Szekszárdi Vasárnap 1998 (8. évfolyam, 1-27. szám)

1998-11-01 / 21. szám

3 1998. NOVEMBER 15. SZEKSZÁRDI Érdekli? Bemutatjuk! y? ...odafönt, vagy odaát is érzik, tudják" Garabás József asztalosmester, a róla elnevezett kft. tulajdonosa és vezetője sorozatunk ezelőtti részében szinte tűnődés nélkül nevezte meg az e hasábokon őt követőként Lohner Gábor műkökészítő mestert. Mondván, hogy Lohner Gábor szakmájából adódóan nap mint nap a szomorúsággal találkozik. Garabás mester azt kérdezte, vajon hogyan lehet együtt élni napi nyolc-tíz-tizenkét órán át mások fájdalmával. Vajon amikor munkája végeztével m családja körében leül, megváltozik f hangulata? Lohner Gábornak föltettem e kérdéseket -több másikkal együtt. Elhallgathatatlan, hogy amikor Lohner Gáborral egyeztettük a beszélgetés időpontját, nem volt könynyű dolgunk, végül a múlt szombat délutánban állapodtunk meg, mert olyankor nyugodtan lehet beszélgetni. így is volt... - Mikor keresik meg önt az elhunytak hozzátartozói? Általában mikor készíttetnek síremléket az emberek? - Ez nagyon változó. De az tény, hogy az elhunyt hozzátartozói nem hozzám jönnek először, hanem a temetkezési céghez, tehát a fájdalom ott csapódik le először. Ami a síremléket, a sírkövet illeti, leggyakrabban temetés után egy évvel készíttetik. Be van, aki a temetkezési cégtől nyomban hozzám jön, s megrendeli a sírkövet. De az sem ritka, hogy három, négy vagy még több esztendő múltán kerül csak sor a síremlék elkészíttetésére. - Sokan ragaszkodnak a kriptához. Néhány nap alatt el tudják készíteni? - Nem. A kriptákat előre elkészítjük, s bárki megvásárolhatja. Van, aki elhunyt hozzátartozójának veszi meg, de gyakori, hogy saját magának, illetve családi sírboltnak. - Bárhogyan is forgatjuk a szót, foglalkozásából következően mindennap találkozik a halállal. Hogyan éli ezt meg? - Nézze, ezt megszokni nem lehet. Szerencsémre az alaptermészetem meghatározója a megértés, az együttérzés. Azt hiszem, hogy szinte mindenkivel szót tudok érteni. Amikor ide jön valaki, néhány szó, egy-két mondat után érzem, hogy az illetőnek szüksége van-e arra, hogy beszélgessek vele, igényli-e, hogy elhunyt hozzátartozójáról szóló emlékeit meghallgassam, illetve számára az az elfogadható, ha kizárólag a megrendelésére szorítkozunk. Soha nem vagyok tolakodó, inkább tapintatos. Tapasztalatom szerint az, aki közeli hozzátartozóját elveszítette, igényli, hogy odafigyeljenek rá, hogy a gyászában osztozzanak. Szóval akarvaakaratlan majd minden ügyfelemmel valamiféle meghitt kapcsolatom alakul ki. Talán az is erre utal, hogy egyszerűen Gábornak szólítanak, hogy a munka elvégzését követően akár tíz év múlva is „Gábort ajánlják" ismerőseiknek. - Úgy tapasztalom, hogy Gábor érzékeny ember, ezért kérdezem meg, szokott-e tűnődni, hogy abból él, abból tartja el családját... - ...mások gyászából, ugye erre gondolt? Én ezt mélyen soha nem érzem át, mert valahogy nem is akarok ezzel foglalkozni. Igyekszem jól végezni a dolgomat... s most talán (?) ennyi. De húsz évvel ezelőtt, amikor a szakmát kezdtem, bizony minden alkalommal nagyon megrázott, hogy aki hozzám jött, az elveszített valakit, aki fontos volt számára. Mostanra már kialakult a lelkem védelmét szolgáló reflex bennem. - Miért választotta ezt a szakmát? - Végzettségemet illetően építésztechnikus vagyok, e szakmát édesapámtól és nagyapámtól tanultam, s csak később lettem kőfaragómester. Bár... mint említettem, a kőfaragás iránti tehetségem mellett megvolt bennem a kontaktusteremtés képessége. - Tudom, hogy a síremlékek, a rajtuk levő dekoráció, a betűk is rendre követik a divatot. Ha nem a megrendelőkön, hanem Gáboron múlna, milyen stílust követne? - Szüleim meghaltak. Édesapám 1972-ben, amikor végeztem Pécsen az építőipari technikumban, édesanyám pedig 1985-ben távozott közülük örökre. Mivel pécsiek voltunk húsz esztendeje jöttem Szekszárdra ott vannak eltemetve. Síremléküket nem én csináltam, de az én véleményem szerint is disztingvált, esztétikus. Az én véleményem szerint egy természetes anyag a természetes környezetbe a legszebb emlék az elhunytnak. - Milyen anyagra gondol? -A kőre. De általában ezeket a márványokat, gránitokat, nemes anyagokat különböző módon szépre, fényesre, formára tervezik, s így kerülnek ki a temetőbe. Én a követ a természetes mivoltában szerötem a legjobban. - Igen, amikor bejöttem, észrevettem a teraszon két méretes kőtömböt. Mintha kiállítási tárgyak lennének. - Számomra azok is. Az Adriai tengerről hoztam őket. Ott szerettem beléjük... De folytatom. Tetszenek a szépen megmunkált, fényes kövek, de nem sírkőnek. Szeretem a gránitot, ami ma már minden színben kapható. Egy lakást nagyon föl tudnak dobni a szép kövek. - Ennek az asztalnak a lapja fekete gránit, ugye? - Pontosan. A dohányzóasztal szintén gránit, a csigalépcsőt műkőből készítettem, a konyhai pult gránitbetétes, ugyancsak gránit ez az étkező, vagy bárpult. De ez ma már nem számít különleges igénynek, mert a gránitot egyre többen használják. A gránitot egyszerűen vizes ruhával kell letörölni és gyönyörű ismét. I la rácsöppen a citrom, a pezsgő, a szóda... nem árt az anyagnak, a felülete mindig ilyen marad. Fényes és sima. Sajnos, a lakásunkban elég kevés tárgy készült kőből, mint a CDállvány, amire büszke vagyok. Az irodámban van - menjünk át, megmutatom - egy saját tervezésű és kivitelezésű gránitasztal, esztergált márványlábakkal. - Gyönyörű! Láttam egy virágtartót. Felületén szirmokra emlékeztető motívummal. Ez hogyan készült? - Úgy faragtam. Ilyen munkához véső és kalapács szükséges. Egyébként a szakma nagyon gépesedik. Amikor én kezdtem, nem volt gép a betűk vésésére. Ezt a munkát kézzel végeztük. A betűvésést édesapámtól tanultam még gyerekkoromban, s én még akkor is kézzel dolgoztam, amikor több kollégám már rendelkezett vésőgéppel. Nekem akkor nem volt pénzem gépet venni, de büszke is voltam, hogy kézzel vések. Később megvettem cn is a vésőgépet, mert rengeteg volt a munka, nem győztem a kézivésést. Csak megjegyzem, hogy ma már erre újabb módszer is van a számítógép jóvoltából. - Mára viszont nagy ázsiójuk lett a kézzel vésett betűknek. Pedig gondolom, sokkal drágább, mint a gépi vésés. - Nem sokkal. Elenyésző a különbség, mert az árát nem tudjuk érvényesíteni. Egyébként nagyon ritkán kérnek kézi vésést. A megrendelők betűfajtát jelölnek meg, amelyek között vannak olyanok, amelyeket géppel nem lehet elkészíteni. A betűknél tartva elmondom még, hogy az olaszok által behozott bronzbetűk is tetszetősek. - Volt-e valamiféle olyan különleges kérés, amin Gábor is meglepődött. - Sok különleges elképzelés van. Egyszer egy hölgy azt kérte, hogy a cigarettásdoboz méretű kiscicáját talapzattal együtt tegyük fel a sírkőre, a talapzatra pedig írjuk a kért szöveget. Gondolhatja, milyen parányi betűket kellett produkálnom. De elkészítettem, mert a kihívások nagyon érdekelnek. - Említette, hogy külföldön járva mindig megnézi a temetőt. De én most a mi temetőinkről kérdezem. - Zavaró, hogy tele vannak műkővel és cementtel. Hatalmas emlékművek... szinte kérkednek. Elég lenne kicsi síremlék, de nemes anyagból készüljön. A másik: egyre többen fedetik le teljesen a sírokat, ami azzal függhet össze, hogy egyre kevesebb időnk van. Ami pedig felháborít, hogy lopunk a temetőinkben. Virágot, vázát, dísztárgyat... mindent. - Közeleg a halottak napja. - Természetesen feleségemmel és két lányunkkal mi is elutazunk, hogy megemlékezzünk elhunyt hozzátartozóinkról. Virágot viszünk és gyertyát, vagy mécsest gyújtunk. Meggyőződésem, hogy lángocskák melegét, vagy fényét odafönt, vagy odaát is érzik... tudják. - Kivel ismerkedne e hasábokon? - Egyik híres szekszárdi borásszal, Sárosdi Ferenccel. Kérem, hogy beszéljen a szőlőről, a borról és a szőlészkedés jövőjéről. V. Horváth Mária