Szekszárdi Vasárnap 1996 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1996-02-11 / 3. szám

37 1996. FEBRUÁR 25. , SZEKSZÁRDI VASARNAP Aznap frissen esett hó fagyott az utakra. Aki tehette nem ült autóba, szélgetőtársam és kollégája nem tehette: várta őket a közönség. Kocs Kati és Koncz Tibor három óra alatt araszolt le Budapestről a szekszárdi Gemenc Szálló éttermében tartott Vállalkozók és kereskedők bábjára. Megszokhatták az izgalmakat, mert mint mindig, a zene és a hang tökéletes volt. - Nyugodtan kérdezz, ne zavaijon, ha közben öltözködöm. Tudod a Tibor családja aggódik az út miatt, ő is szeretne minél előbb hazaérni hozzájuk. - Kati! Százötven kilométert vezettél a síkos úton, biztosan feszült voltál, mégis fergeteges műsort adtatok. Hogy csináljátok? - Persze nekem sem mindegy milyen körülmények között érkezem a fellépésem színhelyére, de ha már színpadon vagyok, akkor csak az előadás és a közönség érdekel. Ráadásul itt látszott, hogy szórakozni, kikapcsolódni szeretnének. Ez engem is feldobott. Nem mindegy, hogy milyen a vendégek hangulata, most igazán remek volt. fe - Orvosírnoknak lenni könnyebb volt? - Nem is tudom. Az biztos, szerettem azt a munkát, mert a rendelőben is emberek között lehettem. De 18-20 éves fejjel mit tud az ember a betegségekről? Azt sem tudtam akkor még, mi a fájdalom. Most már tudom milyen fontos a jó szó. A kedvesség is gyógyít. Látod, milyen érdekes. Ott is, ezen a pályán is az emberek szolgálatára kell lenni. Csak az énekesek még inkább a lelket, a kedélyt gyógyítják. Elárulom, mindig is érdekelt a pszichológia, mostanában dr. Buda Béla könyveit, szakkönyveit bújom, utóbbiakat néha szótár segítségével olvasom. - Nagyon sok dalod szövegét te írtad. Mi befolyásolja a témaválasztást? - A kor, amelyben élünk. Az örömök és sajnos a katasztrófák is. A Vangelis-kompozíció magyar szövege úgy született, hogy épp a híradót néztem. Háború, nyomor, Ebola-vírus, másról sem volt szó. Rettentően megrázott, úgy éreztem, erről írnom kell. A zene is elég felkavaró: remélem sikerült valamit visszaadnom az érzéseimből. Egyébként a ló túlsó oldalára sem szabad esnünk. Mi elsősorban szórakoztatni vagyunk hivatottak. Nem lehet csak szomorú gondolatokat közvetíteni. Egyetértek Horváth Charlieval, akinek nagyon szeretem a dalait, aki azt írta könyvében: „A pódium nem szószék!" A kettőt nem szabad összekeverni. - Újra ezt a pályát választanád? - Csodálatos élményeket adott nekem az éneklés! Sok országot, embert ismertem általa. Rettentően élveztem és most is nagyon szeretek énekelni. Viszont egyvalamit nem adott meg a Sors: nincs saját gyerekem. - Az nem lehet, hogy a sors tudta, hogy nem lesz saját gyereked és ezért megajándékozott más örömökkel? - Erre így még nem is gondoltam. De azért kicseleztem a sorsot. Kovács Kati keresztlányom és három unokaöcsém a szünidőket általában nálam töltötték. Imádom őket. A kollégáim úgy ismertek mindig, hogy az egyik kezemben ruhakosár van, a másikban vagy a hátomon valamelyik gyerek. A Koncz Tibi hétéves Zsófi lányával is nagyon jól elvagyok. A próbákra is eljön, egy cseppet sem zavar, ha ott ugrál körülöttem. Nemrég kérdeztem meg a kis Katitól, aki időközben szépen felnőtt, hogy mit szeretett annyira, amikor nálam volt. Azt mondta: a szabadságot és a következetességet, hogy mindig megbízhat bennem. Hát, tiltani soha nem tiltottam semmit, mindig kértem. Szóval nagyon ölülök, hogy mindig voltak, vannak gyerekeim. V. Ganszler Beáta Ne mérgelődjünk, síeljünk! Valódi kemény tél az idei, mérgelődtünk is már eleget a fagyott, csúszós utak miatt (nem mintha ettől kevesebb hó esne). Panaszkodni persze lehet, bár tudjuk, hogy haszna nemigen van, legalábbis annyi biztos nincs, mint egy vidám, egészséges sítúrának. A Garay János Gimnázium diákjai immár tizenegyedik éve utaznak telente néhány napra a hegyekbe. Állandó szervezője, és a tanulók mellett résztvevője ennek az utaknak a gimnázium igazgatója, Lemle Béláné, aki köztudottan igazi sportbarát. - Valóban már tizenegy év telt el az első gimnáziumi sítúra óta - mondja az igazgatónő. - Az utóbbi időben inkább Ausztriába utazunk a gyerekekkel. Ennek rengeteg előnye van, az osztrák sípályák nagyon szépek, rendezettek, karbantartottak, a felvonók, liftek előtt nem kell sorban állni, és igazi hangulatos melegedőkben pihenheti ki magát az ember. Mindez nem is kerül túl sokba, ugyanis bevált gyakorlat, hogy a szállást nem Ausztriában, hanem Magyarországon, a határ közelében oldjuk még. Az idén Semmering csodás lankáin élvezhettük a síelés örömeit - Fontosnak taitja, hogy ez a sportolási lehetőség minden évben biztosítva legyen a diákok számára? - Igen, feltétlenül. Az egészséges élethez hozzátartozik a rendszeres mozgás is. Én nagyon szeretem a síelést, rendkívül megnyugtatóan hat az idegrendszerre és tökéletes kikapcsolódást nyújt, hiszen az egész napot csodálatos környezetben, friss levegőn tölthetjük. - Mikor ismerkedett meg ezzel a sporttal? - Nagyon kedves gyermekkori emlékeim fűződnek a mórágyi dombokon eltöltött vidám napokhoz, mikor még az egyszerű fa síléceken csúszkáltunk a testvéremmel és a barátainkkal. A síelést 38 éves koromban kezdtem el tanulni. Számomra nagy öröm az is, hogy minden évben sikerül egy kicsit csiszolni a technikámon. gy Új igazgató a Gyermekek Házában - Igazgató úr! Pár hete foglalta el új állását és állomáshelyét. Mik az első benyomásai? - Bar valóban nem rég lakom és dolgozom itt, ám e rövid idő alatt szerzett tapasztalataim alapján mondhatom, kedves, segítőkész és jókedvű emberek lakják Szekszárdot, akik nagyon szeretik a városukat. Ezt nemcsak az utcán tapasztalom, hanem az eddig megismert vezetőknél, munkatársaimnál, leendő partnereimnél is. Úgy gondolom jól fogunk együtt dolgozni, hisz hamar megtaláltuk a közös hangot. Kollegáimban remek embereket és kitűnő szakembereket ismertem meg. - Ön nem a szomszédból pályáBatár Zsolt, Veszprémbői zott e 71 tisztségre. | f Mi hozta I /^ÉhÉjGSkWSÜl szűkebb iHK'^P^^ JH pátriánk-Csalá- P^HF'mH^^J^i dómban l

^S

J^Mfr. MtM rövid idő jjjjjpjyflflj tragédia történt, közeli hozzátartozóimat vesztettem el. Veszprémben minden és mindenki rájuk emlékeztetett. Amikor megláttam a pályázat kiírását, úgy döntöttem, megpróbálom elnyerni az igazgatói állást. Örülök, hogy eljöhettem és itt megtalálhatom a helyem, nyugalmam és alkotó munkát is végezhetek. Ez utóbbihoz az alapot a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett történelem-népművelés szakos diplomám és a közművelődés területén eltöltött több évtizedes vezetői gyakorlatom adja. A gyerekekkel is szoros kapcsolatban voltam, hisz óraadóként tanítottam is. No meg két fiam is van. A fiatalabb, Levente különösen örül, hogy Tolna megyébe költözöm, hisz „ide" Kapospulára udvarol. Egyébként a veszprémi egyetem angol szakára jár; Zsolt szintén egyetemista, Miskolcon hallgat szociológiát. - Az idő rövidsége miatt talán nincs még részletes programterve, de úgy vélem, már a pályázat megírásakor átgondolta, mit szeretne megvalósítani. - Valóban vannak terveim, ötleteim, egy részüket már tervezetbe is foglaltam. Mielőtt megírtam a pályázatot, ideutaztam, elbeszélgettem az itt dolgozókkal, ismerkedtem az intézménnyel. Úgy láttam, látom, hogy a Gyermekek Háza alapvető feladatát a gyermekek általános műveltségének bővítését szép eredménnyel oldotta meg. Az is öröm, hogy a ház működésére biztosítják a pénzt. Ez a torta alapja. A „habot" nekünk kell rátennünk. Remélem, hogy ehhez az én ötleteim is hozzájárulrtak. A jól bevált programokon nem szeretnék változtatni, csak új színeket hozni a palettára. Ennek érdekében szeretném felvenni a kapcsolatot a többi kulturális intézmény munkatársaival. Néhány vezetővel találkoztam már, s ezután is keresem az alkalmakat. A sajtóval is szorosabb kontaktust szeretnék. _ ^ ^ _ \