Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)

1999-03-07 / 9. szám

1999. március 07. * SZEKSZÁRDI VASAK Y\P 11 SZEKSZÁRD 1940-BEN I Egy átlagos emberöltőnyi idő, és mégis milyen sok változás. Mennyi új intézmény, üzlet, vagy utca van ma Szekszárdon az 1940es állapotokhoz képest. Rövidke írásunkban csak példákat említve tekintünk vissza a megyeszékhelyre, ennek a 15 ezer lakosú kisvárosnak akkori képzeletbeli térképére. A ma is fellelhető, és változatlan feladatáról ismert épületeket - pl. a városházát, a templomokat, a megyeházát, a gimnáziumot stb. nem sorolva, idézünk fel néhányat az idősebb szekszárdiak számára még emléket jelentő intézmények közül. Iskoláink között már nem található a belvárosi r. k. templom mellett hajdan volt emeletes ház, a több, mint 150-évet kiszolgáló iskola, amely I. Béla király szobrának adta át a helyét. A Béri Balogh Ádám utcában, nagyjából a gyermekkórházzal szemben is állt egy r. k. iskola, mellette állami óvodával. Újvárosban a Gazdakör szomszédságában városi óvodaként működött a másik gyermekintézmény. Még a Rákóczi utcánál maradva; a 16. szám alatt, a mai MTTESZ székházban Polgári Olvasókör kínálta könyveit az egylet tagjainak. Alsóvárosnak is volt olvasóköre, helyén a KÖJÁL-nak, mai nevén ANTSZ-nek emeltek székházat. Csatáron a kuruc Ba^^gh Ádám nevét viselte a városszéli iskola. A Gazdasági Iskola A hármashídként ismert Szent János-híd (Fotó: Bakó Jenő) számára báró Schell birtoka mellett, a mai déli kertváros helyén tartottak fenn gyakorló kertet. Újvárosiak körében ma is ismerős tájékozódási pont a régi Árvaház, a II. sz. Általános Iskolához tartozó kollégium épülete. Fontos közösségi és kulturális szerepet töltött be az Iparosszékház, melynek helyére épült a Gyermekek Háza. A hat évtizede határőr laktanyaként jelölt épületekhez katonai gyakorlótér is tartozott a Bogyiszlói úttól északra. Kissé távolabb, a Csörgető felé haladva a volt csendőriskola található. Eredetileg is egészségügyi szolgálatra, anya- és csecsemővédőnek épült a Vörösmarty utcai Zöldkereszt. Már akkor korszerű pavilon-rendszerű intézménynek számított a hajdan Ferenc közkórház, amely a Horthy Miklós-nevet kapta. A múzeum melletti Luther téren a városi kádfürdő épülete állt az 1960-as évekig. A Tartsay lakótelep környékén lévő sportpályához lelátó is tartozott, a mögötte délre fekvő beépítetlen, vizes területet korcsolyapályának használták. Iparban rendkívül szegényes városunk üzemek-gyárak tekintetben a megyeszékhelyek sorának legvégén állt. Téglagyár, nyomda, ecetgyár és néhány jeles mesterember műhelye, ez jelentette Szekszárd iparát. Villanytelepe a Bajcsy-Zsilinszky utca-Hunyadi utca közötti területre épült. A Keselyűsi út elején jobb oldalon fatelep, városi vízmű és szennyvíz derítő telep működött. Tovább haladva kelet felé, a cserefóldek szomszédságában kis vágóhíd üzemelt. Szekszárd három tűzoltószertára közül az egyiket a felsővárosi Kablár közben nyitották meg, egyet Újvárosban az óvodával szemben helyeztek el, a harmadikat pedig Alsóvárosban a Wesselényi utcában tartotta fenn a város. Az ún. Kaszinó-bazársor üzleteket és vele kirakatokat kínált, egy kis városi hangulatot keltve az Augusz-ház és a Vállalkozók háza közötti, Korzóként ismert részen. Pár lépés és a Prométeusz parknál vagyunk. Itt állt a selyemgyárként emlegetett Országos Selyempete Vizsgáló Állomás. A Garay tértől a laktanya felé haladva, az OTP Széchenyi utcai saroképületében Hitelbank tevékenykedett. Megyei önkonnányzatunk épületét akkoriban Pénzügyi Palotának hívták, a főiskolához tartozó Mártírok téri emeletes ház pedig a Nemzeti Bank helyi fiókjának adott helyet. Az Egészségbiztosítási Pénztár székházát eredetileg is ilyen célra tervezték, OTI-nak készült. Ma új lakója van a háborít előtti Államépítészeti Hivatalnak, ide költözött a Varga Trans-Fer Utazási Iroda. A Bezerédj utca 2. számú épületet eredetileg a Szekszárdi Takarékpénztár számára emelték, a Hungária Biztosító Garay téri székháza pedig a város tulajdonában lévő szállodaként fogadta a vendégeket. Ódon derű 21. Hajadonok miatyánkja Egy-egy régi irat furcsa módon egyszerre hat az utókor szemében avíttnak és merésznek. A XX. század végén - noha kissé furcsálljuk -, megértjük, hogy Babits születése évében mennyire fontos eseményt jelentett a bál, hiszen szinte egyedül csak ott lehetett megismerkedni valakivel, aki megszabadíthatta a leányokat a levetni óhajtott pártától. Másrészt viszont, ha van ma az országban tárgykör, amivel még a legmerészebbek sem szoktak humorizálni, az a vallás. Ha a Szekszárd Vidéke 1883. április 19-i számából a Hajadonok miatyánkja farsang után című bájos parafrázist ma írná valaki, alighanem rásütnék, hogy olyasmivel gúnyolódik, amivel nem illik. így azonban, hogy a vidám kedélyű dédapák ötletéből olvassuk, talán szívesen mosolygunk is rajta. „Mi kérőnk! Ki vagy a 20-as években. Jelentessék be a te neved. Jöjjön el a te násznagyod! Legyen meg a te akaratod, miképpen itt a szalonban, azonképpen a templomban is. A mi mindennapi konyhapénzünket add meg nekünk minden hó elsején. És bocsásd hozzánk leánykori udvarlónkat, miképpen mi is elbocsátjuk a rád kacsintgató szobaleányokat. És ne vígy minket a jövő farsangba - leányfővel, de szabadíts meg a pártától. Mert tiéd az ebéd idejének meghatározása, a kontók csináltatása és az utolsó szó. Most és a pap összeadó beszédéig. Azontúl ám - nem!" Nem tudjuk, a vikszosbajszú dédapák miként vélekedtek erről az imáról, de hétköznapjaikra jó fényt vet. Természetes volt, hogy a kasszát a férj kezeli, s persze az is, hogy az értelmiségi családoknál szobalány szolgált. Tartozéknak mondható a házibarát - itt „leánykori udvarlónk" -, ellenben a férj társasági életét, kártyaadósságát „kontók csináltatása" jelezte. Az, hogy a nők már akkoriban is szerették, ha az övék lesz az utolsó szó, ma sem újdonság: ennyiben mindenképpen időszerű ma is az egykori ima Lanius Excubitor 4 , *