Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)
1999-12-05 / 43. szám
1999. december 19. 675 , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP Olyan intézményekkel bővült a város, amelyekre óriási igény volt - Dr. Tóth Gyula, a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke A város polgárai a közgyűlés bizottságaiban folyó munkáról - bár a bizottsági ülések nyilvánosak ritkán jutnak információhoz, pedig a közgyűlés döntéseit szinte minden esetben a bizottságok készítik elő, és az általuk meghozott döntések alapvetően meg is határozzák a közgyűlés határozatait. Az eltelt egy év bizottsági munkáját szeretnénk bemutatni olvasóinknak, amikor arra kérjük a bizottsági elnököket, értékeljék az elmúlt egy évet. - A megalakuláskor a bizottság milyen koncepciókkallátott neki a feladatnak, illetve melyek voltak a bizottság első intézkedései? - Mivel a választások után szinte teljesen kicserélődött a bizottság, a Szociális Iroda vezetőjével közösen az összes szociális területen működő intézményvezetőt egy közös megbeszélésre hívtam, ahol arra kérték őket, hogy az intézményük optimális működéséhez szükséges igényeket fogalmazzák meg és juttassák el a bizottsághoz. Természetesen azt is elmondtam, hogy ezen igények kielégítésénél a bizottság, az önkormányzat a költségvetési-korlátait nem tudja átlépni, így nem biztos, hogy minden jogos igényre találunk megoldást. A szűkös anyagi lehetőségek ellenére azonban sikerült néhány olyan fejlesztést ebben az évben megvalósítanunk, amelyre ebben a városban is óriási igény volt. Az idei évben kezdte meg működését a Rév Ambulancia. A működtetést a Tolna Megyei Önkormányzattal közösen végezzük, a Szociális Központ új egységeként 20 férőhellyel - létrehoztuk a fogyatékosok nappali otthonát. Jelentős összeget fordítottunk - 5 millió Ft-ot - a Kadarka utcai Idősek Otthonának bővítésére - a szociális blokkot építettük át. A 99es tervekben már szerepelt, de az időjárási viszonyok miatt a jövő évre húzódik át a Kandó K. utcai orvosi rendelő tetőszigetelése, és a Városi Bölcsőde kisebb felújítása. Ezeket a fejlesztéseket természetesen nem csak önerőből, hanem pályázati úton biztosított központi pénzek segítségével sikerült megoldanunk. A bizottság a szociális területen működő különböző alapítványoknak, egyesületeknek nyújtott támogatást pályázati úton. Ezekről a szervezetekről el kell mondanom, hogy az ő tevékenységüket magam és a bizottság is nagyra értékeli, hiszen olyan segítséget nyújtanak a rászorulóknak, amire nagy szükség van. - A bizottság ebben az évben milyen összeget tudott a szociális szférára fordítani. A döntések különösen a személyi döntések okoztak- e olykor konfliktusokat a bizottságon belül, illetve az érintettekkel kapcsolatban? - A bizottság a Szociális és Egészségügyi Alapon 8.750. E Ft, a Tankönyvtámogatási Alapon pedig 5.000 E Ft fölött diszponált. Pályázati úton fejlesztési támogatásként 16.861 E Ft-ot, egyéb célra pedig 1.370 E Ft-ot sikerült elnyernünk. Tehát, ebben az egy évben - a költségvetés által biztosított segélyezés és támogatás célú 260 millió Ft-on felül - szociális célokra közel 32 millió Ft-ot tudtunk fordítani. Ez nem sok vagy kevés, ennyink volt. A döntésekkel kapcsolatban pedig orvosként Hippokratészt tudom idézni: „Az igaz pillanat hamar elmúlik, a döntés nehéz". Nyilvánvaló, hogy a személyi döntéseknél, akiknek megítéltünk valamilyen támogatást az azt mondja, jól döntöttünk, akinek nem, az azt hogy nem jól döntöttünk. A bizottság döntéseit a testület szinte minden esetben - politikai hovatartozás nélkül - elfogadta, illetve megerősítette. - Mi az, amiben nem sikerült előrelépi, és a közeljövőben a bizottságnak megoldást, megoldásokat kell keresni?. - Már elindult a Családok Átmeneti Szállásának projektje, de a lakossági ellenállás révén most ez megtorpant, A bizottság és a hivatal, most azon dolgozik, hogy megfelelő megoldást találjunk a problémára, hiszen ha nem lépünk, a pályázati úton kapott pénzünket elveszítjük. Súlyos probléma a szociális lakások kérdése, hiszen az önkormányzati lakások értékesítése után szinte alig maradt olyan lakás, amit ilyen célokra lehet használni. A lakásépítési és lakásvásárlási programunkkal megvárjuk a központi döntéseket, és vele összhangban kialakítjuk saját elképzeléseinket. Jövőre programot kell alkotnunk a segélyezésekkel kapcsolatban is. A kormányzati döntéssel szinkronban közmunka-tervet kell kidolgoznunk, hiszen a kormányzati cél is az, hogy munkaalapú segélyezés valósuljon meg. Gál ' Szekszárdon a régi Megyeháza termeiben december 31-én nagyszabású > SZILVESZTERI BÁLT rendezünk. A vendégeket Kovács János mesterszakács (16 fogásos vacsorával) különlegesen finom ételekkel várja. ajémíat a mmükúrtybrÓC, QzckszÁnfi marharagú kadarka mártásban, 'libamáj pástétom gazdagon. Csirke cJucuűus-módra. QpXtöU malac bőrében. 'Hideg harcsa zötdmatiásban A jó hangulatról három zenekar gondoskodik. A díszteremben nyitótánc és bál. A Mattionitermekben szalonzene, cigánymuzsika. APince borozóban zenés nosztalgiázás Kindl Gáborral. Éjfélkor tűzijáték A belépő az egész éjszakás vendéglátást étel- és italkínálattal magában foglalja. < Információ, asztalfoglalás a 74/311-996 vagy a 74/414-088-as telefonon. > A túlszabályozott SZMSZ a működőképességet veszélyeztetheti Hónapok óta készül az új Szervezeti és Működési Szabályzat. Többször megfutotta már a bizottsági szintet, s biztosra volt vehető, hogy ezúttal a Közgyűlés vita nélkül átengedi a végső szűrőn. Valószínűleg ez be is következett volna, ha a polgári frakció vezetője, dr. Bálás András nem kéri a téma napirendről való levételét. Ám kérte, s a közgyűlés szavazataival eleget tett a kérésnek. - Ez egy nagyon előkészített napirendi pont volt, miért kérte a levételt? - Valóban az volt-mondta frakcióvezető-, sőt azt is mondhatnám, túlságosan is előkészített. A helyzet az, hogy annyira túlszabályozta a működést az új SZMSZ, amelynek keretei között nem lehetett működni. Most tehát még egy simítás következik, kicsit lazítani kell, elsősorban az egyes napirendi pontok tárgyalásának keretein. Ugyancsak módosítani szeretnénk a közgyűlés kezdési időpontján, és terveink szerint életbe lépne az a szabály, hogy a megkezdett közgyűlést be kell fejezni, úgy hogy a testület egy nap alatt letárgyalja a témákat. Mindebben megerősített bennünket a zárt ülés megszakításának ügye(részleteket lásd lentebb). Idén szeptemberben jobban állt a büdzsé mint tavaly derült ki az első három negyedév költségvetésének értékeléséből. Az is igaz, hogy ez csak tájékoztató jellegű adat, ahogy ez kiderült a beszámoló kapcsán Csáki Béla és dr. Bálás András között kialakult vitából. Mindenesetre Takács István irodavezető beszámolójából az derült ki, van esély arra, hogy a költségvetés bevételi oldala teljesüljön. Igaz ezzel szemben az is, hogy a kiadási oldal végszámai ma még nem láthatók, tehát arra a kérdésre, kinek is volt igaza az éves költségvetés összeállításakor, egyelőre nem lehet biztosan megfelelni. Ennek ellenére Ács Rezső, a Gazdasági Bizottság elnöke szerint a költségvetés folyamatában nagy változás már nem várható. Valószínűsíthetően nem jönnek be a várt privatizációs bevételek, ugyanakkor jelentős mértékű ingatlaneladás bevétele érkezhet még a kincstárba. Ugyancsak itt maradt a tehermentesítő út építésére szánt pénz, miután ez a beruházás nem indult meg. Á középső, még el nem készült szakasz 228,9 millió forintba kerülne. A forrás és a beruházásban résztvevő szolgáltatók lehetséges költségmegosztásában vállalt részének ismerete nélkül nem döntöttek a képviselők a kérdésről. A város szeretné, ha saját költségei nem haladnák meg a 200 millió forintot. folytatás a 5. oldalon Dec. 6. (hétfő) 10 óra TV PROGRAM KIVETÍTŐVEL Aktuális sportesemények Dec. 7. (kedd) zo óra ÉLŐZENE - CHANCE Dec. 8. (szerda) 20 óra DlÁKKLUB MC PETIVEL //Kifutó", Napjaink slágerei Dec. 9. (csütörtök) 20 óra NOSZTALGIA KLUB „Kedvenc lemezeim" — Csordás János vezetésével A 'jo-ts, '80-as évek zenéi Dec. 10. (péntek) 10 óra ÉLŐZENE: G-HB Dec. 11. (szombat) 20 óra ÉLŐZENE SW1NC-HAJNI Dec. EL (vasárnap) CSALÁDI I<LUB 10 órától - „Gyermekmozi" A Vidovilág ajánlata: PoIIy a papagáj 11 -19 óráig - Karácsonyi képvásár Cseh Gábor festőművész alkotásaiból 11 óra Családi Ebéd -„Ma ne főzzön - jöjjönl" A konyhafőnök ajánlata - kedvezményes vasárnapi ételsorok, melyek tartalma: leves, főétel, desszert (600 Ft/fö) Asztalfoglalás az üzletvezetőnél a 74/413-869-es telefonszámon. Belépődíj nincs!