Szekszárdi Vasárnap 1996 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1996-04-07 / 7. szám

4 , szekszárdi VASARNAP 1996. ÁPRILIS 21. Elsüllyedt hajók nyomában Dél-Afrikában Dr. Gaál Attila a Jóreménység fokánál Hányan álmodoztunk gyermekkorunkban arról, hogy madárként repülünk az égen, halként ficákolunk a tengerben és komoly utazóként új, érdekes tájakat fedezünk fel? És hányunk ujja botorkál a térképen: egyszer biztosan eljutunk Amerikába, Ausztráliába, Afrikába. Vagy, ha nem, hát a nagyiékat előbb-utóbb meglátogatjuk a szomszéd faluban. Dr. Gaál Attila, a Wosinskv Mór Múzeum igazgatója, búvár-régész repült, úszott, utazott és felfedezte magának Dél-Afrika legdélibb csücskét. No, és kalandozás után már a szomszéd faluban is járt. - Azt mondtam, ha már visszajöttem, akkor hiszem el, hogy kint voltam Dél-Afrikában. De most még hihetetlenebb, hogy tíz csodálatos napot töltöttem a Jóreménység fokánál. - néz ki álmodozva az ablakon az igazgató úr. Negyven évvel ezelőtt megígértem az édesanyámnak, hogy eljutok Amerikába, Ausztráliába és Afrikába. Na, ez utóbbit már kipipálhatom. - A híradásokból tudjuk, hogy nem a „Kivisszük Tours"-szal utazott. - De nem ám! Egy nap megkeresett néhány úriember és megkérdezte, lenne-e kedvem egy külföldi, vízalatti hajófeltáráshoz. Mit mondjak, volt. De már kaptam néhány kecsegtetőnek tűnő ajánlatot, amiből nem lett semmi, ezért elég szkeptikus voltam. Pár hét múlva kiderült, komoly a dolog. Most már részletesen elmondták, miért áll össze ez a többek között ékszerszakértőből, számítógépes és búvárszakemberből, restaurátorból álló csapat. Az Octopus Régészeti Kutató Egyesületet hajóroncsok felkutatására és az azokban fellelhető, régészeti leletek felszínére hozatalára alapították. Már csak egy olyan régészre volt szükségük, aki mint ők búvárkodik is. Kis kutatás után jutottak el hozzám. Dr. Gaál Attila (jobbról a második) a Jóreménység fokát jelző táblánál - És ekkor következett a nagy kaland! - Az első pillanatoktól élmény volt minden perc. Budapestről egy 70-80 személyes kis „lélekvesztőn" repültünk Zürichbe, ahonnan a Swissair hatalmas Boeing-ja repített bennünket Johannesburgba. Még a repülőn elmondták, hogy a közbiztonság Cape Town-ban nem annyira jó, mint amennyire szeretnék, ezért sötétedés után ne menjünk ki az utcákra, még autóval sem, pláne egyedül ne. Azért mégis meglepődtünk, amikor barátunk, Wertz úr egy hatlövetűvel a hóna alatt fogadott bennünket. A repülőtértől a szálláshelyünkig fantasztikus volt az út. Egyrészt, mert bádogviskóban és rettenetes nyomorban élő embereket láttunk, másrészt, mert a természet szépsége mindannyiunkat lenyűgözött, harmadrészt pedig a jobboldali kormányzás és az ezzel járó összes közlekedési szabály új volt. A városba érve a több száz gyönyörű villa kápráztatott el bennünket. - Gondolom bebolyongták a környéket - Minden szabadidőnket kirándulással töltöttük. Sámuel Town-ban úgy totyognak az utakon a pingvinek, mint nálunk kóborolnak a kutyák. Majmok ugráltak a kisbuszunk tetején. Amilyen bájosak messziről, olyan veszélyesek közelről, ugyanis harapnak. Minden szabadon hagyott tárgyat széthordták, még a nyitva hagyott autókba is bemerészkedtek. Még soha nem láttam mormotákat, most csapatostul fényképezhettem le őket. Dél-Afrika flórája is rettentő gazdag. Csodálatosnál csodálatosabb pálmafákba és egy csomó ismeretlen növényben gyönyörködhettünk. Kintlétünk alatt a tenger gyümölcseit élvezhettük, nagyon ízlettek a languszták, rákok, lepényhalak, a polipfalatkák. Persze a legnagyobb élmény mégis a búvárkodás volt. - Tartogatott a két óceán meglepetéseket? - Nem is egyet. Már maga az a tény is, hogy az előbb még meleg, de nyugtalanabb indiai, majd szinte „két karcsapással" arrébb a hűvösebb Atlanti-óceánban lubickolhattunk, nagy élmény volt. Arra sem készültünk fel, hogy az édesvízben szokásos 10-12 kiló ólomnál többet kell magunkra venni, hogy a sós vízben egyáltalán le tudjunk merülni. Feledhetetlen volt az is, hogy ahogy a nagykönyvben meg van írva, delfincsapatok kísérték kis hajónkat. Az már nem volt annyira kellemes, hogy a cápák láttunkra nem bújtak fedezékbe, állandóan tartani kellett a jelenlétüktől. Az egyik kollegám, ha nem is velük, de a tőlük való félelemmel megismerkedhetett. Tudni kell, hogy 10-15 méter mélyen csak a nagy kékséget látja az ember és pillanatok alatt elveszti a térérzékét, ezért mindig párosával merültünk és testközelben maradtunk. De ő a vízalatti filmezés közben elbámészkodott és elvesztette a társát. Nem volt más választása, fel kellett jönnie. A hajónktól jó száz méterre bukkant fel és hiába integetett merülésvezetőnk nem volt hajlandó hozzá hajózni, mert ezzel a másik búvár életét kockáztatta volna. Nem volt mese, kollegánknak kellett a hajóhoz úszni. Az esetet alaposan kitárgyaltuk, természetesen Wertz úrnak volt igaza. A merülésvezető szinte katonai parancsnok, amit ő mond, az szent, hisz ő felel értünk. Ráadásul közülünk csak neki volt helyismerete. így a tanácsait, utasításait a legkomolyabban kellett venni. De azért volt egy vicces útmutatása is: „Hogyan menekülhetsz meg, ha jön a cápa? Légy gyorsabb, mint a társad!" Hát nem nagyon rötyögtünk rajta. - Találtak roncsokat a Tábla-öbölben? - Találtunk, de most nem a feltárás volt a célunk. Ez a tíz nap arra volt jó, hogy megismeijük a kutatási területet, megtanuljuk a sósvízi merülési technikát, a tíz méternél i lyebben fekvő roncsok megköze si módját és nem utolsósorban, hogy még jobban megismeijük egymást, igazi csapattá fonjunk össze. - Mikor kerül sor a feltáró munkára? - A csapat egy része még az idén visszamegy az engedélyeket elintézni és szárazföldi kutatásokat is végez. A könyvtárakban, levéltárakban megtalálhatók a hajók adatai: a 342 vízi jármű hol, mikor süllyed el, milyen rakományt vitt. Nem lehet csak úgy vaktában keresgélni a víz alatt. Merülésre alkalmas idő pedig valószínűleg csak jövő április-májusban lesz. Akkor a legnyugodtabb az óceán. - Mint búvár-régész és a szekszárdi múzeum igazgatója vesz részt az akcióban. Lesz valami haszna szűkebb pátriánknak is a feltárásokból? - A szándéknyilatkozatok szerint igen. A johannesburgi korm^fc hosszú tilalom után először az O^P pus Egyesületnek engedélyezte a több száz elsüllyedt hajó felkutatását. Ennek fejében minden felszínre hozott lelet fele őt illeti meg. A magyarokat illető rész ősbemutatója először itt Szekszárdon lesz. Hoszszabb távon pedig egy állandó tengeri kiállítást szeretnénk nyitni a megyében. - Azért valami kincset már most is hozott haza, nem? - Hát, ha gyémántot sajnos nem is, de féldrágaköveket, szőtteseket, fafaragásokat igen. Persze ezért nem kellett lemerülni, a piacon vettem őket. Természetesen rengeteg fotót is hoztam, meg élményeket és az örömöt, hogy egy fantasztikus kutatás részese lehetek. V. Ganszler Beáta * Dr. Gaál Attila április 11 -én, csütörtökön 1530 órakor tart előadást élményeiről Szekszárdon, a Wosinsky Mór Megyei Múzeumban.