Szekszárdi Vasárnap 2001 (11. évfolyam, 4-43. szám)

2001-02-18 / 6. szám

SZEKSZÁRDI 2001. FEBRUÁR 18. VASÁRNAP J Horthy Miklós élete és kora A Szekszárdi Fórum „kiemelkedő magyar államférfiak" című sorozafában Szakály Sándor történész Horthy Miklós életét, politikai pályáját ismertette a Művészetek Háza történelem iránt érdeklődő hallgatóságával február 7-én. Horthy középnemesi család sarja 1868-ban született Kendere­sen. Szakály Sándor szerint a jó képességű fiatal Horthy jó neve­lést és képzést kap, a katonai is­kolában is jól tanul, fiatalon Fe­renc József császár szárnysegédje lesz. A katonai ranglétrán is gyor­san halad, a Monarchia flottájá­ban az I. világháború alatt ellen­tengernagy lesz. A háború után Kenderesre, a családi birtokra vo­nul vissza, majd Szegedre megy, ahol a megalakuló kormány had­ügyminisztere lesz. Szakály Sán­dor szerint Horthy nem akar poli­tikus lenni, csupán szakmai tudá­sát, képzettségét ajánlja fel, a megalakult kormánynak, de mi­vel a győztes hatalmak őt elfogad­ják partnemek Horthy is elfogad­ja a felkínált szerepet, kormányzó lesz. A felvállalt szerepet időle­gesnek véli, azonban az egészen 1944-ig tart. Horthy 1919. november 6-án már mint kormányzó vonul be Budapestre, Magyarország király­ság a királyi hatalmat a kormány­zó gyakorolja. Horthy - Szakály Sándor érté­kelése szerint - már 1921-ben is reálpolitikusként viselkedik. Két­szer is megakadályozza IV. Károly visszatérését Magyarországra. Horthy világosan látta, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia terü­letén létrejött utódállamok IV. Károlyban a Habsburgok restan­ciós szándékát látják és ezt min­den áron - akár háború árán is ­meg fogják akadályozni. Horthy azt is tudta, hogy egy esetleges háború esetén Magyarországnak semmi esélye sincs a győzelemre, ezért akadályozza meg a trón­ralépést. Szakály Sándor szerint Magyar­ország közeledése és szövetségi politikája is törvényszerű volt. Az 1. világháborút lezáró békeszerző­dést az ország egésze traumaként élte meg. A különböző társadalmi rétegek egyként sorakoztak fel a revíziós törekvések mellé, Horthy külpolitikáját is ez a cél határozta meg. Horthy szükségszerűen válik Hitler szövetségesévé, hiszen Anglia és Franciaország nem is­merik el Magyarország területi igényeit, amikor pedig Románia Hitler mellett hadba lép, Horthy sem késlekedhet, hiszen területi igényeit ő is csak szövetségesként véli érvényesíthetőnek. Szakály Sándor kérdésünkre ­miszerint Horthy Miklós megér­demelten sorolható-e a „Kiemel­kedő magyar államférfiak sorába - elmondta, kevés magyar állam­férfi érdemli meg a „kiemelkedő államférfi" jelzőt, a kiemelkedő személyiségek sorába azonban Horthy is odasorolható, hiszen az a 25 év, amely Horthy kormány­zóságát jellemzi, Magyarország egyik meghatározó korszaka. Az ország a traumaként megélt terü­leti és népességvesztés után ma­gához tér, mind a gazdasági, mind a kulturális életben jelentős teljesítményeket ér el. Horthy eb­ben a korszakban reálpolitikus­ként igazi vezetője az országnak és ebben az értelemben megér­demli a kiemelkedő jelzőt. MARINA CIPŐSZALON SZEKSZÁRD, KÖLCSEY LTP. 24. NŐI, FÉRFI, GYERMEKCIPŐK széles választéka az utcai viselettől az exkluzív lábbeliig, melyhez akár táskát is rendelhet. ÚJDONSÁG: Női 35-ös és extra méretű (42-44) cipők, valamint férfi extra méretű (47-51) cipők folyamatosan kaphatók! ELEGÁNS KÖRNYEZET, UDVARIAS KISZOLGÁLÁS! 'J-clyamatesan étkeznek a NYITVA: HÉTFŐTŐL PÉNTEKIG 8-18 óráig, SZOMBATON 8-12 óráig. J^Ji 1 *Az étterem szolgáltatásai: - helyi és tájjelegü ételkülönlegességek és más specialitások - széles választék a szekszárdi történelmi borvidék, valamint Magyarország leghíresebb borvidékeinek kínálatából - üzleti és családi ebédek, vacsorák, borkóstolók, fogadások, egyéb zártkörű rendezvények éttermi kiszolgálása - munkanapokon menüajánlat kedvezményes áron - 20 ülőhelyes elegánsan berendezett különteremben extra­terítékkel is várjuk vendégeinket - a kivilágított tárlók muzeális szöló és bortermelő eszközei a borvid ék múltját idézik Zenés Esték MINDEN PÉNTEKEN Fellépnek: Ml zenekar klasszikus és mai előadók népszerű melódiái: Február 23., Március 9., Március 23. NewSwingSound igényes jazz zenét kedvelők számára: Március 2., Március 16., Március 30. 'írbort? Hl HHj HÉP •HM V! Hm HM Asztalfoglalás: 74/312-139 Elegáns környezet, történelmi hangulat, igényes kiszolgálás, kedvező árak RENAULT thaüoL Komoly autó r könnyed ár. Újdonság! Renault Thalia. 510 literes csomagtér, dupla légzsák, 5 fejtámla, SRP biztonsági rendszer, szervokormány, elektromos ablakemelők és tükrök, központi zár. 1,4-es 75 lőerős és 1,4-es 16 szelepes, 98 lóerős motorok. www.renault.hu A részletekről és feltételekről, kérjük, érdeklődjön márkakereskedésünkben! Az Ön hivatalos márkakereskedője: RENAULT SZEKSZÁRD 7100 Szekszárd, Nyár u. 8. • Telefon: 74/419-772

Next

/
Thumbnails
Contents