Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)

1999-09-26 / 33. szám

10 SZEKSZÁRDI , 1999. szeptember 26. DEMOKRATIKUS FORDULAT Napló a kelet-euröpcd változásokról - alulnézetből Elnézést kérek mindazoktól, akikről írtam és akikről nem. Én már mindenkinek megbocsátottam. 1989. február 13. hétfő Hát így állunk. Ez ma Magyarország. A XX. század végén, Európa közepén. Több mint 40 éves békés alkotómunka után, a TTF évszázadát követően. Ez ma Magyarország. Egy eladósodott, gazdátlan gazdaság. Semmi nincs megszervezve, semmi nincs megalapozva, csak duma, villogás és légvárak. Mindent elölről kell kezdeni. Le kell radírozni a csúnya, nagy ákombákomokat, hogy legalább az üres tiszta lapot visszakapjuk. Egy szerencsénk van, hogy voltak Horváth Edék, voltak Burgert Róbertek, voltak Demján Sándorok, akik ezt a fene nagy állóvizet - legalább önmaguk körül - felkavarták. 1992 lesz a fordulat éve. Úgy tudom, akkor vizsgálják felül hitelezőink a Magyarországgal kapcsolatos adósságterheket. S akkori állapotunktól függően adják majd a további alamizsnát. Glória, glória. átmeneti időszakok nincsenek minden időszak az életed várni: mulasztás cselekedni: öröm a cselekvés lehetőségét nem megadni: bűn Higgyünk a jövőben? ígéretes. Bár a múlt is ilyesféleképpen indult. A Fényes Szelek Nemzedéke dalolt, zászlót lobogtatott és rendíthetetlenül masírozott a grófi szérűn. Voltak, akik dolgoztak; ez nem bizonyult valami frankó ötletnek. Voltak, akik abban az abszolút ködös, érdektelen zónában lavíroztak, ami a tágtüdejű vezérkar és a föld fiaiból lett föld fiai között húzódott. Ők meggazdagodtak - közvetítettek, viszonteladtak, ügyeskedtek -, már amennyire koldusok közt meggazdagodhat, aki nem túl finnyás... Hát így állunk. 1989. február 14. kedd Van egy ügyes kis piros műanyag vödrünk. Fehér műanyag füllel. Abba szarunk. (Persze csak télvíz idején. Nyáron a huzatos pottyantósba.) Ha megszültük a vég(bél)terméket, kiosonunk vele a kertbe, és ha a szomszéd nem figyel, zutty be valamelyik bokor alá. Ciki ilyen lombtalan időszakban kilibegni a vödörrel az udvarra. Az utcáról is, meg a közeli portákról is stírölhet bennünket, akinek nincs jobb dolga. Diákkoromban, '78-ban, jártam cseregyakorlaton a Szu-ban. Kijevben is „székelt" egy geodéziai főiskola (vagy egyetem) s néhány hallgató onnan-ide, innen-oda ment, nyaranta. Óriási budikkal lepett meg minket a CCCP. Két lábnyom a földön, és egy lyuk, szintén a földön. Odaguggolt az ember, kicsit előre tartott karokkal - mint az úszó a startkövön -, hogy ne veszítse el az egyensúlyát, és megkezdte működését. Időnként a rotyi is megkezdte működését, és csobogott, fröcskölt, toccsant vagy gejzírt lövellt. Ilyenkor rutinosan félre kellett szökkenni. Aztán vissza -, ha az illemhelyi buzgár buzgalma alább hagyott. Időt, fáradtságot nem sajnálva fürkésztem a toalettvilágot. Tapasztalati statisztikai adataim szerint, 10 vécé közül - még a legelőkelőbb éttermekben, szállodákban is - legalább 6-8 pottyantós volt. Kijevben. Mi lehetett vidéken? Én, aki 8 esztendős korom óta angol vécén „nevelkedtem", nem is sejtettem, hogy eme kis tréning után, 30 évesen, még lesz egy pottyantós korszakom. Ó a slózi jó dolog, ha a beled háborog, (vers, mindenkinek) 1989. február 15. szerda Felhoztam egy növényt a pincéből. Ez olyan típus, ami inkább a hideget tűri, mint a sötétet. A többiek - aszparáguszok, leanderek, kaktuszok - átvészelik odalent a telet, novembertől márciusig, havi 1 öntözéssel. Ez érzékenyebb. Nem tudom a nevét, valami hagymás szerzet; már eléggé kinőtte azt a rossz piros fazekat, amibe az öregek ültették. Elza néninek rengeteg cserepes virága volt. Gyermektelen lévén, azoknak szentelte az életét. Még Kanadából is kapott kaktuszokat, pozsgásokat. Mikor bevonult Decsre, a szociális otthonba jó pár növénye belepusztult. Egyszerűen nem voltak hajlandók életben maradni. Hiányolták a megszokott gondoskodást, szeretetet, és elemésztette őket a bánat. A megmaradókból sokat eladtam - több, mint 1000 Ft-ot árultam a hibiszkuszokból, fokföldi ibolyákból és más szépséges, de kényes csodákból -, aztán megkezdtem növényápolási ismereteim gyakorlati fejlesztését. Persze ennek is áldozatul esett egy csomó, sok éve nevelgetett példány. Nem ismertem a fény-, a hőmérséklet-, a csapadékigényüket, úgyhogy csak a legellenállóbbak maradtak meg. Sok növényed, állatod elpusztul, míg tapasztalt őstermelő leszel. 1989. február 16. csütörtök A jövő sokesélyes. Ezért elképzelhetetlen a jövőutazás. Mert nincs eleve elrendelt holnap. Csak lehetőségek vannak és akadályok. És ezek kényszer- és kölcsönhatása folytán alakul ki az a környezet, melyben az egyén lavírozni próbál, megtervezhetetlen útját járva. Cingár vagyok, de lehetnék izomkolosszus is. Ha úgy hozta volna a sorsom. Ha olyan közegben növök fel, ahol a testépítés lényeges dolog. De a mi családunkban az volt a fontos, hogy a gyerek ne okozzon gondot a szüleinek. Minél kevesebbe kerüljön a felnevelése, ne kelljen vele szakkörbe, különórára, orvoshoz (lúdtalp, fogszabályzó stb.) szaladgálni, váljon mihamarabb önellátóvá. így aztán éltomászból gyógytornász lettem. Másodikos koromban, Pesten, Vili bácsiéknál jártam különtornára, aztán mikor hazakerültem, otthon is kisírtam, hogy mehessek. (Mint ahogy kisírtam, hogy együnk néha parizert is - ne csak zsíros, vajas, és lekváros kenyeret -, mossunk fogat és ünnepeken ajándékozzuk meg egymást.) Tehát jártam különtornára, 1-2 évig, amíg finanszírozták az ősök. A lendület repített még egy darabig, szinte mindenkit meg tudtam verni az osztályban, és ötödikben én lettem a csapatkapitány. A tornaórák fővezére. Aki legelöl áll, jelenti a hiányzókat és bemutatja az új gyakorlatokat. De nem sokáig élhettem meg a különtomás múltamból. Lassanként behoztak a fiúk, és a tanár egyre többször hívott ki mást a gyűrűhöz vagy a szekrényhez, elsőnek. Hatodikban aztán vezércsere történt. Szégyenkezve álltam be a tornasorba, az engem megillető helyre. Hetedikre a leggyöngébben muzsikálók közé süllyedtem. Kiderült, hogy gerincferdülésem van, elküldtek az SZTK-t^ ahol gyógytornára „ítéltek". Sánta és púpos gy^ rekek között hasaltam a szőnyegeken, hetente kétszer, a kis tornaszobában. Ugyanakkorka helyiségben, amekkorában Pesten külön tornáztam. 1989. február 17. péntek Riportot készítettem az ACSI-ban. (Anya és Csecsemőgondozó Intézet - volt; megváltozott a neve, de a rövidítés rajta ragadt.) Farsangoltak a gyerekek. A főorvos körülvezetett. Meghintáztatott egy kislányt, és azt mondta: ezt le akarta húzni az anyukája a vécén. Aztán mutatott egy ikerpárt, akikről nem tudták fiúk-e vagy lányok. Az édesanyjuk meghalt szüléskor. Most Pécsre hordják őket, a kromoszóma-vizsgálat kimutatta, hogy fiúk. „Segítenek nekik", hogy azok is legyenek. Volt epilepsziás gyerek, értelmi fogyatékos, bandzsa, és volt egy kissrác, akin már vagy 6 műtétet végrehajtottak, a rekeszizmát rendezendő. Az egész bélrendszere feltolódott a mellüregébe s^^ letéskor. Nem a Csekonics báró gyerekei ezekmondta a doki - 90 %-uk cigány. A szülők nem tudják vagy nem akarják otthon ellátni őket. Kezdődött a farsang, fényképezgettem aztán elköszöntem. Lehangoló élmény volt. De ha újságíró leszek, hozzá kell szoknom az ilyesmihez is, mert a szülőszobától a hullaházig mindenhonnan akarok tudósítani. Újságíró leszek, méghozzá május 2-től. (Május 1 csak hadd maradjon meg a munka ünnepének!) Ugyanannyi fizetéssel átvesznek, mint most a földhivatali. Pozícióim erősödnek. Főleg, hogy készítettem egy inteijút az „ideiglenesen Tolnán állomásozó szovjet egységek" zászlóaljparancsnokával. Azt mondja Gyuricza: Mi már hetek óta levelezgetünk a Honvédelmi Minisztériummal, meg a pártbizottsággal, hogy megcsinálhassuk ezt a beszélgetést, maga meg csak egyszerűen besétál a laktanyába. Szégyen ez ránk nézve. Örülök, hogy szégyenkezik. Aki e napló könyv alakban való megjelentetését támogatná, az erre szánt összeget szíveskedjék a Kézjegy klub 11746108-20006572 számú számlájára befizetni!