Szekszárdi Vasárnap 2001 (11. évfolyam, 4-43. szám)
2001-04-29 / 16. szám
^^^^^^^"SZCKSZABDI ^^ NSARNAP 2001. ÁPRILIS 29. MITŐL VAGY KITŐL NYÍLT KI A BORÍTÉKA JEGYZŐNŐ PÁNCÉLSZEKRÉNYÉBEN? Rejtélyes boríték história a Szekszárdi Vasárnap pályáztatása körül A város visszavette a tévétől a lapot - új pályázatot írnak ki június 15-i határidővel Úgy látszik, hogy médiaügyben Szekszárdon a városi közgyűlésben már semmi sem mehet simán. A csütörtöki ülésen a tengerklgyóvá váló tévétulajdonlási hercehurca ugyan nem került szóba, a bonyodalmat ezúttal a Szekszárdi Vasárnap kiadói joga körül, majd a pályázat illetve pályáztatás körülményei jelentették. A kiadói jog témájában a közgyűlés jogászai fejtették ki véleményüket, és igyekeztek megnyugtatni képviselőtársaikat: a város nem csupán alapítója a lapnak, hanem a kiadói jog birtokosa is. A t ány kétkedő az elhangzó okfej•ktől tulajdonképpen megnyugodott, de aztán egy borítékbontási história fékeket állított az ügymenetbe. A FIDESZ frakció két képviselője, Koltai T^más és Kapitány Zsolt azonnali választ kérve a Polgármesteri Hivatal illetékeseitől, erősen nehezményezték, hogy az egyik pályázat, nevezetesen a Séd Nyomda Kft-é, március 19-én fél ötkor történt borítékbontás előtt már nyitott állapotban volt, amit a pályázatok beérkezése felől érdeklődő Borbás Tamás képviselő, annak rendje-módja szerint egy másik városi képviselő jelenlétében jegyzőkönyveztetett is. Azonnal felvetődött a kérdés: eleve nyitott volt, vagy a rossz ragasztás miatt a jegyzőnő páncélszekrényében felbontódon, avagy - és ez mindenkiben kételyeket ébresztett - valaki az öt nap alatt hozzáférhetett?! A közgyűlés kínos pillanatokat élt át... Annyi azért kiderült hogy két hivatali dolgozó vette át teljesen szabályos körülmények között a pályázatokat, ám hogy mi történhetett néhány nap leforgása alatt, erre vonatkozóan senkinek sem volt hitelt érdemlő bizonyítéka. Ha döcögve is, de eljutottak a képviselők a négy beérkező pályázat megtárgyalásához, véleményezéséhez. A fejleményeket amúgy is fölpörgetni igyekvő MSZP frakció letette voksát a Faborg Bt. pályázata mellet, majd ezt követően ismét leültek az események: újra Koltai Tamás képviselő kért szót. A fideszes képviselő, ahogy mondani szokták, kellőképpen leragadt a rejtélyes borítéknyitási história és annak esetleges következményei körül. E logika mentén azt javasolta a közgyűlésnek, hogy kérdezzék meg a helyszínen tartózkodó pályázókat, ilyen előzmények után ragaszkodnak-e a mostani eredményhirdetéshez? Vagy: ha ez megtörténik, a nem nyertesek élnek-e jogorvoslatVARGA TRANS-FER utazási iroda ajánlata: SZENZÁCIÓS ELŐSZEZONI AKCIÓ!! Görögország/Sarti 10 nap/7 éjszaka apartmanban, autóbusszal 26.400,- Ft helyett CSAK 15.000 Ft/fő Időpont: május 18 - 27., máj. 25 - jún. 3. Horvátország/Rovinj 6 nap/5 éjszaka szállodában, félpanzióval, autóbusszal egész nyáron 30.900 - 43.900,- Ft/fő Mikrobuszos járatok Németországba autóbuszbérlés repülőjegy-értékesítés szállásfoglalás További részletekről érdeklődjenek irodánkban: Szekszárd, Szent István tér 23. Telefon: 74/315-627 tal, magyarán megtámadják-e a döntést? A Faborg Bt. képviselője, Gál László nem emelt kifogást, viszont Dránovits István, a Séd Nyomda Kft, képviseletében határozottan tiltakozott bármiféle helyszíni döntés ellen az ominózus fentebb már taglalt „boritékszindróma" miatt. Mivel a másik két pályázó nem tartózkodott az ülésteremben, így a polgármester azt javasolta, záros határidőn belül kérdezzék meg őket is a pályázat körülményeiről. Egy órán belül a Kafi Bt. és a T+T Bt. képviselője egyaránt megérkezett a közgyűlésre, válaszukban nem emeltek kifogást. A testület egy kis időre felfüggesztette a napirendi pont tárgyalását, majd a közgyűlés végén újra visszatértek a Szekszárdi Vasárnap helyzetére. A képviselőtestület majdnem egyhangúlag úgy döntött, hogy azonnal visszavonja a lap kiadására vonatkozó megbízást a Szekszárdi Televízió KHT-től, és egy hét szünetet tartva a megjelenésben, maga a város adja ki a továbbiakban a lapot. A most beadott pályázatokat nem veszi figyelembe a közgyűlés, hanem a feltételeket jobban meghatározva június 15-i határidővel új pályázatot ír ki a kiadói jog megszerzésére. Háromszáz millió a Séd rendezésére Szekszárd Megyei Jogú város közgyűlése csütörtök délelőtt tűzoltósági napot tartott. A folytatásban "tűzoltósági napot" tar' tott a testület. Az Év Rendűre címhez hasonlóan megalapították az Év Tűzoltója címet, megszavazták a 7,5 millió forintos önrész biztosítását a magasból mentő tűzoltó gépjármű beszerzésére irányuló pályázathoz és úgy döntöttek, hogy az önkormányzat rendezze a közel 70 tűzoltó ezévi kifizetetlen pótlékait, amivel egyébként a BM tartozik nekik. A közgyűlés persze nem mond le a közel 2,8 millió forintra rúgó összegről, hanem «zt megpróbálja behajtani a minisztériumtól. Egybehangzóan támogatták a képviselők azt a pályázatot, amely 60 millió forintos önrésszel 394 milliós címzett támogatást igényel a több, mint 30 éves Babits Mihály Művelődési Ház rekonstrukciójára. Konszenzusos döntés született a Kórházi Óvoda és Bölcsőde megyei önkormányzattól való átvételére is. Az ebédszünetben a képviselők megtekintették a Bogár tanyát, amely a Sárköz egy kiemelkedően jelentős értéke. Az önkormányzat 30 millió forintos önrésszel 259 millió forintra pályázik a Séd-patak rendezésére. Lefedve nem lesz a patak, de a mederbe burkolat kerül. A Zsolnay Marka ballagási ajánk • Zsolnay étkészletek, teás és mokkás garnitúrák • kristálytermékek • rozsdamentes evőeszköz-készletek t Zsolnay Márkabolt Szekszárd, Kölcsey ltp. 2. (160-as alatt) Telefon: 74/319-126 Nyitva: hétfőtől-péntekig 9-16.45 óráig szombaton 8-12 óráig /