Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)

2000-01-30 / 4. szám

2000. január 30. SZEKSZÁRDI 11 ADATOK A SZEKSZÁRD BENEDEKRENDI APÁTSÁG TÖRTÉNETÉBŐL A szerzetesrendek közül Magyarországon elsőként megtelepedő bencések, majd az abból 1099-ben kivált ciszterciták maradandó nyomokat hagytak környékünkön. I. Béla király 1061ben alapított Benedek-rendi kolostora évszázadokig volt elválaszthatatlan Szekszárd históriájától. Az apja példáját követő Szent Lászlónak tulajdonítható a bátai bencés apátság alapítása 1093 körül. II. Géza 1142-ben hívott cisztercieket Cikádorra, a mai Bátaszékre. Más szerzetes ^feidek is otthonra leltek hosz^Rabb-rövidebb időre Tolna vármegyében, Mária Terézia, majd II. József korlátozó és megszüntető rendeletéig. A szekszárdi apátság történetével foglalkozók kénytelenek megelégedni azzal, hogy csak utalások maradtak fenn a szekszárdi apátságalapító oklevélre. Több átirat révén mégis bizonyítható az 1061-ben történt alapítás. Határviták és pereskedések idején a 12-14. századi átiratokat használták közvetett bizonyítékként. I. Béla oklevelét 1272-ben átiratként megerősítette IV. László, majd azt 1327ben I. Károly. Ez utóbbi változat volt a szekszárdi Imre apát 1358-ban előmutatott hiteles okirata egy birtokhatárról szóló •

prben. Mérey Mihály is ennek z oklevélnek a kalocsai káptalan áltat 1390-ben átírt változatát használta bizonyítékul 1696ban, amikor az esztergomi káptalannál járt el az apátság javainak visszaperlésekor. A bizonytalanság, majd az utólagos megerősítések a kolostor irattárának tatárjáráskori pusztulásával magyarázhatók. Ezért hiányoznak pl. az apátok nevei is az 10741266 közötti időszakból. Valószínűleg a szerzetesrend első felvirágzásának kora volt ez a majdnem kétszáz év. Az apátság későbbi történetéből ismert, hogy hiteles helyként működött, melynek első papja volt az apát (később dékánnak is nevezték), egyben a hiteles hely felügyelője. Mellette tevékenykedett az őr (custos) és az éneklő szerzetes (cantor), a kolostornak kb. 15 lakója volt. Az apátok személyének kiválasztási módjára többféle gyakorlat alakult ki. Egy időben a rend szerzetesei választották feljebbvaló papjukat, majd a rendi káptalan (a kolostorok apátjainak időnkénti gyűlése) hatáskörébe tartozó kinevezési jog lett. Ilyen esetekben is pápai megerősítésre volt szükség, a püspöki és az érseki székek betöltésének jóváhagyásához hasonlóan, jelentős díj lefizetése ellenében. Arra is volt példa a szekszárdi apátok esetében, hogy közvetlenül a pápa gyakorolta a kinevezés jogát, vagy az uralkodó tartott erre igényt. Általában előkelő családokból kerültek ki az apátok, mint pl. Czudar László, de apáttá emelkedhetett helyi szerzetes is, ahogy Tamás Miklós a 14. században. Később a szerzetes rendet gyengítő szokássá vált a renden kívüli papok (gubernátorok) kinevezése, a szerzetesek tiltakozása ellenére. így a rendtörténet számon tart olyan szekszárdi apátokat is, akik az apátsági javak gyarapítása helyett, tisztségüket csak saját jövedelmi forrásnak tekintették. Voltak önkényeskedő apátok - köztük a zsarnokoskodásáról híressé vált Zsigmond akik időnként katonai erővel, fegyveresekkel léptek fel, még a kalocsai káptalan ellen is. A 15. században ismét királyok adták az egyházi javadalmakat, amint Mátyás király tette ezt Vitéz János esztergomi érsek esetében, mikor szekszárdi apáttá nevezte ki. II. Ulászló két római bíbornoknak adta a szekszárdi apátságot. Bár 1526-ig Mihály és János apátok sok intézkedést tettek A rend megoltalmazása czéljából, ezek a 16. sz. eleji erőfeszítések már nem hoztak tartós eredményt. Szigorításokat vezettek be az öltözet és az életmód terén, a formaságok betartása érdekében. Vissza akarták hozni a renden belüli apátválasztás szokását, és előírták a javadalmakkal való elszámolási kötelezettséget is. János apát sorsa a mohácsi csatavesztő királyéhoz hasonlóan alakult. Lovasaival Szekszárdon csatlakozott II. Lajos seregéhez és elesett a harcban. Őt a szerzetesek meneküléséig György apát követte rövid időre a szekszárdi bencéseknél. A török hódoltság után Mérey Mihály (apát 1693-1719 között) tett sokat az apátság javainak visszaszerzéséért. Tolna megyén kívül Baranyában, Fejérés Solt vármegyékben is voltak a szekszárdi kolostorhoz tartozó birtokok. Tolnában 15 településnek - köztük pl. Agárdnak, Bonyhád, Csatár, Fadd, Grábóc, Nyék és Őcsénynek -, a Duna bal partján pedig 8 falunak volt a földesura a szekszárdi apátság, de immár szerzetesek, és hiteles helyi teendők nélkül. Már 1717-ben, Mérey idejében felmerült az udvar részéről az apátsági javadalmak átadásának terve a nagyszombati egyetem részére. III. Károly ezzel kívánta mentesíteni kincstárát az egyetemnek ígért 50 ezer forint adótehertől. Az uralkodó egyik intézkedése folytán azonban későbbre halasztották a döntést; egyik miniszterének kiskorú fiát, Trautsohn János Józsefet még az apát életében kinevezte Mérey utódának. Trautsohn évtizedekig, bécsi érsekként is ragaszkodott a szekszárdi apátsághoz. Halála után Mária Terézia az apátságot Rodt Ferenc Konrád bíbornoknak adta királyhű szolgálataiért, aki élete végéig (1775) töltötte be az utolsó javadalmas apát szerepét. Mária Terézia megvalósította a régi tervet, és a kolostorhoz tartozó javaikat az 1777ben Nagyszombatról Budára költöző (és 1780-ban felavatott) dicső univerzitásnak adományozta, melyhez további ajándékként saját királyi tárházából 20 ezer forintokat rendelt. Ezzel ért véget a hatszáz év alatt 34 ismert apátot számláló szekszárdi Benedek-rendi apátság. Apátjai között voltak esztergomi, győri, nagyváradi, pozsonyi, székesfehérvári, szombathelyi kanonokok, püspökök, érsekek és bíbornokok, grófok és hercegek. Csak 1817-től adományoztak Szekszárdhoz kötődő címzetes apát rangot, elsőként Nádasdy Ferenc esztergomi kanonoknak. Kaczián János Ödön derű 59. Sztrájkoló hitoktatók 71895/ Lehet, hogy rossz szájakra figyeltem, de én mindig azt hallottam, bezzeg másként volt régen: az iskolában a legfontosabb tantárgy a hittan volt, aki azt tudta, nagy baja nem eshetett. Nagy is volt ezért a becsülete a hittantanítónak. Mindaddig elhittem ezt, amíg kezembe nem akadt a Tolnavármegye 1895. január 27-i száma. „Hitoktatás a szegzárdi iparostanonc-iskolában. A múlt évben tudvalevőleg a vallás- és közoktatási miniszter elrendelte, hogy a jelen tanév elejétől fogva az egész ország iparostanonc-iskoláiban heti egy órában a hittant is tanítsák... Aki valaha látott inasiskolát - s ki ne látott volna, ha máskor nem, utcai csoportosulások alkalmával - az tudni fogja, hogy ezekre az elvadult, elfásult gyerekekre nagyon is ráfér egy kis vallásoktatás, egy kis erkölcstan... Midőn elérkezett a tanév eleje, minden felekezet hitoktatója lelkiismeretesen megkezdte működését, de arra senki sem gondolt, hogy ezt a munkát, mégpedig keserves munkát, díjazni is kell. Végre azonban, úgy karácsony táján a hitoktatók egyike felvetette a tandíj kérdését, de erre már választ adni senki sem tudott. Hiába kérdezték Pontiustól, Pilátustól, erről felvilágosítást adni senki sem bírt. Talán ha a miniszter kötelességévé tette volna a papoknak, hogy az inasiskolában - missziót teljesítve - díjtalanul tanítsanak, beletörődtek volna a megváltoztathatatlanba; de mivel ezt az áldozatot senki sem kívánta, méltán várhatták a hitoktatók, hogy fáradságuk - s milyen fáradságuk! - legalább a Szegzárdon megállapított silány 35 forint évi tiszteletdíjjal jutalmaztassék. Mindez ideig azonban ez sem történt meg, sőt, mivel kilátás sincs rá, hogy egyáltalán megtörténjék, a hitoktatók a tanítást beszüntették, illetve várakozó álláspontot foglalnak el az ügy kifejlődéséig. Most már kíváncsiak vagyunk a dolgok további fejleményeire." Három emberöltővel későbbről tudathatom, hogy a kérdés megoldódott: a ma már sokkal díszesebb nevű inasiskolákban nincs — hitoktatás... Lanius Excubitor.