik film zenéjét szerezte a híres magyar származású zeneszerző, Joseph Kosma (Kozma József)? a) Négyszáz csapás (F. Truffaut) b) Az éjszaka kapui (M. Carné) c) Ködös utak (M. Carné) Irodalmi ajánlat: 1. Békés István: Napjaink szállóigéi (Gondolat, Bp. 1977.) 2. Magyar Nagylexikon . 3. Új Filmlexikon I-II. (Akadémiai Kiadó, Bp. 1973.) 4. Szabó Attila: Művészettörténet vázlatokban 5. Szabó Attila: Művészettörténet képekben Történelmi, művészeti és életrajzi lexikonok. Beküldési határidő: 2002. március 24. Levelezési cím: Polip Ifjúsági Iroda, 7100 Szekszárd, Szent István tér 10. A levélre írják rá: Szekszárd-Bezons. ^ Szekszárd polgármestereként a térségért a parlamentben Kocsis Imre Antal (" Az On képviselőjelöltje / ITIk-AI UIDnCTCC