Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)

1999-11-21 / 41. szám

SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 1999. november 21. Érdekli? Bemutatjuk! „A materiális ^ilág csapdát állit az embernek" A sorozat két héttel ezelőtti fejezetében a két diplomás Házi Magdolnával beszélgettünk elsősorban arról, milyen lelkierő és tudásvágy kell ahhoz, hogy egy mozgásában korlátozott ember is kiegyensúlyozottan éljen, megtalálja a helyét a mindennapokban. Magdi egy régi BHG- és emléke nyomán - ott dolgozott szalag mellett, s amikor igen-igen túlterhelték, a főnöke kiállt mellette - azt kérte, hogy Pósta Péter - 5 volt a szerelőcsarnok akkori vezetője - szóljon azokról az esztendőkről, majd a városi képviselőségéről, és mondjon véleményt a politikáról, s a politizálásról. - Kedves a Magdika, hogy emlékszik erre a kis történetre. Bevallom, én már rég elfelejtettem, s azt hiszem, akkor sem túloztam el a szerepemet az ügyben, hanem számomra a megtett lépés természetes volt... Egyébként a szereidében nem volt könnyű a dolgozók munkája, aminek végzéséhez szellemi és manuális tehetségre egyaránt szükség volt, ráadásul darabbéres elszámolású volt a munka, tehát keményen kellett hajtani. A dolog pikantériája tetejében az volt, hogy a teljesítő készség és képesség gyakran nem az embertől, hanem az alkatrészek minőségétől függött. Az emberek állandó stresszben dolgoztak, hiszen folyton bennük motoszkált a kérdés, valyon az adott napon mennyit keresnek? - Ma sem közömbös a szalag melletti munkáknál a teljesítmény. - Igaza van, de nem hiszem, hogy ma bárhol is működik olyan kemény feltételrendszer, mint annak idején a BHG-ban. Arra viszont világosan emlékezem, amikor Magdika eljött a gyárba, hogy munkája legyen. Egy főnöknek jó empátiás készséggel kell rendelkeznie, s azt hiszem, ez belőlem soha nem hiányzott. Akkor úgy gondoltam, próbálkozzunk a fiatal kislánykával, mert éreztem, hogy akaratereje folytán győzni fog. Egy így is történt, ráadásul az üzemben olyan munkatársak dolgoztak, akik az adódó estekre mindig humánus megoldást kerestek. Magdika itt talajt fogott, beilleszkedett egy olyan társaságba, ahova fenntartás nélkül befogadták. - Mi a véleménye most a BHG-ról? - Szinte semmit nem tudok róla. Amióta 1997. márciusában eljöttem onnan, azóta én a Keselyűsi út sorompóját nem léptem át. - De miért hagyta el azt a munkahelyet, ahol 33 éven át dolgozott? - Eljöttem, mert éreztem, hogy az ott kialakult helyzet egy idő óta már nem felel meg az én szellemiségemnek, az én elképzeléseimnek... A privatizáció kellős közepén sokan nem tudtuk, miként lehet egy tejipar színvonalú magyar privatizációt tető alá hozni, hiszen óriási ködök voltak körülötte. Az ÁPV Rt-től nem kaptunk tisztességes tájékoztatást, gőzünk sem volt a tulajdonos személyéről. Minden értekezlet azzal kezdődött, hogy az ezzel kapcsolatos kérdéseimet föltettem. - Gyanítom, kicsit szekántnak tűnhetett, ám talpnyalónak semmiképpen. - De nem ám! Apámtól azt megtanultam, hogy a talpnyalást az ember mindenképpen igyekezzék magától távol tartani, mert az az emberi gyarlósághoz vezet. - Hogyan jött el a cégtől? - Közös megegyezéssel és nosztalgia, meg elérzékenyülés nélkül. Az utóbbi időkben kialakult stílus miatt nem volt mit sajnálnom. - Hova vezetett az út a BHG-ból? - A borhoz. Hála Istennek, egzisztenciálisan nem függtem a volt cégtől, hiszen nagyanyám hagyatékaként a szőlő a család rendelkezésére állt, s a korábbiakhoz hasonlóan műveltem a szőlőt, s foglalkoztam a borral. - Azért csak hiányzott a havi rendszerességgel kapott fizetése, hiszen hét gyermekük van. - Valóban, volt havi kiadásom a gyerekeimre, ám én a materiális világot soha nem értékeltem olyan mértékben, mint ahogyan azt napjainkban általában az emberek értékelik. Apámtól tanultam azt az okos és keresztény magatartásformát, miszerint a materiális világ az embernek csapdát állít, ami bizony kerülendő. Akinek ez sikerül, az bármikor nyugodtan nézhet a tükörbe. Apám, aki 88 éves, a lelkiismeretével szigorúan számadó ember volt mindig. Most volt szüleim 60. házassági évfordulója. - Édesapja, Pósta Lajos, és az édesanyja neve? - Pósta Lajosné, született Stimpfl Magdolna. - Hogy olyan ember az édesapja, mint említette, abban van a hitnek szerepe? -Azt hiszem, igen. A hit mélységei és az abban való nevelkedés, elmélyedés komoly mércét állít elénk, s nagyon kemény iskola, ugyanakkor mentesíti az embert az élet ezer, meg ezer botlásától, nehéz helyzetétől. Mint már szóba hoztam az apám napi szigorú számadásait, hozzáteszem, ha az emberek többsége ezt követné, akkor lényegesen nagyobb boldogságban élne a társadalom, mint ahogyan ezt ma teszi. Mert nem számol el önmagával és fut az üres, és elkopni hajlamos materiális értékek után. - Kötekedem Önnel, de megjegyzem, hogy a bor is materiális érték. - Odáig bír jelentőséggel a materiális érték, ameddig az embernek egy nagyon józan mértékű egzisztenciális biztonságot nyújt. Ezen túl már fölösleges veselkedésnek tűnik a materiális értékért való hajsza..., mert például Szekszárdon senki sem vitte az Alsóvárosba és az Újvárosba magával a szerzett javait. Ha végig nézem az összefüggéseket, azt mondom, hogy a nagy vagyon több emberi megpróbáltatást jelentett a hátramaradottaknak, mint előnyt. Ezek bonyolult dolgok, s talán nincs is itt annyi hely, hogy az ember pontosan kifejtse mindazt, amit tanult, s amit vall. - Sajnos, de a terjedelmi korlátok valóban behatárolják a beszélgetésünket. Ezért kérem, hogy „borozzunk" egy kicsit Nagymamájától szőlőt, tanyaépületet örökölt - Igen, s abban én elkezdtem ügyeskedni már a BHG mellett, ám ez számomra nem volt újszerű világ, hiszen 1970-ben telepítettem a saját szőlőmet. Gyerekkoromban Baktába jártam, majd az apám előhegyi szőlőjébe, mi ilyen kétlakiságban nőttünk föl. - Egy nagy borász ismerősöm egy lakalommal úgy fogalmazott, hogy a bor tiszteletéhez egy bizonyos kort el kell érni. - Milyen igaza van! Bár nálam ehhez hozzájön az ősök tisztelete is, hiszen amit ők elkezdtek, az folytatni kell. - Milyen bort szeret kortyolgatni? - A vörös bort dicsérem és elismerem, de iszogatni a fehéret szeretem. S általában minden borivó ember a fehér bort szereti, mert az közelebb áll hozzá. - Milyen borai vannak? - Nézze, amikor én a szőlőt telepítettem, akkor vörös színt sem borban, sem zászlóban nem szerettem, úgyhogy az olasz rizling mellett döntöttem. Ugyanis azt mondják, hogy amilyen vörös bor az Előhegyen, s amilyen olasz rizling a Baktaban terem, olyan a világon sehol nincs. - Sokan tudják, hogy számos aranyérmet nyert a borávaL De a csúcsot talán az jelentette, hogy Pécsett, II. János Pál pápa a látogatásakor az Ön borával misézett - Ez nagy megtiszteltetés volt, hiszen több borból választották az enyémet. S ebben semmiféle jószándékú lobbizás nem volt, hiszen Pécsett, vagy Siklóson is kiváló fehér borok teremnek. - A legnagyobb sajnálatomra rettenetesen telnek a sorok. Mondjon valamit az unokákról - Öt unokám van. Amikor az interjú megjelenik, éppen Hong Kongban leszek, a sorban - nem a rangsorban - az ötödik gyermekemnél, Kató lányomnál, s ismét találkozom a legkisebb unokámmal, Péter Arnoval, aki februárban szt^^ tett, s a nyáron már járt ideha^B András a legidősebb unokám, mfqa Boróka és Borbála következik, utánuk Lucia, majd pedig Rozi, a kicsi Péter Arnoról pedig már beszéltem. - Nyolc éven át városi képviselő volt, ebben a ciklusban pedig a Sportbizottság külső tagja. Szeretném, ha a városi politika kilenc év alatti változásait foglalná össze. - Ezen már sokat gondolkodtam. Az első négy évben tanultuk azt, mi a demokrácia, az önkormányzatiság, s talán valamennyire háttérbe sikkadt a politika szerepe. Ma többen nehezményezik a városban, hogy most a Fidesz, illetve a polgári frakció autokrata módon próbál vezetni. Ezzel kapcsolatban annyit mondanék, hogy ezt a fajta kirekesztősdit 1994 decemberében az MSZPSZDSZ koalíció kezdte meg. Akkor mi, mármint az ellenzék kivonulással reagáltunk arra, hogy a koalíció bennünket teljes mértékben anul^k Tehát erre csak azt mondhatorr^^ kezdték... -A városban milyen mértékben politizálnak a városért a közgyűlés tagjai? - Az egyértelmű, hogy a körzetekben megválasztott - tehát nem a listáról bejutott - képviselők kevésbé zászlóvivői a cirkusznak, hiszen ők a körzetükért hajlamosak a kompromisszumokra, hogy eredményeket érhessenek el. Elmondom, hogy a kampány során én azt helyeztem kilátásba, hogy az Otthon utcai játszótér felújítását elérem. Engem nem választottak, viszont Pecze Istvánt igen, s ő ezt az 'ötletet megvalósította! Ez a jó! -És sajnos az utolsó kérdés következik: mármint az, ki következzék Ön után? - Szeretném, ha Tolnai Péter, a katolikus iskola igazgatója elmondaná a közvéleménynek, hogy hol tart az iskolaépítésben, mi a szellemisége az iskolának, s szólna a nehézségekről, valamint az eredményeikről, hiszen annak idején komoly ütközéseket kreált az iskola helyzete. V. Horváth Mária »