Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)

2000-01-23 / 3. szám

SZEKSZÁRD! 2000. január 23. VAS4RNAP 99 ITT ÉLNED, HALNOD KELL" Magyarok a Kárpát - medencében 2000-ben a magyar államiság ezeréves évfordulóját ünnepeljük. Az évforduló tiszteletére a zekszárdi Fórum olyan renezvénysorozatot szervezett, amelyben az arra hivatott történészek a magyar történelem kiemelkedő személyiségeit illetve egy-egy korszakát mutatják be. Az első előadás témája természetesen a honfoglalás és a fejedelmek korát idézte Kristó Gyula professzor úr előadásában. A történész professzor szerint a történelemtudománynak, hasonlóan a többi tudományhoz csak azt szabad állítania, amire bizonyítékai vannak. A források alapján pedig csak annyi állítható bizonyosan, hogy 895900 között egy finnugor nyelvcsaládhoz tartozó, embertanilag azonban török jelleget mutató népcsoport a Kárpát medencébe érkezik. Az alapvetően nomád nép a besenyők támadása miatt kénytelen elhagyni etelközi szálláshelyét, és nyugatnak indulni. A Kárpát medence az utolsó olyan hely az ún. „steppe-övezetben", amely e nomád nép életformájának megfelel, ezért itt a magyarok szintén kényszerűségből letelepednek. A professzor szerint a nomád életforma magyarázza az európai kalandozásokat is, ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a végleges itt és megmaradáshoz a nomád életformáról és társadalmi formációról a magyaroknak át kell térni a Nyugat-Európában már kialakult-kialakulóban lévő feudális társadalmi viszonyokra. A magyarság létszáma a honfoglalás korában kb. százezer főre tehető, ehhez az embermennyiséghez kb. egymillió ló, megbecsülhetetlen mennyiségű szarvasmarha és juh tartozott. A nagymennyiségű állatállomány két év alatt teljesen felborította a Kárpát-medence bioegyensúlyát, ami szintén az életformaváltást segítette elő. A váltás 2 emberöltő, azaz 50-60 éV alatt történik meg. A nomád életforma teljesen sosem tűnik el a magyarok történelméből, a professzor szerint meg lehet építeni azt a tudományos hidat, amely szerint az Alföldön, elsősorban a Hortobágyon még a XX. században is jellemző rideg állattartás a honfoglalás kori nomád életforma egyfajta továbbélése. A letelepedés még nem volt szükségszerű kikényszerítője a feudális állam kialakulásának, hiszen a nomád társadalmaknak is létezett egy sajátosan csak rájuk jellemző államformája, ezek azonban nem a területiség elvén szerveződtek. Az európai államiság megteremtése egyértelműen Szent Istvánhoz köthető. Apja, Géza és az őt megelőző fejedelmek politikai érdekből sok mindent megtettek, még akár meg is keresztelkedtek, de ezek a fejedelmeket még igazán sem a külső körülmények, sem személyes tulajdonságuk, meggyőződésük nem kényszeríti rá az igazi váltásra. Szent István már igazi keresztény uralkodó, akit a személyes hite és a külső körülmények — a németek kelet felé nyomulása is arra kényszerítenek, hogy országát, népét a váltásra kényszerítse a megmaradás érdekében. -GÁZVARGA S. JÓZSEF: HÁTORSZÁG Emberszagú történetek Megjelent Varga S. József szekszárdi író második kötete, a Hátország. Tollforgató földink a Szabad Föld főmunkatársa, műve a Szabad Föld Kiskönyvtár 17. darabja, olyan nevek után került fel a szerzői listára, mint Gárdonyi Géza, Móra Ferenc, Mikszáth Kálmán, Tamási Áron. Nem volt mindig földink Varga S. József. . Békés megyei Kamuton látta meg a napvilágot, 1949-ben, de az ötvenes évek végén a tolnai megyeszékhelyre költözött a családja. Ott is, itt is mindig az egyszerű robotosok között forgolódott, történetei épp ezért, mérhetetlenül emberiek. Főhősei nem a szerencse fiai. Hanem a kétkezi munka, a hétköznapi küszködés, az elfojtott háborgás közkatonái. Igazságkeresők, szomorkásak, csalafinták, iskolázatlanul is bölcsek, mosdatlanul is szemrevalók, duhajkodva is ellágyulok. Magyarok, de nem magyarkodók. Öregecskék, betegecskék, emberszagú emberecskék. Akik lavírozni nem képesek, csak teljes valójukkal szolgálni és dorgálni. Akik szalmazsákos ágyban hálnak, s bizony sűrűn egymásra szórják itt-ott elszenvedett sérelmeik salakját. Mert nincs más megoldás. Mert nincs kiút - a szegénységből. Sehol egy önmegvalósító sztár, sehol egy karriergyanús figura. Ebben a könyvben még a mosóporvásárlás sem egy illatos sikersztori, hanem egy mélységes mély dráma. Hátország: A/6-os méretű, levelezőlap nagyságú, 200 oldalas zsebkönyv, riportokkal, elbeszélésekkel. Á: 95 Ft. Hátország: az elbocsátó falu. Ahol az otthonmaradottak - szülők, nagyszülők - arra áldozzák magukat, hogy a városba kerülő gyereknek, unokának meglegyen, ami nekik sose volt és sose lesz meg. Hamvas Béla szerint „Az élet azt éri, amiért odaadom.". Tehát a hátországi harcosok életének értéke az a sajátságos, dühös szeretet, aminek kurta-furcsa lángjában elégetik, odaadják magukat. Téglává, malterrá válnak, utódaik építményeiben. Miközben persze macerálják őket is a kétségek, indulatok, vágyak. De tiszta sor, hogy egy hátországi számára a célba jutást nem pezsgőpukkanás, legföljebb egy csendes ámen jelzi. „Ledógozta magát, véghez vitte, ami rá volt mérve." Sok Tolna megyei település talán nem is sejti, hogy „meg van örökítve" a Hátországban. Varga S. József korhű történetei aparhanti, bátai, decsi, döbröközi, murgai, naki, regölyi, sárszentlőrinci, szekszárdi, várdombi, zombai helyszíneken játszódnak. Jellemzőek egyszavas címei - Bor, Dió, Éjszaka, Gond, Illatok, Kulcs, Láz, Öregség, Pörkölt, Remény, Sódar, Szalonna, Szorgalom, Tejföl, Telefon, stb. -, de jellemzőek, passzív szókészletünkből előhalászott, kellemesen bizsergető kifejezései, mondatmozaikjai is: városba szakadt, nehéz volt belebékülni, megsejdítette indulataim okát, könnyek kígyója kúszott, paraszteleink még érző, lélegző emlékoszlopa, piros indulattal szól, bugyelláris, bakugrás, kalapja alá túr, ágaskodó irigységgel, látnivaló elmellőzéssel, kiokosítóan mondja... És miközben tisztán, szépen ábrázolja a kisemberi kissorsokat a szerző, „mellesleg" olyan nagy horderejű kérdésekre is keresi és megleli a választ - „pont ebben a közegben" -, hogy Mi a sírás?, Mi az illat?, Mi marad belőlünk? Nem könnyű az író dolga, amikor az egyszerű emberek szavait kell áttranszformálnia úgy, hogy azok olvasmányélményt is adjanak, de hitelesek is maradjanak. Mennyit engedhet be prózájába a tájszavakból, a ki- és elszólásokból? Varga S. József remekül egyensúlyoz, 31 írásában mindössze egy „csont" van, amikor egy hadikfalvárói áttelepült nénike ilyen választékosan fejezi ki magát: „Combnyaktörést szenvedtem." A Tolna megyében élő, talán legjelesebb publicista, Varga S. József e kis könyvben nagyot alkotott. Kimondja ami van. Itt és most. Nem a felszínen, a mélyben. A lényegről szól, az igazságról. Kár, hogy az igazságnak manapság zsebkönyvekben a helye. Wessely Gábor L