Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)

2000-04-16 / 15. szám

8 SZEKSZÁRDI 2000. április 23. 10 EVES AZ EMTE A számtalan - Szekszárdon és Tolna megyében - közszájon forgó fantázianév és betűszó közül, az EMTE nem a legismertebb. Sőt a „beavatottakon" kívül nem sokan tudják, hogy e 4 betű mögött egy már 10 éve létező egyesület, az ERDÉLYI MAGYAROK TOLNA MEGYEI sága is. Ennek a sokféle népességnek a többszázados együttélése - a román ortodoxia másságot el nem fogadó, a „mást" ma is ellenségnek tekintő nézetrendszerének és a sokszor ebből fakadó időnkénti torzsalkodások ellenére is - kinevelte az egymás különbözőségének elfogadását, a toleranciát, a tágabb értelemben vett transzilvanizmust. Ez közel sem az erdélyi magyarság saját kultúrájának feladását, magyarságtudatának, magyar énjének elfelejtését jelentette, jelenti. Ellenkezőleg. Megőrizni, életben tartani azt, ami a mienk, ami magyar, ami azzá tesz amik vagyunk, Sütő Andrást idézve „Vagyunk akik voltunk..." anélkül, hogy a más létjogosultságát megkérdőjeleznénk. Ezentúl a EGYESÜLETE rejtőzik, ezt a szerény egyesületet 10 évvel ezelőtt - miként neve is mutatja az Erdélyből a 80-as évek végétől - többé-kevésbé kényszerből - Tolna megyébe áttelepült magyarok hozták létre; itt Szekszárdon. Tagjai a legtágabb értelemben képviselik szülőföldjüket, Erdélyt. Jelen van Erdély szinte minden városának, megyéjének, kisebb régiójának képviselője; Szatmártól Csíkszeredáig, Marosvásárhelytől Aradig, Máramaros-szigettől Kolozsvárig. Megalakulásának és működésének - alapszabályzatában is megfogalmazott - célja: az otthon-maradottakkal való kapcsolattartás, a határon túl élő erdélyi magyarság megmaradásának, kulturális-gazdasági gyarapodásának segítése. Az erdélyi kultúra itthoni megismertetése, és az iránta való - a nem-régmúltban tudatosan is elfojtott - érdeklődés felélesztése, a magunkkal hozott magyarságtudat életben tartása, annak környezetünkbe való kisugárzása és nem utolsó sorban pedig - főleg a kezdetekben -, a ki nem mondott valahová-tartozás melegsége utáni vágy. Ámde távol állt és áll tőlünk a melldöngető magyarkodás. Magyarságunkat, mint a hétköznapok egyszerű köntösét meggyőződéssel hordjuk, tudva-tudatosítva, hogy az érték. Közismert, hogy a mai értelemben vett Erdély nem teljesen azonos a Király-hágón túli, hajdan Magyarországhoz tartozó keleti országrésszel, hanem magába foglalja azt a közel 100000 kmnyi területet - beleértve a Részeket (Partium) és a Bánság egy részét is - amelyet az első világháború utáni békeszerződések Romániához csatoltak. Ezen országnyi terület kultúrája tarkaságának oka nem csak kavargó történelme, a benne élő emberek sokfélesége - magyarok, románok és az eltűnőben lévő, Ceausescu által fejpénzért kiárusított németek és a többiek - hanem földrajzi tagoltsága, tájegységeinek viszonylagos zártnére is, ha idejönnek hazajönnek, a magyarhoniakkal, ha odamennek, hazamennek. Ezt a célt szolgálta-szolgálja egyesületünk 10 éve több-kevesebb sikerrel, elkerülve a napi politika síkos talaját. Szerény munkánk eredményeként - csak a legutolsókat említve - 1999 tavaszán a szekszárdi „Liszt Ferenc" Pedagógus Kórus meghívót kapott és bemutatkozhatott a Kovászna megyei (hajdan Háromszék) erdővidéki Baróton rendezett VI. Zathureczky Kórustalálkozón, a nyár folyamán a sárközi Sárpilis testvérkapcsolatot létesített Kilyén Alsó-háromszéki helységgel. A Szekszárdi Szüreti Fesztivál alkalmával rendezett író - Politikus - Találkozón, az ezzel egybeeső Szekszárdi Fórumon, valamint a helyi TV-én keresztül városunk lakói és mások megismerhették az erdélyi „radikálisok egyik vezéralakját, a Ceausescuval egyedül is bátran szembeszálló legendás Király Károlyt és egyben az általuk képviselt, egyesek által aggályosan radikálisnak nevezett-bélyegzett irányvonalat; közben pedig tolnai emberek ismertek meg háromszékieket, szövődtek tartós barátságok. E szándék szolgálatába állítottuk egyesüle-^^ tünk fennállásának 10-ik évfordulójára rende-^^ zett megemlékezésünket, vendégül hívva erre az alkalomra az erdélyi Sepsiszentgyörgy város Művelődési Házának „Fenyőcske" néptánceggyüttesét, a város művelődési házának igazgatóját és alpolgármesterét. Erdélyi vendégeink jelenléte beleillesztette ünnepünket a millenniumi rendezvények Tolna megyei sorozatába, illusztrálva a történelmi Magyarország magyarjainak együvétartozását. A javarészt középiskolásokból álló együttes széles skálán bemutatott táncai (székely - kalotaszegi - mezőségi szász) réven egy kis ízelítőt kapjunk az erdélyi Kultúra tarkaságából. A vendég-táncosok megismerkedtek a szekszárdi „bartinásokkal", a decsi „Csillagrózsa" és „Gyöngyösbokréta" együttesek táncosaival, a vendég alpolgármestöbb mint 80 éves kisebbségi sors - a más elfogadása mellett - kifejlesztette az erdélyi magyarban, talán jobban, mint a honiban az egymásrafigyelés, az összetartozás, az egymáskeresésének érzését. Ez a mai Magyarországnál nagyobb régió, a több mint 2 millió magyarjával, színes kultúrájával - amelyet századokon át dominált és ma is alapjaiban meghatároz a kaolicizmus és a reformáció, ami a több mint 8 évtizedes erős balkáni hatás után is európaibb mint a mai Románia Kárpátokon túli része - nagyon sok honi magyarnak, sőt a legtöbbjének fehér folt. E kis kitérő után visszakanyarodva az EMTÉhez, egyesületünk megpróbálja egyfelől ezt a fehér foltot kisebbíteni, másfelől pedig az erdélyi magyarság elhagyatottság-árvaság érzését enyhíteni a hazai és az erdélyi emberek, intézmények, kissebb-nagyobb települések kapcsolatának létrehozásán, életbentartásán keresztül. Felébreszteni mindkét oldalon az egymásra-figyelést, tudatosítva egymás létezését, tudatosítva, hogy ugyanannak a nagycsaládnak vagyunk a tagjai a határ mindkét oldalán. Éreztetni a határon túlikkal, hogy az elválasztó országhatár elleter és a művelődési ház igazgatója, a szekszárdi, decsi és alsónánai „kollegákkal" folytatott beszélgetése pedig további széles együttműködés alapjait rakta le. Minderre pontot tett - a visszajelzések szerint sikeres - „erdélyi" bál. A „hivatalos" találkozások, megbeszélések mellett háromszéki vendégeink megismerték a Tolna megyeiek őszinte vendégszeretetét, boruk zamatát, igaz emberségét. Köszönet ezúttal is mindazoknak, akik munkálkodásunkban segítettek - segítenek. Mi továbbra is azon leszünk, hogy ezek a kapcsolatok ne formálisak, alkalmiak, hanem emberiek és hosszú-életűek legyenek. A képek illusztrációk, melyek a Duna Menti Folklórfesztiválon készültek.