Szekszárdi Vasárnap 1996 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1996-12-22 / 24. szám

1996. DECEMBER 22. , SZEKSZÁRDI $ TASARNAP 7 Kérdezzük meg a doktortól! Azt, amit egy régi és nagyon népszerű sláger szerint senki sem kérdez meg tőle: „doktor úr, a maga szíve sose fáj?". - Pedig minden okuk meg lenne és meg is van arra, hogy fájjon mondja egy kis sóhaj kíséretében dr. Sülyi József a Tolna Megyei Kórház és Rendelőintézet gazdasági igazgatója. - Hiszen két oldalról is óriási nyomás nehezedik rájuk. Egyrészt a betegek részéről, másrészt a kórház gazdasági vezetése részéről, mert az igények szintjén nem finanszírozható a gyógyító munka, és ez nemcsak Magyarországon van így, hanem a ^tónknél sokkal gazdagabb és fej^mebb országokban is. Elméletileg minden betegnek joga lenne olyan orvosi ellátásra, amely a tudomány és a technika legújabb és legkorszerűbb eredményein alapszik, de sajnos ennek nem sok a realitása, mert ennek nincsenek meg sem a tárgyi, sem az anyagi feltételei. Nem nézhetünk vágyaink távolába - ahogy a költő mondja - hiszen az egész világ nem a mi birtokunk. - Ha jól értem, a jelenlegi helyzetben minden azon múlik, hogy az orvos az orvosi etikával és a gyógyító tevékenységével - amire fölesküdött - mennyire tud partner lenni a gazdasági vezetéssel, milyen kompromisszumokba hajlandó belemenni. - A kórház gazdasági vezetésének nincs joga kényszerhelyzetbe hozni az orvost és az orvosi etika megsértésére rákényszeríteni. Természetesen a legolcsóbb gyógymód a kézrátételes gyógyítás lenne, de ezt egyelőre még nem oktatják az egyetemen. Természetesen a kompromisszumok területén nem szabad olyan szintig eljutni, hogy lázcsillapító helyett vizesruházzuk a beteget és hogy egy súlyosabb műtét előtt egy csinosabb nővérke tündérmesével ringassa álomba a beteget... - Az egyik vicclapban láttam efféle karikatúrát... - Hogy egy, talán nem túl szerencsés hasonlattal éljek - folytatja dr. Sülyi József - a kórház sokban hasonlatos egy szállodához, ahol váiják a vendégeket jelen esetben a betegeket és az intézmény hatékonysága, eredményessége - ez bizonyított tény - nincs egyenes arányban a férőhellyel, vagyis az ágyszámmal. Tegyük föl - ami természetesen képtelenség hogy egyetlen beteg se jön, de akkor is elmegy a kórház költségvetésének 80°/o-a, hiszen csak a költségvetés 20%-a felett rendelkeznek az orvosok. - Köztudott dolog, hogy az ország lakosságának nagyon rossz az egészségi állapota, ennek ellenére - egyes vélemények szerint - túl alacsony évi átlagban az egy főre eső egészségügyi ráftrdítás. - Az üres kamrának bolond a gazdaasszonya, hogy ilyen vulgárisan fejezzem ki magam. Ez a ráfordítás a nemzeti jövedelem függvénye, arányaiban nézve a fejlett nyugati országokéhoz képest nincs mit szégyenkeznünk. Azt hiszem, azt mindenkinek be kellene látni, hogy a lehetőségeken felül képtelenség költekezni. Ez ellen lehet tiltakozni, tüntetni, de ettől még a probléma nem oldódik meg. A gazdaság teherbíró képességén múlik minden. Bálint György Lajos ...természetesen nem mostaniak, hanem a boldog békeidőkből származók. Éppen százévesek. A mai boldogtalan békeidők eseményeiről talán majd a mi utókorunk ad számot. Ha lesz 2096-ban utókorunk. Lapelődeink a millenium évében nem is egy volt. Hetilapokra kell gondolni. Mi kettőből válogattunk. Az 1896-os Tolna Megyei Közlöny és a Tolnavármegye hasábjairól. Egy, még városi rangot se kapott megyeszékhelyen, mint ^^zegzárd", napilapot vétkes könnyelműség lett volna alapítani. Ahhoz, hogy az elsőként idézett hetilap, már 24. évfolyamába léphetett, a legkülönbözőbb támogatók kellettek, akiket akkoriban még nem neveztek ízes magyarsággal „szponzoroknak", így hivatalos értesítője volt a selyemtenyésztőnek, a gazdaegyesületeknek, a központi tanítóegyletnek, a községi és körjegyzők egyletének és az ipartestületnek. A „Tolnavármegye" szerényen csak „politikai és vegyes tartalmú hetilapnak" nevezte önmagát. Karácsony táján a millenium elmúlt ünnepségeire már csak visszaemlékezni volt érdemes. Néhány megyebeli úrnak ugyan még jutott egy-két királyi kitüntetés, de ezeknek már csak a kis hírek között akadt hely. A vallásos ünnep kommentálása épp oly unalmas és szenvelgő volt, mint a maiakban. Ezen a téren a nagy tollforgató, Pázmány Péter Karácsonyi szenzációké óta nem sok újat adtak. A hosszú című lap december 27-i számában, második oldalas belső vezércikkben, a különben is jó tollú, Borzsák Endre kollégánk napjainktól se idegen gondolatokat összegezett. Egyebek közt így: „Köztudomású, hogy a mai kor iránya túl reális, véghetetlenül önző, mindenütt és mindenben anyagi hasznot és érzéki gyönyört kereső." Az újságírói nagyság maradandósága felettébb kétséges. Akkoriban nagy név volt, de mert csakugyan kitűnő tollforgató, Rákosi Jenő nevét, nem az utókor, hanem annak sajtótörténészei máig ismerik. A Tolna Megyei Közlöny színvonalárajellemző, hogy a karácsonyi számba az akkori idők egyik legjelesebbjétől vett át publicisztikát. Rákosi Jenő olyan témáról elmélkedett, amelyikről ma is többet beszélünk és írunk, semmint teszünk érte: a sajtó szerepéről. Mely befolyásolja az erkölcsöket és támadás az ember és természet ellen. A szépírók a közelmúltban még kesereghettek a sajtó növekvő szerepe miatt. Ő örvendezik, hisz: „A sajtó a gondolkodást, a műveltséget foglalkoztatja, serkenti, izgatja, értesíti, felvilágosítja, formálja a modern ember szellemét, mert tájékozottá és világosabban látóvá teszi." Bár így lenne ma is! Rákosi Jenő idejében a „manipulálás" kifejezés valószínűleg még nem volt divatban. A lap dühös cikkben foglalkozik azzal, hogy a bajai Duna-parton két oldalról egymásra füstölögnek a Dunántúlról és az Alföld felől érkezett mozdonyok. A fővárosi nagykereskedőknek nem érdekük, hogy a szállítmányok legrövidebb úton jussanak exportra Karintia és Olaszország felé, hanem csak az ő közvetítésükkel. Mi sem érthetőbb, mint mindkét lapelődünk lelkesedése báró Dániel Ernő kereskedelmi miniszterért, aki „...a Baja és Báttaszék közti hídnak építését határozta el." Száz év múltán már újabb hídépítésen huzakodunk. Bíróválasztásra készültek Decsen, a jelöltek közt volt id. Zsigmond Ferenc is: „...kinek részére az özvegyasszonyok szavazatait is szedik össze.,, Ma már bajos lenne megmondani, hogy az érezhetően epés kommentár mögött mi rejlett. A decsi írnok illetménye abban az esztendőben egyébként 400 forint volt. December 21. közlekedési szenzációját ezrek élvezhették Dunaföldvárott. Az Adony-Paks közti új vonat ekkor érte el a falut. Némi visszakövetkeztetésre ad alkalmat a hír. Ma szenzáció lenne, akkor csupán néhány sor volt. A vonaton közlekedő rétegnek legfeljebb csak tört része olvasott újságot... Aziránt biztos jobban érdeklődtek, hogy minden ellentétes híreszteléssel szemben igenis tisztességesen fűtik a szekszárdi pénzügyigazgatóság szobáit. Az iskolák karácsonyi szünete január 11-ig tartott. A Tolnavármegye VI. évfolyama 52. számában dr. Leopold Kornél legfőbb baja az volt, hogy a parlamentben Pichler Győző támadta a központi megyei választmányt. A nagyon éleshangú válaszoló, Perczel Dezső belügyminiszter se lehetett mentes az elfogultságtól, lévén megyénkbeli nagybirtokos. Apróságok a hírek közül: Négy 48-as öreg honvéd nyugdíját 36 forintban állapították meg fejenként. Egy liter asztali bor ára 55 krajcár volt, 7 deci szekszárdi vörösé 65 krajcár. Egy kiló süvegcukor 44 krajcár. A kockacukor ötkilós kiszerelésben kilónként 48 krajcár. Kétszázan indultak Fiúmén és Genován keresztül Brazíliába. Bűnügy: sikkasztásért feljelentették Hany Gábor apátplébánost. Jobban részletezett bűnügy: Gyönkön hat sertés pusztult el, ugyanis a szomszéd nem átalt 1 forintot adni hatásos, kenyérgolyóbisokba gyúrható gyufaoldatért. Ezzel szemben állt, hogy Szekszárdon viszont megszűnt a sertésvész, szabadon lehetett jószágot felhajtani. (Ordas)