Szekszárdi Vasárnap 1996 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1996-12-08 / 23. szám

16 1996. DECEMBER 8. , SZEKSZÁRDI VASARNAP € Mármint Szekszárdnak. Sokak szerint ezt a büszke címet Cseh Gábor - aki 30 éve nagy-nagy szeretettel és lelkesedéssel festi a város különböző jellegzetes részeit - kitartó művészi munkájával már kiérdemelte. A november 25-i jubileumi tárlatán jelent volt a Honvédelmi Minisztérium Stefánia Galériájának vezetője, és '97 márciusában ők is kiállítják ezeket a képeket. A megnyitón a művelődési ház márványterét zsúfolásig megtöltötték az érdeklődők, az egyik - több látogató fíile hallatára - eléggé sommás ítéletet alkotott a képekről. - Művész úr, nem zavarja önt, ha valaki az alkotásait nem tartja eléggé művészinek, modernnek? Egy úr - állítólag szintén festő - egyenesen giccsekké degradálta őket. Cseh Gábor, mielőtt válaszolt volna, legnagyobb meglepetésemre mosolygott. - Nos, én nem azoknak az embereknek festek, akiknek a realista stílusú, az úgynevezett Vásárhelyi iskola hagyományain alapuló festészet már giccsnek számít. Egyébként az eddigi száz önálló kiállításom tapasztalatai, visszajelzései nem az ilyen véleményeket igazolják vissza vagy erősítik meg bennem, és én hajlamosabb vagyok a többség véleményéhez igazodni. Egy művésznek állandó kölcsönhatásban kell állnia a körülötte élő emberekkel. Ezenkívül régi igazság az, hogy a művészek és a sertések nagyon hasonlatosak: az alkotókat is általában haláluk után szokták igazán értékelni. Lehet, hogy sokaknak nem fog tetszeni, amit most mondok, de én úgy tartom, hogy egy művészettörténész véleménye is - legyen ármilyen képzett is az illető - csak egy vélemény a ok közül. Van-e a városnak festője? Valakinek ne azért tetsszen egy mű, mert valaki azt állította róla, hogy zseniális alkotás. Ilyen elv alapján manapság már a fogkrémek és a mosóporok világában is képtelenség eligazodni. De a képek ára sem lehet vezérlő szempont. Találkoztam valakivel, aki azt mondta, azért nem vásárol tőlem képeket, mert túl olcsóak. Egy másdik illető szívesen vásárolt volna, de nem engdhette meg magának. Ilyen bonyolult a helyzet, ennek ellenére nincs okom panaszra, képeimet szeretik és veszik... - Nem szokott alkotói válságba kerülni, soha sem kell várnia az ihletre? - Ugyan már! Szerintem az ihletet a lusták saját mentségükre találták ki, és ha valaki valamilyen oknál fogva nem akar dolgozni, akkor rögtön a művészet válságáról kezd el papolni. Pedig tudhatná már mindenki, hogy amióta világ a világ a művészet soha sem volt válságban, csak az emberek, a politika, a gazdaság, de ez egészen más tészta... - Miből merít hitet és erőt alkotói munkájához? - Az emberek szeretetéből, ami abból is lemérhető, hogy már eddig is hányan jöttek el megnézni a festményeimet, amint látja, folyamatosan jönnek, és a vendégkönyv beírásaiból... Nekem még soha sem kellett sértődötten kivinni a vendégkönyvet a kiállítóteremből, amint annak a festőművésznek, akinek azt írták bele: „Kedves művész úr! A festék, a higító, a vászon és a keret nagykereskedelmi ára nem indokolja a festmény magas árát", vagy hogy: „Művész úr! Ha továbbra is így fejlődik, akkor jövőre kifestheti a fürdőszobámat". - További tervek, álmok, elképzelések? - Nekem életformám a rajzolás, a festés, ezenkívül vándorkiállítások keretében szeretnék rajzaimmal, akvarelljeimmel eljutni apró, eldugott településekre is, és hát szeretnék foglalkozni tehetséges fiatalokkal is, ehhez viszont megfelelő műterem kellene, remélem, hamarosan ez a problémám is megoldódik... Bálint György Lajos Két orgonaest Karsten Gyildendorf dán orgonaművész az elmúlt hetekben a magyar orgonaművészek részére Buxtehude-kurzust tartott. Ebből az alkalomból több magyar városban, így Szekszárdon is adott koncertet. Műsorán 3 Dietrich Buxtehude-darabot játszott (d-mol toccata, egy korálelőjáték, d-moll passacaglia) és ez volt az est kiemelkedő eseménye. Nem véletlen, hogy 1705-ben Bach gyalog tette meg a 450 kilométeres utat Arnstadtól Lübeckig, hogy meghallgassa az óriási hírnévnek örvendő Buxtehude híres orgonajátékát. Buxtehude ma is hat merész harmóniával, ötletgazdagságával. Előadónk további műsorválasztása nem volt szerencsés. Zömmel kismesterek közhelyektől hemzsegő, minden eredetiséget nélkülöző rövid darabjaiból játszott szürke regisztrációkkal, tanárosan, minden emóció nélkül. Nem csoda, hogy enyhén szólva unalom lepte el a nézőtéren ülőket. Virág András november 20-i orgonaestjén mintha kicserélték volna a Művészetek Háza orgonáját. Csupa élet, fény, ragyogás és emelkedett, ünnepi hangulat töltötte be a nézőteret. A Cziffra-díjas fiatal művész Liszt műveiből állította össze műsorát. (Előadónk épp ez évben CD-lemezre játszotta Liszt összes orgonaművét, amely az összkiadásban hat kötetből áll.) Szekszárdi műsorán természetesen a két ismert és gyakran játszott mű: a B-A-C-H prelúdium és fúga és a Weinen Klagen variációk előadása aratott elsősorban nagy sikert. A többi darab, ami az est folyamán megszólalt: az Angelus, a Choral, az Excelsior szűnt nélkül, sorban egymás után hangzott el. Maga az előadóművész vallja: ezek Liszt igen ritkán játszott kevéssé ismert alkotásai közé tartoznak, pedig a Mester legbensőbb gondolatait hordozzák és az élet és halál örökös kérdéseit vetik fel. Kár, hogy a koncerten nem volt műsorismertető, ráadásul az előadó nem a meghirdetett sorrendben játszotta e nagyon ritkán hallható műveket. Előadóművészünk nem a legjobb példát mutatta az ismretlen művek megismertetésének és megszerettetésének. A hallgatótól nem várható el, hogy felkészülve szakkönyveket olvasva és lemezeket hallgatva jelenjen meg a hangversenyen. Hűsek Rezső LÁNYI PÉTER zongoraestje Örvendetesen nagyszámú hallgatóságot vonzott a jubiláló művész. Hívei ezúttal sem csalódtak benne. Reprezentatív, hálásan virtuóz műsorát felkészülten, a tőle megszokott kulturált, szép puha hangon játszotta és ami ritka jelenség, sajátos személyiségét is érvényre tudta juttatni. Szinte maradéktalan élvezetet nyújtott Chopin 4 impromtujának előadásával. Az elsőben, az Asz-dúr darabban sodró erejű, heves iramával nyűgözött le. A másodikban, a Fisz-dúrban a hangulat bőségével tündökölt. A harmadik (amit a zeneköltő Eszterházy grófnőnek ajánlott) olyan volt, mint egy önkívületben elrebegett szerelmi vallomás. Végül a negyedik, a közismert ciszmoll álomszerű lassú középrésze tűnt csak kissé elsietettnek. A sorozat minden darabja azonban biztos technikával, gördülékeny virtuozitással és temperamentummal szólalt meg. Ugyanilyen magas szinvonalat képviselt Chopin 3 keringője. Az örömittasan felfelé viharzó futamaival a báltermek vidámságát éreztette az Asz-dúr keringőben. A fájdalmasan szép a-moll darabban úgy tűnt: talán búcsúzó szerelmesek táncolnak itt utoljára. Végül a gyors, szeszélyes ritmusú F-dúr valcerben egy vidám bohóc nem kevés mókával ugrándozott ellenállhatatlan lendülettel. Chopin: Andantespianató és nagypolonéze kétarcú mű. A bevezető lassú zenében az előadó rátalált a gyengéd lírára és varázslatos hangzására. A polinézt a technikai nehézségek akadályain könnyedén átszökellő kivitelezésben tolmácsolta. Túl gyors tempóvétele azonban a ritmus feszes tartását csorbította. A három Debussy-mü előadásával arról adott számot, hogy Chopin mellett a francia impresszionista költő iránt is kivételes affinitással bír. „A elsüllyedt katedrális "misztikusszépsége, az„Ondon" és az „Aranyhalak" játékossága, érzékeny varázslatos hangzása és a zenei kifejezőkészség szempontjából egyaránt felsőfokon értékelhető teljesítményt nyújtott. Mindez az előadó elemezhetetlen egyéniségével teljes értékű élményt adott és szerzett emlékezetes szép estét. - HR Vásárlatolgatás „Eddig megjelent köteteim mind komolyabb gondolataival egy olyan ember rajzolódhatott ki személyemről, aki mély és komoly versekkel, írásokkal éli ki ebbéli világát és nem ad teret könnyed, bohókás, esetleg humoros hangvételű énjének. Nos, ez a kötet mintegy cáfolandó az előbb Jeírtakat." így vall önmagáról, illetve legújabb - immár hatodik - verseskötetéről Darvas Ferenc. A Vásárlatolgató címet viselő könyv a napokban hagyta el a Szekszárdi Nyomdát, az illusztrációkat Adoijáni Endre, Baky Péter és Reisz Tamás készítette. Lapunk a Kalapács ének című, némileg szűrrealista, „morgensternes" verset ajánlja az olvasók figyelmébe. Kalapács ének Állványon álmodik a kalapács azt, hogy vígan csattog szegeken nem tudja elkapni az ács száll hegyeken, völgyeken Már-már azt hiszi ő madár úgy csattog, mint csalogány miért ne tehetné, ha már egész délelőtt únta magát