Szekszárdi Vasárnap 2001 (11. évfolyam, 4-43. szám)

2001-12-16 / 43. szám

SZEKSZÁRDI 2001. DECEMBER 16. Messze még a virradat. Csak éber kakasok sejdítik közeledtét, egyik-másik tapogatózón kukorékol, a többi lapul még taréjának koronája alatt. A városszéli utcán testes sötétség, ódon házak tetején szélfújta, tornyos hó hever. S lám, a kora hajnali órán, akárha az ég magasában fénylő csillagoknak volna üzenet, Taksonyi Jánosék ablakában fellobban a fény s tör magának utat bátortalanul. Az asszony buzgón ágyai s midőn a hasas dunyhát simítja, szelíd sürgetéssel szól fel-felhorkantó párjához:. -János, hallod, János? Alszol még vagy mifene? Kicsi mozdulás a másik dunyha alatt. - Ébredj, János - hangzik buzdítón - ébredj, mert nem végzünk a dologgal... - A rosseb abba a nyüves dologba - a férfi ősz üstökét emeli - föl se eszmél az ember gyereke, de te már azzal gyössz. - Ajnye, János, ajnye - sopánkodik az asszony -, csak heverni világnak. Látnád magadat, hogy milyen vagy ilyenkor - zsémbel kitartón, s konokul áll. - Hogyhogy ilyenkor? - kap a szón Taksonyi János. - Ugye - csap le rá a párja -, még az is kiment abból a szita fejedből, hogy milyen napra virradtunk... - Huh - bökken a férfi, s kiperdül dunyhája alól -, dehogy feledtem, dehogy. Csak ez a nyüveteg álom tisztára kiforgatott magamból. Hát persze, persze, hogy persze - mezítlábasán, csoszogó léptekkel asszonyához közelít - szenteste napja van. Adjon néked a Teremtő boldog ünnepeket... - Néked is, nékem is. Mindkettőnknek. Bár még sokáig adhatna. Kicsi csend támadt. Taksonyiné, SZENTESTE hogy oldja az érzelmi megnyilvánulás okán kélt zavarát, tükör elé áll, hogy kontyba igazítsa éjszakai nyugalomra leengedett, hosszú, ősz haját. - A hatvanadik - jajdul -, a hatvanadik közös karácsonyunk. Nédd e meredten bámul a tükörbe -, mivé lettem én is, mivé... - Nincsen mese - a férfi szigorú megöregedtünk, osztán meghalunk. - Hm, hm - töpreng az asszony mintha tegnap lett volna, hogy első karácsonyunkat ültük. De elmúlik minden, akár az álom. Én is mintha tegnap kezdtem volna a földi pályát, oszt úgy lehet, hogy holnap vagy tán ma a végire érek... - Hagyjad ezt - dörren dühhel a férfi -, inkább gyerünk, nézzünk a dolgunk után. Taksonyi János dobogó léptekkel kifelé csörtet, de az asszony marad. S amíg az ágyvetéssel bajlódik, újra és újra végiggondolja a rájuk váró napot. Úgy van vele, hogy várta is meg nem is. Mert szép a karácsony, nagyon is szép, hisz lelke gazdagodik tőle és a szívének szolgál. De úgy elmúlik, mint a szemvillanás s nem marad más, mint a fájó visszasóvárgás, elmúlt napok után. Hirtelen indulattal toppant, ilyképpen is elrebbentve a lemondás ólálkodó madarát. Hajának ősz koronája alatt immár másféle képek peregnek. Mi lesz ma itt megfizetve, lelkesül. Mára ígérkezett az egyszülött fiuk, hét elején kapták tőle a levelet. S nem magában, de a párjával és két süldő lányával jő. Milyen jó lesz, Taksonyi kezét dörzsöli, ha rövid időre, de megint együtt lesznek, s összehúzódva pergetik a ünnepet karácsony oltalma alatt. Immár dolguk után futnak a lejtős portán, s oly sebesen róják útjaikat, hogy kettejüktől népes lesz az udvar. A férfi szőlőtőkével púpozott kosarat cipel, az asszony vesszősöprűt táncoltat a tornác kövén. Azután a házvége fészerbe térnek, hogy szedjenek a maguk savanyította káposztából s örökös nyugalomra bírják a fickándozó halat. Mire felhő rejtekéből kikandikál a Nap, a tenyérnyi konyhában fölséges illatok szállnak. Pöfögve emelgeti a fazékfödőt a töltött káposzta s a sarokpadon, félreállítva, sorára vár a halászleves bogrács. Andalítón zubog a víz, pattogva vet lángot a venyige s nem csoda, hogy ily háttérzene előtt Taksonyi János elérzékenyült ábrázattal buzgólkodik: tartójába faragja a pöttömnyi fenyőt. - Jöhetnének - szól türelmetlenül. - Korán van még, János, korán. Majd délére. De ne búsulj, meggyönnek, biztosan meg. Ellepnek bennünket - somolyog az asszony -, de el ám, mint babot a zsizsik. Csak győzzük őket megtraktálni. No hiszen, Taksonyi Jánosné nem azért mondta, mintha félne a vendéglátástól. Napok óta készülődik, süteményeket készített, s most igazítja őket formás alakzatba, a ritkán használt tálcákon. A férfi szódásüveget számol, készletet és várható fogyasztást latol. Majd feldobódottan a pincébe tér, közelítő ünneptől illetődötten áll, hallgatva, amint vígan füttyöget a szél a pincesípon át, s lendítgeti buzgón a felkötözött szőlőfürtöket. Jóféle bort szemlél a gyertya imbolygó fénye előtt, majd váratlanul rátört indulatában nemhogy kortyint, de egyenesen magába zúdít saját termesztésű italából. A konyhába térve háborgón szól: - Hol a radai rossebbe késnek - ablakon át az utcát kémleli -, már rég itt lehetnének. Az asszony sem vet ellent a lombosodó aggódásnak, beleegyezően bólogat, s komoran kopogtatja maga elé a szavakat: - Valami lőtte üket? Elromlott az autó vagy valamelyik lány beteg? Vagy hogy tán - szakad ki belőle a szó -, hogy tán el se jönnek? - Terítsek ebédhez? - adja fel a szót a férfi. - Teríts. Teríts meg, aranyom, könnyebben megy az idő, ha lefoglalod magad. - Hányra? Kettőnkre? - Dehogy - kacag az asszony, s a bizakodás újabb hullámot vet - hatra. Hatra, merthogy hatan leszünk konokul néz. Telik-múlik az idő, immár oly sebesen, mintha vásott siheder hajtaná karikás ostorral. A tornác kövére délutáni árnyak kúsznak, búsan koi^il az újvárosi harang, a tyúkok is^Bgatnak már, s helyet vesznek maguknak éjszakára az ól üllőjén. - Te - a férfi keservesen szól -, te, aranyom, ezek már' nem gyönnek. Mert ha jöttek volna - elmélkedik -, akkor már rég itt lennének. Az asszony nem szól. Igaz is, mihaszna volna bánatos beszéddel tetézni a bajt. Ám, hogy enyhítse a feszültséget, gyors mozdulattal almáért nyúl, hogy majd a héját a kályha lapjára teszi, hadd szálljon, hadd terebélyesüljön az illata, amitől megnyugvást és békességet remél. Mozdítja a kést, látnivaló, hogy erősen összpontosít. De minden hiába. Úgy remeg a keze, s reszket hozzá maga is, mintha láthatatlan ujjak markolnák s ráznák elszántan, vadul. Varga S. József Szegények reménysége (Karácsonyi játék gyermekeknek) Kórus: Rövidülnek a napok már, s a sötét oly szomorú, a szivekben csupa gond jár, a szemekben csupa bú. Ki segíthet? Mi segíthet? Ki-kialszik a remény. Ki segít kis seregünknek, ki a föld nagy kerekén? Angyal Gyertek ide, jó emberek, az Úr küldött tihozzátok, készítsétek szíveteket, várjátok a boldogságot. Csillagfényes éjszakába' bolyong még a szent család ma, ámde holnap, hogyha várja, a világot majd megváltja. Kórus Szánunk téged, szegény angyal, megértettük Urad szavát, de te nem jöttél nagy karddal, kinevetnek a paloták. Mi, szegények, mit reméljünk, se pénzünk, se bátorságunk, a szeretet régen megszűnt, aki adta, régen ráunt. Angyal Ne higgyétek, csak bízzatok, mindenható a szeretet, s aki eddig mindent adott, küld ma néktek egy gyermeket. Kórus Egy gyermeket? E világra? Hogyha mi hiszünk is benne, mire jut a szegény árva, hiszen megfúl bűntengerbe'! Angyal Csak, ha ti nem segítitek. Apja, anyja szegény ember, sokra viszi tiveletek, hit, remény és szeretettei. Nézzétek csak! Ott a jászol Betlehemnek városában, lángos csillag ott világol, s a szemekben boldogság van. Mária Küldted, Uram, gyermekedet, szövetségül a világnak, hogy a hívők hihessenek, s a szeretet legyen bátrabb. Neve: szegények királya, neve Názáreti Jézus, azt üzented a világra: légy igaz, hogy majd elé juss! József Az angyal megmondta nékem: megváltó lesz itt e gyermek, s a mennyei menedéken véle lebegnek a lelkek. Add, Uram, hogy e fiúcska lehessen az új reménység, add, hogy rögös földi útja példaként sokaknak tessék. Kórus Reménységünk, drága gyermek, szegények szelíd királya, töltsd meg jóval hű szívünket, vezess minket új világba. Követeink, a pásztorok, hajlékodba igyekeznek, hoznak ugyan ajándékot, de mindegyik szíve reszket. I. pásztor Áldás szálljön e családra, áldott legyen itt e gyermek, jöttét népem egyre várta, szívünk örömében reszket. Segíts rajtunk, szegényeken, kiktől való ez a kelme, ha rád szabják, úgy öleljen, mintha szívünk énekelne. II. pásztor Békesség e szerény laknak, ahol, ím, a világ ura és áldott szülei laknak,' s fiuknak csak jászol juta. Tarisznyámban hoztam tömjént, ördögöt űz hétköznapon, azért adjuk neked önként, 4 hogy békés, szép álmot adjon. III. pásztor Boldogságot, reménységet hozzon e náp a háznépnek! S ahányat a bárány béget, annyi ezer napot, szépet. Mi, szegény ágrólszakadtak, adjuk, amit nekünk adtak: szép kavicsát a pataknak, mit a gyermek rakosgathat. Angyal Ó, mily csoda, mily szeretet, megtölti ez a szíveket, s ha egyszerű az ajándék, kedvessé teszi a szándék. Kórus Rövidülnek a napok már, de a szívünk csodatelt, fölemeljük alakodnál, ki viselsz ma csodajelt. Legyen ember szeretettől e napon mind, aki hisz, legyen áldott seregektől akaratján ima dísz. A karácsonyt szerető szív a családba bevigye, szeretettel, igazul hív Ura eljött gyereke.