Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)

2000-04-16 / 15. szám

2000. április 16. SZEKSZÁRDI 7 „BEJÖN HOZZÁM AZ ÉLET..." NEM SZABAD EGYEDÜL! FOISKOLAI NAPOK 2000 Mint minden évben így idén is tapasztalhatta városunk, hogy a Főiskolás Napok nem maradtak el. Most is voltak, akik elsősorban a zajszint növekedését kifogásolták, de szerencsére az utóbbiak száma kevés. Mert bármily meglepő, ez a rendezvénysorozat nem pusztán a „hangoskodásról" szólt.... A fellépő sztárcsapatoktól (Vénusz, United, stb.) kezdve egészen a drámapedagógiai, illetve szituációs szerepjátékokig megtalálhatta mindenki a számára legmegfelelőbb szórakozási formát. Nagy érdeklődést váltott ki dr. Russz Edit előadása a szerelemről-szexualitásról-boldogságról. Bemutatkozott még a RÉV szenvedélybeteg-segítő szolgálat is. Az ide kapcsolódó kerekasztal-beszélgetés címe: Az alkoholabsztinencia rögös útja volt. Bizonyítékul, hogy a főiskolások azért gondolnak „komolyabb dolgokra" is, szóba került az integráció jelene és jövője, egy Emberközeli Fórum keretében. Az elhangzott kérdésekre dr. Horváth Béla főigazgató, valamint dr. Várady Zoltán, és Fusz György főigazgató helyettesek válaszoltak a hallgatóknak. Tág a világ, mondják sokan. Fiatalkorban pedig különösképp! (Persze a fiatalság nem életkor függvénye.) Ez utóbbi állítást igazolta Bakti Kamala Tirtha Szvlami indiai szerzetes mesés kalauzolása a hindu gondolatvilágba, egzotikus tea-, és fűszerkóstoló megtűzdelve... A hallgatók a bulit megelőzően szavazhattak a legvonzóbb oktatónő-oktató párosra. E megtisztelő címet 2000-ben Kőműves Dóra és Bács Gábor nyerte el. A hétköznapok során a hölgy a nyelvészet rejtelmeibe kalauzolja el a hallgatókat, Bács tanár úr pedig filozofál minderről... Az oktatói különdíjat dr. Tolnai Gyula nyerte el, ajándékként pedig ültethet egy diófát. Hogy egyéb ajándékokról is szóljunk, a legmázlistább diák egy imakönywel gazdagodott, a pedált egy kitűnő tanuló kapta, az órát a jövőben a leglinkebb diák viselheti, hogy el ne késsen. Nem kell hozzá különösebb fantázia, hogy kitaláljuk: kié lett a tanga és a boxer-alsó - mindez persze képkeretben! Panyi Zita Az otthon melegét is két ember teremtheti csak meg. Egyedül lehet ugyan gyermeket nevelni, de rettenetesen nehéz, és amíg csak egy szülő van a családban, valami mindig hiányozni fog. Egy gyerek mindkét szülőt egyformán szereti, nem tud és nem is akar választani közöttük. Ha valamelyiküktől megfosztják, az az elképzelhető legnagyobb bűn a gyermek ellen. A szülői szeretet nagyon bensőséges és erős kapocs. Vigyáznunk is kell vele azonban: ha önzővé válik ugyanis azáltal, hogy gyermekünknek nem hagyjuk, hogy a saját útját játja, sokat árthatunk. A másik véglet, ha elveszítjük társunkat. Ennek többféle oka lehet, ma a leggyakoribb a válás és a megözvegyülés. Lényeges viszont a kettő közötti különbségből fakadóan, hogy, míg az elváltak bizalmukat vesztették féijükben illetve feleségükben, addig az özvegyek egy felettük álló hatalom csapását szenvedték el. Ennek megfelelően aztán vagy befeketíteni, vagy megszépíteni akarják a múltat. Megfigyelhető, hogy azok közül, akik elváltak, sokkal többen házasodnak újra, mint a megözvegyültek közül. Ez teljesen érthető, hiszen ők tovább keresik a társukat, utóbbiak viszont úgy érzik, hogy nem találhatnak már maguknak senkit. Ez azonban nem igaz. Nyitottnak és önmagunkkal elégedettnek kell lennünk, hogy tartozhassunk valahová. Még akkor is, ha néha nehéz. Vannak, akik a munkájukban találják meg boldogságukat, de ez másfajta boldogság. Akinek nincs társa az életben, nem lehet teljesen boldog. Csak egymás létének és problémáinak vállalása adhatja meg ezt az érzést. Ráadásul azok, akik magányosak, gyakran kirekesztik önmagukat a társadalomból, olykor pedig a közösség záija ki őket, és arra ítéltetnek, hogy „nap nap után megdolgozzanak a szeretetért". Ez pedig roppant fáradságos, és néha szinte reménytelen munka. Mindezt Sas Erzsébet mondta el, végül azt a következtetést vonva le, hogy nem szabad hagynunk tétlenül elfutni az időt, és társunkat addig kell keresnünk, míg meg nem találjuk. „Mert egyedül meghal szívünk nagy árterein, amiéit élni érdemes. Mert egyedül a küszködés szép szele kifullad az égen." (Váci Mihály) Kosztolányi Esős, borongós, szomorú napon érkeztek meg az Idősek Népfőiskolája soron következő találkozójára mindazok, akik érdemesnek vélték eljönni, valamint idejük is engedte, hogy részt vegyenek - és hozzá kell tennem: nem kis számú hallgatóság előtt hangzott el az előadás. Az előadás, melyet Sas Erzsébet újságíró, anyakönyvvezető tartott a magány, megözvegyülés, újraházasodás témakörében, a szeretet jegyében. Mint egy írásvetítőre mutatva az előkészületek közben mondta: „Ezt a gépet nem fogom használni. A szeretetet nem lehet vetíteni." Nem azért került sor éppen az Idősek Népfőiskolája katedráján erre az ^fe előadásra, mintha a középkorúak vagy ^^ éppen a fiatalok nem lehetnének magányosak. Egyszerűen az volt az ok, hogy itt és most lehetőség nyílt beszélni erről a témáról, amely többé•

kevésbé mindannyiunkat érint. Hiszen nem a fizikai egyedüllét következménye a magányosság érzése; ezernyi ember között is lehetünk elhagyatottak. Ugyanakkor bárki, akinek tervei, céljai vannak, sohasem magányos. Mindezt, hangsúlyozta Sas Erzsébet, tapasztalatból tudja: lévén anyakönyvvezető, hozzá bemegy az élet, és többszáz személyes jellegű inteijúja is megnyitja előtte az emberi lélek belső kapuit. Az ember nem magányosságra született. Egyedül nem lehet se boldog, se boldogtalan. Pedig ez alakít, ez formáz bennünket, ez tesz igazán emberré. A magányt viszont csakis akkor kerülhetjük el, ha tartozunk valahová. Akár egy közösséghez, akár a társunkhoz, akár mindegyikhez. Fontos ugyanis, hogy legyen mit tennünk, és legyen kivel megosztani a tevékenységünket. Rokonaink, barátaink sokat jelenthetnek számunkra, de azt, akit egész életünkre társunknak választunk, nem pótolhatják - ellenben egy igazi társ helyettesíthet mindenki \ mást, aki hűtlen lett hozzánk.