Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)
1999-03-07 / 9. szám
10 >> SZEKSZÁRDI VASARNAP 1999. március 07. 10 ImitiiEGL p mmmsm<olk Gyakoriságát tekintve a világon az egyik legtöbbször előforduló nőgyógyászati fertőzés a vulvovaginalis candidiasis, más néven a gombás hüvelyfertőzés. A becsült adatok szerint a nők 75% - a élete folyamán legalább egyszer fertőződik gombával, s a már egyszer fertőzöttek fele újabb fertőzéssel is számolhat. Magyarországra vetítve ez azt jelenti, hogy több, mint másfél millió nőt érintő betegségről van szó - hangzott el február 3-án Budapesten, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem nőgyógyászati fertőzésekkel foglalkozó ismeretterjesztő előadásán, amely a fent említett megbetegedésről történő széleskörű tájékoztatás fontosságát hangsúlyozta. Intim mivolta miatt nagyon keveset beszélünk erről a témáról, pedig érdemes a szakemberekre figyelni: tanácsaik betartásával ugyanis jelentősen csökkenthető a fertőzés kialakulásának kockázata, illetve a visszafertőződés is számos esetben elkerülhető lenne. A gombás hüvelyfertőzés kialakulásának okairól, körülményeiről és gyógyításáról dr. Nagy Józsefet, a Megyei Kórház szülészeti, nőgyógyászati osztályának osztályvezető főorvosát kérdeztük. — A gombás hüvelyfertőzésről mindenekelőtt tudni kell, hogy népbetegségnek számít és a nők minden korosztályát érintheti. Nem kizárólag nemi úton terjedő betegségről van szó, nemcsak a szexuális életet élő nők betegedhetnek meg. Előfordulhat egészen kisgyermekeknél is, akár a születést követő hónapokban - amely az anya terhesség alatti fertőzöttségére utal -, vagy akár iskolás korban is, ha nem megfelelő a tisztálkodás, de egy uszodában is könnyen megfertőződhet bárki, aki egyébként is érzékeny erre - mondja dr. Nagy József. Az egészséges hüvely tartalmaz baktériumokat, ezek biztosítják normál PH - értékét, savas kémhatását, amely elősegíti, hogy a hüvely öntisztuló legyen. A tejsav termelő baktériumok gátolják a különböző megbetegítő ágensek, gombák elszaporodását, s ha ez az egyensúly felborul, akkor következik be a megbetegedés. Mint említettem, például a terhes nőknél fokozottabban jelentkezik, mivel a terhesség alatt a hüvely természetes flórája megváltozik, cukorban gazdaggá válik, amely lúgos kémhatást váltva ki kedvezőbb „helyet kínál" a gombák megtelepedésére. De említhetném a hajlamosító tényezők között a cukorbetegséget, esetenként a magas hormontartalmú fogamzásgátló tablettákat, és bizonyos esetekben az antibiotikum - kezelést, viszont hangsúlyozom, ezek csupán hajlamosítanak. - Általában nehezen szánják rá magukat az érintettek arra, hogy ezzel a kellemetlen betegséggel orvoshoz forduljanak... Milyen tünetei vannak a betegségnek? - A panaszok végül rákényszerítenek mindenkit arra, hogy szakemberhez forduljanak, hiszen előfordulhat, hogy szinte elviselhetetlenül égő, viszkető érzést okoz, amelyet apró gombostűfejnyi darabokban jelentkező váladékképződés kísér. A szexuális életet élőknél fokozottabban van jelen, illetve elsősorban a nőknek okoz panaszokat, hiszen a közösülés során a hüvelyfalat erősebb, súroló mechanikai hatás éri. Fontos megemlíteni, hogy a fertőzés ugyanúgy érintheti a férfiakat is, nemcsak a nemi érintkezéssel kapcsolatban, hanem egyéb módon is: kiválthatják a rossz tisztálkodási szokások, elég ha nem tiszta kézzel fogjuk meg a törölközőt, stb. Ha a hüvely egyébként nem fertőzött, akkor is okozhat megbetegedést, ha a partner nemi szervén keresztül jut gombás fertőzés a hüvelybe. A tünetek mindenkinél eltérő módon jelentkezhetnek, lehet mikroszkopikus mennyiségű és már kellemetlen, de előfordul, hogy a szemmel láthatóan erős gombásodáskor sem panaszkodik az illető. - Vannak - e más szervekre kiható súlyos következményei annak, ha elhanyagolják ezt a betegséget? - Azon felül, hogy fokozódóan kellemetlenné válhat, egyéb belső szerveket nem támad meg a gombásodás, viszont nagy mértékben rontja az életminőséget, egy hiányzó komfortérzést okoz. Hallani olyan esetekről, amikor a beteg saját maga keres gyógyírt a házi patikájában, vagy csak alaposan szeretne tisztálkodni és kiöblíti a hüvelyét csapvízzel. Ez már kórós tisztálkodás, a vizes öblögetés még tovább ronthat a helyzeten, sőt ha egészséges a hüvely még megbetegedést is okozhat ezzel, hiszen csökken a hüvely védekezőképessége. Azoknál a betegeknél okozhat ez nagyobb problémát, akiknek egyéb betegségüknél fogva erősen legyengült az immunrendszerük. - A konferencia sajtótájékoztatójából is kiderült, hogy magas a vissza fertőződések száma. Van - e olyan kezelés, amely végleges segítséget, védelmet nyújthat a gombás fertőzések ellen? Még a napi többszöri tisztálkodás sem garancia arra, hogy biztosan elkerülhető legyen a fertőzés^ de a megelőzés szempontjábc^P mindenképpen ez az elsődleges teendő. Nagyon fontos, hogy a fertőzés vizsgálata során a szexuális partnert is kezeljük. Ha ilyen panaszokkal jelentkezik valaki, mindenképpen javaslom, hogy a párjával együtt jöjjön a szakrendelésre, ahol mindketten megfelelő tájékoztatást és kezelést kapnak. A gombás fertőzés nehezen kezelhető, nincs is igazán tökéletes gyógyszer erre. Vannak különböző szájon át szedhető gombaellenes szerek, illetve hüvelykúpok, krémek, tabletták, olajok, amelyek segítenek, de ennek ellenére is nagy a visszafertőződés esélye. Ha havonta egy két alkalommal tartunk egy kúrát a patikában kapható tejsavas oldattal való öblögetéssel, vagy a Génia hüvelykúp használatával, egy panaszmentes állapotot biztosíthatunk. De mindenképpen az orvos és a beteg személyes konzultációjára van szükség. - kom ^^ Perczel Mór emléktúra Találkozás: 1999. március 14-én vasárnap 8.10 órakor a szekszárdi autóbusz pályaudvaron, 9.00 órakor a bonyhádi autóbusz állomáson. Utazás: Szekszárdról a 8.20 órakor induló menetrendszerinti autóbusszal Bonyhádig, majd átszállással Mőcsényig. Útvonal: Mőcsény-Zsibrik-Cikó-Bonyhád Táv: 16 km Végcél: a bonyhádi kálvárián Perczel Mór 1848-as tábornok sírja. Túravezető: Szőts Zoltán, a Völgységi Múzeum igazgatója. A túrán mindenki saját felelősségére vesz részt. Nagyobb csoportok részvételét kérjük előzetesen jelezni a 74/455-187-es telefonszámon esténként.