Szekszárdi Vasárnap 1997 (7. évfolyam, 1-22. szám)

1997-12-21 / 22. szám

1997. DECEMBER 21. Karácsonyi melléklet XIII Módos Ernő borkóstolásra invitálta a megjelenteket t Marth János 1939-ben érettségizett. Nevezetes osztályba járt. - Mellettem balról ült Mészöly (Molnár) Miklós, előttem ült Malonyai Dezső, később a Nemzeti Színház igazgatója, s ugyancsak egy paddal volt előttem Joó Ferenc, aki Bécsben futott be nagy karriert. Igaz, most a legkiválóbbakat említettem, mert azért a történethez az is hozzátartozik, hogy kezdetben összesen hetvenkét főből állt osztályunk, de érettségire - különböző okok miatt - már csak harminchatan jutottunk el, legalábbis itt, a Garay János Gimnáziumban. Marth János a bizonyítvány megszerzése után nem tanult tovább valamilyen felsőfokú intézményben, miután valakinek - azaz ^^kor éppen neki - tovább kellett ^Rnie a családi vaskereskedés ügyeit. Öccse, Marth Sándor viszont elvégezte az egyetemet, s neves - belgyógyász-reumatológusröntgenorvos lett Pécsen, majd később Harkányban. Történetét személyesen tőle tudtuk meg, hiszen ő is eljött a találkozóra. Aki a gyakorlatban vizsgázott - A háború alatt a gimnáziumot hadikórházzá alakították, s Pécsről 1943-ban éppen idehelyeztek engem gyakorlatra. Ekkor már rengeteg sebesült, fagyott magyar katona érkezett ide a frontról, akik ^^onnali segítséget igényeltek. Ez az esetek jelentős részében sajnos azonnali, csonkolásos műtétet jelentett. A kórház igazgatója magához hívatott, s azt mondta: te fogsz nekem asszisztálni a műtéteknél. Hiába húzódoztam, mondván, hogy én még csak fél évet végeztem az egyetemen, azonnal munkához kellett látnom. Nos, jöttek ezek a szerencsétlen lefagyott lábú, nálam legfeljebb egy-két évvel idősebb fiúk, akikkel néhány éve még együtt futballoztam a gimnáziumban. Fájdalmas volt még csak hallani is, amikor megkérdezték tőlem: Sanyi tudok én még valaha focizni? Ekkor elszoruló szívvel legfeljebb csak annyit válaszoltam: bizony nehezebben, mint eddig... Természetesen az orvosban is van empátia, együttérzés a beteggel. De szabad-e ezt ilyen esetben kimutatni, szabad-e a megrendülésnek teret engedni? Nem leszek-e ezzel okozója annak a lelki összeomlásnak, amit éppen a gyógyulás érdekében el kell kerülni? Marth Sándor 1945 után is visszakerült gyakorlatra Szekszárdra, amikor is néhány hónapra szovjet hadikórház rendezkedett be a gimnázium épületében. Ekkor már egyedül amputált, s amikor folytatta a befejezéséhez közeledő egyetemi tanulmányait, éppen az amputálás tudnivalóihoz érkeztek a tananyagban. - Ilyen világot éltünk akkoriban - fejezte be a több mint fél évszázaddal ezelőtti időket felelevenítő történetét. Találkozás a szőlész-szakmával Módos Ernő, az Aliscavin Rt. vezérigazgatója már tízéves korában - 1958-ban felkereste a gimnáziumot, igaz akkor még bátyja kíséretében. - György nevű bátyám hívott el, hogy ugyan nézzem már meg, miként is tartják kosárlabdaedzésüket a nagyok. Mozolai tanár úr tartotta a felkészítést, én pedig a sarokban ülve lestem a gimnazistákat. Egyszer látom ám, hogy György bátyám egy hatalmas svungos rúgással megküldi a labdát, ami papírként szakította át a tornaterem ablakát. Mozolai tanár úr odajött hozzám, s lemondóan megjegyezte: látod, ilyen bátyád van neked. Módos Emő azután 1963-ban „rendes" diákként, azaz elsősként ismét átléphette az alma mater küszöbét. Őszintén bevallja: nem volt igazán mintadiák, ami huncutságot el lehetett követni, azt bizony elkövette. - Rendre előfordultak az úgynevezett cserépkályha-buffantások, amikor is megraktuk egy kiló iszapszénnel, majd mindenütt lezártuk a kályhát. Óra alatt azután be is következett a vulkánkitörés, mi pedig örültünk annak, hogy ilyenkor hosszú időre megszakadt a tanítás. A sok közül egy tanóra azonban egészen biztosan megragadta Módos Ernőt, már csak azért is, mert nagy valószínűséggel ennek köszönheti egzisztenciáját. A hatvanas évek elején a gimnáziumban még létezett szakközépsikolai szőlészképzés. - Valahogy ide keveredtem, máiig sem tudom, hogy hogyan. Nem valamiféle családi indíttatásra, hiszen még szőlőnk sem volt, szüleim pedagógusként dolgoztak. Nos, a lényeg az, hogy én itt, a Garay János Gimnáziumban találkoztam először a szőlész-borász szakma alapjaival, s utam innen mondhatni nyílegyenesen vezetett a kertészeti egyetemre, majd idővel az Aliscavin élére. A találkozón egyébként Módos Emő egy „házi" évfordulót is ünnepelt, hiszen éppen harminc éve, 1967-ben érettségizett az alma materben.