Szekszárdi Vasárnap 1997 (7. évfolyam, 1-22. szám)

1997-08-24 / 14. szám

8 , SZEKSZÁRDI fASARlAP 1997. AUGUSZTUS 24. Bartina-utánpótlás turnéja messzi északon , a fehér éjszaká k birodal máb an Tornio: rénszarvaspörkölt vadszederrel Bármennyire is meglepő, amennyire északi, legalább annyira egzotikus or­szág Finnország - legalábbis ezt tudtuk meg Matókné Kapási Juliannától, aki a közelmúltban a szekszárdi Bartina Néptáncegyesület utánpótláscsapatát vezette arra a vidékre. - Nem egy vonatkozásban sokkal ér­dekesebb volt ez a vendégszereplés, mintha valamelyik afrikai országba mentünk volna - vélekedett a művé­szeti vezető. - Hogy csak egy példát említsek: a világ melyik táján ehettünk volna vadszederrel ízesített rénszar­vaspörköltet? Azt hiszem, sehol má­sutt, csak itt. A 11-14 éves bartinások - összesen harmincnyolc főről van szó - elsőként egy Miehikkála nevű faluban, egy nemzetközi fesztiválon tettek tanúbi­zonyságot tudásukról. Már ez a bemu­tatkozás is rendkívül érdekes volt, kü­lönös tekintettel a helyszínre. Miehik­kala ugyanis a finn-orosz határ mentén található, Karélia azon részén, ahol a II. világháború idején kiterjedt beton­bunkerrendszer szolgálta az ország vé­delmét. A csoport betekintést nyerhetétt egy betonkolosszus belsejébe, ahol még ma is őrzik - természetesen csak me­mentóként - a fegyvereket. A Bartina néptáncegyüttes szálláshelye egy tó partján feküdt, így nem volt semmi akadálya a hagyományos, tavi lubicko­lással összekötött finn szauna kipróbá­lásának. Ám az igazi meglepetés, a ka­land Szekszárd testvérvárosában, Tor­nióban várta a csapatot. - Torniói vendéglátóink külön­busszal jöttek elénk, ami tekintettel a 800 kilométeres távolságra, nem akár­milyen teljesítmény volt. A testvérvá­rosban öt napot töltöttünk, s mindvé­gig olyan közvetlen barátsággal kezel­tek bennünket, ami alaposan ellent­mondott a hűvös finnekre vonatkozó megállapításoknak. Haparanda hídjánál: a A Bartina együttes Miehikkálaban Igaz, a finn városban a bartinásokat zömmel olyan személyek látták vendé­gül, akik már megfordultak nem is egy­szer Szekszárdon, tehát kaptak egy kis ízelítőt a magyaros fogadtatásból. Ám Matókné Kapási Julianna szerint a vi­szontvendéglátás nehezen lesz felül­múlható szűkebb pátriánkban. - A tomióiak mindig mindenre oda­figyeltek, minden kérésünket azonnal teljesítették. Havalaki nem mosolygott a csapatból, máris aggódva kérdezget­ték a vélt baj okát. akik még soha nem találkoztak ilyesmi­vel itt fent, messze északon, a sarkkör­nél, a féléves fehér éjszakák birodalmá­ban. Majd ismét Tornio következett. - Családoknál voltunk elszállásolva, ebből következően valamennyi ven­déglátónk kitett magáért. Jómagam például megkóstolhattam az itteni cse­megét, a mocsári szederrel ízesített rénszarvaspörköltet. Az ízét tekintve elsőrangú, fejedelmi ételnek bizo­nyult. A finnek egyébként - folytatta a mű­vészeti vezető - már-már valami kulti­kus tisztelettel viseltetnek a frissen sze­dett gyümölcs iránt. Ez a gyümölcs az esetek 90 százalékában mocsári szeder, hiszen a rövid nyárban, a hosszú hideg­ben más - alma vagy körte - nem iga­zán terem meg. - A fanyar szederből egyaránt készül lekvár, üdítő és alkohol. A tornióiak tiszteletük jeléül nem egyszer állítottak be hozzánk frissen szedett mocsári sze­derrel. Sőt egyik vendéglátónk átkelt a svéd oldalra, s onnan hozta ezt a gyü­mölcsöt, mert ott gazdagabb volt a ter­més. Az élményekben gazdag öt melyet még harisnyagyár és króri gyár látogatása is színezett - sajnálatos módon gyorsan eltelt, ám a Bartina utánpótláscsoportja reméli, ennek a ta­lálkozónak lesz még folytatása. Termé­szetesen már Szekszárdon, ahol a nép­táncosok finn barátaikat fogadni kíván­ják. Igaz, mocsári szederrel nem tud­nak szolgálni, de talán megteszi a fi­nom hazai alma is. Mert a finnek számára meg ez az eg­zotikum... t ­Vendégségben Bezons-ban Párizs, a csoda! Szekszárd testvérvárosában, Bezons­ban az idén nyáron egy felnőtt- és egy gyerekekből álló küldöttség élvezte a vendéglátók figyelmét, ismerkedhetett meg a várossal, szerezhetett barátokat, szőhette szorosabbra a két város közötti testvéri szálakat. S természetesen egy életre szóló élményt szerezhetett a cso­dából, melynek a neve: Párizs. Beszélgetőtársam Dobai Tamásné, a szekszárdi Liszt Ferenc Zeneiskola taná­ra. Két kollégájával tettek eleget a meghí­vásnak. - A bezons-i zeneiskola egy közös koncertre hívott meg bennünket Pintér Gabriella tanártársammal, aki a szek­szárdi zeneiskolában éneket tanít és El­mauer Józseffel, a bonyhádi zeneiskola igazgatójával. A bezons-i polgármesteri hivatal vendégei voltunk, s sok időt töl­tött velünk a polgármester úr felesége, aki szívén viselte a koncert megrendezé­sét, valamint kísérőnk és tolmácsunk, Klára asszony. - Mondana pár szót a közös hangver­senyről? - A koncert a bezons-i színházterem­ben került megrendezésre, amely gyö­nyörű. Nagyszerű érzés volt együtt fel­lépni az ottani kollégákkal, akik szinte átadták nekünk, vendégeknek a színpa­dot, s ők jelképesen csak egy-egy^^n­mal színesítették a műsort. - Milyen müvek hangzottak el, s milyen volt a közönség? - Liszt-műveket adtunk elő, s büszkén mondhatom, hogy a közönség nagyon hálás volt, élvezték a produkciót, renge­teg gratulációt kaptunk. Az estre Jacqes­leser polgármester úr tette fel a koronát azzal, hogy fogadást adott a mi tisztele­tünkre. - Mi ragadta meg önt a legjobban a test­vérvárosban? - Az igényesen kialakított környezet, ami a franciákban a legjobban tetszett az, hogy mennyire tudják élvezni az életet. Mindent, ami jó, s talán már eleve olyan az életfelfogásuk, hogy keresik is a jót. Például az étkezésük: szép terítés, sok sa­láta, hal, szárnyas, finom borok, s a desszert mindig „kapcsolatban" volt va­lamilyen gyümölccsel. - Mit várt a legjobban ezen az úton? - A találkozást Párizzsal! Nagy várako­zással és izgalommal néztem elébe. Hi­Tornio - mely természet- és ember­központúsága okán a Bartina által rög­vest a kellemes városok közé sorolta­tott - a szekszárdiak három nagy sikerű fellépésének lehetett tanúja, de ezzel a turné még nem ért véget. Igaz, a bemu­tatkozás már nem Finnországban, ha­nem a közeli Svédországban folytató­dott tovább. Torniót ugyanis csak egy folyó választja el a szomszédos Hapa­randától, mely település svéd felségte­rület. A Bartina két szociális otthonban vi­dította fel az idős, beteg embereket, túlsó part már Tornio t

Next

/
Thumbnails
Contents