Szekszárdi Vasárnap 1996 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1996-10-13 / 19. szám

SZEKSZÁRDI 1996. OKTÓBER 13. VASÁRNAP 13 Sportreferensek, ha találkoznak Helyi sportkoncepciók a láthatáron Szokásos évi tanácskozásainak egyikét a hét elején Szekszárdon tartotta a megyei jogú városok önkormányzati referenseinek tanácskozó testülete, amelyre ezúttal több mint húsz kisebbnagyobb város küldte el képviselőjét. Az esemény apropóján Hamvas Ferencnével, a Szekszárdi Polgármesteri Hivatal területgazdájával beszélgettünk. - Ahogy látom a két nap forgatókönyvét, megpróbálkoztak csaknem a lehetetlennel: a sport teljes vertikumában megpróbáltak valamiféle fogódzót keresni. - Igen, az állami feladat aspektusából megvizsgáltuk a sport egészét a szabadidősporttól kezdve az utánpótlás-nevelésen át, a versenysporton keresztül egészen a fogyatékosok sportjáig, érintve a jtógytestnevelést is. Nem komplexitásából tárgyaltuk, mert úgy egyszerűen CTnészthetetlen, hanem államigazgatási önkormányzati aspektusból tárgyaltuk. De a kétnapos tanácskozás során az volt a legfontosabb, hogy a nem régen elfogadott sporttörvényt próbáltuk értelmezni. Mégpedig a már régebben elfogadott önkormányzati és oktatási törvény vonzásában. Ezt követően a megyei jogú városok referenseinek választmánya kidolgoz majd egy általános elviekben állásfoglaló anyagot, ami után minden város a helyi sportsajátosságoknak megfelelően elkészít majd egy középtávú sportkoncepciót, amit a kévpiselő-testület elé visz. - A polgármesteri hivatalokban, az önkormányzati testületekben a sporttörvény elfogadása után mennyire kap nagyobb szerepet a sport? - Meggyőződésem, hogy adva a lehetőség, hogy komolyabban foglalkozzanak a területtel. Adott például a lehetőség arra is, hogy a jövőben ne csak egy, a művelődési bizottság mellett létező úgynevezett sportteam legyen, hanem önálló sportbizottság legyen. - Amely például kidolgozhatná - természetesen a realitások, szekszárdi specifikumok figyelembevételével a helyi rövid-, illetve középtávú sportkoncepciót és nem csak a sportteam öt embere gyürkőzne ezzel, hanem a sport minden területéről érkezők dolgoznának ezen. - Fussuk át gyorsan az egyes tárgyalt területeket! Létesítményeket címszó alatt miről tárgyaltak? - Arról, hogy ott, ahol önkormányzati tulajdonban van a szabadtéri és a fedett létesítmény ott el kell érni, hogy ne alakuljanak ki olyan aránytalanságok, hogy csak teszem azt harminc százalékban a sportolóké, hetvenben pedig egyéb bevételnövelő tevékenységet folytatna, ez káros. Ezt valahogy szabályozva normális mederbe kéne terelni. Mert a sportlétesítmény azért van, hogy kiszolgálja a lakosságot. - Szabadidősport? - Az elhangzott vélemények, ajánlások kapcsolódtak az előbb említett témakörhöz, mert a létesítményhelyzet ebben a témában alapvető. A régi közhely jött elő: biztosítani az egészséges életmódot előtérbe helyezőknek azt, hogy a városi sportcsarnokokba, uszodákba bejussanak. De nemcsak évi egy-két alkalommal az úgynevezett kampányszerű rendezvényeken, mint például a Challenge Day, hanem valamiféle rendszerességgel. - A versenysporttal kapcsolatosan milyen magvas gondolatok kerülhetnek önkormányzati aspektusból abba a készülendő alapdokumentumba? - Az, hogy mit értünk ezalatt. Ezt nem árt még egyszer átlátni, értelmezni, hiszen a támogatások évi odaítélésekor is újra lángra lobbannak a viták. Nem ártana ezt még a sporttörvénynél is konkrétabban definiálni és ebben az esetben ugyanazt értenének alatta Győrben, Szekszárdon és Kaposváron egyaránt. - Az utánpótlás-nevelés szintén nagyon komplex témakörében mi az önkormányzati vélemény? - Ebbe a témába mélyen nem mentünk bele. A többségi vélemény a szervezeti keret kérdésében az az, hogy ott, ahol erre mód és lehetőség van, ott jöjjenek létre újra a sportiskolák. De ott is, ahol erre nem adottak a tárgyi és a személyi feltételek, legyen az utánpótlásképzés, -nevelés színtere az iskola. Mindenképpen célszerű sportiskolarendszerű nevelés. Ez utóbbira lesz egy országos pályázat is, az OTSH pénzügyileg is támogatja majd azokat, akik szervezéssel, átszervezéssel át tudnak állni erre. Mert ez garantálná például azt, ha egy beiskolázott gyerek megreked a sportági fejlődésben, ebben az esetben nem viszik el automatikusan, hanem mindjárt átirányítják egy másik sportágba. - A diáksportban mi az ajánlás? - Ebben nagyon is közös nevezőn voltunk. Meggyőződésünk, hogy itt újra kell gondolni sok mindent. Mindenekelőtt a diákolimpia versenyrendszerét. Mert a jelenlegi helyzetben jobbára az élsport által már megérintett gyereknek ad újabb sportolási lehetőséget, nem azok jutnak főszerephez, akiknek ezt kitalálták. Véleményünk szerint, ha a versenyrendszert átdolgoznák, megszűnne ez az eredményhajhász szemlélet, akkor nagyot változhatna a helyzet. - A mozgássérültek és fogyatékosok sportja témakörében a házigazdának nem kellett meghúzódva hallgatnia. - Nem, mert nálunk már elindult valami, Tőrök Marika már régebbóta csinálja S amikor kilátogattunk a sportcsarnokba, akkor is éppen mozgássérültek pingpongoztak. De itt is az a jövő útja, hogy egyesületbe tömörülnek az érintettek, ezáltal jogaik, lehetőségeik megnőnek. Szekszárdon hamarosan létre is jön a klubjuk. - A finanszírozás mindig sokakat érdeklő és nagy vitákat kiváltó témaköréről is szóljunk! - Egyes városok már elérték, hogy a városi költségvetés egy vagy két százalékát a sportra kell fordítani. Nos, ha elkészülnek azok a bizonyos középtávú sportkoncepciók országszerte, akkor erre hangsúlyt kell fektetni, így a sport állami vonatkozású pénzügyi alapjai stabilabbak lennének. - Szekszárdon még ez nincs így, de azért az kiszámolható, hogy a működésre, létesítményhelyzetre adott forintok milyen részarányt képviselnek az összköltségvetésben. - Nincs egészen pontosan adatom, de azt tudom: így is egy százalék fölött vagyunk. - Érdemes lobbyzni a két százalékért? - Mindenképpen. Ennek első mozzanata lehet az, hogy mindez belekerül a majdan elkészülő városi sportkoncepcióba. Nemcsak a Dankó-kupáért „Ferkó" aranygyűrűje a missziós szerepért Hír: aranygyűrűvel tüntette ki az Országos Kisebbségi Roma Önkormányzat a szekszárdi vállalkozó Kovács Ferencet. Az információ meglehetősen szűkre szabott volt, így célszerű volt a kitüntetettnél kopogtatni. Akit Zrínyi utcai lakásában nem könnyű utolérni, hiszen bontási vállalkozóként jáija az országot, többnyire csak két-három nap elteltével ugrik haza. - Úgy tudjuk, hogy a cigányság sportoltatásában, összefogásában tanúsított munkája, szerepe miatt kapta ezt a végül is országos elismerést. - Nem kimondottan, de ez is benne van. Azzal, hogy létrehoztuk a Tolna megyei cigányválogatottat a fociban, amely egy-egy évben többször is mérkőzik. Évekkel ezelőtt nem kis pénzt áldozva saját zsebből megszerveztem az országos visszhangot kiváltó karácsony előtti Dankó-kupát. Ennek keretében a mi roma csapatunkban pályára lépett válogatott futballisták egész sora. Elég, ha csak Petry Zsoltot, Mészáros Ferencet, Márton Gábort, Bücs Zsoltot említem. - Ha nem ezért az önmagában véve sem kis dolgokért kapta azt a bizonyos gyűrűt, akkor mégis miért? - Mert Szekszárdon a cigányság és magyarság együttélése országos viszonylatban példaértékűnek tekinthető, amiben nekem, elsősorban a saját példámon keresztül van szerepem. Itt nincs egymásra mutogatás, különcködés, hanem baráti viszonyok is kialakultak. Nemcsak a sportban, hanem más területen is. Nálam például jelenleg szinte kivétel nélkül magyarok dolgoznak. Ennyi a titok nyitja. - Valahol a Dankó-kupa is demonstrálja ezt a helyzetet, amikor a romák és a magyarok nagy számban összejönnek. Bár ezeken az eseményeken kisebb atrocitások előfordultak. - Valóban, de ezek mögött sosem a fajgyűlölet húzódott meg, hanem a fanatikus szurkolás. A romák azt akarták, hogy csak az általam szervezett csapat, a Dankó nyeljen, s az elfogultság miatt szidták a bírót, vagy a körülményeket. A másik tábor pedig azért szurkolt ellenem, mert ugye öszszevásároltam egy menőkből álló csapatot persze, hogy a helyiekből álló kicsiknek szurkoltak, én sosem csodálkoztam ezen. - Tavaly viszont nem volt Dankó-kupa, végleg abbamarad? - Egyszerűen nem tehettem meg akkor, hogy csakúgy többszázezer forintot kifizessek a rendezésért a saját csapatomért, de emiatt van hiányérzetem, így úgy alakul, hogy újra megrendezzük, majd meglátjuk, hogy mire, kire, mennyire futja. Szabó Kovács János a sportban lehetetlent nem ismerő szekszárdi úriember nemrégiben úgy érezte, hogy közeledve az ötödik x-hez valami még hiányzik sportosan tarkított életéből. Megcsinálta ő oda-vissza az olimpiai ötpróbát, részt vett az aranyjelvényesek az olimpiára, hőskorszakbeli nekibuzdulásokon, a bringa melletti hagyományos elkötelezettsége nem jelentett akadályt, hogy a triatlonőrületben is részt vegyen. Valami mégis hiányzott életéből: a maratonfutás állítólag máshoz nehezen hasonlítható élménye. Át akarta élni azt amit már több ezren a megszállottak közül. Ami valljuk meg egy Szabó Kovács Jánoshoz, még ha már nem is olyan hőfokon izzik, mint az elmúlt évtizedben, többnyire szervezési és reklámfeladatok okán kapcsolódik manapság a sporthoz. Bár a megszállottsága szunnyadó parázs, nem aludt ki. Németh Gyula instrukcióinak figyelembevételével elkezdett edzegetni, harminc kilométert futott is - nemegyszer - ha úgy tetszik egyszuszra. így már a várakozás és vágyakozás bizsergető érzésével állhatott neki az elmúlt hét végi fővárosi Kaiser-maratoninak. Végül is simán ment az ókori görög katona által létrejött cirka 42 km-es és pár száz méteres táv. Harmincnyolc kilométernél általános testi kínok gyötörték, de túl került a holtponton, s az utolsó kilométereket újra könnyedén abszolválta. Bőven belefért a négy órába. t