Szekszárdi Vasárnap 2001 (11. évfolyam, 4-43. szám)

2001-10-07 / 33. szám

Szekszárdé a Háry Kupa SZEKSZÁRDI 2001. OKTOBER 7. VASÁRNAP SZEKSZÁRD - RMDSZ KONFERENCIA Településmarketing és befektetés-ösztönzés A szüreti fesztivál programjába illesztve rendezte meg a város ezt a kétnapos konferenciát, amely a júniusban Szovátán megtartott háromnapos (Vállalkozó önkor­mányzatok, innovatív vállalko­zók) konferencia szerves folytatá­sa volt. Az előzményekhez tudni kell még azt, hogy a szovátai ren­dezvénynek meghívott előadója volt Kocsis Imre Antal Szekszárd polgármestere is és a település­marketing és a befektetés-ösztön­zés különféle technikáiról, a köz­üzemi cégek privatizációjáról szó­ló előadása olyan sikert aratott, Jiogy utána körülbelül 1 óra hosz­iú kérdezz-felelek párbeszéd Alakult ki a konferencián, hiszen a sikerek és a sikertelenségek egy­aránt nagyon érdekesek és tanul­ságosak lehetnek. A konferencia előadói azok kö­zül lettek kiválasztva, akiknek a különböző témakörökben nagyon értékes gyakorlati tapasztalataik vannak, és jó előadásokat tudnak tartani. Többek között a közmű­privatizációban résztvevő VIVEN­Dl-csoport képviselője, Vincent Heritier és Dávid Ibolya, aki az Önkormányzati jog és az Európai Uniós jogharmonizáció címmel tartott előadást. De kiemelten em­lítésre méltó a „kapolcsi példa", hét kis falu összefogása, amelyről Márta István, a Kapolcsi Művésze­tek Völgye szervező bizottságá­nak vezetője beszélt. Általában a kistérségek szerepéről volt szó Dombóvár, illetve Pusztamérges (Egy kistelepülés felemelkedésé­nek krónikája) kapcsán, és ebből is látható, hogy mennyire színes, tartalmas és szerteágazó volt a konferencia témája. Az összejövetelen egyaránt szó volt a román Északnyugati Fej­lesztési Régió kapcsolatrendszeré­ről és a távhőszolgáltatás privati­zációs és üzemeltetési gyakorlatá­ról és a kintlévőségek kezeléséről, az ipari parkok rendszeréről és működéséről Magyarországon stb. Dióssy László, Veszprém pol­gármestere a városmarketing gya­korlati tapasztalatairól beszélt. A gyakorlatban már jól bevált mód­szerek/technikák sok hasznos öt­letet/útmutatást nyújthatnak bár­kinek, de az is biztos, hogy egy az egyben utánozni/lemásolni eze­ket a gyakorlati tapasztalatokat kockázatos dolog, talán lehetetlen is... Erre már megnyitó beszédé­ben is utalt Nagyszakácsi kapcsán Kocsis Imre Antal, mondván, min­den településnek meg kell találnia az egyedi lehetőségeit, „gag"-ét, legendáját, imázsát - ha nincs, hát akkor ki kell találni egyet. Demeter Attila, a romániai kis­és középvállalkozásokért felelős miniszter tanácsadója a hosszú tá­vú gondolkodás szükségességét hangsúlyozta, azt, hogy túl kell lépni a kisebbségi tudaton, a kö­zös (általános) gyarapodásra, bol­dogulásra kell helyezni a fő hang­súlyt. Ennek egyik elősegítője le­het az önkormányzati tevékeny­ség szélesítése és erősítése. Biztató jel e tekintetben az, hogy Kocsis Imre Antal személyes tapasztalatai alapján arról adott tájékoztatást, hogy az erdélyi ön­kormányzatiság jó kezekben van. A szervezők ezúton is köszönik a konferencia megszervezésé­ben nyújtott támogatást a fő tá­mogatónak az OTP Bank Rt. Szekszárdi Fiókjának és a többi támogatónak: a Szekszárdi Va­gyonkezelő Kft.-nek, a Monix Kft.-nek, a Friedrich Neumann Alapítványnak (Budapest) és az Alfa-Nova Kittiek. utóbbi nem kis derültséget váltott ki... Az „el­gurult" szőlőszemeket (teniszlabdákat) ugyanis tűzoltó habbal feltöltött medencéből kellett begyűjteni. A hab - ősi tulajdonságához hűen - derekasan habzott, a közönség felé is... Az összetett eredményt nézve 175 pontot szerzett Szekszárd csapata, mellyel büszkén állhatott a képzeletbeli dobogó legfelső fokára. Gratulálunk! így egy évre városunké a Háry Kupa vándordíja: Szatmári Juhos László kis­alakos Háry-szobra. További dobogós helye­zettek Tamási (168 pont) és Mohács (159 pont).. A kora délutáni eredményhirdetéskor felhőt­len mosolyú, elégedett arcok jelezték, hogy megvalósult a Háry Kupa elsődleges célja: erő­södött a régiós összefogás, a települések közöt­ti baráti, partneri viszony. Nem utolsósorban pedig lépést tettünk szőlő- és borkultúránk ha­gyományainak megőrzése felé. Panyi Zita ínycsiklandozó illatokkal, jókedvvel telt meg a Prométheusz-park múlt vasárnap. A Szek­szárdi Szüreti Fesztivál részeként harmadjára rendezték a megújhodott Háry Kupát; e játé­kos szellemi és ügyességi vetélkedő a szőlő és bor jegyében zajlott. A városok, települések elsőként saját induló­jukat énekelték el hangszeres kísérettel, hu­moros formában „zengjék" a nevezetessége­ket, a helységek híres szülötteit, szőlő és bor­termelő hagyományait. Ezzel párhuzamosan nyolc bográcsban rotyogott a készülő pince­pörkölt. A főzőverseny zsűrielnöke, chef Benke László mesterszakács az első helyezést Villánynak ítélte. Lelkes izgatottsággal láttak hozzá a csapatta­gok a szellemi totó kitöltéséhez, melynek kér­déseit dr. Töttős Gábor helytörténész állította össze. íme néhány ízelítőül: „Mi a terhelés a szőlőben? 1: APEH ellenőr/m 2, X: anyós/kapá­lásszám, 2: világos rügy/tőke." A válasz talán nem kétséges. A következőhöz segítségképp annyi: nem véletlenül tartják az első gondola­tot jónak A hírneves római kori szekszárdi szarkofág egyik oldallapján kettős kehelyből ágazó szőlőtő jelképezi az örök megújhodást. Hány szem szőlőt termett a domborművön lát­ható tőke? 1: 50, X: 39, 2: 72 sze­met." A nyolc csapat közül (Bátaszék, Decs, Dunaföldvár, Harkány, Moh­ács, Szekszárd, Tamási, Villány) Tamási jeleskedett, ami az erő- és ügyességi számokat illeti. E ver­senyrészt a karóverés, lopóval szí­vás, „seregélyhajtás", boroskanna­emelés és hordógurítás, az össze­tett ügyességi szám végül a szőlő­szemek gyűjtése jelentette. Az > i

Next

/
Thumbnails
Contents