Szekszárdi Vasárnap 1998 (8. évfolyam, 1-27. szám)

1998-06-28 / 12. szám

14 SZEKSZÁRDI 1998. JÚNIUS 17. Pannóniában történt Hogyan menekült meg Fazekas úr a vízbefúlástól? A szekszárdi Wosinsky Mór Múzeum - dr. Gaál Attila igazgató dunai búvár-feltárásainak köszönhetően immár jelentős leletanyagot őriz a római korból. Nemrég a IV századból számiazó cserépedények keriiltek elő a folyó medréből. Munkatársunk, V. Gcinszler Beáta egy fantasztikus időutazás keretében próbálta rekonstruálni, hogy miként is kerülhettek ezek az edények a Duna (Danubius) mélyére. - Nézze, uram. Nem köll azoknak a köcsögöknek olyan szépeknek lenniök. - Nem köcsögök, cserépedények. - Jó, cserépedények. Nekem édes mindegy. Fazekas úr. Szóval nem köll azokat csicsázni. Lényeg, hogy használni tudják majd. Nem számít, ha hullámos a szájuk, ha benyomódottak. Ha hibázik az égetés, foltosán is jó. A fontos, hogy időre készen, főzésre alkalmatosak legyenek. Tudja, hogy van, a Barbaricumba lesznek, nem ide, Pannóniába. Persze azok a szürke köcsö..., pardon fazekakat szeretik. Úgyhogy jól fojtsa le nedves szalmával a tüzet, hogy a korom szépen beépüljön a fehéredő edényekbe. Aztán a használati utasításba írja ám bele, hogy mérsékelten tűzállók! Mer a reklamációkkal a fene se akar bajmolódni. Apropó, úszik az úr? - Miért, Kereskedő uram? - Mert mostan vízi úton lesz a szállítás. Két hét múlva akár csónakkal, akár komppal, de nekem ott legyen a Duna túlpartján! Hogy könnyebben eligazodjék, állapodjunk meg abban, hogy Bölcske térségében, fél kilométerre a római kori erődtől várom. - S hányat korongoljak, uram? - Száz fölött legyen néhánnyal. - Aztán fizetséget mikor kapok? - Nem bízik bennem, Fazekas úr? A római időszak, a negyedik század legvégén járunk, nem a huszadik században! Ha áthozta az árut, fizetek. Papírost se írjunk, se golyóstollal, de rostironnal, szavamat adom, legyen ennyi ölég. Áll az alku? -Hát... Áll! - Na, akkor az isten megáldja! Két hét múlva, ebben az időben a túlparton találkozunk. Fazekas úr örült a megbízatásnak. Öt éhes gyermeket kellett etetnie. Most végre lesz kenyérrevaló. Segédjével nekiálltak a munkának. Egy valami azonban nem hagyta nyugton. A vízi szállítás. Fazekas úr ugyanis nem tudott úszni. S mi lesz, ha borulnak? Ügy döntött, amint elkészültek, felkeresi Pannóniai Kasszandrát, a jósnőt. Kockázatos utak előtt többször jósolt már neki. Saját kárán megtanulta, jobb, ha hisz Kasszandrának. A jósnő hamar révületbe esett: - Látok, már látok. Fura, fekete ruhába öltözött embereket látok. Alighanem dunaújvárosi búvárok. Nini! Egy régi ismerős a huszadik századból: doktor Gaál Attila régész. Pontosan a Duna 1552. folyamkilométerénél kutatnak. Épp most jönnek ki a vízből. Valami szürke cserépfazekakat tartanak a kezükben. Vigyorognak. Hopp! Még egy búvár. Viaszos égerből készült cölöpdarabokat hoz. Arról vitatkoznak, hogy kikötő vagy kompkikötő részeit találták-e meg. Most meg arról beszélnek, hogy a minap Soltra vitt egy csomó edényt az úszás. Elevátor hozta fel, szalag vitte ki a partra a cserepeket. Onnan meg szanaszét hordták a fazekakat. Nem értem jól a neveket. Dc mégis. Bozi Róbert akasztói állatorvos tizenhárom ép edényt és kctládányi töredéket vett gondozásba. Vankó György és Szécsi Attila is megóvtak kettőt-kettőt. Ahogy hallom, abban a korban is vannak jó emberek, hajlandók voltak cserélni, így a leletek egy része már Szekszárdon, a Wosinsky Múzeumban van. Fazekas úr egyre kényelmetlenebbül kezdte érezni magát. - Csitt, ne ficeregjen az úr! Ugy hallom, épp azon méltatlankodnak, hogy nem találják a szállítóeszközt, ami a víz mélyén landolt. Ettől kicsit szomorúak. Ráadásul nagyon fáznak. Azt mondják indulnak a múzeumba, folytatni a leletek tudományos feldolgozását. Ha-ha! Szerintem csak egy csésze forró teára vágynak. Fel nem foghatom, mitől olyan nagy érték nekik ez a halom szürke cserép!? Kasszandra kinyitotta a szemét. - Akar még valamit tudni? Fazekas úr nagyot nyelt: ^^ - Az utas tetemét nem találták meg? Kasszandra újra belemerült a jövőbe: - Nem látok emberi maradványokat. Ez akár jó hír is lehet. Nincs kizárva, hogy a konkurenciáját érte baleset. Fazekas úr ezen nagyon elgondolkodott. Kifizette Kasszandrát, majd hazaindult. Egész úton hazafelé azon elmélkedett, mit is csináljon. Ha vele esik meg a baleset, ki fog árva gyermekeiről gondoskodni? Ha a konkurenciával történik a csúfság, semmi gond. Ha elmegy, sokat nyerhet, de a legtöbbet is vesztheti. Mit tegyen? Hazatérve búsan nézte porontyait. Talán ma látja őket utoljára. Nagyot sóhajtott, aztán ellenőrizte segédjét, aki épp szalma közé pakolta a cserepeket. Hirtelen a homlokára csapott: - Hogy ez eddig nem jutott eszembe! Odafordultam az inashoz! - Készülődj, fiam! Lesz egy szép utad! V. Gánszler Beáta