Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)

1999-08-22 / 29. szám

SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 1999. augusztus 22. Érdekli? Bemutatjuk! A gyerekek fonosabbak a pénznél és az önállóságnál Hűséges olvasóink bizonyára emlékeznek e sorozat két héttel ezelőtt megjelent interjújára, melyben Kovács Károlyt, a tanárból nem régen könyvelővé lett férfit faggattam a váltásokról. A jelképes labdát ő dr. Nyirati Erikának, Szekszárd Városi Ügyészség ügyészének azzal adta tovább, hogy vajon az ügyész miért nem vált, miért nem a jobban fizető ügyvédi pályát választja? Kovács Károly által fölvetett „furcsa" ítéletekről nem mondott - mert nem mondhatott - véleményt az ügyésznő, mert mint említette, a laikushoz hasonlóan ő maga sem ismeri azoknak a fontos részelteit. Az ügyésznővel péntek délutánra beszéltük meg a találkozót az ügyészségi irodájában. Meglepett, hogy a hét utolsó munkanapján délután négy óráig dolgoznak az ügyészségen. - Mit mondjak erre? - kérdezett vissza az ügyész, majd így folytatta: Igaz, hogy fölvetettük már azt, hogy miért nem fejeződik be pénteken a mi munkaidőnk is kettőkor, ahogyan a város több közintézményében. De ez nálunk megoldhatatlan, hiszen a rendőrök is dolgoznak... Gyakran van péntek délután előzetes letartóztatás. A nyomozati terv szerint a rendőrök sokszor ilyenkorra jutnak el odáig a munkában, hogy az előzetes letartóztatásról dönteni kelljen. - Vagyis az ügyész indítványozza, a bíró pedig elrendeli az előzetest. Tehát a zsiványok miatt kelt most is dolgoznia. - Nem én mondtam... De a viccen kívül... ilyenkorra is marad még mit tennünk. - Miért lett ügyész Nyirati Erika? Sokak szemében az ügyészt a fdmekben látott kő-kemény, elszánt, kemény férfiak testesitik meg. - Kétségtelen, hogy az ügyész a feladatát nem láthatja el túlzottan finomkodó lélekkel, de azért igyekszünk nem embertelenek lenni. S itt jegyzem meg, hogy az ügyészek között is egyre több a nő. Úgy gondolom, hogy a nőknek általában nagy az empátiakészségük. - Ez is motiválta pályája kiválasztásában? - Nem. Már 14 évesen azt gondoltam, hogy jogász leszek, s 16 évesen pedig azt, hogy ügyésznek megyek. Ugyanis akkor családunk ügyész ismerőse elvitt engem egy tárgyalásra, s nyilván az ő szemszögéből figyeltem a történéseket az emberölés kísérlete büntetőperben... Később - amikor az egyetemre nem vettek föl - a bíróságon dolgoztam, s akkor azt gondoltam, hogy bírónak lenni jelenti a jogi munka csúcsát. Bár kétségtelen, hogy a bírói munka valóban csúcsot jelent, hiszen az Ítéletet a bírák hozzák meg. - Túl nagy a felelősségük... - Megbirkóznak vele. Egyébként az ítélet ellen van fellebbezési lehetőség és perújítást is lehet kérni. Az kétségtelen, hogy azt a munkát is nagyon lelkiismeretesen kell csinálni. - Nem kevésbé az ügyészeknek. - így igaz, hiszen nekünk is van döntési felelősségünk. De rátérek Kovács Károly másik kérdésének megválaszolására, hogy miért nem váltok én is. Elismerem, hogy az ügyvédi pályának két igen vonzó oldala van: egyik a financiális rész, a másik az önállóság. Az utóbbi az ügyészeknél nincs meg, ám ennek megvan a pontos oka. Ami pedig az ügyvédi mondhatni - életformát jelenti, bizony vannak hátrányai. Dolgoztam én is ügyvédi munkaközösségben, s látnom kellett, hogy az ügyvéd állandó készenlétben kénytelen élni, szabadsága szinte nincs, ám ha mégis, akkor két-három nap multán előkerítik, hiszen minden ügyfél elvárja, hogy az ügyvédje állandóan kvázi készenlétben legyen. Szóval nagyon kemény munka. Bár mára talán már változott a helyzet, mert - nem megbántva senkit - lassan kevés a fóka, sok az eszkimó. - Azért amikor már több éve ügyész volt, fölmerült a váltás gondolata. - Pontosan az önállóság és a pénz miatt. Mert azért az nem titok, hogy az ügyészek és a bírák soha nem voltak túlfizetve... Valóban, néhány éve át is gondoltam a helyzetet, de akkor a gyerekeim - egy lányom és egy fiam van - kis kamaszok voltak. Fölvetettem magamban, hogy akarok-e én este kilenckor például helyszíni szemlére menni közlekedési balesethez egyik ügyfelemmel, vagy feltétlenül otthon akarok-e lenni a családdal. - És az anya győzött. - Igen, az anya győzött, s maradtam. - De még mindig nem tudjuk, hogyan lett ügyész? - Rém egyszerű a dolog. Amikor végeztem az egyetemen, jelentkeztem a bíróságon, s mivel úgy éreztem, hogy a büntetőjog áll hozzám a legközelebb, ezen a területen szerettem volna dolgozni. De büntető-hely nem volt, csak polgári. Ekkor jelentkeztem az ügyészségen, ahol tárt ajtókkal fogadtak. Igaz, két óriási pozitívum is szólt mellettem: „nem kell lakástámogatás, s nem fogok már gyesre menni." Azóta itt dolgozom és jól érzem magamat. Itt hozzáfűzöm, hogy az ügyészségek egyszemélyi felelősségű szervezetek, az összes vádat a vezető írja alá, tehát az ügyészek nem dolgozhatnak a saját „szakállukra", bármennyire is szívesen tennék azt. - Fiatalkorúak ügyészeként is működött egy ideig. - Ez korábban volt, amikor a fiatalkorúak ügyésze gyesen volt, s egy évig én helyettesítettem. E munka során pontosan körvonalazódott bennem, hogy a gyermeknevelés valósággal lutri. Az embernek a legapróbb dolgokra is nagyon oda kell figyelnie... Kifejezetten jól szituált gyerekek is kerültek hozzánk - ez most sincs másképpen - s vagy bíróság elé kerültek, vagy nem. Sokszor valósággal megdöbbentem, hogy olyan fiatalok kerültek ügyész elé olykor a körülmények, vagy a társaság hatása okán, akik mondhatni, makulátlan családban éltek. Azért is borzasztóan kell figyelni a gyerekekre, mert egy hirtelen ötletet követően máris a rendőrségen köthetnek ki. Lehet az egy piti bolti lopás, amit „próbáljuk ki" alapon csináltak. - Az emberek hajlamosak az ügyészekben a kemény, elszánt embert látni. Csak megjegyzem, hogy az imént néhány percre egészen megváltozott az arca, csillogott a szeme. Mert bejött az elsős egyetemista fia... Pedig az ügyész asszony híre más. - Miért van hírem? - Hát persze. Nagyon határozott, szókimondó, szigorú és erélyes, ugyanakkor objektív. - Valóban határozott vagyok, aminek nem örülök mindig. Ám, amikor döntési helyzetben vagyok, akkor meg nem bánom. Azt gondolom, hogy igyekszem mindig megtalálni a lehető legegyenesebb és lehető legrövidebb vonalat. Próbálom megtalálni a lényeget mégpedig a legéletszerűbben. - A bíró hozza az Ítéletet, az ügyész pedig „sugallja "? - Mi visszük a bíró elé az ügyet, s azt, hogy mi mit állapítunk meg az adott esetről, és milyen büntetést, intézkedést tervezünk. De a döntést a bíró hozza. - Az ügyész milyen esetekben, vagy hányszor találkozik a tárgyalás előtt a vádlottal? - Mi általában nem látjuk a tárgyalást megelőzően vádlottakat. A rendőrök lenyomozzák az ügyet, ők találkoznak a szereplőkkel, felveszik a jegyzőkönyveket. Mi szinte kizárólag a papírokból dolgozunk. Csak időnként rendelünk el egy-egy meghallgatást, ami az ügyész lehetősége, di^A talában meghallgatásra nincs szükség. De van úgynevezett ügyészi nyomozás kiegészítés, amikor esetleg kihallgatjuk a vádlottat, ám ez csak előzetes letartóztatásban lévőknél kötelező, mégpedig természetesen a vádemelés előtt. - Szóba kerültek a rendörök. Vannak, akik azt mondják, hogy köztük és az ügyészek között „csikorog" valami. Amikor a bűnelkövetőt ők nagy nehezen elfogják, az ügyész mégcsak elő sem terjeszti az előzetes letartóztatást. - Legtöbbször az a probléma, hogy más szempontból nézzük az ügyet. A rendőrök számára nagyon idegesítő a tisztes állampolgárokat is irritálja amikor egy retinens személlyel, s az általa elkövetett bűncselekményekkel hol itt, hol ott találkoznak, s folyton van vele valamilyen probléma. Ez önmagában kevés az előzetes letartóztatáshoz, hiszen a büntető eljárási^fe vényben is megvannak az előzete^rctartóztatásra vonatkozó feltételek, ami az általános feltétellel kezdődik, miszerint az előzetes kizárólag a szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmények esetében rendelhető el. Illik nekünk azt előre „elképzelni", hogy az illető börtönbe fog-e kerülni, és ha minden feltétel együtt van, csak akkor teszünk indítványt az előzetesre, amit a bíró ilyenkor sem mindig rendel el. Ezt nem lehet személyes sértésnek tekinteni! Egy-két ilyen esetet leszámítva általában egyetértünk a rendőrség letartóztatásra irányuló gyakorlatával. - Ki következzen az interjúk sorában? - Szeretném, ha Rabéi Mona, aki egyiptomi-magyar kettős állampolgárságú fiatal hölgy. Édesanyja magyar, édesapja arab, nagymamája itt él Szekszárdon, s úgy tudom, hogy Mona négy nyelven beszél... Kíváncsi vagyok, hogy éli meg a kettős állampolgárságot, s ez egyáltalán mit jelent számára? S érdekelne a nyelvtanulási módszere is. V. Horváth Mária i *