Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)

1999-08-22 / 29. szám

10 SZEKSZÁRDI 1999. augusztus 22. Elnézést kérek mindazoktól, akikről írtam és akikről nem. Én már mindenkinek megbocsátottam. 1989. január 28. szombat A szakmai ismertetés leglényegesebb dolgai között végezetül megemlítem a pontvédelmet. A pontvédelmet a traktoristák ellen találták ki. (Még mindig a negyedrendűzéssel traktálom az utókort.) A HP kő a talajszintig süllyesztve ott árválkodik a szántóföld szélén. Jön az eke, megy az eke, és a kőnek is, az ekének is annyi. A traktoros most szentségei, a földmérő később. E malőrt elkerülendő rendszeresítették a vasbetonlapokat. A HP-re 2 téglát tesznek, arra a 20x20x60-as vb fejelőkövet, aztán körbeveszik 4 db vb lappal, belül teljesen, kívül félig feltöltik földdel, ízléses hompot formálnak (formálnának, ha nem üldözné a negyedrendűzőt is a teljesítménybér). A betonlap hátránya, hogy nehéz, ha mérni akarnak, szét kell szedni, és hogy a növényzetből nem kandikál ki. (Ugyanúgy nekimegy a traktor, a kombájn a kukoricában, mintha nem is lenne.) Ezért váltotta fel a vb jelzőoszlop (képzelj egy 2,5 m-es piros-fehér kerítésoszlopot) és a vastripád. Ennyi, ami látszódik a negyedrendűzésből, az utak, vasutak mentén: a pontvédő berendezés. Hogy mire jó ez az egész? Helymeghatározáshoz. Ahhoz, hogy el lehessen indulni. Ha pl. egy atomerőművet akarnak kitűzni a gemenci erdő közepén, akkor nem a fák mohos oldalát skubizza a tájékozódni vágyó földmérő, hanem előveszi a térképet, felkeresi a közeli HP-ket, és azokon műszerrel felállva kiméri a megfelelő irányokat és távolságokat. Most pedig kikapcsolódásképpen álljon itt dr. Hörömpő János bácsi, főiskolai rajztanárom kedvenc nótája, amit oly sok geós tivornyán elvezényelt nekünk, a Bucsi Vera. (A "Jaj de magas ez a vendégfogadó" - dallamára.) Szomorúan, szomorúan öntöm ki a moslékot. Bucsi Vera, Bucsi Vera mért nem adol egy csolkot? /: Úgy peslogsz, mink Keglovicsék tehene, tehene... Bucsi Vera, hogy egyen meg a fene! :/ 1989. január 29. vasárnap Készülődés az életem. Nem mindannyiunké az. Az igazán vallásosaké mindenképpen. A hiten kívül rekedtek közül kévésünké. Készülődés, advent. Megdöbbenve tapasztalom - ahogy nem sike-rülnek dolgaim; és ezt egyre mélyebben élem meg; mert gyerekkorban sem sikerül minden, csak akkor még elsiklunk fölötte -; tehát megdöbbenve tapasztalom, hogy ez nem más, mint a halálra való felkészülés. Pedig én azt hittem, hogy az életre készülök. Várakozok, hogy eljöjjön az én időm - itt a Földön - normálisabb emberi, társadalmi közeg alakuljon ki, falják föl egymást a szartaposók, és akkor én felkészülten színre léphetek. A katonasághoz úgy vonultam be, hogy mikor leszerelek, onnan folytassam, ahol másfél éve abbahagytam. Emberileg is, fizikailag is, szakmailag is. És ha nem számítjuk azt a néhány tönkrement fogat, meg a kórházban felejtett vakbelemet - sikerült. Sikerült a készülődés, eljött az én időm, a civil élet. De most mi a konkrét cél? Készülődésem sokáig ösztönös volt. Most már meg tudom nevezni, felismertem. Később talán irányíthatom is. Kérdés, hogy jó lesz-e az? Jobban érzem-e magam attól, hogy tudatosan cselekszem, mesterkélten, előre megfontolt szándékkal e téren is? Nem kellemesebb-e a spontaneitás? Huszti mondott valami hasonlót a Vitray műsorában: ahogy öregszik az ember, és „okosodik", egyre szomorúbb lesz. Én még hozzáteszem: az egészséges, és egészségét megőrizni törekvő aspiráns helyesen táplálkozó, sportoló stb. - igencsak elcsodálkozik azon, ha nem érzi jól magát, s ugyanakkor ismer olyanokat, akik remek színben vannak, pedig nem erőltetik a dolgot. Van készülődő és van menekülő ember. Ez a két alaptípus. A készülődő lassú, a menekülő hajt. A készülődő általában hosszabb életű, nehezebben indul, de 60-70 évesen eléri ugyanazt, amit a menekülő a szívinfarktusáig, 45 éves koráig. Talán mindnyájunknak ki van szabva a fejadag, csak az eléréséhez szükséges időt választhatjuk meg. Mennyit érdemes élni? 1989. január 30. hétfő Életem főbb állomásai: prézsgye szevo (mindenekelőtt) Szolnok. Hol a nagynénéméknél, hol otthon (anyám betegeskedése miatt). Ez az otthon egy albérlet volt, bizonyos Hujáknénál, amire nem emlékszem. Emlékszem viszont a Mártírok úti tanácsi bérlakásra - szoba, konyha, spejz - ahol havi 25 Ft lakbért fizettünk. A közös udvaron veszekedés a szomszédokkal, verekedések, ablakbetörések, URHs kocsik, bírósági perek, 8 éves koromig. Akkor lejöttek Pestről Vili bácsiék (apám unokatestvére) és azt mondták, ha ilyenek a körülmények elvisznek engem; nekik is van egy fiuk, a kis Vili, legalább ő sem unatkozik egyedül. És a szolnoki Koltói Anna Úti Ált. Iskola után a budai Lisznyai útiba kerültem. Szegénységből, bajból a jómódba, nyugalomba. Vili bácsi a Közlekedés és Postaügyi Minisztérium főosztályvezetője volt. TV, hűtőszekrény, tasakos levesek, ropi, banán, mogyorós csoki, balatoni vitorlázás, mátrai síelés, autózás, tévézés (ezt már írtam) mindez 1965-ben, mikor Szolnokon a forintos csoki meg a 6 Ft-os olajos hal volt a sikk. Aztán megkaptuk a Vosztok úti lakást, és a Tallin körzeti általánosban folytattam önképzésemet. (A szó szoros értelmében, hisz a szüleim azt se tudták szerintem, hogy milyen tárgyakat tanulok ebben vagy abban az évben.) Apám hídépítő mérnök akart lenni, így lettem én földmérő. Ugyanis olyan iskolába íratott Békéscsabán - a Vízműbe - ahol már jó pár évvel korábban megszűnt a hídépítő szak. Aztán, ha már ezen a lovon ültem, továbbporoszkáltam a diplomáig, Fehérvárra. Dolgozni Kummernél kezdtem 1979-ben, a BGTV 9. osztályán, Szolnokon. (Budapesti Geodéziai és Térképészeti Vállalat.) Katonaság után meg elmentem negyedrendűzni. Öt kemény évig nyergeltem az UAZ-okat Hajdúszoboszlótól Battonyáig. 10 hónap vidék, 2 hónap Pest. Nyáron gályázás napkeltétől napszálltáig, faház, vaságy, ócska pléd, egérfogó. Télen fagyszünet, 6 órás munkaidő, vállalat által fizetett IBUSZ-lakás, színházak, mozik, kiállítások, bulik. És ismét Szolnok. Ezúttal a földhivatalnál húztam le egy pszichikailag igen nehéz évet. A kemény munka után kikészített a dologtalanság. Házasság, gyerek, és irány Tolna - b. nejem szülőföldje; jobb híján ott is földhivatal -, vályogház, pottyantós vécé, szenes kályha, ugyanúgy, mint húsz esztendővel korábban, a Mártírok úton. 1989. január 31. kedd Dr. Bérezés a szekszárdi földhivatal vezetője. ^^ a paksié is, miután Lovász elvtárs, a megyei führer kinevezte, miután elődjét Pakson - úgy mondják kicsinálta. Lovász elvtárs legfőbb elfoglaltsága - ha a híreknek hinni lehet - a „kicsinálás". Én még viszonylag új fiú vagyok, úgyhogy csak anek-dotázgatásokból hallottam, kimindenkit tett tönkre áldásos tevékenységének nem tudom hány éve alatt. De ha félgőzzel is, de ha fele létszámmal is, de ha silányan ügyködve is, csak döcög a hivatal szekere. Minden az ellenőrzés hiányának köszönhető. Ha egy olyan revízió jönne, ahol valóban a munkákat és végterméküket a térképeket bogarásznák végig, nehéz napok köszöntenének ránk. De a pesti vizsgáló általában jó ismerős, és Szekszárdi Vörösért jön. Dr. Bérezés Tokajban született. Apja a helyi állami gazdaság igazgatója volt. Hogy mért kellett nekik Szekszárdra jönni, nem tudom. Tény, hogy dr. Bérczesnek azt mondta az apja: nem leszel protek. ciós gyerek, és nem a tokaji, hanem a sárospataki gimnáziumba íratta. És a jognál se segített, hogy felvegyék, pedig ismerte a Janus Pannonius eg^^ vezérkarát, Pécsett. Nem is vették fel elsőre. Aztl^F szem, ekkor bárzongoristáskodott egy ideig. Meg összetört néhány állami autót. (Nem mint kádergyerek.) Végzett, aztán töltögető ember lett a helyi hatalmasságok bulijain. így indult a karrierje. Lovász elvtárs akkor dolgozik, ha valami rokonának vagy cimborájának az ügyét intézi, vagy intézteti. Gyorsan, rosszul és szabálytalanul. Dr. Bérezés akkor dolgozik, ha már elkerülhetetlen. És a munka itt csak egy esetben elkerülhetetlen, ha Lovász elvtárs ideszól. Hogy én hol vagyok ebben a piramisban? Valahol az alapkövek között. Tartom az egészet; tartom a tündöklőket. De jó itt, legalább megismerem a sártaposók sorsát. Hisz már én is voltam tudatlan tündöklő, voltam kissé tapasztaltabb felocsúdó a középmezőnyben, némi zuhanás után, és most itt dekkolok alul. De ha szerencsém lesz, hamarosan „kívül" kerülök. Ami szabad mozgást, rálátást, alkotást jelent. (Folytatjuk.) Aki e napló könyv alakban való megjelentetését támogatná, az erre szánt összeget szíveskedjék a Kézjegy klub 11746108-20006572 számú számlájára befizetni! • ' • /• . , ' ....