Szekszárdi Vasárnap 1997 (7. évfolyam, 1-22. szám)

1997-06-20 / 12. szám

1997. JÚNIUS 20. , SZEKSZÁRDI VASARNAP 3 J únius 9. Végre, végre nyár. Megyünk a temetőbe, de nem temetni. Emlékezni megyünk Bent harsogó színekkel bomlanak a múltra vigyázó virágok, minden földi szépséget kiragyognak magukból. Öntözgetnek, gereblyéznek az emberek, évszázadok óta, úgy tűnik. Csányi László sírjánál gyülekezünk. Valaki utat kér, szabadkozik, de hát nehezek a kannák, s nagyot kéne kerülni. ^ Már nem döbbent a tudat, a fájó ember elment, már az író él, magasodik, tárul a szívünkbe. Égi angyala jegyzi a megfontolnivalókat, szorgalmasan ír a tengerfelhő habján, mosolyog a puttó, vigyázza a hazatérteket, örül, hogy dolga akad, egy szót sem mulaszt. Térdére hajolva ír. Három éve ír lankadatlan. Olga asszony inti is urát, hasztalan, örökkévalóságnyi a gondolat. Laci bácsi égi borát kortyolja, aztán lenéz, le a városra, odébb a temetőre. Látja a gyülekezetet, születésnap?, s ^fe időre gondol, emlékszik, kevés volt, de már nincs jelentősége. „Azt mondom, ez történt velem, de az is én vagyok, ami nem történt velem, amit a sejtek évszázados - ezredes! - vándorlása görgetett maga előtt, míg elért hozzám, időm medrébe kényszerült, vagy továbbhömpölyög anélkül, hogy tudnék róla, s majd más idők metszéspontján villan föl. Láthatatlan batyu a hátunkon, s egy pillanatra látjuk magunkat, amint bandukolunk a százezres fényév országútján." íme ott állnak sírjánál szerettei, barátai (őrangyala is Musis et mihi Gondolatok Csányi László síremlékénél Csányi László síremléke bronzba öltözött), hallgatják Juhász Ferit, de hisz épp az előbb... „Mit is szerettem? írni az éji órák csendjében, musis et mihi, mint Janus Pannonius, s remélt meghitteinknek, akiket soha nem látunk, de a gondolat hozzájuk talál, társukul szegődik, s egy szó vagy rím fényt villant életük egére. írni, mert a szó élet és tett, cselekvés és erő, szépség és erkölcs, ígéret és beteljesülés. írni, mert két szó között megnyílik a menny, s a tollat fogó kéz csak a jelet követi, mint a haldokló Goethe titkos ábrákat vonó ujjai. írni, elmondani a szépséget és igazságot, azt amiért érdemes volt, s azt is, hogy lehetett volna másként. írni higgadtan és boldog áradással, megfontolva minden jelző csengését és minden szó hitelét, mert a sorok arcunkat tükrözik." Ringatózik az édes fuvolaszón, aztán odébblép és megöleli Farkas Palit, köszönöm Pali, mondja, sokat fáradoztál, ismersz engem. Egy pillanatra visszahökken. ... Még veletek maradok, amíg idéztek, nézlek benneteket s azt gondolom, „a szép vallomás és parancs, ígéret és számonkérés, ábránd és megismerés, lágyan lebegő és kőként koppanó, fenyegetően zengő és kétségbeesetten kiáltó, könnyelműen fecsegő és megfontoltan hangzó. Emberi szó: szépség és igazság szava, légy és maradj menedékünk." ... így van... így legyen. Most elmegyek. * Hogy Csányi László üzent e délutánon, az bizonyos. Az adást vette a város első embere is, amidőn felavatta a három éve elhunyt író síremlékét. Van még tennivalónk, adósságunk, mondta hittel, elhunytjaink emlékét ápolni. Juhász Ferenc költő égő lelkületű emlékező szózata, a Farkas Pál szobrász alkotta végtelen béke őrangyala, majd a könyvtárban tartott életműidéző (Hauszer Edit, Kozáry Ferenc, Orbán György előadásában, Gacsályi József szerkesztésében) „fellapozza" az írót bennünk, s vesszük sorsüzeneteit: „14-15 éves koromban megfogalmaztam magamnak, hogy mivégre vagyunk a világban. Avégre, hogy megismerjük, mire vagyunk képesek. Alapfogalmakat kellett először tisztázni. Mi a véges, a végtelen, az egy, a semmi, a szabadság, a kapcsolat Istennel, a világgal. A kérdés az, hogy a teremtéshez mit tudunk hozzátenni? Ha a festmény olyan, mint a modell, az csak ábrázolás. Ha több, az már művészet. A szomorút és az örömtelit is élményszerűen kell tudni átadni. Ha az életnek van titka, akkor az a munkába vetett hit. Legyen bár váltókezelő az ember vagy író. A magam helyén tegyek meg mindent. Néha éjjel, a leírt gondolatok után, egy szép vers olvastakor úgy érzem, a csillagok is örömtelibben járják pályájukat. Minden összefügg, hat egymásra. S hogy hogy éltem túl mindent? Az az életem csodája. Talán az őrangyalom..." Németh Judit A családtagok, tisztelők között a kép jobb szélén Juhász Ferenc