Szekszárdi Vasárnap 1996 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1996-12-22 / 24. szám

14 í , SZEKSZÁRDI # VASARNAP % •w/i* 1996. DECEMBER 22. Öt éve írtuk Lapelődünk 1991. december 22-i száma beszélgetést közöl az 5. oldalon dr. Barsi Balázs ferences rendi szerzetessel. A Sióagárdon született, ismert személyiséggel Tamási János készített inteijút. „Ön szerint milyen az igazi szeretet? - A szeretet változó. Hányszor mondjuk, hogy szerettem, de most haragszom rá. Aki ezt mondja, akkor se szeretett, amikor úgy érezte, mert az igazi szeretet soha nem múlik el. Fenntartás nélküli és ingyenes. Ehhez azonban annak van ereje, aki megismeri az Istent, az isteni szeretetet. Aki keresi, talán már az is képes rá. Az a szeretet, amely teljesen viszonzott, kinyilatkoztatja a szeretet örömét. De itt a földön az szeret igazán, aki jobban tud szeretni, mint ahogy őt viszontszeretik. Éppen ezért a keresztény is drámai lény. Hányszor mondja a szülő, hogy engem nem szeretnek annyira a gyermekeim, mint én őket. De ezt meg lehet fordítani. Azt jelenti, hogy a szeretetük olyan erős, amit nem lehet viszonozni. - Mit szólhatunk az isteni szeretetről. Azt sem érzi mindig a hívő... - Talán nem is lehet mindig érezni. Az Isten transzcendens, azaz átlépő, minden fogalmunkat, elképzelésünket túlhaladja. Mit hoz(zon) a Jézuska? kérdéssel fordult V. Horváth Mária néhány ismert szekszárdi lakoshoz. A megszólaltatottak között volt dr. Palkó László jegyző is. „- Nem akarom felsorolni az összes kéréseimet, mert az megtöltené az egész újságot. Így a legfontosabbakat mondom csak. Reménykedem a tavalyinál nagyobb költségvetési támogatásban, ami a céltámogatásokkal együtt várhahtóan 500 millió forint lesz. Szívesen látnám az épülő szeméttelepet, de sajnos, idén, a karácsonyfaroncsok még a régibe kerülnek... Nagyon szeretném, ha jövőre is lenne mozija a városnak, s csak csupa jó filmet vetítenének. Szeretném, ha a szociális segélyezésre az idei negyvenmilliónál még többet tudnánk fordítani. Bár az lenne az igazi ajándék, ha nem szorulna segélyre senki. De ez sajnos még odébb van. Odébb van? Ki tudja, hogy megérhetjük-e ezt?" Decemberben egy szekszárdi művészküldöttség járt a francia testvérvárosban, Bezonsban. Élményeiről Juhos László szobrász számolt be. Hangulatos város képe él bennem" Rubold Ödön Szekszárdról, diákkoráról és a barátairól Két napon belül kétszer is találkozhattak a szekszárdiak Rubold Ödönnel, a népszerű színművészszel. Elsőként a főiskola E épületében, az Új Dunatáj című folyóirat estjén, majd másnap az intézmény első emeleti folyosóján, Freund Antal szobrászművész kiállításán. Rubold Ödön mindkét alkalommal prózával és verssel örvendeztette meg a hallgatóságot. - Művész úr, életrajzából kiderül, hogy elmondhatja magáról: Szekszárdon Születtem, színésznőt szerettem... - Ez valóban így van, jóllehet nyilvánvalóan nem én kértem meg édesanyámat - mint Karinthy szerint Babits -, hogy kijöjüön az alliteráció. A szekszárdi születést az élet hozta így, s ráadásul nagyon örülök annak, hogy a mondat második része is igaz: sőt, nemcsak szerettem színésznőt, hanem szeretek is - a feleségemről van szó -, s ez így együtt a legnagyobb boldogság. - Úgy tudom, hogy Tolnán gyerekeskedett, így érthető, ha ez a város, nem pedig Szekszárd az első az ön számára... - Tolnai vagyok, „sárgalábú" vagyok, de ezer szállal kapcsolódom Szekszárdhoz. Édesanyám és édesapám Szekszárdon dolgozott vagy harminc évig. Édesapám fél Szekszárdot megtanította úszni a városi uszodában, ahol ott lebzseltem állandóan. A gyökerek egy része tehát ide is köt, persze az tény, hogy végül is Tolnán nőttem fel. - Ha szabad kérdezni, melyik időszakban? - A hatvanas évekről van szó. Ekkoriban szinte minden nap átjártam Szekszárdra. Nagyon hangulatos város képe él bennem: emlékszem a korzóra, rácsos sörkertre a hatalmas fával, a vasúti fasorra, a régi művelődési házra, ahol 1968ban egy versenyen éppen Babits Mihály Télutó a Séd-pataknál című versét mondtam - borzasztó rosszul, persze ki is estem rögtön. De ez sem kellemetlen emlék, mert azóta ez is megszépült. - Ezek után érthető, hogy miért mondott azonnal igent a szekszárdi Új Dunatáj-estre, illetve Freund Antal szoborkiállítására. - Hazajönni mindig jó, bár túl mélyen nem kívánok résztvenni a társadalmi életben, mert tisztában vagyok azzal, saját hazájában senki sem lehet próféta. A jó ügyeket azonban szívből, boldogan szolgálom. S elárulhatom azt is, hogy az Új Dunatáj főszerkesztőjével, dr. Horváth Bélával annak idején együtt jártunk a tolnai gimibe, sőt, irodalmi ügyekben sülve-főve együtt voltunk. - Egy-két diákcsíny azért csak akadt az irodalmi elkötelezettség ellenére is... - Ha már itt vagyunk a szoborkiállításon, azt is elmondhatom, hogy nekem Freund Antal is gyermekkori jó barátom. Tolna főterén egymással szemben laktunk. Kétszer is eltiltottak tőle, jóllehet nem volt rossz, csak szabadon nevelt, ellentétben velem, az agyonnevelt csemetével. Egyszer felmásztunk a tolnai Béke étterem lapos tetejére: apám éppen otthon ultizott, s néha kitekintett az ablakon. S mit látott? Azt, hogy az édes kisfia két emelet magasságban a lapos tetőn kúszik. Most pedig itt vagyok, s közreműködöm Freund Antal kiállításmegnyitóján. Kíváncsi vagyok, mi fog ebből kisülni, bár azt hiszem, azért már nem tiltanak el tőle. - Bezonsban a Jumelage", a „testvérvárosság" közügy. Jelentős részben egy magyar lány, Klára Amtiwakis jóvoltából. A rendezvényekben,vendégfogadásban nemcsak a különben se gazdag munkásváros, hanem szponzorok, sőt magánemberek erőfeszítése is benne van. A Testvérvárosi Ház - igaz, hogy napjainkra már kissé megviselt épülete ezt már puszzta létével is bizonyítja. Ilyesmi Szekszárdon (egyelőre) nincs. Arra viszont konkrét bizonyíték van, hogy az onnan hozzánk látogatni kívánó kisember se kap Szekszárdon egykönnyen a pénztárcájához méretezett áron szállást. Egyébként „Bezonsi utcánk" sincs, pedig egy ilyen névadásra az elmúlt negyedszázad alatt igazán lehetett volna időt szakítani. Bezonsban ugyanis van „Szekszárdi sétány". ^ A testvérvárosi úthoz kapcsolói® Ordas Iván Idegenforgalmi gondolatok című jegyzete. „Amikor ezeket a sorokat írom, még csak terveim között szerepel a Bezonsban kiállított tíz megyebeli művész valamelyikének megszólaltatása ottani tapasztalatairól, az említett hírünkről. Cseh Gábor máig itthon alkotja sorozatban a város múltját, eltűnt épületeit, utcarészeit megörökítő képeit, szinte osztatlan magánsikerektől és minden hivatalos elismeréstől mentesen. Minden elfogultságtól mentes magánvéleményem, hogy Cseh Gábor képei lennének a legalkalmasabbak Szekszárd bemutatására egy nem létező itteni állandó kiállítóteremben éppúgy, mint külföldön. Tagadhatatlan viszont, hogy Cseh Gábornak csak tehetsége van, de képzőművészeti véga^fe sége vagy Művészeti Alap tagSPr nincs. Előbbiben hasonlítva e sorok írójához, aki 32 és fél éves pályája során negyedórányi újságíró-iskolát se végzett. Amit a fentiek elolvasásakor és megítélésekor kéretik figyelembe venni..." Kis Pál István, a telefonos lelki segélynyújtás ügyében kereste fel az illetékest, azaz a vonal túlsó végén a hívásokat váró, névtelenséget kérő pszichológust. - Búcsúzóul. Lenne valami üzenete, esetlegjókivánsága addigi, netán teendő „ügyfeleihez"? - Ha kívánhatok valamit, akkor azt kívánom, hogy minél kevesebb embertársam legyen az elkövetkező napokban olyan élethelyzetben, ahonnan a telefonszám a kiút. De nincsenek illúzióim. Lesznek, méghozzá valószínűleg sokan. Nekik csak azt üzenhetem. Mi itt ülünk a vonal végén és várjuk hívásukat, ha névtelenül is, de teljes odaadással. Hisszük, hogy ez a dolgunk.