Szekszárdi Vasárnap 1998 (8. évfolyam, 1-27. szám)

1998-11-01 / 21. szám

4 SZEKSZÁRDI 1998. NOVEMBER 15. A régi mozi A Deutsche Bühne új otthona eredetileg filmszínháznak épült, a szekszárdiak csak a régi moziként emlegették. Amikor a mozgófilm elindult hódító útjára, a megyeszékhely, de még kisváros Szekszárd polgárai sokáig csak újsághírekből hallhattak az új csodáról. Akik ismerték Babits Mihály Mozgófénykép című versét elképzelhették maguknak a mozi néven ismertté vált jelenséget: „...új színek, új alakok lovagolnak a fénylegyezőn, olcsó s remek élvezet összecsodálni e gyors jelenéseket itt..." Aztán 1912. december 8-án, a Szegzárd Szállóhoz tartozó színházteremben találkoztak is a varázslattal, attól kezdve hetente négyszer, Garay Mozgó néven egy zajos gép filmeket vetített. A nagy érdeklődés érlelte meg Káldi Gyula és társai üzleti vállalkozását, egy igazi filmszínház felépítésének tervét. Nyolcvanöt éve, 1913. október 29-én díszelőadással nyílt meg Szekszárd első mozija, a Világ Mozgóképszínház. Egész kis tündérvár - lelkesedett a helyi újság. A szecessziós stílusú elegáns épület a tragikus sorsú Uglár János (az Iparosszékház felépítése után öngyilkos lett) helyi építészt dicséri. Tükrökkel díszített előcsarnokból nyílt a pénztár és a ruhatár. Kétoldali bejáraton át egy 30x8 méteres nézőtér fogadta a belépőt, szemben 6x5 méteres vetítővászonnal. Az oldalfalakat Keil György pécsi festő művei ékesítették. A munkát, a művészeteket és az évszakokat szimbolizáló falképeket és a nézőteret 180 égő világította meg. A vászon előtti kis színpadról öltözők nyíltak. Négy kijárati ajtó vezetett az udvarra, a közönség percek alatt távozhatott a teremből. Padlórácsokon áramlott a Ökölvívó-mérkőzés nézői a szabadtéri moziban föld alatti központi fűtés melege. A 465 férőhelyes nézőtér végében, az erkélyen plüssel és posztóval bevont páholyok kínálták a legkényelmesebb helyei. Ide az előcsarnokból vezetett két feljáró, az erkélyről az utca felőli teraszra kilépve szép kilátás nyílt a Garay térre. Egy átjáró a télikertben működő büfébe invitálta a vendégeket. Az 1920-as években rendőrségi engedéllyel lehetett filmeket vetíteni, sokan féltették az ifjúságot a film „erkölcsromboló hatásától". Egy negédes, ártatlan jelenetet ábrázoló kép a mozi kirakatában már pornográfiának számított - ha sejtették volna, hogy mi minden lesz látható úgy hetven év múlva - a városi képviselők szigorú ellenőrzést követeltek. De a film népszerűsége egyre nőtt. A némafilmek utáni szenzációként először 1930-ban vetíttek itt hangosfilmet, 1937-ben pedig Marlene Dietrich színes filmje láttán „a közönség az egyik ámulatból a másikba esett." A Világ Mozgó évtizedekig Szekszárd legnépszerűbb szórakozóhelyének számított. Több volt, mint mozi, mert színpada állandó otthona lett a prózai, és zenei pódiumműsorok mellett a filmvetítések előtt szereplő bűvészeknek és artistáknak is. 1932-ben próbálkoztak először kertmozival a Szekszárd Szálló udvarán. Második kertmozinkra még sokan emlékezhetnek. A Skála Áruház mögötti részen állt, egyik kemény télen a hó súlya roppantotta össze. Amikor 1970-ben elkészült Szekszárd másik impozáns mozija, a Panoráma Filmszínház, a^^ hajdani régi mozi kisebb nézőtérrel ugyan, d^^ változatlanul a filmművészet szolgálatában maradt. Emlékezetes az 1986. május 7-én történt tűzeset, amely után ismét felújítva, 1989. szeptember 29-én kapták vissza az épületet a film barátai. A kismozi 1991-ben végleg bezárta kapuit. Átalakítva és korszerűsítve, de az épület megmaradt a művészetek otthonának: 1994-től az ország egyetlen német színházaként működik tovább. Kaczián János Ég a régi mozi (Bakó Jenő felvételei) / Odon derű 6. yL túlterhelés 1883-ban A XX. század végének embere azt hiszi, sok minden csak neki jutott osztályrészül, elődei nem szenvedtek hasonló gondoktól. Ezt a tévhitet oszlatja el a Tolnamegyei Közlöny 1883. október 28-án megjelent cikke, amelyet egy akkori tanító, Kutyánszky József írt meg a következő hosszú címmel: Melyek a jelenlegi iskolai rendszer szerint érvényre jutott tálterheltetés s szívképzés nélküli észképzésnek káros következményei s miként lehet ellensúlyozni? „Amint a tankötelezettséget elért gyermek belép az oskola falai közé, azonnal szigorú rendszerességgel megkezdődik vele a tanulás. Sietni kell, mert ugyancsak erőlködjék a tanító, hogy a fejletlen, korlátolt elméjű és ügyetlen gyermeksereggel a kiszabott tananyagot a tanidő alatt megtárgyalja úgy, hogy az tudjon valamit. Mily ellentét van az ilyképp megzaklatott gyermek iskolai és azelőtti élete közt! Mikor még az édes szabadság örömeit élvezhette teljes mértékben, korlátlanul; holott most annyira kedvelt játékaira nem jut idő, mert oly sokat kell tanulnia. Mily érzelmek kelnek és vernek gyökeret a gyermeki szívben az iskola és azok iránt, kik őt így lenyűgözik és megfosztják a gyermeket örömeitől. Ha így tanítva keresztül zaklattatik szegényke az alsóbb osztályokon, elég képesnek hisszük őt eláraszthatni a különféle, gyarlóbbnál gyarlóbb tankönyvek özönével, melyeket elég csak az iskoláig elcipelnie is." A tanító úr oly merész megoldást javasolt, amelyet azóta évenként ismételnek utódai: „A jelenlegi olvasó könyvek helyeztessenek használaton kívül és olyanokkal pótoltassanak, melyek (...) az amúgy is silány kézikönyveket a gyermekeknél nélkülözhetővé tegyék." Talán meglepő, hogy a cikk a tanítóegylet pályázatára érkezett, ott elismerték, támogatták. Az már nem meglepő, ha úgy érezhetjük, azóta sem változott a helyzet. Lanius Excubitor