Szekszárdi Vasárnap 1998 (8. évfolyam, 1-27. szám)

1998-06-28 / 12. szám

1998. JÚNIUS 28. szekszárdi 13 Volt egyszer egy nagy csapat A védelem II. rész Az 1971/72. évi bajnokság őszi fordulójára már kialakult egy úgynevezett „nagy csapat" közvetlen védelme, mely a Lipovszky-Szántó-Simon-Korner - sor volt. (Természetesen minden más szereplőre is kifogunk térni sorozatunk vége előtt!) Az említett sor nem egy - amolyan könnyen feledhető - védelem lett! Ez egy elszánt, erőtől duzzadó, egymásért harcolni tudó, egymást mindig segítő, kemény, csupa szív társaság volt! Nem csoda, hogy a bajnokság utolsó mérkőzésén 1972. június 25-én is ők integettek a boldog kö»

"nségünknek! Egy védelem mindenkori alapfeltétele egy kiváló, megbízható, bravúrokra is képes kapus megtalálása, beépítése. Hát ez nekünk sikerült, Lipovszky Jóska személyében! O a legnagyobb karrier eléréséhez is magában hordozta a képességeket. Lipó „jött, látott és győzött" ... 1964-ben Dunaújvárosban, 1965-ben a MÁV Előrében, 1966-ban a PVSK-ban, majd 1967. decemberében - a Szekszárdi Dózsában. 1971-ben tőlünk ment el a Magyar Utánpótlás-válogatottal a nagy távol-keleti túrára, ahol szép sikerrel szerepelt. (Az 1973/74-es szezont már a bajnokságra törő Újpestnél töltötte Bene Fcriék között. Hogy Szentmihályi és Szigeti mellé az akkori magyar bajnok elvitte tőlünk - ez a tény maga minősíti nagy tehetségét! Lipó szerényen mondja el, hogy •romszor volt bajnokcsapat tagja: xgyszer az NB III-ban, majd az NB II-ben és végül az NB I-ben. A szép emlékek, apró bosszúságok sorából most „csak a szépre emlékezünk..." „Lipókám" - kezdem kérdésem fogalmazását - „egy csatár életében a gyönyörű gólok maradnak felejthetetlenek. Hogy áll a felejthetetlenekkel egy kapus?" - „A kapus mindig szembenéz a csatárral és 1-2 másodperces idegcsatákat vív... odalövöd apukám... idevárom öcsém... de hát ebbe a csetepatéba nem érdemes általában belemenni. Helyette elmesélek életemből három 1 l-est." - „Gyerünk Lipókám! - Derüljenek Önök is velünk!"... - „Székesfehérváron az akkori igen jó képességű MÁV Előre ellen játszottunk. 0:0 állásnál 1 l-est ítélt ellenünk a bíró Lesápadt" mindenki... pláne a kis hátvéd haverom, aki „okozta"... A csatár nagy műgonddal igazgatta a labdát, miközben nyilván eldöntötte hová és hogyan lövi... Én is végezgettem az ilyenkor szokásos „toporgást" a magam kis „vonalkáján" és úgy néztem rá, mint egy felbőszült oroszlánvadász... aztán elhangzott a sípszó, a koma nekifutott... lőtt... én elugrattam és kiütöttem. Az öröm óriási volt! Nyakamban a csapat, élén a kis „bűnös" hátvédhaverommal... Csakhogy!!! Mindez korai volt, mert bíró uram felkapta a kezét jelezvén, hogy „belemozdultam"... „Újra kell rúgni!" szólt a parancs. „Megismételt akasztás... futott át agyamon... Miközben az én „bűnös" kis bekkem ismét a nyakamba ugrott és majdnem sírva nyögte - „mi lesz most Józsikám" - Válaszom hirtelen elszántságomban, a nyomdafestékkel egy kicsit haragban volt - így hangzott- „Ne sz...j be! Ezt is kiütöm!, ... és kiütöttem! ...Azok a baráti ölelések, azok jelentik ám az igazi prémiumot... mert a pénz elfogy, az emlékek viszont sírig kísérik az embert. Ha már benne vagyunk - van még két emlékezetes esetem. íme a második. Az egyik BVSC elleni mérkőzésünkön Pesten, 1 l-est ítélt ellenünk a bíró. A kapuból is jól láttam „nahát ez aztán túlzás" - volt a véleményem! Felbőszültén sétálgattam a gólvonalon és akkor döntöttem el, hogy „demonstrálni" fogok: beálltam a gólvonalra, megvetésem jeléül háttal a 1 l-est rúgó játékosnak! így fejeztem ki megvetésemet az ítélet miatt! Mert szabad ám így is odaállni... de minek?! (Igaz?!) „Nem picike" testemmel tehát középen elsötétítettem a kaput. Jobb kezem felé jó egy méterrel nagyobb teret hagytam... ez volt az én kis „nyomorúságomban meglelt cselem" ...oda lődd komám, fokászkodtam a kis angyalkákhoz... miközben fejemet hol jobbra, hol balra fordítgattam, hogy lássam a „végrehajtó úr" nekifutását... a közönség vihogott.., A lövés tényleg a nagyobb tér felé ment... kiütöttem... Mindegy most ennek a megítélése. Ez ugyanis valami hirtelen jött esztelen vagányság volt... és bejött! - Akkor jöjjön gyorsan a harmadik! Pécsett a PVSK elleni mérkőzésünkön is megkaptuk jogos (?!) büntetésünket. Tudvalévő, hogy Pécs NB l-es fészek volt, sok-sok kiváló focistával. Ezt a büntetőt is egy igazán „nem-akárki" rúgta. Pillanatokig nézegettük, méregettük egymást... hol jobbra, hol balra lengettem „ölelő" hosszúra nőtt karocskáimat... Tény, hogy a „lécalámagasságban"... fejem fölé bombázott... (nyilván biztos volt benne, hogy vagy jobbra, vagy balra „elszállok"... Hát én nem szálltam el..., na nem azért, mert a nadrágom „nehezékes" lett...) - villámként felugrottam, hanyattvetődve és egyik hosszú lábammal belebombáztam a süvítő labdába... Tán még most is száll az angyalkák felé... A bombázócsatár arcát soha el nem felejtem, most is látom... csípőre tett kezekkel csak állt, nézett félig nyitott szájjal és motyogott valamit... (utólag bevallotta a szövegét:... „Ez egy őrült! Ez nem igaz!" - ez volt szegénykém „napszítta" gondolata. Lipovszky Jóska egyébként rendőrtiszt, nyomozó. Szekszárdon él. Két stramm lánya van. Egyik harmadéves közgazdászhallgató, a másik végzős középiskolás. 1979-ben hagyta abba Szekszárdon az aktív labdarúgást. E sorok írója szervezte az Ő és Korner Jancsinak búcsúmérkőzését. Szántó Tibor a nagy csapatunkba valósággal „belefutott". Azért fogalmazok így, mert éppen egy ilyen rendkívül jó szellemű, egészséges, kiegyensúlyozott, játszani sem akárhogy tudó játékosra volt szükségünk. Igazi NYERESÉGÜNK volt! és maradt! Biztos, halkszavú, megbízható pontja lett a védelemnek! - Annak jobb oldala - zárt kapu lett! A Kaposvári Honvédtól ment az MTK-hoz, majd az egészséges beérési idő után Szekszárd következett. Tőlünk a Vasas Izzóhoz ment és ott hagyta abba játékos pályafutását. Számtalanszor szerepelt a „jók" között és többször „legjobb"-ként is! - Mint mindig, ma is kiegyensúlyozottan él családjával. Egy lánygyermeke van. Önálló vállalkozó. Simon Ferenc Tengelicről startolt. Hamarosan megyei ifjúsági válogatott lett! Preiner Kálmán volt az országos ifiválogatott edzője akkor. Két-három ízben is megnézte a megyei ifiben Ferit. Észrevette kitűnő képességeit! Amikor a Bp. Honvéd edzője lett - felvitte Simon Ferit a Honvédhoz! Ez az iskola tovább fejlesztette Simon Feri meglévő kivételes képességeit. Szerencsénkre - mint megyénk gyermeke - a Szekszárdi Dózsához került Budapestről. Ezt Feri sose bánta meg! ... Szerencsére mi sem! Szép éveket, élményeket éltünk meg együtt! Már a „bajnoki évünk" első vidéki mérkőzésén Almásfüzitőn (3:0-ra győztünk!) a „csapat legjobbja" Simon Feri lett! Egyébként 1971 őszén a 15 mérkőzésből tíz alkalommal szerepelt a „jók" között! „Legjobb" pedig háromszor lett! Gyors volt, jobbra-balra kisegített. Mint ennek a pompás védelemnek tagja, úgy általában „utálta" a vereséget! Hát kell ennél jobb filozófia? - Ugye nem! Simon Feri nős. Két gyermeke van: Péter 23, Mónika pedig 20 éves! Most jön a SAJNOS! - Feri jobb térde egy súlyos műtét után „mélyvénás trombózist" kapott. Maradt egy részleges lábfej-lábszár bénulás, mely leszázalékolással járt. Mindkét térdbe protézis beépítése látszik indokoltnak... Micsoda fintora a sorsnak... milyen villámgyors tudott lenni, mint aktív játékos... Szomorú, megdöbbent szívvel, írom le ezeket a sorokat. Korner János! - 1970-ben Komlóról került Szekszárdra. A nagyszabású tervek megvalósításához rendkívüli módon alkalmas volt! Több mint 230 bajnoki mérkőzésen szerepelt! Sohasem „akárhogyan"... Csupaszív futballistaként Ő is csatlakozott a „vereséget utálok" sorához... Persze nem csak utálta a vereséget, - hanem meg is tett mindent annak elkerüléséért, vagyis a győzelemért! Sziklakemény volt és valóban villámgyors! Ahol baj volt, Jancsi már robogott, mint egy expresszmozdony... Akire az edzője „ráállította" - az ma is megemlegeti azt a keserves 90 percet, mert a mi Jancsink ütött, harapott... a „gólt nem kapni" szent védőimádság betartásáért! Több mint tízszer szerepelt a „jók" között és nemegyszer volt ennek a pompás védelemnek az egyik „legjobb"-ja! Építőipari technikumot végzett. Két gyermeke van. Sajnos egészségi állapota megromlott és jelenleg csak édesapja vállalkozásában segít. Következő számban a középpályás sorral foglalkozunk. Szentgyörgyi Kálmán