Szekszárdi Vasárnap 1997 (7. évfolyam, 1-22. szám)

1997-04-13 / 7. szám

14 , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1997. ÁPRILIS 13. Határtalan, hatodszor nyoruse­ges körvo­nalai. Ar­comban érzem a friss sarjú nedves il­latát, hal­lom a ha­talmas a határok egyszerre szétválasztó és összekötő szerepére hívta fel a fi­gyelmet. Együtt lenni jóban, rosszban „Megilletődve olvasom a nagy szekszárdi, Babits sorait. Hazám cí­műversének gondolatai magával ra­Magyar gyerekek a határokon túlról Gondolatok a hazáról, a hazaszeretetről Nem túlzás azt állítani, hogy a Kárpát-medence szinte valameny­nyi területrésze küldött általános iskolásokat Szekszárdra, a múlt héten immár hatodik alkalommal megrendezett Határtalan tanul­mányi versenyre. Ennek a megmé­rettetésnek már hagyománya van: minden évben más város ad otthont a tudáspróbának, melynek keretében matemati­ka, fizika, fogalmazás, vers- és prózamondás, valamint szép­kiejtés versenyszámokban kell bizonyítaniuk a nebulóknak. A Romániából, Szlovákiából, Ju­goszláviából és Ukrajnából ér­kezett gyerekek remekül érez­ték magukat az itt töltőt öt nap idején: a vendéglátó Garay Já­nos Ének-Zenei Általános Is­kola - ezt valamennyi résztve­vő megerősítette - ismételten kiváló házigazdának bizo­nyult. Valamennyi tantárgyi ver­seny nemes küzdelmet ered­ményezett: lapunk betekint­hetett azokba a dolgozatokba, melyek a fogalmazáskor szü­lettek. A 7-8. osztályos tanu­lóknak szánt feladatban Babits Mihály Hazám című verse adott ihletett a dolgozatokhoz. Ezek közül adunk közre néhányat, elsőként a Romániából, Aradról érkezett Benczik Andrea gondola­taiból idézünk. Mind ezen a Földön élünk „Egyszer azt hallottam, hogy a ha­za az a hely, ahol megszülettünk. Üres szavakként csengtek ezek ak­kor nekem, s nem is igazán tudtam megérteni, mi is az a hazaszeretet, amiért egykor oly sokan adták életü­ket. Tatán Babits is így érzett, mikor azt irta: „Röpülj telkem, keresd meg hazámat!" Keresni? De, hát miért? Hiszen Románia az én hazám... mindenki csak ezt mondja nekem. Vagy mégsem? Hazám a szülőha­zám is... a város... Erdély, Európa és a Föld is?Milyen szépen is hangzik... hiszen akkor én nem vagyok egyedül, testvérem mindenki ezen a világon, hiszen ugyanazon hazának vagyunk a gyermekei, nincsenek határok, megkülönböztetés és másság. Mi­lyen igaznak hangzik, és igaz kell, hogy legyen, hiszen csak így tudunk csak testvéri szeretettel lenni a szlo­vák, jugoszláv, cseh, német, román cseresznyefák neszezését. Hazaér­keztem. Ez a hely az otthonom. A föld, melyen járok, őseim földje. A föld, az illat, a ház a részeim, ők ben­nem élnek, és bennük élek, mert ha szeretjük, minden árjává válik a lé­lek tengerének. S hog\• szakadhat­és mindegyik nép iránt. Hiszen egy lélek vagyunk, s mind ezen a Földön élünk, ezen a „csöpp melegség"-en, melynek ,Jészke a zord űrben " van. Ha csak egy csöppnyi melegség van itt, hát miért engedjük, hogy az űr zordsága elfoglalja néhány ember szivét, miért engedjük, hogy tovább­terjedjen a sötétség és a gyűlölet az emberi lelkekben ?" A következő dolgozatra az érté­kelő kiváló minősítést adott. A Szlovákiából, a galántai járásban található Felsőszeliből érkezett Flaska Katalin első helyezést ért el munkájával, megelőzve a Benczik Andreát. A lélek oszthatatlan „Szemeim elöl tünedeznek már az égbolt felhőfoszlányai, a szürke fel­legeket váltja már a kék, tiszta leve­gő, a szülői ház régi, egyszerű, degyö­nék tőle, hisz a lélek oszthatatlan, erős. Álmodom a hazám szebbnek, jobbnak, láttam már magam előtt hóban, de napsütésben is. S vajon nem látja-e ezt az is, aki mindenek fölött áll? Fölötte az emberi mivolt­nak, a baljós, mindent elsöprő sze­leknek, melyeket mégis oly gyakran zúdít rá. Sfohászainak, a lélek ereje fogyóban. Mégis táplálja őt valami, valami megfoghatatlan, kimondha­tatlan. S mi, bármennyire pusztító az orkán, új erőt merítve kapaszko­dunk felé, s nem engedjük. Nem en­gedhetjük, hisz a lélek oszthatatlan. Nemet mondunk a pusztító orkán­nak. Kis időre - a vihar után - kisüt néha a nap, csodás a mindent meg­tisztító fény. Talán ez is forrása az erőnknek." Harmadikként a szekszárdi Csi­gi Péter dolgozatából idézünk, aki gadják az embert, s ráeszmél, hogy a világban amilyen kicsi az ember, olyan szeretettel fogadja őt mégis a végtelen mindenség. A szülői ház me­legétől kell induljak, mert az még igazán barátságos. És ahogy táguj^ látóhatárunk, úgy tudjuk egyre jWB ban átgondolni szerepünket a történelemben. Szülőházunk gondolata alap­vető. Majdnem megegyezik a családdal, mégis egyéni gondo­latok, egyéni tettek jutnak eszünkbe. Gyermekkori kará­csonyaink, a magymama esti meséje és a frissen kisült kalács illata. Mind-mind a boldogsá­got, az idillt jelenti számunkra. Azt a korszakot, melybe számve­tések közben szívesen menekü­lünk. Egyik pillanatról a másik­ra mára város tűnik elénk,janu­si arcával. Elgondolkodunk, mit jelentettek a séták vagy éppen a hangos vásári mulatságok. De szomorúan gondolunk vissza a kisváros másik arcára, amikor nem a meghitt családiasságot és a barátságos sétányt mutatMfe hanem a kudarcokat, a töre^J ket, a csalódásokat. Nagyobb útra készülődünk. Látjuk az Al­föld képét, s Petőfi vallomásai jutnak eszünkbe. De Békésben nem­csak mi magunk, hanem szeretetünk öröme is megtorpan. Szomorúan döbbenünk rá, hogy habár magyart látunk odább is, mégis elválaszt minket a sorompó. Vádolha­tunk politikusokat, értelmetlen háborúkat, gonosz államférfia­kat, de ez mégsem hoz minket köze­lebb. Csak a megbékélés által, ökölrá­zás nélkül tudunk ismét együtt lenni. De kérdezzük meg magunktól! Va­jon nemde a szétszabdaltság tart össze bennünket? Vajon nemde a határ, amelyről azt hisszük, hogy el­választ minket, nem az köti össze sziveinket? Kérdések, melyekre nem merünk biztos igent, vagy nemet válaszolni. Nem tudjuk, hogy az eszünkre, vagy a szívünkre hagyatkozzunk a felelet­nél. " A Határtalan résztvevőinek egy csoportja a gyakorló iskola előtt

Next

/
Thumbnails
Contents