Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)
2000-11-12 / 39. szám
SZEKSZÁRDI 2000. NOVEMBER 12. m JtUU^rtKUl usArnap MÁR ELINDULTAK AZ ELSŐ SZÁLLÍTMÁNYOK Be lehet törni a román sertéspiacra Havi nyolcezer darabos üzlet sem elképzelhetetlen A szekszárdi húsipar sokadik mélyrepülése, a termelés újbóli szüneteltetése érzékenyen érintheti a kistermelőket és az üzemeket egyaránt. Piacot találni a mai helyzetben nem könnyű. Már olyat, ahol elfogadható áron átveszik a disznókat és ki is fizetik a legrövidebb időn belül az árát. Ebbéli gondokon igyekszik eléggé markánsan segíteni a megyei közgyűlés kisgazda alelnöke, dr. Tollár Tibor. Aki a közeli napokban agrárdiplomáciai kapcsolatait kamatoztatva komolynak és megbízhatónak számító román nagyüzemek képviselőit a határ D^Í megyékből átcsábította ToliHR. A gyors és lényegbetörő'tárgyalásoknak mintegy varázsütésre kézzelfogható eredménye is van: napokon belül útnak indul a romániai Alba megyébe két, egyenként százötven darabos disznószállítmány a megyéből. A puding próbája persze ebben az esetben is az evés, ám ha Csongrádban és békésben nem merültek fel gondok, valószínűsíthetően most sem merülhetnek fel „disznólkodásnak" is aposztrofálható kifogások. - Úgy tűnik, hogy nem a piacot csak kóstolgató alkalmi vevőkről van szó, hanem a magyar helyzetet ismerő tapasztalt üzletemberekről beszélhetünk - mondja optimistán Tollár úr. - Amennyiben még olyan apró részletekben meg tudunk egyezni, hogy miképpen zajlik a szállítás, mit fizetnek ennek megszervezéséért, akkor a havi nyolcezer darabos szállítás sem tűnik illúziónak. Ami már azért megyei viszonylatban sem lebecsülendő adat. - Mi a helyzet a felvásárlási ár igen fontos kérdésében, no és fizetésbiztonság tekintetében? - Úgy gondolom, hogy a 2,2 márkás felvásárlási ár megfelelő ösztönzőt jelent a megyei termelőknek. Természetesen ezt a deviza árának változásához kell igazítani, ez van a nemzetközi gyakorlatban, így korrekt. Ezek a cégek a más megyékből szerzett információim alapján banki átutalással, ottani garanciával korrekt módon fizettek is a magyar partnereiknek, miután nincs okunk feltételezni azt, hogy most, a mi esetünkben nem így lenne. Az első úgynevezett próbaszállítmányok e sorok írásakor már úton vannak. Minekután érdeklődéssel várjuk a leendő fejleményeket. Különösen azt, amikor esetleg az első havi nyolcezres szállításról adhatunk hírt. És talán az sem esélytelen, hogy a felek hosszabb távra is szerződjenek. HIJSOS KERESZTREJTVÉNY Változatlanul csend - remélhetőleg nem a vihar előtti - övezi a Tolnahús Rt. jövőbeni sorsát. Miközben a tulajdonos a háttérben, egyelőre még nem publikus tárgyalásokat folytat, addig csak megy az össznépi találgatás. Legfőképpen azután, hogy Jakó Pál, a tulajdonos Fázis Rt. részéről kinevezett igazgató a legutóbbi nyilatkozatában kijelentette: a szekszárdi húsüzem sorsát, jövőjét illetően igen eltérőek az érdekek. Vagyis ő sem lát bele kristálytisztán, hogy mi miért történt, és mi várható az elkövetkezendő hetekben. Vagy ha mégis?! Akkor jól felfogott egyéni érdeke miatt nem mondhatja a magáét. Miközben áll a termelés, egy s másról azért hallani. Például azt, hogy a szállítókkal fennálló tartozásait a cég rendezgeti. Az elbocsátott dolgozókkal pedig szép lassan, de dip-» lomatikusan közös megegyezéssel szerződést bontanak...? Például azt is rebesgetik, hogy a szekszárdi húsüzem meghirdetett nyílt árverés nélkül cirka félmilliárdért úgy ahogy van szőröstül-bőröstül elkelt... A jólértesültek még azt is hozzáteszik, hogy a még értékes technológiai berendezések már az egyik szomszédos országban - nem Ausztria - parkolnak, s esetleg külön-külön eladásra kerülnek. A céghez viszonylag közelálló, a nem is olyan régen még ott ténykedők szerint azért ennyire mégsem lehet durva a helyzet. Ebből a körből származó információink szerint ugyan nem lehet kizárni, hogy történt a kusza összevisszaságot tükröző háttérben eladás, de azt még sejteni sem lehet, hogy az új érdekeltségi kör a termelés folytatásában, a tőkéstársak keresésében, vagy csak tényleg a kivárásra játszó spekulációban érdekelt. Mindenesetre tény, hogy valamiféle jövőbeni perspektívát sejtető termelés megindításához is legalább félmilliárd forintra lenne szükség. Ennyi negatív előjelű feltételezés után annak a vélekedésnek is kell hogy esélyt adjunk: az új, avagy a régi gazdák éppen a fenti ok miatt tőkéstársakat, komoly befektetőket kerestetnek. Dr. Tollár Tibor, mint a témába magát beleásó helyi gazdaságpolitikus még most is azt szeretné - bár erre már egyre kevesebb esélyt lát -, hogy valamilyen formában, valamilyen meghatározó százalékban a megyében maradjon a valamikori tényleg nagyüzem. Már tárgyalt olyan helyi agrárcégekkel, akik rendelkeznek néminemű forrással, alkalomadtán egyfajta egészséges kockázatot felvállalva lépnének is az ügyben. Lobbizott is, mint megyei kisgazda elnök a szakminisztérium illetékes államtitkáránál, telefonon a miniszterrel is értekezett. De előbb tényleg tisztán kéne már látni. A szálak a jövő hét elejére némiképpen összerendeződhetnek. Amikor is - szerkesztőségünk közbenjárására - létrejön a Jakó-Tollár csúcs a Tolnahús Rt. ügyében. Ha más nem is, az talán kiderül, kik azok, mennyien vannak és milyen erősek, akik a megmentésben érdekeltek, és milyen esélyük van a küzdelemben az (elhallgató és több szempontból helyzeti előnyben levőnek tűnő másik oldallal szemben... B. Gy ÚJABB LEHETŐSÉG A KUUVRÁLT IDŐTÖLTÉSRE... Rözel hetvenféle étel a Heineken A közelmúltban nyitotta meg kapuit a Heineken söröző. A volt Skála Áruház oldalában található étterem kialakításában elsődleges cél volt kerülni az aktuális divatirányzatokat és egy örökérvényű, hangulatos belsőt kialakítani. Horváth István, üzlettulajdonos e feladatot az országosan ismert Kaczián Tibor belsőépítészre bízta. A végeredményt pedig mindazok láthatják, akik átlépik a söröző küszöbét. - Milyen szempontokat vettek figyelembe az étterem kialakításánál? - Nagyon fontos volt a klimatizált, füstmentes környezet elérése. Véleményem szerint egy kellemes est egyik alapvető feltétele, hogy ne legyen erőteljes „konyhaillat" és füstszag. Emellett nagy hangsúlyt fektettünk a mellékhelyiségek kialakítására. - Kiket várnak elsősorban, van e megcélzott korosztály? - Tulajdonképpen egy olyan helyet szerettünk volna kialakítani, ahol az egész család eltölthet egy kellemes estét. Persze mint mindenütt, nálunk is jellemző, hogy fiatalokból álló csoportok foglalnak el egy-egy asztalt. Sőt arra is volt már példa, hogy üzleti tárgyalások bonyolódtak le a Heineken sörözőben. - Mi az étterem vonzereje? - Talán elmondhatom, hogy az étlap. Közel 70 féle étel közül válogathatnak kedves vendégeink. Külön felhívnám a figyelmet a konyhafőnök ajánlatára, fgy megkóstolhatják például a „Koppány vezér copfját". Persze a különlegességeken túl a klasszikus ételek is megtalálhatók. Emellett széles itallappal állunk vendégeink rendelkezésére. - Van e lehetőség egyegy kisebb körű rendezvény lebonyolítására? - Igen, 18 főig várjuk a csoportokat. A Heineken söröző belső kialakítása ennyi főt tud kényelmesen, elkülönítve leültetni. - Ha valaki egy este felkerekedik és úgy gondolja betér a „Heinekenbe" mennyi az esélye, hogy talál üres asztalt? - Ami számunkra jó, hogy asztalaink szinte szünet nélkül telítettek, ám ez vendégeinknek egy kis várakozást jelenthet. Ezért tartom célszerűnek az asztalfoglalást, mely esetén Csiki János üzletvezetőt kell hívni (asztalfoglalás: 06-30/9372-967). - Mikor tart nyitva a Heineken söröző? - Az év minden napján nyitva tartunk 10 és 24 óra között. (PR)