Szekszárdi Vasárnap 2001 (11. évfolyam, 4-43. szám)
2001-04-29 / 16. szám
, SZEKSZÁRDI 4 VASARNAP 2001. ÁPRILIS 29. „MŰTŐVÉ ALAKULTA TUDOMÁNYOS ÜLÉS" Bemutattatott a Bauer-féle magyar találmány Babits Mihály megmenthető lett volna... Bensőséges, baráti hangulatú volt a fül-orr-gégészeti osztály tudományos ülése a kétszáz éves megyei kórház megünneplése apropóján. Ez betudható a múltnak, a személyes kapcsolatoknak, a kötődéseknek, a pécsi egyetemi klinika irányába kialakított hosszú évekre visszamenően jó kapcsolatoknak. Annak, hogy a világhírnévnek örvendő professzor, dr. Bauer Miklós iskolájából rendre kerültek meghatározó beosztásba az orvosok a szekszárdi osztályra - amikor nem így volt, lett is galiba belőle ami a hazai átlagosnál jobb szakmai színvonalat szinte garantálta. A tudományos ülés mostani házigazdája, dr. Péter József az említett klinika adjunktusaként érkezett 97-ben Szekszárdra. Aki a fentiek okán olyan programot valósított meg az elmúlt szombaton, hogy dr. Kovács Zoltán főorvos úr precíz történeti áttekintője után szinte műtővé alakult át a kórház kultúrterme. Kezdődött minden azzal, hogy a házigazda osztályvezető főorvos, Péter doktor a fej-nyaksebészet olyan kényes műtéti eljárásait mutatta be, amiután már nehéz azt mondani, hogy az orvostudomány kis területe ez, amit egyébként a látszat sugall. Továbbra is maradtunk „írásvetítőn és dián", merthogy a hazai fülészet nemzetközi numero l-e, elhozta az által kikísérletezett mikrosebészeti középfülműtét felvételét, amit már egy jó ideje Bauer-féle módszerként emlegetnek és alkalmaznak világszerte. - 1964-ben kezdtem el foglalkozni ezzel a területtel - jegyzi meg a még mai is rendkívül aktív pécsi professzor. - Nem szabad szemmel történik a műtét, ha a milliméteres nagyságrendű középfül Ötvenen túl a kondi teremben... családanya a súlyok alatt Májusban is Testközelben Újabb részéhez érkezett a Városi Televízió egészségre nevelő magazinja, a Testközelben. Az adás tartja megújult arculatát, így most is olyan emberek beszélnek a testformálás fontosságáról, akik köztünk élnek, velünk dolgoznak és talán nem is tudjuk, hogy ők rendszeres „elemei" az edzőteremnek. Szabó Zsolt életében a sport mindig fontos volt, de nem olyan régen ismerte meg az Alex Gym adta lehetőségeket, bár testvére - Klára, a terem egyik tulajdonosa - mindig csalogatta. Most már tudja: itt mindent megtalál, ami kell. Szabolcska István testvére Amerikában él. Ő rendszeres látogatója a konditermeknek. István „csak" elkísérte az Alexba, amikor Szekszárdra látogatott, és végül ő is ott maradt. Vajda Éva családanya. Véleménye szerint csak az tudja beosztani saját idejét, aki akarja. Munkája után ellátja a családot, majd irány a konditerem. Szerinte megéri, mert testileg - lelkileg kicserélődik az ember. Mindez tehát májusban a Testközelben. Higgyen nekik, ők már megtapasztalták a változást. Testközelben a Városi Televízió műsorában, május 2-án - szerdán 20:30-kor. struktúrákat nagy, akár harmincszoros nagyítással is nézzük, ez egy teljesen új világ, mást lát az ember, mint szabad szemmel. Ezáltal el nem képzelt finom beavatkozásokat lehet végezni. Annak érdekében, hogy ott és úgy gyógyítsunk meg egy beteg középfület, hogy a hallás is megjavuljon a végén. S ennek a műtétnek az elvégzéséhez nem kell olyan műszerezettségi háttér, ami a kiemelt hazai intézmények privilégiuma lenne. Az alapműszer egy megfelelő nagyságrendű világító és nagyító mikroszkóp, amiből több kell, mert beteget vizsgálni és utókezelni is kell, de mindez megoldható. A tanítvány szekszárdi főorvos olyannyira belejött ebbe, hogy a pécsi praxis után már rutinszerűen végzi ezeket a műtéteket. A szintén meghívott, a pécsi klinika jelenlegi igazgató professzora, az egyébként dalmandi származású Pytel József sem a hagyományos módon érkezett, már ami az eladásokat illeti, Szekszárdra. A bőség zavarát, amit a szakterület kínál, úgy hidalta át, hogy elárult egy szeletkét civil életéből. Azt, hogy az irodalom, ezen belül a magyar költészet nagy barátja. Ezen belül, a mi szekszárdiak költőóriásának, Babits Mihálynak is. Mint amatőr Babits-kutató, hozzájutott magnetofonon és cédén a költő élő beszédeihez, versfelolvasásához. Naná, hogy - mint egy nagy formátumú gégésznek - nem csupán az irodalmi mondanivaló üzent, hanem a szünetekkel tarkított fulladásos beszéd is. - Hátborzongatóan szép, ahogy a Balázsolás cím versében ezt az állapotot leírja Babits, amire egy hétköznapi ember aligha lenne képes - mondja Pytel József. - Ugyanerről olvashatunk a „Jegyzetek" és a „Beszélő Füzetek" című kiad^p nyában. Medikushallgatóinknak elmondjuk mindig, felhívjuk rá a figyelmet, hogy olvassanak bele, a száraz tananyag megelevenedik, a vers által megfogható lesz. A klinikus gyanakvással kezelte a költő 1941 augusztusi haláláról az irodalmi lexikonokban, életrajzi írásokban olvasható diagnózist a halál okáról. - Ha valahol a nyak körül van rák, akkor az biztosan gégerák - vélekednek így az emberek. Nos, a gégerák egy bizonyos stádiumban felismerve már régebb óta gyógyítható. De itt véleményem szerint nem erről van szó. Megfigyeléseim, észrevételeim alapján a ki^í légcsőmetszés után is úgy ftn^ kolt, ahogy a gégeműtéteseink egyáltalán nem. Ők ugyanis befedik azt a bizonyos lyukat, akkor tudnak beszélni. Babits, meggyőződésem, hogy nem tudott. Vagyis az én megállapításom szerint egy a légcsőbe betörő pajzsmirigy daganata volt. Az operatőr rajza is ezt erősíti meg bennem. - Ha ma kerül kórházba egy ilyen beteg, megmenthető ? - A mai eszünkkel, de elsősorban technikánkkal határozottan, mondhatom, hogy igen. A korabeli feljegyzések alapján még Nobeldíjra is esélyes költő zsenink talán még évtizedeket is élhetett volna, de így nem érhette meg a hatvanat. Hány „Jónás könyve" születhetett volna még egészségesen... B. Gy.