Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)

2000-05-28 / 21. szám

7 2000. május 28. SZEKSZÁRDI Orchideás krumpli csirkecombbal HA PIAC, AKKOR ÁRAMSZÜNET Nem igazán szánom-bánom, ősszel és télen főleg gonoszkodni járogattam a piacra, amit kis szünetekkel drágasága miatt azóta szidalmazok, mióta a szekszárdiságra adtam a fejemet. Itten kérném igen nagy tisztelettel még soha nem tudott érvényt szerezni magának a piac klasszikus törvénye a kereslet és kínálat vonatkozásában. Ha annyi van valamiből, hogy Dunát-Tiszát, Drávát-Szávát-Siót lehet vele rekeszteni, az árak akkor is a csillagokat csillandozzák és juj, de keményen leanyázzák, aki a korareg•

, mondhatni közösen kimondott alá ereszkedik, hogy hamarabb szabadulhasson haza. Idősebbik húgomat lassan két évtizede nem nevetem ki, hogy védelmébe vett, Budapestről jövet a vonatban pörgeti konyhakészre a zsenge zöldborsót, amire csalfa szemeimet itt rá sem merem vetni. Jő, jődölgél a primőr azóta is, száz, kétszáz forinttal olcsóbban. Minek folytassam, érti, aki érti, hogy ami a fővárosban máig kiválóan működik az uzsora-árszabás ellen, a nagybani piac áldásai hozzánk legföljebb ígérték a lábukat betenni. Eddig még soha nem a nagybani termelésre szakosodottak vétója volt a döntő, a szándékot csirájába fojtó. A kicsik protestáltak sikerrel, a piacból csak mellékesen élők. A piacról élők meg ugye (akiket soha nem vetett föl a pénz) legföljebb ironizálhattak balsorsukon. És rászokhattak a „csak körülnézek egy ^Ksit" programokra, mert a piac arcért mégiscsak mi vagyunk, megismerésre érdemes, érdekes világ, ahol bagót se kérnek értékes információkért, ahol helyi és országos pletyusok is kaphatóak, ha valaki nem zárkózik el a könnyed diskurzusoktól. Aztán... rosszalkodni is lehet. Az elmúlt télen egy terebélyeivel királynői tartású asszonypajtást bosszantottam megátalkodottan, és a végén már akkor se vettem volna mástól petrezselyemzöldet, ha más, tíz fillérért kínál kazalnyit. Mindig gyönyörű áru mögött és fölött ... ez az aszszony és szeme se rebbent, amikor megmondta: egy csomó petrezselyem nála hatvan forint. Kellett kis idő, mire meg tudtam szólalni. - Hiszen nem sokkal többért orchideát is kaphatnék! - Akkor vegyen orchideát! Villámok csapkodtak a szemében, hátat is fordított jelezve, hogy nekem le is út, föl is út. Nem marad az ő nyakán semmi abból, amit eladásra hozott. Csakugyan szép volt mindig minden portékája, le is horgonyoztam hozzá, de világért se kértem volna tőle mást, mint konyhai orchideát. (Ne csak én pukkadjak, pukkadjon ő is.) Múlt héten, szigorúra zárt szája sarkában mosolyfélével szólt utánam, amikor elhúztam a standja mellett. - Látom, hogy megcsalt, nem nálam vette az orchideát. Meglengettem a csukétát, aminek minden szálán három centis gyökérkék szerencsétlenkedtek. - Őszig, fegyverszünet! Most botcsinálta virágkertészekkel van jámbor háborúm, mert úgy van ám a szekszárdi polgár a virág és haszonnövény-palánták keltetésével, mint bárki a focival. Aki pénzt remél belőle, hiszi, hogy ért hozzá. Csodálom is, hogy a szakképzett kertészek nem tiltakoznak hitelrontás miatt teljes hangverővel. Különben a csak árusítóktól Isten őrizzen megkérdezni bármit. Miből, honnan és miért is tudnák, hogy melyik növényke palántájával mi az elbánás? Akár ki is nevethetik célirányos tudásszomját, mint engem az a fruska, aki kacarászva közölte, hogy ha ő tudná hova kell ültetni a verbéna palántáját, nem a nagyinak segítene piacozni, hanem elmenne miniszternek. Ha azt gondolja valaki, hogy azért járok piacra, mert nem bírok az epetúltengésemmel, téved. Jogos perem, haragom ellenére szeretem a piacot, aminek emberek kölcsönzik a színeit, ízeit, hangulatát. Ide unalom a lábát be nem teheti, mert akkor is történnek a dolgok, ha csak két-három tanú akad rá. Tersánszky Józsi Jenő úr halhatatlan Kakukk Marcija is okkal éli szabad piaci polgárként mennyország gyanánt a piacot. És legalább olyan igazi úrként, mint áldott emlékű szülőatyja. Tehát, ha piac, akkor picike áramszünet, amire egy közkedvelt nevettetőnk szerint mindenkinek szüksége van, ha nem akar kedélytelen sötétségbe fulladni. Állomáshelyemet mégis áttettem a közeli áruházba, ahol gyümölcsöt, zöldségféléket is forgalmaznak. Ott szekáljuk egymást egy már nem fiatalka eladónővel, aki ugrat, közel ezer forintos dinnyevásárlásra akar visszatérően rábeszélni. Én meg őt arra, hogy a kedvemért dugja el a csábcsemegét előlem és akkor mutogassa majd kedvenc gyümölcsömet, ha már két számjegy elég lesz az ár jelzésére. Ha csak... ha csak el nem intézi, hogy csiribi-csiribá kétszeresére növekedjenek a nyugdíjak és a fizetések. Megígérte. (Kereskedőnek, jó. Hogy varázslónak milyen? Világgá fogom kürtölni.) László Ibolya A belvárosi Római Katolikus Plébánia udvarán Bakó László szobrászművész kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők. A kiállítást Bíró László püspök nyitotta meg, a megnyitón az Alsóutcaiak a jól sikerült első találkozó folytatásáról is szót ejtettek. HELYI ELISMERÉS A MŰVÉSZET MESTEREINEK Évente 5 Tolna Megyei Művészetért elismerés Három megyei szervezet - a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Kézjegy Tolnai Tollforgatók Klubja és a Bárka Művészeti Szalon - létrehozza a Tolna Megyei Művészetért elismerő érmet az alkotók és a művészetpártolók jutalmazására. A díjat évente öt személynek ítélik oda. Áz ezüst plakett odaítélésének fő célja, hogy az elismerés több szintű legyen vagyis legyenek lépcsők a nagy díjak felé vezető úton. A három civil szervezet már régóta kapcsolatban áll egymással. Ez érthető, mert mindegyik tagjai érzékenyek az alkotásra, a művészetre. Wessely Gábor a „Kézjegy" elnöke szerint legfontosabb, hogy metjük kiragadni a példaértékűt és véleménye szerint igazán szívet melengetni egy helyi elismerés tud igazán. TOINA MEGYEI MŰVÉSZETÉRT