Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)

2000-03-12 / 10. szám

11 2000. március 26. SZEKSZÁRDI EMLÉKKÉPTÁR Ódon derű 65. > Sorozási műhiba (1900) Kétségtelen tény, hogy a századfordulóra sok egyéb mellett a nők egyenjogúsításáért vívott küzdelem is jellemző. Elszánt szoknyás amazonok zaklatták szerte Európában a honatyákat szavazati jogért, nálunk pedig megengedték, hogy az akkor egy kicsit nagyobb országban összesen nyolc leányzó is járhasson az egyetemre. Mindezek fontos lépések voltak a közös jellemzőjük, hogy mindegyik a cselekvő szabad akaratát tükrözte. Néha azonban a véletlen sodorta az emancipáció útjára a gyanútlan hölgyeket, ahogy arról a Tolna megyei Közlöny 1900. március 11-én írt Kisasszonyújonc című hírében. „A bakanóta azt mondja: #Azt izente a muszka a császárnak,/ sorozzon be lányokat is bakának !# Nem tudjuk, igazat mond-e a nóta, és hogy lett-e foganatja az izenetnek, annyi biztos, hogy Csetényi Jusztin kisasszonyt megidézték annak rendje-módja szerint sorozóra. Nagy riadalmat okozott a piros cédula a családban, mely szerint nevezett hadköteles tartozik akkor és akkor, itt és itt tiszta testtel és tisztán megjelenni, mert különben elő lesz vezetve. Eleinte nem akarták az idézést elfogadni, de nem lehetett kétség, a név, születési helye és ideje, minden stimmelt. Át kellett venni. Miután a dolog szóról szóra igaz, meg kell magyaráznunk, hogyan történt. Az 1879. évi születési anyakönyvbe latinul be volt jegyezve, hogy Nomen infantilis: Justin. (A gyermek neve: Jusztin.) A pap azután nem nézte a következő rovatot, mely szerint Sexus: femina, (Neme: nő), hanem beírta a kisasszonyt az állításkötelesek közé. Ennek alapján bevették az összeírásba, sorszámot húztak neki, mégpedig alacsonyai, és megidézték sorozásra. Az ügy további menetének illetékes helyen érdeklődéssel néznek elébe." Még szerencse, ha a kisasszony nem volt bajban: a tiszta testtel ugyanis az ő tudatában nem a szappannal mosott bőrt jelentette.... Lanius Excubitor A Szekszárdi Városi Televízió Naptár rovatában egy-egy percben idézi föl a megye és a város jeles, érdekes eseményeit, személyiségeit. Itt a Tisztelt Olvasó ezeknek a filmeknek a szövegét kapja kézbe kedvcsinálóul, tovább gondolásra - némi toldalékkal, ami már nem fért a képbe és időbe. 95 éve

. 1905. március 3-ái megkezdték Garay János szülőházának lebontását. Az idős Garay boltos-kereskedő és neje egykor városszélre emeltette az épületet, Szárnovszky Ferenc által megmintázott fiúk sokszor A^zett bölcsőhelyét. A szem-, xozti tér 1881-től viselte a Zöldkút tere helyett a költő nevét, 1898-ban itt avatták fól Párizsban öntetett bronzszobrát. A szülőház helyére Diczenty László pénzügyi palotának tervezte impozáns művét, amely a Széchenyi utca földszintes házainak új távlatokat mutatott, s amelynek sikere nyomán a városháza homlokzatának elkészítésével is őt bízták meg 1908ban. A költő emlékét pedig díszes kiadványok, megtartott márványtábla, vagy a nemes vonásai mögött rejlő gondolatokra kíváncsi olvasók őrizték tovább. (A lebontott épület ritka rekordot tartott: ennyi híres ember nem született sehol másutt, mint e hajlékban. Garay Jánoson kívül - akinek emléktáblá•

"t 1881-ben illesztették a falba - öccse, Alajos intén költő, író, illetve legifjabb fivérük, Antal, aki Párizsban részese volt a februári forradalomnak, itthon pedig '48-as főhadnagy lett. A tönkrement Garay-családtól Diczenty Gyula boltos-vendéglős birtokába jutott az üzlet, amely elé Szekszárd mezőváros elöljárósága 1858-ban nem engedett új olaj lámpát állítani, hiszen mi lesz, ha a vállalkozó tönkre megy, az olajat pedig a megyeszékhelynek kell majd fizetnie! Ugyancsak nem engedték meg neki „háza killeb építését", mondván, a mellette kezdődő Gemenci út amúgy is szűk már. Az építést különben Diczenty könnyen megoldotta volna, hiszen apósa, aki leányának hozományul vette az épületet, Geiger Flórián, a jónevű tolnai építőmester. így látta meg a régi falak közt a napvilágot Dicenty Dezső szőlészborász, a francia Becsületrend lovagja, valamint Diczenty László építészmérnök, aki 95 évesen hunyt el szülővárosában 1962-ben.) 105 év

e. 1895. március 7-én Wossinsky Mór múzeumalapítási kérelme érkezett meg a megyéhez. Az Apponyi Sándor felajánlását is kilátásba helyező levél nemcsak az európai hírű lengyeli leletek számára kért három szobát és szekrényeket, hanem a tudós elkészült s egy éve múlva megjelent művét is háttérként említi. A vármegye természetesen nagy örömmel döntött következő tanácskozásán, s 1896-ban, a kezdetben csak két osztállyal működő gimnáziumba került a gyűjtemény. Az akkori város szélén már két évvel később ideiglenesen látogatókat fogadott, oktatásban is használható szemléltető képekkel éppúgy gyarapodott, mint a sárközi népéletből, népviseletből gazdagított gyűjtéssel. 1901-ben már az új múzeum tetejéről készülhetett el a panorámakép, de a napjainkban Wossinsky nevét viselő intézmény előtt még falusias kép fogadta a fotográfust. (A Tolnavármegye 1895. március 10-én idézte „országos nevű régiségtudósunk s városunk közszeretetben álló plébánosa" levelét: „Tolnavármegye követelésre méltó szép példával járt elöl, midőn múltjának emlékei iránt lelkesedve a vármegye történetének megírását határozta el. E nagyszabású munkában írás- és képekben oly nagy történelmi kincs gyűjtetett egybe, aminővel az ország egy vármegyéje sem rendelkezik. Ha ez a műkincs most mind együtt volna, akkor az ország leggazdagabb provinciális múzeumával bírnánk. De megyei múzeum hiányában e megbecsülhetetlen kincs ezerfelé forgácsolódott. Fél munkát végez csak a vármegye történetének megírásával, ha okulva az eddigi mulasztás okozta veszteségen, legalább a jövőben nem óvja meg egy vármegyei múzeum alapításával emlékeit ...„ A megye dicséretes tettrekészségét egyéni, hatalmas felajánlások is segítették: az akkori elit ugyanis ismerte szent kötelességét e téren is.) Dr. Töttös Gábor Garay János szülőháza