Szekszárdi Vasárnap 2001 (11. évfolyam, 4-43. szám)

2001-12-16 / 43. szám

2001. DECEMBER 16. VAMRNAP Hogyan lettek a krampuszok? Hol volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, hol a kurta farkú malac túr, még azon is túl, túl az Üveghegyen, a kidőlt kemencének a bedőlt falán innen, volt egy nagy hegy. Annak a tetején, a legmagasabb csúcsán élt a hófehér szakállú Télapó, a gyerekek barátja. Nap mint nap sok gyerek járt hozzá, s vidáman viháncoltak, játszottak, Télapó pedig mesélt nekik. Nem tetszett ez a szomszédos hegyen lakó hajlott hátú, görbe lábú, bibircsókos arcú, kampós, vörös orrú vén banyának, mert nem szerette az embereket. Bosszantotta nagyon a gyerekek csengő nevetése, vidám játéka. Egész nap dúl-fúlt, morgott és azon gondolkodott segítőtársaival, Luciferrel és Belzebubbal, a két főördöggel együtt, hogyan tudna ártani nekik. Egyszer Télapó elment hétmérfölden csizmájában világjáró útjára. - Na most végre bosszút állok! - dör•

esölte össze a tenyereit a banya. - Megszűnik a nevetéstek! - mondta, s közben heherészett. Átcsalta a gyerekeket magához. - Gyertek, gyertek, gyerekeim! Most megmutatom a birodalmam. Ilyet még úgysem láttatok - kiáltotta az érkezőknek. A fiatalok kicsit megriadtak, amikor szemtől szemben megpillantották a banyát, de az biztatta őket. - Gyertek csak bátran utánam! Ne féljetek! A gyerekek ámulva és kicsit félve elindultak, s mentek szobáról szobára csoszogó banya után. Egyszer csak egy tágas terembe értek. Bársonyból volt abban a szőnyeg és telis tele volt mindenféle játékkal. Szemük, szájuk elállt a csodálkozástól. - Ne csodálkozzatok, hanem játsszatok! - biztatta őket a „vendéglátó", s nem is kellett többször mondani, hozzákezdtek a játékhoz. Bele is melegedtek volna, de jaj, ekkor történt valami! A ba^fc nya nagyot sikoltott, majd kört rajzolt a ^^ levegőbe és mormolt valamit: - Vére, vére, bagoly vére, Kígyófarok kell egy kéve, Vak ló füle nyihaha, Tűnjön el a palota! Lássunk csodát, egy szempillantás alatt eltűnt a csodálatos palota, helyette egy szűk, sötét folyosón találták magukat. Hirtelen morgást, sikoltozást hallotRajzolta: Fejős Nikolett 7,5 éves, Szekszárd tak, kellemetlen füst és bűz csapta meg arcukat. - Vissza akarunk menni Télapóhoz! kiáltozták a gyerekek, s némelyik sírásra is fakadt. - Azt már nem! - rikoltotta a banya, majd tapsolt egyet, és hirtelen két fura figura jelent meg. - Lucifer, Belzebub, vigyétek őket a pokolba és tanítsátok meg az ördögi mesterségre! - parancsolta. A két ördög megragadta a gyerekeket, s már vitte volna, de a banya hangja megállította őket. - Várjatok még! - kiáltotta. - így nem jó. Külsőre nagyon elütnek tőletek. Hosszú, görbe ujjait a levegőbe emelte, s bűvös varázsigét morgott: Testeteket szőr borítsa, Lábatok pata legyen, Mindőtöknek nőjön szarva! Akarom, hogy így legyen! Most lett ám igazi riadalom a gyerekek között. Még el is sírták magukat, ahogy megpillantották egymást. Mindegyiknek kis szarva nőtt, lábuk patává változott, testüket pedig fekete szőr borította. Jajgattak, sikoltoztak, a banya pedig gúnyosan kacagott. - Megmondtam, hogy bosszút állok! Nem nevettek többet! - Örvendezett, majd így szólt a két sátánhoz: - Most már vihetitek őket! Lucifer és Belzebub elindult erre a gyerekekkel a nyirkos folyosón, mögöttük csoszogott a banya. Mentek, mendegéltek és egyszer csak egy rácsos vasajtóhoz értek. Akkora lakat függött azon, mint egy jókora falióra. A banya ekkor előrecsoszogott, száz ráncú szoknyája zsebéből egy kulcsot kotort elő, s kinyitotta a lakatot. A két ördög szélesre tárta az ajtót és belökdöste rajta a gyerekeket. A hegy gyomrába vájt hatalmas üregben találták magukat. Középen tűz lobogott, s a tűz fölött egy hatalmas kondérban valami fortyogott. Száz és száz szőrös, lógó nyelvű, szurtos ördög táncolta körül, s időnként valamit dobtak a fortyogó kondérba. Amint megpillantották a jövevényeket, vad kurjantások közepette rohantak feléjük, csípték, rúgták azokat. - Hé, el innen, ti koszosok! - rikácsolt a banya, s azok ugrottak is, mert csattant a hátukon Lucifer és Belzebub ostora. Vissza is húzódtak egy oldalnyílásba. A banya és két segítője a tűz köré ültette a gyerekeket, s készülődött a nagy varázslatra, az ördöggé változtatásra. Kígyófarkat, macskazsírt, békalencsét, ökörfarkkórót és mindenféle gizgazt hajigált a kondérba, hogy annak gőzével elkábítsa a gyerekeket. Már majdnem készen volt a varázsfőzet, amikor a banya egy hatalmasat üvöltött: - Gyalázatosak! Megmondtam, hogy minden itt legyen! De ti lopjátok a napot, szórakoztok, ahelyett, hogy teljesítenétek a parancsaimat! Alávaló ördögfajzatok, hát hol van a patkányköröm és a nadragulya, amiből majd sikeres varázslat után finom itókát főzök magamnak? Hol van, miiii?... Lucifer, Belzebub, szedjétek össze ezt a sok léhűtőt, aztán szaladjatok gyorsan nadragulyáért és patkánykörömért! Az ördögök elviharzottak, csupán egy szegény sánta maradt ott az öregaszszonnyal és a gyerekekkel, hogy vigyázza azokat meg a tüzet. A banyának sietős volt a dolga, meg sem várta, hogy a szurtos sereg visszaérjen a bájitalnak valóval, máris elővette a nagy varázskönyvét és sipító hangon olvasni kezdett: Békalencse, patkányköröm. Legyen meg az én örömöm! Katyakehe, cickányfarka, Hasonlíts az ördöghadra! Ahogy ezeket kimondta, az előbb még félénk gyerekek egyszeriben pajkos ördögfiakká váltak, táncolni kezdtek, csipkelődtek, marták egymást. Az öregasszony hangosan nevetett: - Megmondtam ugye, hogy én leszek a győztes? A szoknyája századik ráncából üveget húzott elő, s olyat ivott belőle, hogy csak úgy nyöszörgött. Széles jókedvében még dalra is fakadt. Békalencse, patkányköröm, Megvan már az én örömöm. Sej, megvan már az én örömöm! Katyakehe, cickányfarka, hasonlítsz az ördöghadra! Sej, hasonlítsz az ördöghadra! Gyere vélem, táncba hívlak, Ha nem lépsz, hát odébb rúglak. Sej, ha nem lépsz, hát odébb rúglak! Aztán még egyet ivott, majd még egyet, s megkínálta a sánta ördögöt is. Ittak, ittak, mulattak és táncra is perdültek. Egyszer azonban belefáradtak a •nagy vigadozásba, abbahagyták a táncot, leültek a tűz mellé. A sok ital és a meleg lebágyasztotta őket, elaludtak. Hangos horkolásuk hamarosan elnyomta a fortyogó üst hangját. Ez kellett csak az ördögjelölteknek! A varázskönyvet gyorsan bedobták a tűzbe, á banya zsebéből kivették a rácsos vaskapu kulcsát, kinyitották az ajtót és futottak, futottak a Télapóhoz. Az öreg éppen akkor ért vissza világjáró útjáról. Még meg sem pihent, de már készülődött, hogy újra visszamenjen, amikor beállítottak hozzá a gyerekek. Elámult a látványtól. Rögtön elővette a régi varázskalendáriumot, hogy az ördögfiókákat visszavarázsolja gyerekekké. Igen ám, de a nagyon régi kalendáriumban nem volt benne minden, azt a lapot pedig, amelyen a varázslat teljes megszüntetése szerepelt, megette egy éhes kisegér. így csak annyit tudott enyhíteni a varázslaton Télapó, hogy nem váltak valóságos ördögökké. Megmaradt azonban szőrös testük, patás lábuk, kis szarvuk, de már nem ördögként viselkedtek. Tudták szeretni a jó gyerekeket, de csipkedték és virgáccsal megvesszőzték a rosszakat. Elkísérték Télapót világjáró útjára, segítették cipelni a csomagjait, aki ezért hálából és jutalomból krampuszoknak keresztelte el őket. Azóta sok idő telt el. A krampuszok Télapóval együtt járják a világot, s hogy milyenek, majd meglátjátok... Ékes László Kis PÁL ISTVÁN Karácsonyi fohász emlékszem Fiadra, a fénylő akaratra, emlékszem a teremtésben formálódó Napra... láttam, hogy a titkok reménybe sejlése, úgy virágzott tócsatükrön ünnepet a jégre, mint az áldott várandósság boldog mosolyára pírt rajzoló dolgos apák szekercés imája... Emlékszem az útra, a fénylő csillagokra, a fényjelekkel járó szelíd pásztorokra... Emlékszem, mert tőled kapott ; lelkes-anyag testtel, ebben a szép érkezésben, részt vehettem egyszer... Várhattak engem is, megjöhettem, meg én, jászol melegében lehettem a remény. Emlékszem Fiadra apámban, anyámban, fiam s lányom látva minden unokában. Látom mesterekben... reményre talán ok... ráemlékeztetnek lelkes tanítványok. Ott van a tűzhelyben, amíg még parázs van, a békével ringató, frissen vetett ágyban, ott az ölelésben, ha csírát nevel a mag, minden születésben, általa áldalak. Add meg Uram kérlek az ünnepen nekünk, legyen fiainkban, a Te Fiad velünk, legyünk, mint atya a Te Fiadhoz méltó, légy a kenyerünkhöz a megváltó szép szó!