Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)

2000-01-30 / 4. szám

10 szekszárdi TASARNAP 2000. január 23. Demokratikus fordulat Napló a kelet-európai változásokról - alulnézetből Elnézést kérek mindazoktól'

t akikről írtam és akikről nem. En már mindenkinek megbocsátottam. Részletek 1989. április 4. kedd Hazánk felszabadulásának 44. évfordulója. De újabban, mint annyi más történelmi „tényt" ezt is megkérdőjelezik. Talán nem is 4-én, és talán nem is Nemesmedvesnél hagyta el országunkat az utolsó náci. És mondogatnak olyanokat is, ha nem a Vörös Hadsereg által szabadíttattunk fel, talán nem itt tartanánk ma. (Nem mondhatnánk magunkénak Európa legelmaradottabb telefonhálózatát.) Meghalt Zita, az utolsó magyar királynő, 97 éves volt. 1916-banapám, mint 6 éves kisfiú, ott volt Károly király és Zita királyné koronázásán Pesten. Több mint 70 év telt el azóta, és a fényes országos ceremóniából, a vezércikkből, kishír lett az újságok belső oldalán. Azért többet érdemelne, azért mégiscsak a „mienk" volt - mondá nejem, s kivételesen igaza van. Csehák Judit, az egészségügyi miniszter mond felszabadulási beszédet a tévében. Vagy nagyon lámpalázas, vagy nagyon gondolattalan. A hatásszünetei hatástalanok, ott áll meg, ahol nem kéne, és ott nem, ahol kéne. Ingerli a hallgatót. Ő írta ezt? Vagy elolvasta, átgondolta egyáltalán? Vagy vannak egyáltalán ilyenirányú gondolatai? Ha nincsenek, mért vállalta e szerepet? Vagy ráosztották? Ő a soros? Lehet, hogy mint egészségügyi szakember kiváló - nem tudom de itt nem sokat mutat. Tolnában népszerű Csehák Judit, mert faddi lány. (Fadd megye, Fadd.) A faddiaknak jellegzetes, kiguvadt, dülledt szemeik vannak ezt állítólag az ottani ivóvíz okozza -, jellemző rájuk a kevés tehetséggel, de sok lustasággal párosodó nagyonakarás, és az intrikához való igen jó érzék. Lényegesen aktívabbak a kulisszák mögött, mint a nyílt színen. Csehák Judit persze lehet, hogy kivétel. Nem uras arra lövöldözni, aki nem lőhet vissza. Meg a falut se kéne cikizni... Hisz nem vagyok Fadd-gyűlölő. 1989. április 19. szerda Reggel behozta Robi a Dunántúli Napló vasárnapi számát. Megjelent benne Szente Karcsi fotója, és az a szöveg, amit én írtam alá a Galambriasztó GMK-ról, akik a szekszárdi múzeum párkányzatáról száműzték a szárnyasokat. Délelőtt bemértünk a Hőgyészi Állami Gazdaság telephelyén néhány istállót, délután temetésre mentem. Nehéz volt olyan öltözéket választanom, ami itt is, ott is megállta a helyét. Mivel a tehénipari geodéziával délre végeztünk, elkötöttük Robi apósának a Wartburgját, és kiugrottunk egy kicsit a Gemenci erdőbe. Robi nagy horgász, próbálkozott, de nem fogott semmit. Én csak nézelődtem. Piócák, ebihalak, csiborok, kagylók, csigák. Kellemesen telt az idő. Visszafele kellemetlenül, mert beledöngettünk egy Barkasba. A Barkas befarolt egy üzemi útra, hogy aztán keresztbe átmenjen előttünk. Alighogy befarolt, már indult is vissza, anélkül, hogy a pilóta balra nézett volna, ahonnan mi, menetrend szerint érkeztünk. Szépen csurgott kifele, és egyikünk se akarta elhinni, hogy még most se, még most se, még most se néz erre! Aztán Robi beletaposott a fékbe, de már késő volt. Kicsit meggyűrődött a Wartburg eleje, és az egyik lámpa kitört. 10 ezer Ft körüli kár. Szegény Robi elsírta magát. A kölcsön kocsi! Aztán telefonon kihívta az apóst, hogy mi legyen. Hívjunk rendőrt vagy ne. Végül nem hívtak. Fizet a biztosító. Én közben eljöttem, mert 3-ra oda kellett érnem a temetésre. Pisti felakasztotta magát. 49 éves volt; kb. 10 éve rákos. A 14 éves fia talált rá. Itt hagyott még egy 16 éves lányt, és a feleségét, Zsuzsát, aki nemrég temette el az apját. Ez ám a vidám história! A rokoni séma a következő: Zsuzsa apja és Erzsi - alias b. nejem - nagyapja testvérek voltak. 1989. május 9. kedd A győzelem napja. És az Országgyűlés első napja. (Mely a győzelem napjáról való megemlítéssel kezdődött. Elővezette: Szűrös Mátyás, az új elnök.) Utána 6 minisztert lecseréltek, és ment minden, mint a karikacsapás. Südi Bertalan képviselő elégedetlen volt az új arcokkal, melyek - szerinte - nem elég újak. Ugyanis a második vonalból kerültek az elsőbe; helyettesek voltak idáig. Südi Bertalan nagyon sokáig nem kapott szót (mármint élete során nagyon sokáig), aztán Ilkei Csaba, a riporter felfedezte, és megírta a Südi-jelenség című könyvét. Südi a szűkebb pátriájában akkoriban mindenkit leleplezett (tsz-, tanácsi- és pártvezetők hullottak léptei nyomán) és mikor azzal vádolták, hogy tanulatlan ember, negyvenes éveiben járva beült az egyetemi padokba. Akkoriban egy ország vele volt. Most szinte senki. Átesett a ló túlsó oldalára. Beszédét idegen szavakkal fűszerezte, és valahogy a személyes meggyőződés sem volt érezhető rajta. Németh Miklós, a miniszterelnök megvédte embereit, szerinte igenis ütőképes ez a gárda, és nem kompromittálódtak politikailag sem. Új arcok mindenütt. Felkavarodott a politikai állóvíz. Kádár Jánosról néhány éve még azt mondták, hogy Mátyás király óta nem volt ilyen népszerű vezetője az országnak, most meg már az ő trónja is recseg-ropog. '56os szereplése már nem olyan egyértelműen pozitív. Találgatják, hány ember megkínoztatása, kivégeztetése fűződik a nevéhez, az azt követő időkben. Én most már nem bántanám az öreget. 77 éves. Az utókor úgyse tudhatja pontosan, hogy mit lehetett egyáltalán tenni abban a szituációban. Inkább a jelenre meg a jövőre kellene koncentrálni! 1989. május 15. hétfő Főállású újságíróskodásom első napja. Ha valaki azt mondja nekem januárban, mikor írni kezdtem ezt a naplót, hogy néhány hónapon belül a tollforgatás lesz a kenyérkereső mesterségem, s ugyanannyi fizetést kapok érte, mint a geodétáskodásért, nem könnyen hittem volna el. S íme, itt vagyok. S íme azt mondom Gyuriczának: május 15-tel adott ki a földhivatal, de aztán 12-vel töltötte ki az obsitot, nem lehetne-e engem itt 13-mal felvenni - nyugdíj meg minden... s azt felelni: miért ne! A személyim Bogyiszlón maradt a sógoréknál, a diplomám, katonakönyvem, szakszervezeti igazolványom sincs itt, a munkakönyvem valahol a földhivatal és a szerkesztőség között csordogál a hivatalos csatornákon - egyszóval abszolút felvehetetlen vagyok, mégse baj. Intézik az ebédjegyet, intézik a buszbérletet, kapok egy asztalt, egy írógépet, és Szeri Árpád szobatársaként elfoglalom a helyemet. Szeri Árpád egy szemétkupac közepén ül. Újságok, könyvek, fotók, naptárok, feljegyzések körülötte. Úgy látom, nem egy pedáns ember. Az öltözéke kifogástalan, arca mosolygós, az ifjú, jóllakott Krúdyt képzelném ilyennek. Készséggel válaszol, amiről kérdezem - nőtlen, tanár volt stb... - de ő nem kérdez. Olvas. Kíváncsi lennék, hogy a „gondolja magában" típushoz tartozik, vagy abszolút nem érdeklem, vagy egyszerűen dolga van. Elintézek még pár formaságot, aztán búcsú. Én döntöm el, hogy mikor jövök-megyek. Nincs jelenléti ív, nincs kötelező heti óraszám. Csodálkozom, hogy csodálkozom ezen. Nem ez lenne a természetes? Nekem, és a hasonszőrűeknek igen. De aki kötelezettség nélkül egy lapát földet odébb nem tesz, annak dirigálni kell. így van, barnaszemű bajtársaim? 1989. július 6. csütörtök Meghalt Kádár János. Sokat teme^^ tünk az idén. Zita királynő, Nag^^ Imre, Kádár. Korszakokat temetünk. Temetünk és ásunk. Mórágyon például egy 37 éves fickó ás. Csináltam vele egy beszélgetést. Pont olyan, mint legendás diáktársam, Gyanús. Szellemes, okos, dumás, piás, röhögős, és roppant nehezen beszél magáról. Mikor eljöttem, úgy éreztem, hogy semmi sincs a tarsolyomban erről a Humboldtösztöndíjas kandidátussal, aki biciklivel jár dolgozni, Szekszárdról, Mórágyra. Aztán rájöttem, hogy ezek az emberek már összképet adnak, nem részleteket. Miközben „semmiről se beszéltünk" a kismórágyi kocsmában, képet nyertem a világszemléletéről, ezen belül a magyar régészet helyzetéről, ezen belül róla és a Tűzkődombról, ahol 10 év alatt 105 csontvázat ásott ki, védőárkot talált, őrtoronymaradvá^k nyokkal, feláldozott gyermek csont^^ vázát stb... Részletek helyett totálkép. Nem politikus alkat. Kiharcoltam, amit kiharcoltam, mondja de nekem nincsenek összeköttetéseim, nincsenek funkcióim, én régész vagyok. Ezt szeretné csinálni. Vagy itt vagy Szaúd-Arábiában vagy Törökországban, ahova meghívták, amerikai ásatásokra. Pénzkérdés. Itt csak diákokat tud foglalkoztatni a nyári szünidőben, felnőtt ember annyiért nem jönne el, amennyit maximum fizetni tud: 30-40 Ft óránként. Az NSZK-ban tanult kompjúter-technikához képest a magyar régészet sehol sincs. De most mondjam, hogy én vagyok az okos fiú? mondja. Wessely Gábor Aki e napló könyv alakban való megjelentetését támogatná, az erre szánt összeget szíveskedjék a Kézjegy klub 11746108-20006572 számú számlájára befizetni! í