Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-03-03 / 8. szám

SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 2002. MÁRCIUS 3. ÉRDEKLI? BEMUTATJUK! A főiskolán induló gazdálkodási szak elvégzése után sima út vezet az egyetemre Vituskáné Juhász Ildikó ötlete nyomán dr. Várady Zoltánnal, a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Karának főigazgató-helyettesével beszélgettem, ám nemcsak tudományos munkásságáról. - Úgy emlékszem, egészen rövid ideig dolgozott a főiskolán, amikor főigazgató-helyettes lett. - Igen, 1997 óta dolgozom itt, s 1998-ban, miután dr. Horváth Béla megkezdte második főigazgatói ciklusát, pályáztam és helyettes lettem. - Bízzunk abban, hogy a szekszárdiak ismerik a főiskolát, de az nem biztos, hogy az induló új szakról is tudnak részleteket. - A gazdálkodási szakot indítjuk újként a 2002-2003-as tanévben most csak nappali tagozaton, de jövőre már levelező is lesz. - Hány jelentkezőt vesznek föl? - Kialakult egy keretszám, mégpedig úgy, hogy a főiskola is áldozott ezért: a tanítói szakról 25 embert. Azaz a minisztériumtól azzal a feltétellel kaptuk a 25-ös létszámot, hogy ugyanennyit adunk mi is hozzá. Az említett ötven fő részesül az állami támogatásból, mellette valószínű 25 hallgató költségtérítésesként vesz részt az oktatásban. Elképzelésünk szerint a nappali tagozatot jövőre levelezős oktatással is kiegészítjük. - Mit érdemes még tudni a gazdálkodási szakról? - A közgazdasági egyetemi képzés főiskolai szintje, éppen ezért hároméves. Lényeges, hogy már az ötlet is' a közgazdasági karral együttműködésben született meg. A pécsi főiskolai képzéshez képest a nálunk indulót kicsit átstrukturáltuk: az alapszakra épül két választható specializáció. Tehát ez nem ráképzés, hanem specializációval egészül ki: mint a terület- és vidékfejlesztés, illetve a vállalkozásfejlesztés. Ez abban a tekintetben újdonság, hogy a közgazdász karon a specializáció a főiskolai szint után indul be, nálunk pedig párhuzamosan, s az adott óraszám keretein belül. - Két korszerű és szükséges specializációról van szó, ami a végzettek elhelyezkedését garantálhatja, illetve megkönnyíti. - Reméljük, hogy így lesz. Hozzáteszem, hogy ezek a specializációk majd a természettudományi kar beépülésével működnek. Aki nálunk végez, sima úton átmehet az egyetemre, ahol további két év után megszerezheti a diplomát. Ez azért egyszerű, mert szeptembertől nálunk is bevezetjük a kreditrendszert, s kreditpont-átvitellel lehet folytatni a tanulmányokat az egyetemen. - Milyen érdeklődést tapasztalnak az új szak iránt? - Az érdeklődés nagyon jó, olyan, mint amilyenre számítottunk. - Várady úr hol született, s hol tanult? - Baján születtem, Nagykanizsán nőttem föl, s ott is érettségiztem az akkor még Landler Jenő nevét viselő gimnáziumban. Nagyon remek tanáraim voltak, s nekik köszönhetem sok más mellett a latinhoz való kötődésemet; hiszen az adott kor ellenére az ottani állami gimnáziumban egész osztályokban oktattak latin nyelvet. Megjegyzem, az egyetemen a latinos évfolyamunk létszáma hat fő volt. Gimnáziumi tanárom, Márkus Ferenc - rengeteget köszönhetek neki szakmailag és emberileg is - javaslatára választottam a régészet mellé a latint, amit az ELTE-n végeztem el. - Ehhez képest érdekesen alakult a pályája. Ez kinek, minek köszönhető, vagy tudható be? - Rengeteg kényszerhelyzet kísérte a pályámat. Eredendően régészként szerettem volna dolgozni, s az első állásom is ezen a területen indult el. Az egyetem utolsó évében a Nemzeti Múzeumban voltam gyakornok, majd kaptam egy meghívást Tolna megyébe, az ozorai feltárásokra. Ezt komoly szakmai lehetőségként könyveltem el. Már akkoriban is meglehetősen kevés régész állás volt, s a szakmában nem beszéltek munkanélküliségről, azonban rejtve jelen volt. - Tehát örömmel szegődött el Ozorára, mint a megyei múzeum munkatársa? - Hát egyelőre munkatárs nem lehettem, de amikor 1982-ben végeztem, jöttem. S bármilyen meglepő, a munkakönyvemben hónapokig nem szerepelt semmi. - Mondhatjuk, hogy az akkori kategória szerint „közveszélyes munkakerülő" volt, noha keményen dolgozott. - Valahogy úgy, ráadásul hetenként kétszer buszoztam is a „munkahelyemre". Később, a furcsa helyzetemet úgy oldottuk meg, hogy a múzeum akkori igazgatója megszüntette ásatási segédmunkási állásomat, s utólag erről fél évet igazoltak a munkakönyvemben is. Utána igen megalázó kilincselések következtek... - Visszament a fővárosba vagy Nagykanizsára? - Nem, hiszen a feleségemmel - ő régész és történelem szakos - az egyetemen kerültünk össze, majd összeházasodtunk, s az ő révén jöttünk Szekszárdra. Családi támogatással lakást is vásároltunk, úgyhogy már nem volt innen visszaút. Akkor nekem nem volt állásom, igaz, a feleségem dolgozott, mégpedig a megyei múzeumban. - És most hol dolgozik? S a családnál tartva gyermekeiről is mondjon valamit. - Feleségem a paksi múzeum igazgatója. Péter fiunk 18 éves, Eszter pedig 15 esztendős és természetesen mindketten tanulnak... De folytatom munkásságom történetét. Fűhöz-fához futkostam, végül ideiglenesen a könyvtárban helyezkedhettem el, majd elhívtak a megyei művelődési osztály közművelődési csoportjába. Ott sem az életcélom megvalósulását láttam, de legalább hívtak, s megjegyzem, szakmailag a hozzám legközelebb álló terület tartozott hozzám. A helyzetem tehát valójában nem rendeződött. - Lelkileg mindez mennyire gyötörte meg? - Nagyon, nagyon. Voltak mélypontjaim. S nem is azért, mert nem ott ténykedhetek, ahol szeretnék, hanem komoly fölöslegességérzés alakult ki bennem. Feleségem sokat segített abban, hogy kimozduljak ebből az állapotból. Szerencsémre 1987-ben sikerült átkerülnöm a levéltárba. Igaz, nem foglalkozhattam az epigráfiával, amivel szerettem volna, de latin szakosként alkalmaztak, késő középkori, kora újkori latin dokumentumokkal foglalkoztam. Megkaptam a latin nyelvű megyei közgyűlési jegyzőkönyveket kivonatolásra. - Tanulságosak ezek az anyagok? - Igen, hiszen az akkori idők hétköznapi életéből nagyon sokat lehetett belőlük megtanulni. - De hol tudott olyan anyagra lelni, ami az epigráfiai témáit szolgálta? - Igyekeztem kapcsolódó témákat keresni, s olyan múzeumi munkákat elvégezni - például sírkövek feldolgozása - ami erre vonatkozott. A Tolna megyei anyag mennyisége kicsi ahhoz, hogy csupán azzal lehessen foglalkozni, ezért a Dunántúlt akartam feldolgozni. - Miből doktorált? - Szakdolgozatom eleve epigráfiát tartalmazott, de csak a reneszánsz korból, s Tolnába kerülve kényszerűségből is megpróbáltam ezt a kört korban szélesebbé tenni, tehát Szent Istvántól a reneszánszig. Ezt kipótoltam dunántúli anyaggal, s ezzel a tématervvel ^^ lentkeztem doktorálni. ^P - Az anyaggyűjtést nyilván a család finanszírozta. - A disszertációmat úgy írtam meg, hogy nem kaptam semmiféle ösztöndíjat, s nem voltam doktor-iskolás sem. - Ekkor következett a „kárpótlás"... - Igen, a doktori vizsgámnak köszönhetően - akkor szokatlan módon - felterjesztettek kandidátusi címre, ami valóban kárpótolt mindenért. - Publikált, kötetei jelentek meg, tanított a Garay Gimnáziumban. - A négy év tanítás számomra nagyon tanulságos volt, rájöttem, hogy ez a pálya rám van szabva. Ennek ellenére a paksi múzeum megnyitásakor, 12 év várakozás után végre a szakmámban helyezkedhettem el muzeológusként, de mellette tanítottam is. ^^ - Bocsásson meg, hogy sürgetni pontosabban a terjedelmi korlátok teszik ezt. - Hívtak tanítani a főiskolára, úgyhogy benyújtottam a pályázatomat, s 1997-ben a társadalomtudományi tanszék vezetőjének neveztek ki, s mint már mondtam, egy év után - számomra is meglepően - főigazgató-helyettes lettem. Szerettem a középiskolai oktatást is, de a főiskolán más jellegű a tanítási mód, az értékelési rendszer... imádok vizsgáztatni. - Mit tart a tanári igazságosságról? - Igen, a tanár lehet igazságos, ha megfelelő mércéhez tartja magát, amitől semmilyen helyzetben nem tér el. - Ki kövesse tanár urat e hasábokon? - Kérdezze úgy, hogy kik kövessenek, ugyanis szeretném, ha két múzeumi restaurátor, a Tövisháti ikerpár, Béla és András, mint képzőművészek szólalnának meg. V. Horváth Mária Fotó: Nagy Ági « i