Szekszárdi Vasárnap 2001 (11. évfolyam, 4-43. szám)
2001-12-09 / 42. szám
SZEKSZÁRDI Mm ^UU^rtKUl USARN4P 2001. DECEMBER 9. KÉK HÍREK November végén ismét elektromos huzalt tulajdonítottak el a megyeszékhelyen. Az eddig még ismeretlen tettesek egy kft. sérelmére követték el, és a lopással 60 ezer forint kárt okoztak. Szintén Szekszárdon jelezték, hogy betörők jártak a Kerékhegyen, egy tanyában. A tolvajok szerszámokat és bort vittek el 30 ezer forint értékben. November 23-án az egyik szekszárdi postahivatalban egy lopott betétkönyvet akart beváltani valaki. Az említett érték egy előzőleg elkövetett betörésből származott. Elképzelése nem járt sikerrel, mert a rendőrök elfogták. Szintén pénteken, a megyeszékhelyen feltörtek egy személygépkocsit a Kisfaludy utcában. Az elkövetők 150 ezer forintot érő orvosi műszereket tulajdonítottak el. Könnyebb sérülést szenvedett november 24-én délután két személy Szekszárdon, a Szent István tér és az Augusz utca kereszteződésénél, ahol három személygépkocsi ütközött össze. A baleset oka az elsőbbségi szabályok megszegése volt ebben az esetben is. A hétvégén sem kímélték a tyúkokat a tolvajok. Ezúttal 100 darab kétlábút hurcoltak el ismeretlenek Tengelicen, a Vadász-majortól. Kölesden, a Zöldfa vendéglőben 50 ezer forint készpénz tűnt el ismeretlen körülmények között egy táskából. Kiraboltak egy idős asszonyt december elsején éjszaka Bátaszéken. Az asszony arra lett figyelmes, hogy valaki behatolt a házába. Mikor a tettesek észrevették, hogy az asszony ébren van, arra kényszerítettek, hogy az otthon tartott pénzét átadja. A sértett ennek eleget tett, így a tettesek elvették a több mint 100 ezer forintot és elmenekültek. Az ügyben a Szekszárdi Rendőrkapitányság rendelte el a nyomozást. Betörők jártak egy lakatlan házban a Mátyás király utcában, Szekszárdon. A tolvajok két gázkonvektor tetejét szerelték le. Bátaszéken is tolvajok hatoltak be egy családi házba; a kár megállapítása még folyamatban van. Tolnán feltörtek egy VW Golf típusú személygépkocsit. Az elkövetők kiszedték a kocsiból a CD-lejátszót és a rádiót. A kár meghaladja a 80 ezer forintot. Hasonló bűncselekmény történt a megyeszékhelyen is, ahol egy Ford Escortból ugyancsak a CD-lejátszót és a rádiót lopták ki. A kár itt is közel 100 ezer forint. Szivattyúszerelvényeket rongáltak meg, három szivattyút el is vittek azok az ismeretlen tettesek, akik behatoltak a Szekszárd-Paksi Vízitársulat szivattyúházába. Az összkár közel 40 ezer forint. Verekedéssel végződött egy családi perpatvar. A nő a verekedésben súlyosan megsérült, őt a szekszárdi kórházban ápolják. Az elhagyott újszülöttet a kórházban ápolják Egy mózeskosárra lett figyelmes hétfőn délután negyed hat körül a megyei kórház baleseti sebészetének földszinti bejáratában az ott dolgozó ápolónő, Finta Lászlóné. A kosárban kisbaba szundikált. Fintáné Rózsika asszony nyomban fölvette a hideg kőről a kosarat, s várt néhány percig, hátha jön a baba édesanyja, vagy valakije. De senki nem kereste a csöppséget, hát fölvitte az osztályra, ahol körbevették munkatársnői. Szóltak az egyik orvosnak, majd kibontották a bepólyázott, rendesen felöltöztetett csecsemőt. Beszélgetésünkkor Finta Lászlóné elmondta, hogy a kisfiú köldökzsinórját a szülés után - valószínű az anya - gézzel elkötötte és bejódozta. Ám ettől függetlenül a fertőzésveszély nem múlt el. A baleseti sebészetről az újszülöttet átvitték a gyerekosztályra, a történtekről pedig értesítették a rendőrséget. Dr. Schultz Károly, a gyermekgyógyászati osztályt vezető főorvos arról tájékoztatott, hogy a baba súlya 2500 gramm, hossza 55 centiméter. A fején talált magzatmázból és más jelekből arra következtettek a szakemberek, hogy hétfőn, esetleg vasárnap születhetett. A hideg lépcsőházban az újszülött lehűlt, testhőmérséklete 34 fok volt. A pici testet felmelegítették, s továbbra is inkubátorban tartották. A főorvos elmondta azt is, hogy a fiúcska - akit megtalálójáról és a hétfői névnapról - ideiglenesen Finta Ferikének neveztek el - állapota a lehűlésen túl sem volt jó, szívritmuszavarai voltak, egyszer leállt a légzése. Hogy mindez a szülés körülményeivel, vagy mással hozható-e összefüggésbe, sajnos, nem lehetett tudni. Másnapra a kisbaba állapota kielégítő lett, arca megszínesedett, szopóreflexei is voltak, de nem evett. A rendőrség nagy erőkkel igyekezett felkutatni a baba szüleit, ám lapzártánkkor még nem számolhattak be eredményről. Ezért a lakosság segítségét is kérték.. Azóta már több olyan gyermektelen házaspár jelent^ kezett, akik boldogan örökbe fogadnák Ferikét. -hm A rendőrség kéri a lakosság segítségét A gyermeket a képeken látható ruhában és mózeskosárban találták meg. A rendőrség kéri azon személyek jelentkezését, akik az ügyről érdemi információval rendelkeznek, a képeken látható kisbaba holmiját felismerik, vagy akik környezetükben ismernek olyan nőt, aki terhes volt és már megszült, de a gyermekét nem lehet látni. A bejelentéseket a 107-es rendőrségi segélyhívószámra várjuk. A segítséget köszönjük! A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság ingyenesen hívható üzenetrögzítős zöldszáma: 06/80/200-178. g Harkányfürdő: Töltse az ünnepeket is nálunk! Strandfürdő nyitva tartás kívánunk! Információ: 72/48Q-Q63; E-mail: harkanyfurdo@matavnet.hu