Szekszárdi Vasárnap 1998 (8. évfolyam, 1-27. szám)

1998-02-08 / 2. szám

5 1998. FEBRUÁR 22. , SZEKSZÁRDI VASARNAP Kocsis Imre Antal, Szekszárd polgármestere a hét első két napját Budapesten töltötte, a parlament plenáris ülésén. Ugyanis - mint azt Szekszárdon tudja a többség polgármesterünk 1998. február elsejétől országgyűlési képviselő is. Az SZDSZ-frakcióban dolgozik, bár nem tagja a pártnak. alatt is éppen ezért járt szinte hetente ott. Az Országházban mindenkit el lehet érni, s fontos dolgokat meg lehet beszélni, azaz, ahogyan fogalmazott, „ott lehet igazán lobbyzni a város ügyeiért". zottsági üléseken való részvétel. Kocsis Imre Antal úgy döntött, hogy a plenáris üléseken rendszeresen részt vesz, bizottsági tagságot pedig nem vállal. Képviselőként is tisztességgel akaija végezni a munkáját, de Kedden késő este érkezett haza Kocsis Imre Antal, de ettől függetlenül szerdán reggel nyolc órakor megkezdte következő munkanapját a városházán. Úgy terveztem, interjút kérek tőle a legfrissebb tapasztalatairól, s más, ehhez kapcsolódó kérdésekről. De egyszerűen nem vitt rá a lélek, hogy zavarjam. Munkatársaitól megtudtam, hogy megannyi elintézést igénylő akta várta, több megbeszélés is volt feladatai között, ^Pő kellett készítenie a másnapi tanácskozást, amely az M6-os gyorsforgalmi út megépítése érdekében zajlott, s amelynek a célja önkormányzati társulás létrehozása volt. Ekkor futólag megkérdeztem, hogy nagyon elfáradt-e a parlamentben? Azt válaszolta, hogy egyáltalán nem, hiszen a területfejlesztési koncepciót tárgyalták, „amiben mi is érdekeltek vagyunk". Azt A polgármester Szekszárdért lobbyzik pedig sikerült megtudni, hogy Szekszárd polgármestere a jövő héten e témakörben felszólal az országgyűlésben. Hosszú gondolkodási idő után vállalta el Kocsis Imre Antal a képviselőséget. Korábbi néhány beszélgetésrészietet igyekszem feleleveníteni azzal kapcsolatban, hogy végül melyek voltak azok a szempontok, amelyek „meggyőzték" városunk polgármesterét a honatyaság mellett, aminek ideje egyelőre nem több, mint két hónap. - Még egy napra is érdemes bemenni az Országházba, hiszen a város ügyeit nagyrészt ott lehet intézni - jelentette ki egy alkalommal Kocsis Imre Antal, s azt is hozzátette, hogy polgármestersége eddigi nyolc éve Ez az utolsó mondat képviselői ars poeticája is lehet Szekszárd polgármesterének, aki mint többször hangsúlyozta ezért vállalta e tisztet. Emellett viszont többször kijelentette, hogy ő elsősorban Szekszárd polgármestereként fog működni, mert ezt tekinti fő feladatának. Viszont komoly leterheltséget jelent a két munkakör ellátása. Egy alkalommal azt mondta Kocsis Imre Antal, hogy mielőtt döntött volna a képviselőség mellett, érdeklődött a hódmezővásárhelyi és a veszprémi polgármesterektől, akik szintén országgyűlési képviselők is. Kollégái bizonyos műhelytitkokat is elárultak neki. Elmondták, hogy mikor fontos rendkívüli módon a parlamenti részvétel, s mikor a biúgy, hogy ennek ne lássa kárát a város. Sajnálattal állapította meg, hogy mindez családját érinti hátrányosan. Úgy emlékszem, hogy egy sajtótájékoztatón került szóba, hogy vajon a következő képviselő-választáson indul-e Szekszárd polgármestere? Válasza igen volt, mert - gondolom - így állapodott meg az őt támogató párttal, az SZDSZszel. Ám, ha egyéni képviselőként nem jut be a parlamentbe, akkor nyilván listásként foglal helyet a T. Házban. Erre azt válaszolta Kocsis Imre Antal, nem került szóba, hogy hányadik lesz az országos listán, tehát „bebiztosított helye" nincs. V.H. M. F

oltozik a világ, változik a stílus. Például bizonyos telefonközpontosoké, illetve bizonyos titkárnőké. A bizonyosak egy része faragatlan és wtelen arra, hogy tisztességen felvilágosítsa az embert, a másik tábor pedig fontossága tudatában átment egészen furcsa modorba. Mielőtt róluk ejtenék szót, megemlítem a többséget: ők amikor bejelentkeznek, bemondják a cégük nevét, s köszönnek. A kért melléket vagy személyt kommentár nélkül kapcsolják. Meglepő, amikor a nagy cég központosa fáradt és ingerült hangon beleszól a kagylóba: „ Tessék. "Az ember önkéntelenül rákérdez, hogy a ... üzem? „Azt hívta, nem?" - replikázik a már dühödt hang. A kért osztályt viszont nem méltóztatik kapcsolni, hanem megkérdi a mellék számát. Akkor az ember közli, hogy nem tudja, s ha tudná, akkor a nyomógombos készülékén rég lepötyögette volna, s nem várta Segíthetek? volna meg a már ismert hangú dünnyögőt. A többség nagyon nem kedveli azt a bizalmaskodó stílust, amikor már a cég központosa érdeklődik, hogy ki keresi azt a kért valakit és persze azt is tudni óhajtja a vonat másik végén ülő -gondolom - unatkozó kíváncsi, hogy honnan jött a hívás. Egyes titkárnők pedig az egyoldalú bemutatkozást - mert ők csak a „titkárság"- követően fölteszik a „milyen ügyben?" kérdést is. Ha úgy látják, akkor továbbítják a hívást, ha pedig amúgy, akkor a tudakozódás után közlik, hogy a főnök külföldön van. Egyre gyakrabban éri meglepetés a telefonálót, ugyanis egyre gyakoribb, hogy a bájos női hang úgy kezdi: „Miben segíthetek?" Az ember nem segítségért fordul úgy általában egy cég telefonkezelőjéhez, vagy az igazgató titkárnőjéhez. Jó eset volt, amikor az imént idézett kérdésre a minap visszakérdeztem: „Mert miben tudna segíteni?" Erre zavartra váltott a magabiztos hang, de azért visszakérdezett: „Miben kellene?" Gondoltam, folytassuk csak a dolgot és kíváncsian vártam, mi sül ki belőle? Mondtam hát, hogy kellene kölcsön egymillió forint, meg jó lenne, ha még ma megtisztítaná az ablakaimat... El nem hiszik, mi volt erre a válasz: „Asszonyom, kit kapcsoljak?" Es kapcsolt is. Ismerősöm mesélte, hogy hivatalos intéznivalója ügyében hívott egy céget, s a központosnak bemondta a kért ügyintéző nevét. A központos közölte, hogy most nem kapcsolhatja, mert nagyon elfoglalt, majd érdeklődött, milyen ügyben szeretne beszélni az illetővel? Elmondta röviden a dolgot ismerősöm, mire a központos: „Azt tanácsolom, hogy írjon levelet az ügyintézőnek, s majd, ha lesz ideje, válaszol. "Ismerősöm értetlenkedett, hiszen a kapott határozatszerűségen megadtak egy telefonszámot (amit hívott), hogy azon érdeklődjön, ha valami nem stimmel a dologban. Közölte a központossal, hogy nem a tanácsaiért telefonált, s ha nem kapcsol nyomban, akkor a főnökhöz fordul a panaszával. „Azt is én kapcsolom" volt a válasz és katt... Egyrészt az embernek valahol jólesik, hogy ilyen segítőkész emberekkel „kapcsolódhat" olykor össze, ugyanakkor bosszantja, hogy miért bizalmaskodnak vele, s miért tesznek föl neki olyan kérdéseket, aminek nincs semmi értelme, hanem kizárólag az úgyis drága telefonbeszélgetések hosszát növeli. - hm -