Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-03-03 / 8. szám

SZEKSZÁRDI 2002. MÁRCIUS 3. VASÁRNAP $ Tisztelt Szekszárdiak! 2002. február 26-án, 17 órakor befejezte munkáját az Ország­gyűlés, és ezzel véget ért az 1998-2002-es évi parlamenti cik­lus, amelyben az a megtisztelte­tés ért, hogy képviselhettem Szekszárd város polgárait. Habár munkámról a Szekszárdi Vasárnap félévente rendszere­sen beszámolt, mégis, úgy illik, ha magam is megvonom a négy év mérlegét, mintegy számot ad­va a munkámról. AZ ELSŐ MONDAT LEGYEN A KÖSZÖNETÉ Szeretném újra megköszönni a • ekszárdiaknak azt a bizalmat és mogatást, amely lehetővé tette, hogy néhány nehéz, ám hazánk szempontjából sikeresnek mond­ható pillanatban lehettem képvi­selő. Történelmi pillanatnak tekin­tem azt, hogy Magyarország vég­érvényesen visszatalált a világ fej­lett demokráciáinak közösségébe azzal, hogy tagjai lettünk a világ legerősebb katonai szövetségé­nek, a NATO-nak, és azzal, hogy ebben az évben befejezzük a csat­lakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. Történelmi pillanat volt az államalapítás és a keresztény­ség ezeréves felvételének ünnep­ségsorozata, a magyar nemzet új­bóli egymásra találása 80 év után. Nehéz pillanat volt a jugoszláv há­ború, az orosz válság, az árvizek, ^Mamint a világ-, ezen belül az eu­Tópai gazdaság lassulása, majd stagnálása. Alapjában véve azonban jó és sikeres négy évet zártunk. Ma­gyarország tovább fejlődött és épült, nincs olyan mutató, amely nem azt mutatná, hogy már nem távolodunk, hanem közelítünk Európa felé. (Ennek ellenkezőjé­ről majd a választási kampányban megpróbálják meggyőzni Önöket, én csak azt kérem, hogy a sze­müknek higgyenek, meg a való­ban független nemzetközi szerve­zeteknek.) A FEJLŐDÉS SZEKSZÁRDON IS ÉREZHETŐ 2000. december 31-én, a városi örömünnepen egy büszke és bol­dog várossal tudtam - jelképesen - koccintani, egy olyan várossal, amely nem félve, hanem bizakod­va várja a jövőt, a harmadik évez­redet. Elég, ha csak a 6-os út felől érke­zik az ember a városba, az út mentén számos új épületet lát, amelyek zömmel helyi kis- és kö­zépvállalkozásoknak adnak ott­hont. Több nagyobb cég is létesí­tett telephelyet városunkban, illet­ve bővítette már meglévő telep­helyét. Köztereink új szobrokat kaptak a magyar millennium évében. Új éttermek, boltok és egy bevásárló­központ nyílt jelezvén azt, hogy a vállalkozások bíznak a fizetőké­pes keresletben. Az újvárosi szennyvízberuhá­zással eltűnt a város közművesíté­sének utolsó fehér foltja is. Hosz­szú évek elmúltával, és sikeres pá­lyázat után megkezdődött a szennyvíztelep 800 millió forintos rekonstrukciója. Bővült a város szociális intéz­ményrendszere. Megkezdte mű­ködését a fogyatékosok nappali in­tézménye, a családok átmeneti otthona. A Széchenyi-terv lehető­séget adott arra, hogy bővítsük az idősek otthonát. Több mint 600 milliós felújítást hajtottunk végre az Ady Endre Szakközépiskolá­ban. Megújultak sportpályáink, az Ifjúsági és Sport Minisztérium tá­mogatásával. Európai Uniós támogatással megkezdődhet a szeméttelep megszüntetése és rekultiválása. A közvilágítás korszerűsítése 50%­os megtakarítást jelent a város­nak. Sikerült megszüntetni egy el­húzódó problémát: a távfűtés mérhetővé és olcsóbbá vált, ami 20 ezer embert érint Szekszárdon. HOGY KÖZELEBB JÖJJÖN A VILÁG Az egyébként jó adottságú Szekszárd legnagyobb problémá­ja, hogy a nagy országos infrast­rukturális hálózattól távol esik. Ebben a kérdésben jelentős előre­haladást értünk el, hiszen a szek­szárdi Duna-híd építésével végle­gesen eldőlt, hogy az M9-es jelű főútvonal városunk mellett halad el, ezzel a kelet-nyugati forgalom középpontjába kerülhetünk. Sike­rült elérnünk, hogy a 6-os út négy­sávos autóúttá alakítása jövőre el­kezdődjék. Örömmel értesülhet­tünk arról is, hogy az ún. „bajai vonal" szerepel a MÁV korszerű­sítési terveiben. Mint minden szekszárdinak ne­kem is szívügyem a bor. Az elmúlt időszakban áttörés történt a szek­szárdi borok megítélésében. Szá­mos nemzetközi siker (Bordeaux, Zürich, Brüsszel stb.) után már nemcsak mi tudjuk úgy, hogy ná­lunk teremnek a világ legjobb bo­rai, hanem ezt a világ is elismeri. Sikeresen mutatkoztunk be a Par­lamentben, és tanúsíthatom, hogy jól fogytak a szekszárdi borok Strasbourgban is. Sikerült megőriznünk városunk alapvető értékeit, a kisvárosi arcu­latot, és a csodálatos természeti környezetet. Ez a jövőnk záloga, ez az, amiből tőkét kovácsolha­tunk, és ez az, amiért felelősek va­gyunk, amivel tartozunk a jövőnk­nek, gyermekeinek és unokáink­nak. dr. Braun Márton országgyűlési képviselő 1998-ban a megválasztásomkor azt mondtam, hogy a képviselői munka elsősorban törvényalkotói mun­kát jelent, és hogy ebben a munkában a helyi szakemberekre kívánok támaszkodni. Nos, az elmúlt parla­menti ciklusban 51 alkalommal kértem és kaptam szót, 7 önálló indítványt, interpellációt és kérdést, va­lamint 105 módosító indítványt nyújtottam be az Országgyűléshez. Ezek jelentős részében sok szekszárdi volt a segítségemre, akik közül az alábbiaknak külön is szeretnék köszönetet mondani: Balogh Jenő, Endrődi István, dr. Ferincz János, dr. Gaál Attila, Hamvas Ferenc, Hor­váth Ferenc, dr. Józan-Jilling Mihály, Kővári László, Mészáros Pál, dr. Nadray Katalin, Némethné Horváth Marianna, Rácz Félix, Rikker István, Rostás Ilona, dr. Szűcs László, Tápai Zsolt. A híd Nemrég egy újságíró meg­kérdezte, mi az, amit kiemel­nék a képviselői munkámból, mi az, amire büszke vagyok, amit elértem. Magánemberként egyszerű lenne a válasz: természetesen a családomra vagyok büszke. Képviselőként is voltak sikere­im, hiszen több témában le­hettem vezérszónok a Parla­mentben, megadatott, hogy nemzetközi fórumokon, kon­ferenciákon képviselhettem Magyarországot, és politikus­ként megválasztottak az Euró­pa Tanács kereszténydemokra­ta pártjait tömörítő frakció el­nökségébe. Amire azonban igazán büszke vagyok az a szekszárdi Duna-híd. Az ugyanis látszik, azt meg lehet majd mutatni a gyerekeimnek és unkáimnak, és el tudom majd mondani, hogy az „öreg­nek" volt valami köze ehhez. A többi nem számít. A többiből csak arra fognak emlékezni, hogy az apjuk haj­nalban egy bőrönddel eluta­zott valami helyre, ahonnan néhány nap múlva valamikor éjszaka ért haza, és állítása szerint ülésen, konferencián, vagy tanácskozáson volt. 70 éve nem épült híd a Du­nán - Budapesten kívül! Egy ekkora beruházást nem tudtam volna egyedül „meg­szerezni". Ehhez kellett egy olyan kormány, amelynek tag­jai vidéki fiatalemberek, akik úgy tudják, hogy ezt az orszá­got nem Budapestnek hívják. Kellett hozzá, hogy ennek a kormánynak legyen egy Tolna megyei tagja, dr. Dávid Ibolya személyében. Kellett képvise­lőtársaim segítsége. Kellettek azok az információk, amiket a helyi szakemberektől kaptam. Kellett hozzá a helyi sajtó, és kellettek hozzá az országos médiumok helyi tudósítói, akik életben tartották a híd ügyét. És végül kellett az Önök tü­relme, támogatása és szerete­te. Köszönöm mindannyiuk­nak. POLITIKAI HIRDETES »

Next

/
Thumbnails
Contents